A Magyar Bírói Egyesület (Mabie) a leghatározottabban visszautasítja az MSZP-s Bárándy Gergely pénteki közleményében foglaltakat, amelyben a politikus "későbbi retorziókkal, pozícióból történő elmozdítással és számonkéréssel fenyegeti Magyarország független bíráit". A Fidesz is példátlannak tartja Bárándy Gergely nyilatkozatát.
Péntek este rendezték meg a SmackDown soron következő adását, amelyben Cody Rhodes ismét legyőzte Booker T-t. Daniel Bryan Mark Henry segítségével legyőzte Big Showt, így megvédte világbajnoki címét.
Az NFL 2011-es szezonjának első playoff mérkőzését a Houston Texans nyerte meg, amely hazai pályán fektette két vállra a Cincinnati Bengalst. A texasi alakulat a Baltimore Ravensszel találkozik az AFC főcsoportjának elődöntőjében.
A gyerekeknél viszonylag gyakori problémát jelent az orrvérzés, sokszor elég hozzá az orrfújás, de felső légúti fertőzések során akár spontán is kialakulhat. Télen a fűtött helyiségek levegője kiszárítja az orrnyálkahártyát, ami begyulladhat, és vérezhet is.
A Jobbik szerint a Nemzetközi Valutaalap (IMF) eddigi hitelnyújtási gyakorlata és lapértesülések alapján Magyarországnak hatalmas árat kell majd fizetnie az IMF pénzügyi segítségéért.
Dunaújváros – Bizony, Sípos Sándorné Ica néninek (70) már egészen jól kezdődik az új év. Karácsonyi mellékletünk, a Vasárnapi Blikk Mix játékával ő nyerte ugyanis a kétszemélyes három napos üdülést Hotel Wellness Kalocsában.
Budapest - Asztrológiailag olyan időszakban vagyunk, ami rendkívüli eseményeket jelez! Komoly sorsfordítót jelez a Fidesz szolárja, a két sorsbolygó, a Jupiter és Saturnus egzakt oppozíciója nagy feszültséget jelez, a Plútó kvadrát Nap pedig felfordulást a vezetésben.
A hónap közepétől várhatnak értesítést a bedőlt lakáshitelesek arról, hogy kinek az ingatlanát veszi meg a banktól az állam, márciusban pedig már lakásokat vásárolhat a Nemzeti Eszközkezelő - tudta meg az MTI Hírcentrum.
Budapest - Megkönnyezte Garas Dezső (†77) halálát Stohl András (44). A börtönben ülő színész a tévéből tudta meg, hogy atyai jó barátja december utolsó napjaiban örökre elment.
Az NFL rájátszásának Wild Card körében a New Orleans Saints felmorzsolta a fiatal játékosokból álló Detroit Lionst. Drew Breesék az NFC főcsoport elődöntőjében a San Francisco 49ers-hez látogatnak.
A pleurodynia epidemica (myalgia epidemica, Bornholm-betegség) egy izomgyulladással járó vírusfertőzés, amely nőknél és férfiaknál is előfordulhat bármilyen korban. Egy akut, lázzal járó betegség, mely jelentős izzadással, mellkasi és hasi fájdalommal jár.
Extrém piaci feszültséggel és példátlan külpolitikai nyomással szembesült az újév első napjaiban a magyar kormány számos bírált törvény miatt. A helyzetet csak súlyosbították azok a kijelentések,...
Hamis papírokkal kórházakba bejelentkező sorozattolvajt keres a rendőrség: a fővárosi férfi a tatai kórházban ellopta betegtársa személyes iratait, majd ezekkel a papírokkal két másik kórházban is kezeltette magát – tudta meg az MTI.
A Demokratikus Koalíció (DK) arra szólítja fel Orbán Viktor miniszterelnököt, hogy hozza nyilvánosságra mind a José Manuel Barroso európai bizottsági elnökkel, mind a Hillary Clinton amerikai külügyminiszterrel folytatott levelezését.
Egy évre, bruttó 400 millió forint keretösszegig keres rendezvényszervezőt a Miniszterelnökség, az ajánlattevőnek a rendezvényekhez kapcsolódó PR munkát és tájékoztatást is vállalnia kell - a nyílt közbeszerzés felhívás a legutóbbi Közbeszerzési Értesítőben jelent meg.
Kétségbe vonták Mitt Romneynak, a republikánus elnökaspiránsi mezőny éllovasának az elnökségre való alkalmasságát riválisai a szombat este, a New Hampshire-i előválasztást megelőző kampány finisében tartott, legújabb televíziós vitájukon.
Az október végi lokális csúcspontok közelében járnak a tengerentúli indexek, az emelkedés november vége óta egy kisebb megingást leszámítva töretlenül tart. Az Európából érkező hírekre egyre kevésbé...
