Többen megsebesültek szombat este a bukaresti Egyetem téren azon a tüntetésen, amely incidensekbe torkollott, és amelyet a napokban lemondott egészségügyi államtitkár melletti szolidaritásból, illetve az egészségügyi rendszer tervezett privatizálása ellen szerveztek.
Egy 17 éves fiú próbált meg kisboltokat kifosztani Miskolcon, a sikertelen rablási kísértelek után a rendőrség alig tíz perc alatt elfogta - közölte a Borsod megyei rendőr-főkapitányság szóvivője szombaton az MTI-vel.
Az NFC főcsoport-elődöntőjének első mérkőzésén a San Francisco 49ers drámai mérkőzésen győzte hazai pályán a New Orleans Saints csapatát. A győzelmet érő touchdownt 14 másodperccel a találkozó vége előtt szerezte Vernon Davis.
Budapest — Mindjárt itt az 500 forintos benzinár, úgyhogy itt az ideje, hogy megkeressük azokat a módszereket, amelyekről eddig még csak kevesen hallottak. Garanciát – ellentétben a forgalmazókkal – nem vállalunk.
Budapest — A Megasztárral hamarosan a képernyőre visszatérő színésznő a Vasárnapi Blikknek elárulta: a pesti teátrumok világa nehezen fogadja be őt. Claudia (38) és Tilla (40) a Megasztár 6 indulása előtt adott páros interjút lapunknak.
Ötpercenként egy gyorshajtó az M0-áson, ráadásul a szabálytalankodók jelentős része külföldi. A nyugat-európai országokban ilyenkor ér véget a téli szabadságolás, ezért a román, moldáv, szerb vendégmunkások most indulnak vissza. Évente közel ötszáz baleset történik az M0-áson, jelentős részben a gyorshajtás miatt. A Pest Megyei Rendőr-főkapitányság ezért ebben az időszakban akciókat szervez.
Vasárnap magyar idő szerint 14 óra 12 perckor éri el a Földet az orosz Phobos-Grunt űrszonda, de a becsapódás helye egyelőre ismeretlen - közölte a BM Országos Katasztrófavédelmi Főigazgatóság (OKF) vezetője az MTI-vel.
Az AFC főcsoport-elődöntőjének első mérkőzésén a New England Patriots egyoldalú mérkőzésen győzte le a Denver Broncos csapatát. Tom Brady hat touchdown passzt adott, amely NFL rekord. A ”Hazafiak” győzelmével az is eldőlt, hogy a főcsoportdöntőt hazai pályán játszhatják.
Budapest — Legodaadóbb rajongói mostantól éjjel-nappal Vastag Csaba (30), az X-Faktor 2010es szériájának győztese nyomában lehetnek. Jövő héten ugyanis útjára indul a fanatikusok által csak Tour de Csabnak nevezett buszos járat, amelynek segítségével a főként lányokból álló csapat mindenhová követheti kedvenc énekesét.
Hatvankilenc utasról semmit nem tudnak az olasz partoknál szikláknak ütközött és felborult luxus utasszállító utasai közül. Eddig három holttestet találtak a mentőalakulatok. A mentőcsónakok többségét nem tudták vízre bocsátani, ezért sokan a vízbe ugrottak, amikor a tizenhárom emeletes hajó hirtelen dőlni kezdett. A négyezer-kétszáz utas és személyzet nagy részét egy közeli szigetre mentették. A…
Példátlan külpolitikai nyomás nehezedett a héten a magyar kormányra a Nemzetközi Valutaalap és az Európai Bizottság által problémásnak ítélt törvények miatt, illetve a túlzott deficit eljárás...
