2013. szeptember 12. csütörtök

szept. 12
4:30
A német választás még egyáltalán nem lefutott? (Infostart)
Kevesebb mint két héttel a szeptember 22-i parlamenti választások előtt nem lehet megjósolni, hogy milyen kormánya lesz az elkövetkező négy évben Németországnak - nyilatkozott az MTI-nek szerdán a tekintélyes Allensbach közvélemény-kutató intézet vezető szakértője.
szept. 12
6:00
India: halálbüntetést követel az ügyész (Kripto Akadémia)
Pénteken hirdetik az ítéletet azon négy vádlottal szemben, akik tavaly decemberben brutális kegyetlenséggel erőszakoltak meg egy nőt, aki később bele is halt sérüléseibe.
szept. 12
6:02
De Blasio megosztaná a metropolist? (Kripto Akadémia)
A demokraták részéről Bill de Blasio, a republikánus oldalról Joe Lhota mérkőzik meg várhatóan november 5-én New York polgármesteri székéért. A kedden tartott előválasztáson legalább 40 százalékot kellett elérni a győztesnek ahhoz, hogy ne legyen szükség második fordulóra. De Blasio a még nem végleges eredmény szerint épp átlépte a határt, 40,2 százalékot szerzett. A második helyre szorult Bill…
szept. 12
6:04
Kötélhúzás az ENSZ-ben (Kripto Akadémia)
Az Egyesült Államok egyelőre nem tervez katonai csapást Szíria ellen - közölte Barack Obama. John Kerry amerikai külügyminiszter ma tárgyal orosz kollégájával, Szergej Lavrovval a szíriai vegyifegyverek megsemmisítésének menetrendjéről. Továbbra sincs egyetértés a nagyhatalmak között az ENSZ BT határozattervezetének szövegéről.
szept. 12
7:12
Észak-Korea újraindította jongbjoni atomreaktorát (Metropol)
A létesítmény évente hat kilogramm, atomfegyver létrehozásához is felhasználható plutóniumot képes előállítani.
szept. 12
7:30
Szíria - A CIA megkezdte a fegyverek szállítását a felkelőknek (Infostart)
Lapértesülés szerint az amerikai Központi Hírszerző Ügynökség (CIA) megkezdte a fegyverek szállítását a szíriai felkelőknek.
szept. 12
7:48
Megemlékeztek a tíz éve meggyilkolt Anna Lindh svéd külügyminiszterről (Infostart)
Stockholmban szerdán nagyszabású koncerttel emlékeztek meg a tíz éve meggyilkolt Anna Lindh svéd külügyminiszterről.
szept. 12
8:06
Idén már hat embert akasztottak fel Japánban (Metropol)
A 73 éves férfi kilenc évvel ezelőtt megölte és kirabolta egy kínai étterem tulajdonosát.
szept. 12
8:24
Putyin: az amerikai csapás kiszélesítené a konfliktust (Infostart)
Egy Szíriára mért amerikai csapás azzal fenyegetne, hogy a konfliktus átterjed az ország határain és terrorcselekmények újabb hullámát váltja ki - figyelmeztet Vlagyimir Putyin. Az orosz elnök a The New York Timesnak írt állásfoglalásában azt javasolja, hogy a konfliktust inkább az ENSZ Biztonsági Tanácsának bevonásával oldják meg.
szept. 12
9:18
Észak-Korea folytatja az atomfegyverkezést (Infostart)
A legújabb műholdfelvételekből ítélve Észak-Korea újraindította a jongbjoni nukleáris központban lévő, öt éve leállított atomreaktorát - közölték amerikai szakértők.
szept. 12
10:12
Újra Koránt égetett volna a hírhedt amerikai lelkész (Metropol)
Az akciót tervező Terry Jones-t és helyettesét szerdán őrizetbe vették Mulberryben. A lelkész a 2001. szeptember 11-ei terrortámadások évfordulója alkalmával akarta elégetni az iszlám vallás szent könyvét.
szept. 12
10:48
Súlyos buszbaleset a romániai Nagylakon (Metropol)
Csütörtök hajnalban három ember meghalt, több mint húsz pedig megsérült, amikor két romániai rendszámú autóbusz ütközött egymással.
szept. 12
11:06
Felhőszakadás és árvíz több romániai településen (Metropol)
Cuca, illetve Costachi Negri községben három-három, Cudalbi-ban pedig egy személy vesztette életét.
