Kimaradnak a britek a Szíriai elleni katonai akcióból, miután a londoni parlament elutasította a kormány javaslatát. David Cameron miniszterelnök azonban jelezte, ez nem jelenti azt, hogy Nagy-Britannia visszavonulna a nemzetközi színtérről. Barack Obama amerikai elnök hamarosan meghozza a döntést a légicsapásról, amely a tegnap esti washingtoni külügyminiszteri bejelentés után egyre…
Tizennyolcszorosára emelkedett a radioaktivitás szintje egy sugárszennyezett vizet tartalmazó fukusimai víztárolóban. Ezt a létesítményt üzemeltető vállalat jelentette.
Bár állapota még mindig válságos, vasárnap hazaengedték a kórházból a 95 éves Nelson Mandelát, Dél-Afrika korábbi elnökét, hogy johannesburgi otthonában kezeljék, ahol felkészültek intenzív ápolására - közölte az elnöki hivatal.
Megérti és támogatja az amerikai elnök Szíriával kapcsolatos döntését a brit miniszterelnök. Barack Obama amerikai elnök szombaton jelentette be, hogy a kongresszus felhatalmazását kéri a Szíria elleni, általa már elvileg jóváhagyott katonai fellépéshez. David Cameron késő esti Twitter-üzenetében hangsúlyozta, hogy megérti és támogatja Obama álláspontját.
A szíriai ellenzék csalódottságának adott hangot amiatt, hogy Barack Obama amerikai elnök úgy döntött, a kongresszus felhatalmazását kéri a szíriai kormányerők ellen tervezett katonai csapáshoz.
Új oktatási törvény lépett hatályba vasárnap Oroszországban: ez szentesíti a felsőoktatás átalakítását, de megerősíti az ingyenes nevelést és az oktatást az óvodákban, valamint az általános- és középiskolákban. A jogszabály rendelkezik a pedagógusok béréről is.
A helyszínen vett emberi szövetminták vizsgálata kimutatta, hogy szarint vetettek be augusztus 21-én a Damaszkusz környéki vegyifegyver-támadásban - jelentette ki vasárnap John Kerry amerikai külügyminiszter.
Magyarok és szlovákok demonstráltak vasárnap Kassán a szlovák alkotmánybíróság székháza előtt, miután a taláros testület immár két éve halogatja a döntést a szlovák parlament több mint 40 képviselője által aláírt állampolgársági beadvány ügyében.
Több romániai nagyvárosban rendeztek tüntetést vasárnap az erdélyi Verespatakra tervezett ciántechnológiás aranybánya ellenzői, miután a héten a bukaresti kormány törvénytervezetet fogadott el a beruházóval kötendő új megállapodásról.
Hetvennégy éves korában meghalt David Frost brit újságíró, illetve televíziós műsor vezető, aki a hírhedt Watergate-ügyben az akkor már lemondott Richard Nixon amerikai elnökkel 1977-ben emlékezetes interjúkat készített.
Több romániai nagyvárosban rendeztek tüntetést vasárnap az erdélyi Verespatakra tervezett ciántechnológiás aranybánya ellenzői, miután a héten a bukaresti kormány törvénytervezetet fogadott el a beruházóval kötendő új megállapodásról.
Nincs egyértelmű győztese Angela Merkel hivatalban lévő német kancellár és szociáldemokrata kihívója, Peer Steinbrück vasárnap esti televíziós vitájának.
A Policy Solutions politikai elemző intézet 28 európai uniós ország legfrissebb kutatásait felhasználva azt jelzi előre, hogy az európai szocialisták megszerezhetik a szavazatok relatív többségét a 2014-es európai parlamenti választásokon.
Tizenhat évvel Diana halála után Sue Reid írónő hosszas kutatómunkával arra jutott, hogy a hercegnőt, Dodi al-Fayedet és sofőrjét egy katona ölte meg 1997. augusztus 31-én Párizsban.
A forgalom akadályozásával tiltakoztak tüntetők vasárnap késő este Bukarest központjában a verespataki ciántechnológiás bányaprojekt és a román kormány ezzel kapcsolatos törvénytervezete ellen.
Március közepe óta tartó pápaságának egyik legfontosabb döntését hozta meg hétvégén Ferenc pápa: leváltotta Tarcisio Bertone államtitkárt, a Szentszék "miniszterelnökét", a Vatikán második emberét, s az 58 éves Pietro Parolint nevezte ki utódának. Az ő feladata lesz az államtitkárság alapos átszervezése. Temperamentumos személyiségnek tartják, aki alkalmas lehet erre a nem könnyű feladatra.
