2012. május 1. kedd

máj. 1
6:18
Nyolc óra munka, nyolc óra pihenés... (Kripto Akadémia)
Már a 18. században felmerült, hogy meg kell ünnepelni a munkások vívmányait, azt, hogy sikerült elérniük: egy nap nem kell 12-13 órát dolgozniuk, hanem - ahogy azt követelték - nyolcat. Azért éppen május elsejére esik az ünnep, mert 1856-an Ausztráliában épp e napon vonultak az utcára a munkások, s követelték munkaidejük csökkentését. Sajnos manapság gyakran anarchisták vegyülnek a felvonulók…
máj. 1
6:54
Bomba implantátumoktól tartanak az amerikai és uniós hatóságok (Kripto Akadémia)
A terroristák testébe rejtett robbanószerkezetektől, bomba implantátumoktól tartanak a légi járatokon az amerikai és uniós hatóságok az ABC News hétfői jelentése szerint.
máj. 1
9:33
Május elseje - Moszkvában Medvegyev a szakszervezetekkel együtt vonul fel (Kripto Akadémia)
Először vesz részt orosz államfő a szakszervezetek május elsejei felvonulásán, Moszkva központjában.
máj. 1
14:12
Le Pen egyik jelöltet sem támogatja az elnökválasztás második fordulójában (Infostart)
Sem Nicolas Sarkozy konzervatív államfőt, sem szocialista kihívóját, Francois Hollande-ot nem támogatja a francia elnökválasztás május 6-i második fordulójában a szélsőjobboldali Marine Le Pen.
máj. 1
14:57
Május 1. - a cseh szociáldemokraták újra előre hozott választásokat követelnek (Kripto Akadémia)
Az ellenzéki Cseh Szociáldemokrata Párt (CSSD) minden alkalmat kihasznál annak érdekében, hogy távozásra bírja a Petr Necas vezette jobbközép kormányt és elérje az előre hozott parlamenti választások kiírását.
máj. 1
15:15
Londoni elemzők: Görögország eurótagsága a választások után sem garantált (Kripto Akadémia)
A közelgő görögországi választások után valószínűleg olyan kormány kerül hatalomra, amely támogatja a Nemzetközi Valutaalappal (IMF) és az EU-val kidolgozott második pénzügyi-költségvetési mentőprogramot, ez sem lenne azonban garancia arra, hogy Görögország hosszú távon az euróövezet tagja marad - vélekedtek keddi előrejelzésükben londoni pénzügyi elemzők.
máj. 1
15:42
A megszorítások ellen tüntettek Athénben, gyűlések Isztambulban, Tokióban és Manilában (Infostart)
Május 1-je, a munka ünnepe alkalmából Görögországban ezrek tiltakoztak a költségvetési kiadások megnyirbálása ellen, alig öt nappal a választások előtt, amelyeken a szavazók várhatóan megbüntetik vezetőiket a megszorításokért.
máj. 1
16:00
A magyar nagykövet a kormányzóval együtt utazik az emberrablás helyszínére (Infostart)
Megbeszélést folytatott kedden Damaszkuszban a szíriai magyar nagykövet Samir al Sejkkel, Der iz Zor kormányzójával, akivel abban állapodtak meg, hogy együtt utaznak abba a térségbe, ahol a két magyar állampolgárt elrabolták - közölte Szijjártó Péter, a miniszterelnök szóvivője.
máj. 1
19:27
Ismét bíróság elé állítják a volt IMF-vezért (Kripto Akadémia)
Elutasította Dominique Strauss-Kahnnak a diplomáciai mentességre való hivatkozását az illetékes New York-i bíró, aki úgy határozott, hogy a szexuális támadással vádolt volt IMF-vezérigazgatónak polgári perben ismét bíróság elé kell állnia - közölte kedden bírósági iratokra hivatkozva a New York Post.
máj. 1
20:39
Május 1. - Németországban a kötelező minimálbér bevezetéséért tüntettek (Kripto Akadémia)
Németországban több mint 400 ezren vettek részt a szakszervezetek május elsejei felvonulásain, amelyeken mindenekelőtt a kötelező legkisebb munkabér jogintézményének bevezetését követelték.
máj. 1
21:06
Emberbe épített bomba lesz a legrettegettebb fegyver? (Infostart)
A terroristák testébe rejtett robbanószerkezetektől, bomba implantátumoktól tartanak a légi járatokon az amerikai és uniós hatóságok.
máj. 1
21:51
Közzétette minisztereinek névsorát Victor Ponta román kormányfőjelölt (Kripto Akadémia)
Közzétette kedden minisztereinek névsorát Victor Ponta, a kormányalakítással megbízott román miniszterelnök-jelölt: a 21 tagú kabinetben a szociálliberális szövetség (USL) politikusai és szakértők - 17 tárcavezető és öt tárca nélküli miniszter - vállalnak posztot.