Csalódottan és felháborodással fogadták az érintett európai uniós országok a Standard and Poor's leminősítését. Az osztrákok szerint az olasz és magyar gazdasági kapcsolatok miatt érte őket a kedvezőtlen döntés. A spanyol kormány az előző, szocialista vezetést hibáztatta, az olaszok pedig fogadkoznak, hogy ezentúl még jobban igyekeznek a reformokkal. A francia elnök újraválasztási esélyét is…
Januártól spórolhat a bérbeadó a bérleti díjon, elszámolható a napidíj külföldi kiküldetésnél és csoportos személyszállításnak minősülhet kevesebb, mint négy személy szállítása.
Kft tagja heti 40 órás munkaviszonyban látja el az ügyvezetői teendőket. A kft tevékenységében személyesen közreműködik, de díjat nem kap érte.A tagi jogviszonyra tekintettel ugye nem kell megfizetni a minimum járulékalap után a járulékokat?
Tisztelettel kérem válaszát!1.) 2011-ben megállapitott előrehozott nyugdijban részesülő 1951-ben született férfi, aki mellette érvényes őstermelői igazolvánnyal rendelkezik, 2012. január 1-től őstermelőként biztositottá válik-e? És ha a 2011-es bevétele nem érte el a 8 Mft-ot, a bevétel 20 %-a után köteles járulékokat fizetni?2.) 1952-ben született nő, aki rokkantsági nyugdijban részesül 2011-ben.…
Fura módját választotta a taktikai utasításnak José Mourinho a Real Madrid Mallorca ellen 2-1-re megnyert meccsén. A tréner kihívta az oldalvonalhoz Pepét "postásnak", és egy cetlin adott taktikai utasítást, mely alapján Karim Benzemának ki kellett húzódnia a jobb oldalra.
Az euróövezeti tagállamok tömeges leminősítése a Standard & Poor's azon véleményét tükrözi, hogy a valutaunió "számos, egymáshoz kapcsolódó rendszerszintű kockázatnak van kitéve", a döntéshozók "nem diagnosztizálták helyesen" a válság okait, és mindemellett idén jelentős a recesszió esélye az euróövezetben - mondták a nemzetközi hitelminősítő szakértői szombat délutáni londoni…
A túlsúlyos felnőttek jelentős része alulbecsli elhízottsága mértékét - állapították meg brit kutatók. Mint kiderült, a többség hamarabb minősít más embert túlsúlyosnak, mint saját magát.
Budapest — A Barátok közt Vili bácsijának fia, Kertész Géza szeret házasodni. Várkonyi András gyermeke azonban nehezebben szánta el magát a nősülésre, de végre megtörtént a nagy esemény.
Az LMP nem hajlandó választási együttműködésre, önálló pólusképző erőként kívánja leváltani a Fidesz-KDNP-szövetséget 2014-ben - jelentette ki Schiffer András az LMP frakcióvezetője. A zöld párt politikusa ma viszont lemondott az összes LMP-s tisztségéről. Elemzők szerint a választásokig nem lesz ellenzéki összeborulás.
Az egyre karcsúsodó pénztárcák és a hitelszűke miatt sokan csak a legkisebb alapterületű lakásokat engedhetik meg maguknak. A fiatalok esetében pedig még inkább megállja a helyét az előbbi állítás. Az első lakásukat keresők megtakarításai ugyanis aligha elegendőek egy 2-3 szobás, több tízmilliós lakásra, vagy éppen családi házra. Az apró lakások, különösen a legkisebb garzonok ugyanakkor jókora…
Minden eddigit meghaladó, 57 százalékos a pártoktól elfordulók aránya, és a lakosság 84 százaléka szerint rossz irányba tart Magyarország – az Ipsos legfrissebb kutatásáról Závecz Tibor beszélt az Egyenes Beszédben.
„Ha a jelenlegi trendek érvényesülnek a közeljövőben is, akkor 10-12 hét múlva elérjük az 500 forintos üzemanyagárat” - vetítette előre a Heteknek nyilatkozva Vultur Csaba, a holtankoljak.hu ügyvezető igazgatója annak kapcsán, hogy szerdától újabb rekordmagasságba szökött a benzin (424 forint) és a gázolaj átlagára (443 forint).