Bíróság elé állíthatják Mohamed Murszi elmozdított egyiptomi elnököt, ami újabb jele annak, hogy folytatódik az Muzulmán Testvériség párt elleni leszámolás.
Az amerikai haditengerészet még közelebb vezényelte a Nimitz atommeghajtású repülőgép-hordozót és kísérő hajóit Szíriához arra az esetre, ha szükség volna rájuk egy esetleges katonai csapásnál az arab ország ellen - közölték vasárnap védelmi tisztségviselők.
Mérleget vont a Vatikánban végzett munkájáról Tarcisio Bertone bíboros, távozó szentszéki államtitkár. Távozása bejelentésének másnapján, vasárnap úgy nyilatkozott újságíróknak, hogy "kémek és viperák között" végezte munkáját.
Másfajta európai választási kampányra kell felkészülni 2014-ben, mint a korábban, és ha a kormányok és az uniós intézmények nem tudják számukra fontos üzenetekkel megszólítani a szavazókat, akkor az egyszerű érvekkel operáló szélsőséges, sokszor EU-ellenes pártok tarolni fognak - figyelmeztetett Győri Enikő az európai ügyi miniszterek vilniusi találkozóján.
Az Egyesült Államok képviselője rendszeresen részt vesz a júliusban hároméves szünet után felújított izraeli-palesztin béketárgyalásokon - jelentette be helyi idő szerint vasárnap este az amerikai külügyminisztérium szóvivője.
Oroszországot nem győzték meg Washington bizonyítékai, amelyek állítólag azt tanúsítják, hogy a szíriai kormányzat vegyi fegyvert vetett be - jelentette ki Szergej Lavrov hétfőn Moszkvában.
Oroszországot nem győzték meg Washington bizonyítékai, amelyek állítólag azt tanúsítják, hogy a szíriai kormányzat vegyi fegyvert vetett be - jelentette ki Szergej Lavrov hétfőn Moszkvában.
Egyre nagyobb nyomás nehezedik a brit kormányra a szíriai beavatkozás elvetésének újragondolása végett, amelyet vezető brit kormánypárti politikusok is szorgalmaznak - derül ki a vezető hétfői londoni lapokból.
Humanitárius intervenció ürügyén a nyugat nem válthat le rendszereket, függetlenül attól, hogy diktatórikus rendszerről van-e szó vagy sem - jelentette ki Tálas Péter, a Nemzeti Közszolgálati Egyetem Stratégiai Védelmi Kutató Központjának vezetője a szíriai konfliktus kapcsán az InfoRádió Aréna című műsorában.
Oroszország felderítő hajót küldött a Földközi-tenger keleti medencéjébe, az orosz hadiflotta főparancsnoka szerint több mint nyolcvan hadihajójuk járőrözik a világ tengerein.
Nem zárta ki a népszavazás kiírásának lehetőségét Traian Basescu az erdélyi Verespatakon tervezett aranybánya megnyitása ügyében. A román államfő egy hétfői interjúban ugyanakkor azt is leszögezte, hogy a bányaipar támogatója marad.
Simon Peresz izraeli államelnök hétfőn Obama iránti bizalmát hangsúlyozta, míg Mahmúd Abbász palesztin elnök pedig békés megoldást szorgalmazott Szíria ügyében.
Nem zárta ki a népszavazás kiírásának lehetőségét Traian Basescu az erdélyi Verespatakon tervezett aranybánya megnyitása ügyében - erről a román államfő hétfőn egy interjúban nyilatkozott, amelyben azt is leszögezte, hogy a bányaipar támogatója marad.
Kihallgatásra beidézte Berényi Józsefet, a Magyar Közösség Pártja (MKP) elnökét a szlovák rendőrség, amely az okot nem jelölte meg, csupán a szlovák állampolgársági törvény rendelkezéseire hivatkozott - ezt maga az érintett közölte hétfőn az MTI-vel.
A két és fél évvel ezelőtt balesetet szenvedett Fukusima-1 erőmű újabb, sugárszennyezett vizet tartalmazó tartályainál mértek kiemelkedően magas radioaktivitást hétfőn az üzemeltető közlése szerint, miközben a japán kormány a létesítmény leszerelésével kapcsolatos feladatok átvételére készül.
Mihail Gorbacsov, a Szovjetunió utolsó elnöke szerint egy esetleges Szíria elleni amerikai katonai beavatkozás borzalmas következményekkel járhat, s arra szólította fel Barack Obama amerikai elnököt, hogy vegye figyelembe a nemzetközi közvéleményt.
