Csütörtök este rendezték meg az Impact Wrestling soron következő adását, amelyben Jeff Hardyt és James Stormot is lánccal verte Bully Ray, akit Sting üldözött el egy baseballütővel. Mickie James nyerte meg a Madison Rayne elleni acélketrec mérkőzést.
Tata Az újvidéki sportcsarnok pályája helyett a tatai Kastélypark Klinika kórházi ágya jutott Iváncsik Tamásnak (28). A kézilabdázó veszprémi otthonában izgulta végig szerdán a spanyol válogatott ellen döntetlennel zárult mérkőzést, míg a franciák elleni győztes Európa-bajnoki meccset már a kórházban.
A fogtechnikusok által eddig készített fogsorok vagy nem olyan kemények, vagy nem olyan fehérek voltak, mint a természetes fogak, ám német üvegtechnikusok olyan anyagot készítettek, mely nanokristályok segítségével minden szempontból ugyanolyan, mint a valódi, egészséges emberi fog.
Magyarország - Év végéig csaknem 100 ezren döntöttek a végtörlesztés mellett, hogy szabaduljanak devizahitelüktől. Közöttük a fiatal anyuka, Széphelyi Ibolya (32) is, aki lakása eladásából akarta kifizetni tartozását.
Jogvita és "közelharc" jellemezte a Cser Ágnes nevével fémjelzett egészségügyi szakszervezet tegnapi tisztújító kongresszusát, melyet még a Liga-elnök Gaskó Istvánnal folytatott hatalmi harc is tetéz.
A francia hadsereg tegnap minden képzési és harci támogatási műveletét felfüggeszte miután egy afgán katona négy francia társát megölte. Franciaország a csapatkivonást is felgyorsíthatja - jelentette be Nicolas Sarkozy államfő. Egy NATO helikopter is lezuhant, hat szövetséges katona vesztette életét.
Itthon vannak az etiópiai tragédia magyar túlélői - tegnap délután kettőkor szállt le gépük a Liszt Ferenc repülőtéren. A sérült magyar férfit egy fővárosi kórházba szállították. A két áldozat holttestét a jövő hét második felében szállíthatják haza.
A világ legnagyobb bútoreladója, az IKEA nettó nyeresége 10,4 százalékkal nőtt tavaly az augusztussal záródó költségvetési évben; a társaság a jelenlegi gazdálkodási évben megduplázza beruházásait - közölte az IKEA pénteken.
Budapest - Lef...ozta, magamutogatónak nevezte Jáksó László (43) Majkát (32), ráadásul mindezt a nagydumás rapper saját műsorában tette. A két műsorvezető a jövő héttől startoló, hétfőnként 16 óra 16 perctől a Blikk.hu-n látható Punk16 című online-show felvételén keveredett éles vitába.
Március végén tárgyalja a Cozma-gyilkosság ügyét a másodfokon eljáró Győri Ítélőtábla - közölte Ferenczy Tamás bíró, szóvivő. Március 29-én és 30-án tartja nyilvános ülését a Nagy Zoltán vezette tanács. Egyelőre nincs szó arról, hogy - a diósdi maffiaperhez hasonlóan - a Győri Törvényszék nagyobb befogadóképességű nagytermében ítélkezne a testület.
Eddig csak egy szeletet hasított ki a BKV milliárdos bevételt jelentő "reklámtortájából" a Fidesz gazdasági háttérembere - Simicska Lajos - érdekeltségébe tartozó Publimont Kft., de most az egész tortát "viheti". A kft. sajátos "versenyben" győzhet, miután a konkurencia által megtámadott, vitatott formában és tartalommal kiírt tenderen egy olyan céggel együtt maradt talpon, amely ugyancsak…
A Hagyó Miklós és társai ellen folyó büntetőügyről meglepően kevés tény, ám annál több feltételezés látott napvilágot. Míg Hagyó neve a politikai korrupció szinonimájává, a Nokia-doboz pedig ikonjává vált, addig a jog szemszögéből a nagy sztori már kevésbé áll biztos lábakon.
A kormányzati közléssel ellentétben a kabinet mégsem jelentette be a rendőrségen területfoglalási igényét a következő két év - 2013 és 2014 - nemzeti ünnepein Budapest belvárosának fontos közterületeire, csak az idei március 15-ére - tudta meg a Népszava Juhász Pétertől.
A hét napja tartó romániai kormányellenes demonstrációkra próbált rátelepedni tegnap a liberális-szociáldemokrata ellenzéki pártszövetség, kevés sikerrel. Mind a Facebook tüntetők, mind a diákok távol tartották magukat a bukaresti pártrendezvénytől. Sepsiszentszörgyön százak vonultak utcára.
A súlyos adósságcsapdába került olasz gazdaságot élénkítő intézkedéseket tett közzé Mario Monti kormánya. Szakértők szerint a tervezett és szükséges reformok komoly hatással lesznek Olaszország életére miután Silvio Berlusconi kormánya elodázta a reformokat.
Miközben jordán közvetítéssel folynak a közvetlen palesztin-izraeli béketárgyalások újraindításának előkészületei, az izraeli hadsereg terrorizmus gyanújával őrizetbe vett két palesztin parlamenti képviselőt. A Hamász a tárgyalások azonnali megszakítását kéri a Fatahtól. Mahmúd Abbász csapdába került.
Budapest - Újabb szerelmi szál a villában?! Úgy tűnik, Seherezádé (20) és Csaba (23) hiába próbál ellenállni egymásnak, a jelek szerint egyszerűen képtelenek rá, és most már nem is akarják leplezni vonzódásukat.