2012. május 2. szerda

máj. 2
5:57
Átalakulóban az európai szakszervezetek (Kripto Akadémia)
Az utóbbi két évtized megviselte a szakszervezeti mozgalmakat. Közép-Európában a magánszektor megerősödésével igen sokan léptek ki az érdekvédelmi szervezetekből a kilencvenes évek közepétől, míg Nyugat-Európában a gazdasági válság és az ipar jelentőségének csökkenése viselte meg a szakszervezeteket. Olaszországban nőtt ugyan a taglétszám, de sok a nyugdíjas tagok között. Ezért több helyütt új…
máj. 2
6:15
Merkel lépett Timosenkoért (Kripto Akadémia)
Egyre többen csatlakoznak ahhoz a német kezdeményezéshez, hogy a vezető politikusok maradjanak távol az öt hét múlva kezdődő labdarúgó Európa bajnokság ukrajnai mérkőzéseitől, tiltakozásképpen a börtönbüntetésre ítélt, éhségsztrájkoló Julija Timosenko ügyben elkövetett durva jogsértések miatt. Kijev hidegháborúról beszél. Lengyelország is szeretné , ha semmi sem árnyékolná be a közös rendezésű…
máj. 2
6:17
Szíriai emberrablás: a magyar nagykövet a helyszínre tart (Kripto Akadémia)
Megbeszélést folytatott a szíriai magyar nagykövet Samir al Sejkkel, De iz Zor kormányzójával Damaszkuszban, és abban állapodtak meg, hogy együtt utaznak holnap abba térségbe, ahol a két magyar állampolgárt elrabolták - tájékoztatott lapunkhoz is eljutott közleményében a Miniszterelnökség.
máj. 2
6:19
Világszerte tüntettek a munka ünnepén (Kripto Akadémia)
A legnehezebb gazdasági helyzetben lévő európai országokban a hagyományos május elseji felvonulásokat a sorozatos megszorítások elleni tiltakozó megmozdulásokká alakították a szakszervezetek. Ezrek vonultak utcára Görögországban, Spanyolországban, Portugáliában, Olaszországban, de a sokkal jobb helyzetben lévő Franciaországban is.
máj. 2
6:21
Egyik jelölt sem nyerte el Marine le Pen szívét (Kripto Akadémia)
Sem bizalmat, sem mandátumot nem ad a két elnökjelöltnek a vasárnapi francia elnökválasztás második fordulóján a szélsőjobboldali Marine Le Pen. Ezt a május elseji ünnepségen jelentette be a politikus, és híveit is arra kérte, ne támogassák voksaikkal sem Nicolas Sarkozyt, sem Francois Hollande-t.
máj. 2
7:00
Közzétette minisztereinek névsorát a román kormányfőjelölt (Infostart)
Közzétette minisztereinek névsorát Victor Ponta, a kormányalakítással megbízott román miniszterelnök-jelölt: a 21 tagú kabinetben a szociálliberális szövetség (USL) politikusai és szakértők - 17 tárcavezető és öt tárca nélküli miniszter - vállalnak posztot.
máj. 2
9:06
Robbantások Obama látogatása után (Infostart)
Váratlanul Afganisztánba érkezett Oszama bin Laden megölésének egyéves évfordulóján az amerikai elnök. Barack Obama azért érkezett, hogy aláírja a külföldi csapatok távozása után stratégiai együttműködésről szóló egyezményt. Közben egyik volt beosztottja azt állította: az al-Kaida vezér őt is meg akarta ölteni.