szept. 12
12:18
A köztársasági elnök menti meg a baloldaltól a jobboldali nagyágyút (Kripto Akadémia)
Egy hétre tűzszünetet kötött az olasz kormány két nagyobbik politikai ereje, a balközép Demokrata Párt (PD) és a jobboldali Szabadság Népe (PdL) a Silvio Berlusconi szenátusból való kizárásának vitájában. A felsőház mentelmi bizottságában hétfő óta azon folyik a harc, hogy a Severino nevű tavaly decemberben elfogadott korrupcióellenes törvény pontjai vonatkoznak-e Berlusconira.
szept. 12
12:54
Többmillió ügyféladatot loptak el a Vodafone-tól (Infostart)
Ellopták a Vodafone Deutschland német mobilszolgáltató kétmillió ügyfelének számos személyes adatát - közölte a cég csütörtökön.
szept. 12
13:12
Verespatak: egymással küzdenek a román pártok (Infostart)
Koalíciós vita alakult ki Romániában a kormányzó Szociálliberális Szövetségen (USL) belül a verespataki aranybánya-beruházás kapcsán. Crin Antonescu liberális párti politikus a beruházás ellen foglalt állást, Victor Ponta miniszterelnök viszont már nem ellenzi a bányanyitást.
szept. 12
14:06
Szíria: „van esély a békére” (Metropol)
Moszkva továbbra is a genfi nyilatkozaton alapuló politikai rendezés mellett áll ki, amely szerint a szíriaiaknak maguknak kell dönteniük jövőjükről.
szept. 12
14:06
Rendeleti kormányzás: A "náci párttól" tereli a szavazókat a Fideszhez Kövér (Kripto Akadémia)
A Süddeutsche Zeitung című német liberális lap Kövér László házelnöknek a rendeleti kormányzással kapcsolatban tett kijelentéseiről közölt beszámolót és kommentárt csütörtöki számában.
szept. 12
14:08
Zöld jelzés az uniós bankfelügyeletre (Metropol)
A EP-képviselők az eredeti tervezethez képest átláthatóbbá tették a rendszert, és javították a számonkérhetőséget.
szept. 12
14:10
Merényletek Irakban (Metropol)
Az iraki ENSZ-misszió jelentése szerint a halálos áldozatok száma az év eleje óta már 4000 fölé emelkedett.
szept. 12
14:24
Kétfősre olvadt a lengyel kormány többsége (Metropol)
Donald Tusk miniszterelnök hat évvel ezelőtti hivatalba lépése óta most került a legkényesebb helyzetbe.
szept. 12
14:42
Tragikus buszbaleset Nagylakon (Kripto Akadémia)
Három ember meghalt, több mint húsz pedig megsérült csütörtök hajnalban a romániai Nagylakon, amikor két romániai rendszámú autóbusz ütközött egymással.
szept. 12
15:00
Az EP nem zárja ki a Szíria elleni elrettentő lépéseket (Kripto Akadémia)
A vegyi fegyverek szíriai használata háborús bűntett és az emberiesség elleni bűncselekmény, amely esetleges elrettentő lépéseket sem kizáró, egyértelmű, erőteljes és közös választ kíván - szögezte le az Európai Parlament (EP), csütörtökön Strasbourgban megszavazott állásfoglalásában.
szept. 12
15:18
Hague: megváltozott Oroszország hozzáállása (Infostart)
Megváltozott Oroszország hozzáállása Szíriához annak hatására, hogy az Egyesült Államok elkezdte mérlegelni az arab ország elleni katonai beavatkozást, és hogy egyre több bizonyíték van arra nézve, hogy a szíriai kormányerők állnak az augusztusi vegyifegyver-támadás mögött - jelentette ki William Hague brit külügyminiszter csütörtökön a londoni parlamentben.
szept. 12
15:36
Ingyenessé tennék a távfűtést a legszegényebbek számára (Kripto Akadémia)
Az ingyenesen járó áram és földgáz után ingyenessé tennék a távfűtést is a legszegényebb családok számára - ismertette a szerbiai energiaügyi minisztérium javaslatát csütörtöki számában a Politika című belgrádi napilap.
szept. 12
15:54
Megöltek egy amerikai dzsihadista rappert (Metropol)
Washington korábban ötmillió dollár értékű vérdíjat tűzött ki a fejére.