Internetes hírforrások szerint Manny Pacquiao nem kevesebb mint 28 millió dollárért vállalná el a Juan Manuel Márquez elleni negyedik összecsapást. Elképzelhető, hogy a filippínó szupersztár, így akarja elkerülni a mexikói legendát.
Az Egyesült Államokban élesedik a kampány a republikánus elnökjelölt-aspiránsok között. Newt Gingrich például azt mondta, ha riválisát, Mitt Romneyt választanák meg a konzervatívok elnökjelöltjüknek, a televíziós vitában Barack Obama elnök kinevetné. A következő előválasztást New Hampshire-ben tartják, jövő kedden. Augusztus végéig dőlhet el, hogy ki lesz Barack Obama elnök kihívója a novemberi…
Tovább bonyolódik Balla Irma meggyilkolásának ügye. A Blikk arról írt, hogy hatósági személyek más ügy miatt letartóztatott férfiakat vettek rá hamis tanúzásra, az ügyvédjüket pedig kézigránáttal fenyegették meg. Közben újabb szakértői vélemények készültek el, ezek a képviselőnő gyilkossággal vádolt fiának ártatlanságát bizonyítják – mondta híradónknak a fiú ügyvédje.
Évente átlagosan csaknem félezerszer füllentenek a brit nők evési, ivási szokásaikról - derítette ki egy 3 ezer főre kiterjedő felmérés Nagy-Britanniában.
Az MSZP szerint a héten nyilvánosságra hozott felsőoktatási keretszámok azt jelzik, hogy amíg a gazdag családok előtt nyitva marad az ingyenes felsőoktatás lehetősége, az átlagos jövedelmű és a szegény családok gyermekeinek hitelt kell felvenniük, ha tovább akarnak tanulni.
A FINA Világliga harmadik fordulójában Macedónia, majdnem megrengette az egész világot, ugyanis a regnáló Európa-bajnok, Horvátország csak egy góllal tudta Stevan Nonkovic csapatát. A találkozó egyik hőse a Vasas sztárja, Miho Boskovic volt.
A bankkártyához kapcsolódó biztosítás esetén is érdeklődjön pénzintézeténél utazás előtt. A biztonságos utazás bankkártyához kötött biztosítás nélkül is könnyen elérhető: az ország elhagyása előtt, ma már telefonjáról is könnyedén elintézheti.
Első ízben találtak a világon hibrid cápákat az ausztráliai vizekben. Tudósok szerint ez annak lehetséges jele, hogy a ragadozók alkalmazkodnak az éghajlatváltozáshoz.
A hazai üzemanyagárak szinte az összes magyart sokkolják, s sokakban merülhet fel a kérdés; a környező országokban mi is a helyzet? A Pénzcentrum.hu utánajárt, mennyiért mérik a 95-ös motorbenzin, és a dízel literjét az unió egyes országaiban, főként a jelenlegi forintárfolyamok mellett. Bár lehet, hogy sokan hüledeznek a magyar árakat látva, de van, ahol több mint 500 forintot kérnek el egy liter…
A katonai hagyományőrzők azon háborodtak föl, hogy egy ismeretlen személy egy internetes aukciós oldalon hirdetett meg második világháborús katonai relikviákat. Az illető azt írja: saját maga szerezte a magyar katonai csendőrség által használt jelvényt, méghozzá megfogalmazása szerint saját tulajdonosától, akinek 1945 után hatvanhat évig lógott a nyakában. A képek alapján tisztításra szoruló…
A Sport365.hu videó-híradójában videós anyagokkal foglaljuk össze az elmúlt nap eseményeit. Hírek, ameddig a pixelek ellátnak. Ha lemaradtál, most megnézheted mit nem láttál tegnap!
A szívglikozidok különböző növényekben és egyes békafélék bőrében előforduló, egymáshoz hasonló szerkezetű vegyületek, melyek jelentős hatást gyakorolnak a szívre. A piros gyűszűvirág, illetve a gyapjas gyűszűvirág levelei tartalmazzák a legfontosabb és leginkább használatos hatóanyagokat.
A Morgan Stanley, mely részt vett a Znyga és a LinkedIn IPO-jában, a negyedik negyedévben mindkét társaság papírjaiból bevásárolt - írja a Bloomberg. A New York-i bank ezzel 15,7 millió Zynga...
Szombati írásában több tekintélyes külföldi lap is bírálta a magyar kormányt. A The Independent Magyarország visszalép a demokráciától címmel írt cikket, a The Guardian szerint elegük lett a magyar viselkedésből a világ legbefolyásosabb embereinek, és intézményeinek is. A Die Welt kommentárjának szerzője azt írta: Orbán Viktor magyar kormányfő „arcátlanul pimasz”, hiszen kiüresíti a demokráciát és…
Még januárban a boltok polcaira kerülhet a Michael Jacksonnak emléket állító - eredetileg Michael névre keresztelt - parfüm, amely egy per következtében más néven jelenik majd meg - közölte nyilatkozatában a néhai popsztár apja, Joe Jackson.