A Fehér Ház és a törvényhozás elvi megállapodásra jutott a költségvetési szakadék elkerüléséről - közölték nem hivatalosan amerikai kormányzati források helyi idő szerint hétfő éjszaka. A szenátust már igent is mondott arra a költségvetési javaslatcsomagra, amiről mindössze néhány órával ezelőtt született megállapodás. Ezzel véget ért az a hetek óta tartó huzavona, amelynek a tétje az volt, hogy…
A fegyverek, de főleg a társadalmi egyenlőtlenségek okozta konfliktusok helyett békét kért az egész világnak XVI. Benedek a január elsejei béke világnapon bemutatott szentmisén.
Nyílt levélben hívta fel a reformok fontosságára a vezetés figyelmét több tucat prominens értelmiségi Kínában, akik szerint változás nélkül erőszakos forradalom is jöhet az országban.
Az alkoholizmus visszaszorítása érdekében keddtől nem forgalmazhatnak sört Oroszországban az ötven négyzetméter alatti alapterületű utcai árudákban, éjszaka pedig immár egyetlen üzletben sem lehet ezentúl ezt az italt kapni.
Csehszlovákia kettéosztása 1992-ben szükségszerű volt, mert az akkori szövetségi államban felgyülemlett belpolitikai feszültség tovább már tarthatatlanná vált - állapította meg a cseh és a szlovák miniszterelnök, akik a közös cseh-szlovák állam felbomlásának, s az önálló Csehország és Szlovákia megalakulásának 20. évfordulója alkalmával Brnoban a cseh közszolgálati televízió rendkívüli újévi…
A 2013-as évnek a felvidéki magyarság érdekérvényesítő erejének növelése érdekében kialakított összefogásról kell szólnia, ezért a Magyar Közösség Pártja (MKP) az idei évben is folytatni kívánja a nyitás politikáját - írja Berényi József, az MKP elnöke év végi összefoglalójában.
Hugo Chávez felépülését újabb komplikációk nehezítik, jelentette be a rákbetegsége miatt negyedszer operált venezuelai elnök utódjelöltje, Nicolás Maduro.
Hillary Clinton amerikai külügyminiszter férjével, Bill Clintonnal a Dominikai Köztársaságban töltötte volna a Szilvesztert, ehelyett benn tartották a New York-i Presbiteriánus Kórházban, mivel egy ellenőrzés során vérrögöt fedeztek fel a szervezetében, s emiatt további vizsgálatokat végeznek el.
XVI. Benedek hagyományosan a világbékéért imádkozott Újév napján. A politikusok óvatosan optimistán nyilatkoztak a 2013-as kilátásokról újévi üzeneteikben.
Az Egyesült Államok republikánus többségű képviselőháza is jóváhagyta kedd éjjel az úgynevezett "költségvetési szakadék" elkerüléséről kötött kétpárti megállapodást, amely így már csak az elnök aláírására vár.
Az alkoholizmus visszaszorítása érdekében keddtől nem forgalmazhatnak sört Oroszországban az ötven négyzetméter alatti alapterületű utcai árudákban, éjszaka pedig immár egyetlen üzletben sem lehet ezentúl ezt az italt kapni.
Nem oldotta meg az Egyesült Államok hosszú távú államháztartási problémáit a "költségvetési szakadék" elkerüléséről keddre virradóra létrejött kongresszusi megállapodás, és kétséges, hogy az amerikai politika jelenlegi állapotában egyáltalán képes-e fenntartható pályára állítani a közfinanszírozási rendszert - vélekedtek szerdai helyzetértékeléseikben londoni pénzügyi elemzők.
A cseh és a szlovák politikai vezetők szerint 20 évvel ezelőtt elkerülhetetlen volt az akkori Csehszlovákia kettéválása. Az évforduló alkalmából mindkét országban amnesztiát hirdettek az államfők.
Engedélyt kapott a globális hitelminősítő Fitch Csoporthoz tartozó Fitch Solutions, hogy Kínában üzemeljen - jelentette be a cég szerdán. A cég ezzel jogosulttá vált hitelminősítéseinek terjesztésére, adatszolgáltatásra és kutatásra.
Légitámadás ért szerdán egy benzinkutat a szíriai főváros egyik negyedében, legalább 30 civil meghalt a helyszínen, sokan megsebesültek - jelentették ellenzéki aktivisták.