Hivatalos svájci források hétfőn azt közölték, hogy Szíria Svájcból próbált meg olyan eszközöket beszerezni, amelyeket vegyi fegyverek előállításához is felhasználhatók, de a svájci hatóságok megakadályozták ezek eladását.
Megkezdődött Németországban hétfőn az egykori náci párt fegyveres alakulata, a Waffen SS egyik tagjának pere, a 92 éves férfit gyilkosságban való bűnrészességgel vádolják.
A zsidóknak és a keresztényeknek közösek a gyökereik, párbeszédük a közös jövő kulcsa - hangsúlyozta hétfőn Ferenc pápa, aki a Vatikánban magánkihallgatáson fogadta Ronald S. Laudert, a Zsidó Világkongresszus (WJC) elnökét - adta hírül a WJC.
Nem lehet megtorlás nélkül hagyni a Szíriában történteket, de a beavatkozáshoz nemzetközi koalíciót kell létrehozni - közölte Jean-Marc Ayrault francia kormányfő hétfőn, miután hírszerzési bizonyítékokat mutatott be arra vonatkozóan, hogy a szíriai kormányerők vegyi fegyvereket vetettek be. Bassár el-Aszad szíriai elnök ugyanakkor regionális háborúval fenyegetett egy nyugati támadás esetére.
A Fehér Ház a törvényhozók aggályainak eloszlatására kész átdolgozni a katonai erő Szíriával szemben való alkalmazásáról szóló kongresszusi határozattervezetet - közölte hétfőn egy név nélkül nyilatkozó amerikai kormányzati tisztségviselő.
Az amerikai törvényhozás felhatalmazásáért folyamodott Barack Obama elnök, aki így kívánja maga mellé állítani a politikusokat és a lakosságot a Szíria elleni katonai beavatkozás kérdésében. A késlekedésnek azonban nem mindenki örül, a szír ellenzék a rezsim még súlyosabb csapásaitól tart.
Az amerikai Nemzetbiztonsági Ügynökség tevékenységéről új és új információk kerülnek nyilvánosságra. Glenn Greenwald amerikai újságíró, a brit The Guardian munkatársa újabb dokumentumot tett közzé az amerikai titkos adatgyűjtést leleplező Edward Snowden gyűjteményéből, amelyből kiderült, Washington a mexikói és a brazil vezetők e-mail-üzeneteit és telefonhívásait is figyelemmel kísérte.
Újabb hitelre van szüksége Görögországnak, az athéni kormány azonban nem feltétlenül szorgalmaz még egy segélycsomagot. Inkább a kamatok mértékét csökkentené. A reformok amúgy is lassan haladnak, számos intézkedés nem is hozta meg a várt hatást. Pedig szorít az idő Athén számára, hiszen jövőre vissza kíván térni a nemzetközi pénzpiacokra.
Döntetlennel zárult a német televíziós vita - derült ki a felmérésekből. A két kancellárjelölt, Angela Merkel és szociáldemokrata kihívója, alig szolgált újdonsággal, programbeszédet tartottak és profi politikusokhoz méltóan kitértek a legnehezebb kérdések elől. A vitának egyetlen igazi vesztese volt: a nézők - állapította meg a német média.
A 2014-es, úgynevezett félidős kongresszusi és a 2016-os elnökválasztásokra készülő republikánus párti politikusokat is nagy dilemma elé állította Barack Obama elnök azzal, hogy kongresszusi felhatalmazást kért a Szíria elleni, általa már elhatározott támadáshoz.
Svédország semmilyen katonai eszközt nem lát jónak a szíriai konfliktus megoldására, a politikai változásokban látja a kiutat - jelentette ki hétfőn Fredrik Reinfeldt svéd miniszterelnök a köztévének adott nyilatkozatában azzal kapcsolatban, hogy svédországi látogatásra érkezik Barack Obama amerikai elnök, aki a washingtoni kongresszus támogatását kérte egy Szíria elleni katonai támadáshoz.
Kikerült a recesszióból a cseh gazdaság: másfél éves csökkenés után ugyanis az idei második negyedévben az első három hónaphoz viszonyítva 0,6 százalékkal nőtt a bruttó hazai termék (GDP) - közölte a cseh statisztikai hivatal kedden.
Azonnal véget kell vetni az erőszaknak Szíriában, és politikai megoldást kell találni a válságra - jelentette ki kedden Krisztalina Georgieva, a humanitárius ügyekért felelős uniós biztos az ENSZ bejelentésére reagálva, miszerint a szíriai menekültek száma immár meghaladja a kétmilliót.
Izrael kedden rakétakísérletet hajtott végre a Földközi-tengeren egy amerikai rakétavédelmi rendszer kipróbálása céljából - közölte az izraeli védelmi minisztérium.