Kétségbe vonták Mitt Romneynak, a republikánus elnökaspiránsi mezőny éllovasának az elnökségre való alkalmasságát riválisai a szombat este, a New Hampshire-i előválasztást megelőző kampány finisében tartott, legújabb televíziós vitájukon.
Évente átlagosan csaknem félezerszer füllentenek a brit nők evési, ivási szokásaikról - derítette ki egy 3 ezer főre kiterjedő felmérés Nagy-Britanniában.
Kétségbe vonták Mitt Romney-nak, a republikánus elnökaspiránsi mezőny éllovasának az elnökségre való alkalmasságát riválisai a szombat este, a New Hampshire-i előválasztást megelőző kampány finisében tartott, legújabb televíziós vitájukon.
Egyiptomban a képviselői helyek 41 százalékát szerezte meg a 498 tagú törvényhozás alsóházában a Muzulmán Testvériség által létrehozott Szabadság és Igazságosság Párt. Az észak-afrikai országban kedden és szerdán tartották az alsóházi választások harmadik fordulóját.
Minden település megközelíthető volt vasárnap Ausztria nyugati részében, de változatlanul magas maradt a lavinaveszély és több helyen útlezárások voltak.
A Frankfurter Allgemeine Sonntagszeitung című, vasárnap megjelenő német konzervatív lap magyar gazdasági helyzetről írt, a lap tárcarovatában pedig Zilahy Péter magyar írótól közölt cikket, a Die Welt am Sonntag című német konzervatív lap pedig az euróövezeti államadósság-válság alakulását taglalva foglalkozott a magyarországi gazdasági helyzettel vasárnapi számában.
Kínában stabil a pénzügyi rendszer, a tartományi hitelek biztonságosak és kezelhetők, bár fokozottabb ellenőrzési mechanizmusok felállítására van szükség - közölte az ázsiai ország miniszterelnöke.
Szlovákiában, különösen a magyarok lakta járásokban, nagyon megugrott a lakásárverezések száma, amit a Magyar Koalíció Pártja (MKP) tarthatatlannak minősít - áll a párt nyilatkozatában, amelyet Fiala Ilona, a párt szóvivője a hét végén juttatott el az MTI pozsonyi tudósítójához
A Frankfurter Allgemeine Sonntagszeitung című, vasárnap megjelenő német konzervatív lap magyar gazdasági helyzetről írt, a lap tárcarovatában pedig Zilahy Péter magyar írótól közölt cikket, a Die Welt am Sonntag című német konzervatív lap pedig az euróövezeti államadósság-válság alakulását taglalva foglalkozott a magyarországi gazdasági helyzettel vasárnapi számában.
A délnyugat-kínai Szecsuan tartományban egy 22 és egy 18 éves volt tibeti szerzetes gyújtotta fel magát pénteken; a fiatalabb életét vesztette - közölte vasárnap helyi forrásra hivatkozva a Hszinhua hivatalos kínai hírügynökség vasárnap.
Kételkedik a Nemzetközi Valutaalap (IMF) a görögországi reformok sikerében, a nemzetközi pénzügyi szervezet szerint további áldozatokra van szükség ahhoz, hogy elviselhető legyen az adósságteher - írta vasárnap a Der Spiegel.

Irakban bocsánatot kért a rendőrség a Szaddám Huszein elnök diktatúrája idején elkövetett visszaélésekért. A 2003-ban teljesen átalakult szervezet egy nappal létrehozásának 90. évfordulója előtt hozta nyilvánosságra erről szóló közleményét.
Az orosz belügyi csapatok két katonája vesztette életét és három további megsebesült vasárnap reggel Csecsenföld vegyenói körzetében, miután tűzpárbajt vívtak felkelő fegyveresekkel - tudta meg az Interfax hírügynökség orosz belügyi forrásokból.
Németországban töretlen az érdeklődés az egykori keletnémet állambiztonsági hatóság (Stasi) iratanyaga iránt, a bő 110 ezer folyóméternyi aktát kezelő hivatalhoz tavaly is még több mint 100 ezer megkeresés érkezett.