máj. 2
11:12
Durvul a kampány Franciaországban (Infostart)
Nagyon eldurvult és tovább keményedik a választási kampány Franciaországban öt nappal az elnökválasztások második fordulója előtt. A baloldali média immár brutálisan támadja Nicolas Sarkozy leköszönő államfőt, egyebek mellett diktátorokhoz hasonlítva őt erősen jobboldalinak ítélt megnyilatkozásai miatt. Az érintett, aki mindenáron meg akarja nyerni annak a 6,5 millió szavazónak a többségét, akik a…
máj. 2
11:48
A TEK segít a magyar túszok felkutatásában (Infostart)
A Terrorelhárítási Központ (TEK) kijelölt egysége megérkezett a közel-keleti térségbe és a szír hatóságokkal együttműködve dolgozik az elrabolt magyarok felkutatása érdekében - közölte Szijjártó Péter, a miniszterelnök szóvivője szerdán az MTI-vel.
máj. 2
12:42
Új videót mutattak be a philadelphiai balesetről (Infostart)
Új videót mutattak be a közel két évvel ezelőtti philadelphiai kacsahajó-balesetről a két magyar áldozat szüleinek ügyvédjei keddi philadelphiai sajtótájékoztatójukon - jelentette a CBSlocal hírportál. A felvétel részlet az amerikai közlekedésbiztonsági hatóság által rögzített videóból.
máj. 2
15:51
Emberrablás Szíriában - Csütörtök hajnalban érkezhet a helyszínre a TEK (Kripto Akadémia)
Várhatóan csütörtök hajnalban érkeznek Szíriába a Terrorelhárítási Központ (TEK) munkatársai, hogy a szír hatóságokkal együttműködve épségben ki tudják szabadítani az elrabolt két magyar állampolgárt, és biztosítsák hazatérésüket - közölte a miniszterelnök szóvivője.
máj. 2
15:53
Pornóvideóba rejtette el merényletterveit az al-Kaida (Kripto Akadémia)
Pornóvideókba kódolva találtak részletes leírásokat az al-Kaida nemzetközi terrorszervezet Európába tervezett merényleteiről német nyomozók egy ausztriai férfitól elkobzott memóriakártyákon és más digitális adattárolókon - adta hírül a CNN amerikai hírcsatorna internetes portálja.
máj. 2
17:21
Kormány és média - Kockázatos viszony (Kripto Akadémia)
A média és a kormányzat közötti szoros és átláthatatlan viszony kockázatot jelent a pluralista társadalom számára - állapította meg szerdán, a Sajtószabadság Világnapja alkalmából közzétett nyilatkozatában Thorbjorn Jagland, a strasbourgi székhelyű Európa Tanács főtitkára.
máj. 2
19:09
Tizenötezer jelöltet állítottak a romániai magyar pártok az önkormányzati választásokra (Kripto Akadémia)
Az RMDSZ már korábban bejelentette: mintegy ötszázzal több jelöltet állít országszerte a választásokon, mint 2008-ban. A Kovács Péter főtitkár által szerdán közölt végleges adatok azonban még jelentősebb növekedést mutatnak. Ezek szerint RMDSZ részéről 319 polgármesterjelölt, 8854 helyi és 789 megyei tanácsosjelölt indul a megmérettetésen.
máj. 2
19:18
Amerika is nyomást gyakorol Timosenko miatt (Infostart)
Németország és az Európai Unió után az Egyesült Államok is diplomáciai nyomás alá helyezte Ukrajnát az éhségsztrájkoló Julija Timosenko miatt. A volt miniszterelnök lánya azt állítja, hogy anyját bántalmazták a börtönben, és félő, hogy meghalhat. Mindez roppant kínos a futball Eb-re készülő Kijevnek.
máj. 2
19:45
A brit Királyi Bábakollégium is Áder Jánoshoz fordult Geréb Ágnes érdekében (Kripto Akadémia)
A brit Királyi Bábakollégium elnöke, Lesley Page professzor is azt kéri Áder Jánostól, adjon elnöki kegyelmet Geréb Ágnes szülész-nőgyógyásznak, akit a Fővárosi Ítélőtábla február 10-én jogerősen két év letöltendő fogházra ítélt négy otthonszüléses esete miatt - közölte az Igazságot Geréb Ágnesnek Mozgalom szerdán az MTI-vel. Áder Jánost szerdán választotta államfővé az Országgyűlés.
máj. 2
19:54
Gyülekezési tilalom az olimpia idején (Infostart)
A londoni rendőrség gyülekezési tilalmat írt elő a nyári olimpia legfontosabb versenyhelyszíneinek otthont adó Stratford városrészben.
máj. 2
20:12
Május 18-án vezeti be részvényeit a tőzsdére a Facebook (Infostart)
A Facebook május 18-án vezeti be a tőzsdére a részvényeit a Wall Street Journal értesülése szerint. A lehetséges befektetőkkel való találkozók a jövő héten hétfőn kezdődnek.