szept. 12
15:54
Verespatak - Koalíciós vita alakult ki Romániában (Kripto Akadémia)
Koalíciós vita alakult ki Romániában a kormányzó Szociálliberális Szövetségen (USL) belül a verespataki aranybánya-beruházás kapcsán. Crin Antonescu liberális párti politikus a beruházás ellen foglalt állást, Victor Ponta szociáldemokrata miniszterelnök viszont már nem ellenzi a bányanyitást.
szept. 12
16:30
Mol-INA-ügy: beidézték kihallgatásra Hernádit (Metropol)
Szeptember 25-ére beidézték kihallgatásra Hernádi Zsoltot, a Mol elnök-vezérigazgatóját az INA-ügyében.
szept. 12
16:48
Aszad enged vagy taktikázik? (Infostart)
Szíria nemzetközi ellenőrzés alá helyezi vegyi fegyvereit, de a döntést nem az amerikai katonai fenyegetés, hanem Oroszország javaslata befolyásolta - erősítette meg Bassár el-Aszad szíriai elnök az orosz Rosszija 24 állami hírtelevíziónak adott interjújában csütörtökön.
szept. 12
17:06
Erdogan nem hisz Aszadnak (Metropol)
Erdogan török miniszterelnök kétli, hogy Szíria nemzetközi felügyelet alá helyezi vegyifegyver-készletét.
szept. 12
17:42
Szíria - Aszad elszámíthatta magát (Kripto Akadémia)
Londoni stratégiai elemzők szerint Bassár el-Aszad szíriai elnök valószínűleg elszámította magát az augusztus 21-én végrehajtott, több mint 1400 emberéletet kioltó damaszkuszi vegyifegyver-támadással.
szept. 12
18:00
Szíria nemzetközi ellenőrzés alá helyezi vegyi fegyvereit (Metropol)
Szíria nemzetközi ellenőrzés alá helyezi vegyi fegyvereit - erősítette meg Bassár el-Aszad szíriai elnök.
szept. 12
18:18
Kiemelik a vízből a Costa Concordiát (Metropol)
Jövő hétfőn kezdődik a másfél évvel ezelőtt zátonyra futott Costa Concordia hajó függőleges helyzetbe állítása.
szept. 12
18:18
Német választások - Már látszanak a végeredmény körvonalai (Kripto Akadémia)
Németországban tíz nappal az országos parlamenti választás előtt már látszanak a végeredmény kontúrjai; a konzervatívok nagy előnnyel végeznek az első helyen, a szociáldemokraták pedig az előrejelzésekhez képest jobban szerepelnek - vélekedik a Forsa közvélemény-kutató intézet vezetője, aki szerint meglepetést okozhat az Alternatíva Németországnak (AfD), mert az újonc párt vonzza a politikai…
szept. 12
18:36
Verespatak - Elhúzódhat a bukaresti parlamenti vita (Kripto Akadémia)
Elhúzódhat a bukaresti parlamenti vita a verespataki ciántechnológiás bányaberuházással kapcsolatos törvénytervezetről, miután a kormányzó Szociálliberális Szövetség USL társelnökei csütörtökön abban állapodtak meg, hogy a törvényhozás mégsem sürgősségi eljárással tárgyalja a tervezetet.
szept. 12
19:48
Tóásó Elődre nem vonatkozik a közkegyelem (Infostart)
Közkegyelmet és amnesztiát hirdetett Evo Morales bolíviai államfő azok számára, akiket "kisebb súlyú" bűncselekményekért börtönöztek be, de ez az intézkedés nem vonatkozik a "terrorista" tevékenységgel vádoltakra, így Tóásó Elődre sem - derül ki a csütörtöki bolíviai sajtó tudósításaiból.
szept. 12
19:50
Vilmos herceg leszerelt (Infostart)
Több mint hétévi katonai szolgálat után leszerelt Vilmos herceg, a brit trón majdani várományosa.
szept. 12
20:42
Szíria - Aszad: nemzetközi ellenőrzés alá helyezik vegyi fegyvereiket (Kripto Akadémia)
Szíria nemzetközi ellenőrzés alá helyezi vegyi fegyvereit, de a döntést nem az amerikai katonai fenyegetés, hanem Oroszország javaslata befolyásolta - erősítette meg Bassár el-Aszad szíriai elnök az orosz Rosszija 24 állami hírtelevíziónak adott interjújában csütörtökön.

Keresés