Tíz pontban foglalta össze a világ vezető távközlési hálózati szállítója, az Ericsson az idei legfontosabb technológiai változásokat: ezek közül az egyik legérdekesebb, hogy a kommunikációs csatornák egyetlen eszközbe terelésével a nők diktálják majd az okostelefonok piaci térhódításának ütemét.
A Sport365.hu videó-híradójában videós anyagokkal foglaljuk össze az elmúlt nap eseményeit. Hírek, ameddig a pixelek ellátnak. Ha lemaradtál, most megnézheted mit nem láttál tegnap!
A magyar lakosság 85 százaléka fogyaszt csapvizet, és a felnőttek több mint háromnegyede elégedett is a víz minőségével - közölte a Magyar Víziközmű Szövetség (MaVíz) saját megbízásából készített felmérésének eredményét.
A Fidesz-KDNP 2010-es kétharmados győzelmével lehetőség nyílt arra, hogy megvalósuljon a pártfinanszírozás reformja, még ha nem is a pártok közötti kompromisszum eredményeként.
Autó és vonat ütközött vasárnap reggel Kisszállás közelében, a gépkocsit vezetőjét súlyos sérülésekkel szállították kórházba - közölte a rendőrség az MTI-vel.
Mielőbb el kell fogadni az új fiskális szabályokat - nyilatkozta Angela Merkel azt követően, hogy az S&P kilenc európai ország - többek között Franciaország és Ausztria - adósság besorolását rontotta...
Súlyos összecsapások robbantak ki a koszovói rendőrség különleges egységei és a magát Önrendelkezés mozgalmának nevező koszovói albán tömörülés tagjai között az észak-kelet koszovói Merdare átkelő közelében szombaton délután.
A Monostorapátiban élő, akkor még háromgyerekes anyuka az ajkai kórházban tudta meg, hogy terhessége mellett méhnyakrákos. A veszprémi kórház szülészetének és az Országos Onkológiai intézet szakemberinek köszönhetően a kis Máté és édesanyja is életben maradhatott. December 19-én a kisfiú császármetszéssel megszületett, s ezzel a beavatkozással egy időben édesanyján végrehajtották az életmentő…
Az Openhouse Országos Ingatlanközvetítő Hálózat szerint fekete folt van a végtörlesztés szabályozásában, a bankok ugyanis nem fogadhatják el az önerő igazolására a megkötött adásvételi szerződést, így azok, akik ingatlanuk eladásából végtörlesztenének, hátrányt szenvednek. Az Openhouse a PSZÁF elnökétől kért állásfoglalást az érintett kör érdekében.
A vezetői képességek nem függnek a származástól – bizonyíték erre az a roma polgármester, aki egy vegyes lakosságú falut virágoztatott fel, tett élhető településsé az ezredforduló utáni Magyarországon. A HETEK riportja.
Többen megsebesültek szombat este a bukaresti Egyetem téren azon a tüntetésen, amely incidensekbe torkollott, és amelyet a napokban lemondott egészségügyi államtitkár melletti szolidaritásból, illetve az egészségügyi rendszer tervezett privatizálása ellen szerveztek.
Az Openhouse Országos Ingatlanközvetítő Hálózat szerint fekete folt van a végtörlesztés szabályozásában, a bankok ugyanis nem fogadhatják el az önerő igazolására a megkötött adásvételi szerződést, így azok, akik ingatlanuk eladásából végtörlesztenének, hátrányt szenvednek. Az Openhouse a PSZÁF elnökétől kért állásfoglalást az érintett kör érdekében.
Felrobbant, majd elsüllyed egy teherhajó vasárnap reggel Dél-Korea nyugati partjainál; a detonáció három ember életét oltotta ki, s nyolc sorsáról semmit se tudni - közölte a dél-koreai parti őrség.
Egy szaúdi és egy francia vadászgép ütközött össze gyakorlórepülés közben szombaton Szaúd-Arábia északnyugati részén, de a pilóták túlélték a balesetet.