2012. május 3. csütörtök

máj. 3
5:57
Nyílt harc az erdélyi magyar voksokért (Kripto Akadémia)
Nem lesz magyar összefogás Romániában, az RMDSZ két, Budapestről támogatott magyar ellenpárttal szemben próbálja megtartani pozícióit.
máj. 3
5:59
Eltűnt az EU-s integráció utáni eufória (Kripto Akadémia)
Az Európai Unió tagországai még nem heverték ki a gazdasági válságot. Az egyes tagországok politikai térképe jelentősen átrajzolódhat emiatt. Sokan ugyanis a válság miatt az Európai Uniót hibáztatják. Az embereken úrrá lett a nosztalgia, s úgy vélik, jobb volt, amikor az EU nem volt ennyire egységes szervezet, illetve még nem vezették be a közös európai valutát. Az egyes országok tekintetében…
máj. 3
6:01
London polgármesteri széke a legnagyobb tét (Kripto Akadémia)
Érzékeny veszteségeket szenvedhet a brit konzervatív-liberális demokrata kormány a mai helyi választásokon, amikor Angliában, Skóciában és Walesben 181 helyi önkormányzat mintegy ötezer mandátumáról döntenek. Cameronék bíznak abban, hogy a legfontosabb posztot megőrzik, s Boris Johnson London polgármestere maradhat.
máj. 3
6:15
Ponta már beiktatása előtt fenyegetőzik (Kripto Akadémia)
Victor Ponta román szociáldemokrata pártelnök kedden este hozta nyilvánosságra a rendszerváltás utáni legnépesebb kormányának névsorát.
máj. 3
6:17
Obama villámvizitje Afganisztánban (Kripto Akadémia)
Váratlan villámlátogatást tett Afganisztánban Barack Obama. Az amerikai elnök Oszama bin Laden likvidálásának egy éves évfordulója alkal-mából látogatta meg az afganisztáni frontokon szolgáló csapatokat, s Kabulban Hamid Karzai afgán elnökkel aláírták a stratégiai együttműködési megállapodást. Obama a bagrami légibázisról, amerikai főműsoridőben közvetített tévé-beszédében azt ígérte, az Egyesült…
máj. 3
6:24
Newt Gingrich is visszalépett az elnökjelöltségtől (Infostart)
Newt Gingrich volt amerikai képviselőházi elnök hivatalosan is bejelentette, hogy visszalép a Republikánus Párt elnökjelöltségéért folytatott küzdelemtől.
máj. 3
6:42
Sarkozy nem tudta megingatni Hollande-ot (Infostart)
A francia elnökválasztás második fordulója előtt négy nappal feszült hangulatú, személyeskedő pengeváltásokkal teli televíziós vitát folytatott egymással szerda este a két jelölt, amelynek menetét és főbb témáit a felmérések szerint esélyesebb Francois Hollande határozta meg: a szocialista jelölt gyakran félbeszakította a hidegvérét végig megőrző, de védekezésre kényszerülő Nicolas Sarkozy…
máj. 3
7:00
Új jövőképet vetítene a nagyhatalmak elé a kínai elnök (Infostart)
Szakítani kellene azzal a hagyományos nézettel, hogy a nagyhatalmak előbb vagy utóbb konfliktusba kerülnek egymással, s ehelyett a meghatározó hatalmak közötti kapcsolatépítés új formáit volna jó megkeresni - jelentette ki Hu Csin-tao kínai államelnök a Kína és az Egyesült Államok közötti stratégiai és gazdasági párbeszéde negyedik fordulójának hivatalos megnyitóján.
máj. 3
11:30
Támadás az Aleppói Egyetem ellen (Infostart)
A szíriai biztonsági erők megrohamozták az északnyugati Aleppó város egyetemének kollégiumait egy ott rendezett kormányellenes tüntetés után; legkevesebb négy diák meghalt, és sokan megsebesültek éleslőszertől és könnygáztól - közölték csütörtökön ellenzéki aktivisták és szervezetek.
