2013. július 1. hétfő

júl. 1
6:12
Egyiptom újra forrong (Kripto Akadémia)
Ismét százezrek tüntettek Egyiptom elnöke ellen, csak immár nem Hoszni Mubarak a célpont, hanem az első szabadon választott államfő. Mohamed Murszi pedig elődjéhez hasonlóan nem sokat tesz, hogy lecsillapítsa az indulatokat. Kérdés, most mi vethet véget a tiltakozásoknak.
júl. 1
6:14
Mandela családját biztatta Obama (Kripto Akadémia)
Barack Obama amerikai elnök a hétvégét Dél-Afrikában töltötte, de nem találkozhatott "személyes hősével", Nelson Mandelával.Bár a volt dél-afrikai elnök valamelyest javult a hivatalos tájékoztatások szerint, Mandelát múlt héten lélegeztetőgépre kapcsolták, Jacob Zuma, a jelenlegi államfő tájékoztatása szerint állapota "válságos, de stabil".
júl. 1
6:16
Nem adják fel a harcukat török tüntetők (Kripto Akadémia)
Többezres tüntetést oszlatott fel szombaton este is Isztambulban, a Taksim tér környékén a török rendőrség. Ankarában, a fővárosban a május végén kezdődött kormányellenes tüntetések brutális leverése és az azt követő letartóztatási hullám ellen tiltakoztak.
júl. 1
6:57
Horvátország az uniós tagságot ünnepli (Infostart)
Tíz évvel csatlakozási kérelmének benyújtása után Horvátország hétfőn az Európai Unió 28. tagállamává vált. Zágrábban mintegy 170 külföldi vezető politikus - köztük Orbán Viktor kormányfő - részvételével, példátlan biztonsági intézkedések közepette zajlottak vasárnap éjszaka a csatlakozás ünnepi rendezvényei. Ünnepségeket tartottak több más horvátországi városban, így Eszéken is, ahol Navracsics…
júl. 1
6:59
Milliós tömegtüntetések Egyiptomban - halottakkal (Infostart)
Egyiptom több nagyvárosában összesen 17 millió ember követelte az egy éve hivatalba lépett Mohamed Murszi elnök lemondását. Biztonsági, valamint orvosi forrásokból származó értesülések szerint a tüntetők és az elnök hívei közötti összetűzésekben legkevesebb hét személy veszette életét, és több mint hatszázan megsebesültek. A hét halott közül öt az egyiptomi fővárosban vesztette életét.
júl. 1
7:42
Véres vasárnap Pakisztánban (Metropol)
Több mint 50 ember halt meg és 120 megsebesült egy merényletsorozatban.
júl. 1
7:44
Pokolgép robbant a meccsen (Metropol)
Egy futballmérkőzés játékosai és nézői ellen követtek el merényletet Irakban, sokan meghaltak.
júl. 1
8:00
Assange védelmébe vette Snowdent (Metropol)
Hangsúlyozta, sem az ő, sem Snowden leleplezései nem veszélyeztették más emberek életét.
júl. 1
8:02
Litvánia lett az EU soros elnöke (Metropol)
Vilnius elnöksége azt jelenti, hogy ezúttal első alkalommal irányítja egy volt szovjet köztársaság az unió legfontosabb ügyeit.
júl. 1
8:04
Több halott a Murszi elnök elleni megmozdulásokon (Metropol)
Kairóban és vidéken milliók vonultak az utcákra vasárnap, hogy az egy évvel ezelőtt beiktatott Mohamed Murszi lemondását követeljék.
júl. 1
8:18
Horvátország EU tagállam lett (Metropol)
Tíz évvel csatlakozási kérelmének benyújtása után Horvátország hétfőn az Európai Unió 28. tagállamává vált.
júl. 1
8:54
EU-s politikusokat is lehallgattak (Metropol)
Nem cáfolta az Egyesült Államok nemzeti hírszerzésének igazgatója, hogy Washington lehallgatta az Európai Unió tisztségviselőit is.
júl. 1
8:56
Pusztító tűz Arizonában (Metropol)
Életét vesztette legalább 19 tűzoltó vasárnap egy tűz oltása közben az egyesült államokbeli Arizona államban.
júl. 1
9:03
Tűzoltók haltak meg Arizonában (Infostart)
Az Egyesült Államokban 18 tűzoltó halt meg Arizona államban, ahol péntek óta 800 hektáron pusztít a tűz a Phoenix városától 120 kilométerrel északnyugatra fekvő Yarnell dombon.
júl. 1
9:30
Ecuador, a kiszivárogtatók gyámolítója (Kripto Akadémia)
Ecuador elnöke, Rafael Correa Delgado mintha csak megírigyelte volna a néhai venezuelai államfő, Hugo Chávez babérjait: mindig kész egy kis diplomáciai csetepatéra. A dél-amerikai ország londoni nagykövetségén már több mint egy éve "vendégeskedik" a Wikileaks leleplező portál alapítója, Julian Assange, egyaránt bosszantva a briteket és az amerikaiakat.
júl. 1
10:24
Helikopter szállt le a Hudson folyón (Metropol)
Négy turistával a fedélzetén hajtott végre szerencsés kimenetelű kényszerleszállást a két pilóta.