Elsüllyedhet a múlt pénteken zátonyra futott Costa Concordia luxushajó a viharos időjárás következtében - a kutatási és mentési munkálatokat is leállították. A környezetvédők figyelmezetnek: a hajótestben levő üzemanyag környezeti katasztrófát is okozhat. Már csupán egy nőt keresnek a hajótörött magyarok közül.
A 2012-es esztendő legelső Grand Slam tornáján mindig történik valami érdekes dolog. Ezúttal Roger Federer alázós pontját, Vera Zvonareva pocsék szerváját és John Isner ütőtörését nézhetjük meg.
19 olimpiai éremtől fosztotta volna meg a magyar sportolókat Schmitt Pál doktori disszertációjában írt javaslata, ha megfogadják. Ebben az áll, hogy egy olimpián egy sportoló, egy érmet szerezhetne. Schmitt Pál néhány napja azt mondta: hogy a disszertációja csak kisdoktori, és nem PhD, vagyis más követelmények vonatkoznak rá. Közben az Egyenlítő blog arról ír, hogy az Európai Parlament honlapján…
Parti Nagy Lajos, nem ért egyet a "szócsövesített" közmédiával, ezért nem engedélyezi, hogy műveit leadják a Magyar Rádióban. A Kossuth-díjas író egyéni döntése nagy feltűnést keltett. Azóta Závada Pál is csatlakozott. Parti Nagy Lajos és Závada Pál rádiós, filmes és színházi szerződéseivel a Kék Művészügynökség foglalkozik.
Parti Nagy Lajos után újabb Kossuth-díjas író, Závada Pál nem engedélyezi, hogy művei elhangozzanak a közszolgálati, vagy ahogy Parti Nagy nevezte, a szócsövesített rádióban.
Szépen búcsúzik Márta István, az Új Színház január 31-én kényszerűen távozó direktora nyílt levelében a nézőktől. És ő, aki az ide-oda lavírozásairól is ismert, tőle szokatlanul kemény, egyértelmű mondatokat ír. "13 esztendő munkáját zúzza szét az érthetetlen és megmagyarázhatatlan politikai döntés.
Marihuána illatú füstölőt gyújtott meg pénteken a lengyel parlamentben a baloldali Palikot Mozgalom vezetője, aki a héten bejelentette, hogy a szejmben füves cigivel nyitja meg a vitát a kábítószerellenes törvényről.
Az utóbbi hetek sorozatos üzemanyagár emeléseit követően úgy tűnik végre fújhatnak egyet az autósok, hiszen az előttünk álló héten nagy valószínűség szerint csökkenni fognak az árak a hazai kutakon....
Előkerültek Deák Ferenc elveszettnek hitt magánlevelei, sőt: egy hajtincse is. A dokumentumokat Franciaország magyarországi nagykövetségén, egy pincében találták meg, mostantól pedig az Országos Levéltárban őrzik majd. Az unokahúgához írt leveleket a második világháború végén helyezte el Deák Ferenc egy távoli rokona megőrzésre a nagykövetségen. A történészek szerint ezekből a magánember Deákot…
Egyes parazita bélférgek hasznosak lehetnek a tüdőbetegségek, bizonyos autoimmun bélbetegségek és a sebek gyógyításában - állítják a Nature Medicine című tudományos folyóiratban megjelent tanulmányukban amerikai kutatók.
Továbbra is reális lehetőségként számolnak az euróövezet felbomlásával londoni elemzőházak. Bár a legtöbbjük elismeri, hogy az európai vezetők már eddig is sokat tettek ennek megakadályozására, mégis kevésnek tartják az eddigi intézkedéseiket. Az elemzések szerint az euróövezeti válság idén is erősen terheli a világgazdasági folyamatokat.
Az eredetileg becsült összeg negyedéért könyvel egy vállalkozás a Nyugdíjreform és Adósságcsökkentő Alapnak. A közbeszerzésből korábban kizártak két nagy könyvvizsgáló céget, mert nem minősültek kis-és középvállalkozásnak.
A bevett röntgenes besugárzás helyett szélesebb körben protonsugárral is gyógyítani lehetne amerikai tudósok szerint a férfiaknál leggyakrabban előforduló rosszindulatú daganatos megbetegedést, a prosztatarákot.
Több BKV járat közlekedésében is változásokra, korlátozásokra kell számítani szombaton a fővárosban tartandó demonstráció miatt - közölte a Budapesti Közlekedési Központ (BKK) pénteken az MTI-vel.
Több mint 800 ezer forintot is veszíthetnek a háromgyermekes, mozaik családban élő élettársak amiatt, hogy az adóhatóság szerint kevesebb kedvezményt kaphatnak, mintha házastársak lennének. A Nemzetgazdasági Minisztérium egy évvel ezelőtt törvénymódosítást ígért az egyenlő elbánás érdekében, erre azóta nem került sor. Az adószakértő szerint viszont egyértelmű a kérdés: a kapcsolat, illetve a…
A 2012-es adóváltozásokat részletező 2011. évi CLVI. törvényben az adózás rendjéről szóló 2003. évi XCII. törvényt érintő változtatások a legterjedelmesebbek. A pontosítások mellett több új fogalmat, komplex eljárást vezettek be 2012. január 1-től.
Határozatlan időre felfüggesztette a kongresszus az internetes kalózkodás elleni törvénytervezetek, a SOPA és a PIPA kidolgozását az amerikai kongresszus, miután online szolgáltatók ezrei és a felhasználók milliói tiltakoztak ellenük.