máj. 3
15:06
Az EKB változatlanul hagyta az irányadó kamatot (Infostart)
Nem változtatott irányadó kamatán az Európai Központi Bank, amely az elemzői várakozásoknak megfelelően rekord alacsony szinten, 1 százalékon tartotta a kamatot.
máj. 3
15:42
Kétesélyes a londoni választás (Infostart)
London választópolgárai csütörtök este tízig adhatják le szavazatukat, hogy eldöntsék, ki lesz a hatalmas világváros polgármestere, és kik kerülnek a huszonöt tagú városvezető testületbe. A polgármesteri megbízatásra heten pályáznak különféle pártok színeiben vagy függetlenként, de csak kettejüknek van tömeges támogatása: a konzervatív párti Boris Johnsonnak, aki London jelenlegi polgármestere, és…
máj. 3
16:54
Varga: Felértékelődik a kazah térség (Infostart)
A magyar-kazahsztáni együttműködés erősítéséről beszélt a kazah fővárosban, Asztanában a Miniszterelnökséget vezető államtitkár. Varga Mihály Orbán Viktor kormányfővel és az őt kísérő magyar kormányzati-üzleti delegációval érkezett az ázsiai országba.
máj. 3
16:56
Bin Laden leveleit nyilvánosságra hozták (Infostart)
Oszama bin Laden nemzetközi terrorista vezérhez kapcsolódó dokumentumokat hoztak nyilvánosságra az Egyesült Államokban.
máj. 3
17:21
Elutasították a szlovák állampolgárságukat elvesztett felvidéki magyarok panaszát (Kripto Akadémia)
Alaptalannak minősítette Gubík László és két társa - szlovák állampolgárságuk elvesztésével kapcsolatos - panaszát a nyitrai körzeti hivatal - tudta meg Gubík Lászlótól az MTI pozsonyi irodája.
máj. 3
17:30
2015-ben indulhat a Mol-részvétellel zajló kazahsztáni olajkitermelés (Infostart)
További mintegy 250 millió dollárt fektet be a Mol Kazahsztánban, ahol a tervek szerint 2015-ben indulhat meg az az olajkitermelési projekt, amelynek előkészítését a magyar olajipari cég irányítja. Erről Hernádi Zsolt, a Mol elnök-vezérigazgatója beszélt a kazah fővárosban, Asztanában, ahol Orbán Viktor miniszterelnök vezetésével magyar kormányzati-üzleti delegáció tárgyal.
máj. 3
17:48
Barroso gratulált Ádernek (Infostart)
Gratulált Áder Jánosnak köztársasági elnökké választásához José Manuel Durao Barroso, az Európai Bizottság elnöke.
máj. 3
18:24
Újabb csatlakozók a jaltai csúcs bojkottjához (Infostart)
Románia is csatlakozik a többi uniós ország által képviselt állásponthoz a Timosenko-ügyben és csak nagyköveti szinten képviselteti magát a közép-európai államfők május 11-12-i jaltai csúcstalálkozóján - jelentette be Traian Basescu a román rádiónak adott interjújában.
máj. 3
19:18
Bojkottálják az EU-biztosok az Eb-t (Infostart)
Egyetlen uniós biztos sem utazik Ukrajnába a 2012-es futball Európa-bajnokságra - jelezte csütörtökön az EU kijevi missziója.
máj. 3
20:57
Most-Híd: "olvashatatlan" Ficóék kormányprogramja (Kripto Akadémia)
A Most-Híd szerint "olvashatatlan" és konkrétumokat alig tartalmazó dokumentum Robert Fico kabinetjének kormányprogramja, amely a szlovák-magyar párt szerint elsősorban azt a célt tartja szem előtt, hogy a kormánypárt meg tudja őrizni választói körében saját népszerűségét.

2012. május 4. péntek

máj. 4
5:57
Kijev magára maradhat (Kripto Akadémia)
Drámaian romlott a harkovi börtönben fogva tartott volt ukrán miniszterelnök, Julija Timosenko állapota. Az ellenzéki vezető lánya, Jevgenyija közölte, nem tudja, édesanyja még meddig tart ki. A volt miniszterelnök férje, Olekszandr Timosenko pedig arra kérte feleségét, hagyja abba az éhségsztrájkot.

Keresés