júl. 1
10:24
Ukrajna felajánlja gáztározóit Európának (Kripto Akadémia)
Ukrajna már júliusban megállapodást készül kötni a német RWE gázszállító vállalattal és más európai cégekkel arról, hogy saját földgáztározóiban raktározza el a téli időszakra szükséges mennyiséget az európai országok folyamatos energiaellátása érdekében - jelentette ki Eduard Sztavickij ukrán energetikai miniszter a Kommerszant-Ukrajina című lap hétfői száma szerint.
júl. 1
10:42
Horvátország is EU-tag (Metropol)
Megszűnt a vámellenőrzés, gyorsabb az átkelés a magyar–horvát határon, Horvátország mától az Európai Unió tagja.
júl. 1
11:45
Lemondásra szólították fel az egyiptomi elnököt (Infostart)
Lemondásra szólította fel az egyiptomi elnököt az egyik ellenzéki mozgalom, és a polgári engedetlenséget hirdetnek, ha ez kedd estig nem történik meg. A szervezet egyben elutasította az elnök kezdeményezését a belpolitikai válság tárgyalásos megoldására.
júl. 1
12:12
Üdvözlet majd harc a habzó bor nevéért (Metropol)
Az olaszok üdvözölték a horvátokat az Európai Unióban, ugyanakkor máris küzdelem indult a habzó bor nevéért.
júl. 1
12:48
Óriási tűz ütött ki Angliában (Metropol)
A helyi tűzoltóparancsnok szerint ez minden idők legnagyobb tüze West Midlands régióban.
júl. 1
12:50
Kötelező a szülők látogatása Kínában (Metropol)
Hogy pontosan milyen időközönként kell az időseket felkeresni, a jogszabály nem részletezi.
júl. 1
12:52
Csehországban is lehetővé válik a kettős állampolgárság (Metropol)
A prágai parlament által elfogadott törvényt Milos Zeman köztársasági elnök már aláírta
júl. 1
12:57
Csehországban is lehetővé válik a kettős állampolgárság (Infostart)
Megadja a kettős állampolgárság lehetőségét Csehország is, a köztársasági elnök aláírta az erről szóló törvényt.
júl. 1
13:42
A Magyarországról szóló Tavares-jelentés az Európai Parlament napirendjén (Kripto Akadémia)
Az Európai Parlament (EP) kedden folytatja le a plenáris vitát, szerdán pedig szavaz Strasbourgban az alapvető jogok magyarországi helyzetéről szóló jelentésről, amelyet Rui Tavares portugál zöldpárti EP-képviselő készített. A keddi vitában részt vesz Orbán Viktor miniszterelnök.
júl. 1
14:00
Csaknem fél évszázada amputált karját kapta vissza egy katona (Metropol)
A most 73 éves Nguyen Quang Hung a vietnámi háborúban az Egyesült Államok ellen harcolt.
júl. 1
14:27
Dél-Afrikában tárgyalt Semjén Zsolt (Infostart)
Semjén Zsolt miniszterelnök-helyettes az elmúlt héten látogatást tett a Dél-afrikai Köztársaságban. Útjának fő célja a sokezres dél-afrikai magyar diaszpórával való kapcsolatok további erősítése, nemzeti identitásuk megőrzésének segítése, valamint a kormány nemzetpolitikai céljainak, konkrét intézkedéseinek megismertetése, különös tekintettel az állampolgársági törvény nyújtotta lehetőségekre -…
júl. 1
14:36
Ismét lezuhant egy helikopter Svájcban (Metropol)
A gép egy alpesi menedékház közelében csapódott a talajba, a fedélzetén lévő négy ember meghalt.
júl. 1
15:57
Lemondott az egyiptomi kormány négy minisztere (Infostart)
Lemondott az egyiptomi kormány négy minisztere hétfőn a Mohammed Murszi elnök elleni hétvégi tiltakozások miatt.
júl. 1
16:06
Tizenhat halott Egyiptomban a vasárnapi tüntetéseken (Metropol)
Az utcai csatározásokban csaknem 800 ember megsebesült. A tiltakozások miatt négy miniszter lemondott.
júl. 1
16:24
A Balkán európai integrációját segítenék (Metropol)
Az ország EU-csatlakozása kapcsán a horvát elnök uniós célkitűzéseikről beszélt.
júl. 1
16:26
Esők, áradások, földcsuszamlások Kínában (Metropol)
A három napja tartó ítéletidőnek legalább 39 halottja van.
júl. 1
16:42
Wimbledon: legyőzték a címvédőt (Metropol)
Serena Williams óriási meglepetésre három játszmában kikapott a nyolcaddöntőben.
júl. 1
16:42
Hatalmi harc a Mandela-örökségért (Kripto Akadémia)
Miközben Nelson Mandela egy pretóriai kórházban az életéért küzd, családjában már megindult a hatalmi harc, ki lesz a klán új vezetője. Mandela legidősebb lánya, Makaziwe Mandela és legidősebb unokája, Mandla Mandela hadakozik a volt dél-afrikai elnök politikai örökségéért. A család nem tud megegyezni, hol legyen Madiba (törzsi nevén Mandelát így szólítják) végső nyughelye.
júl. 1
17:36
Elkészült Ferenc pápa első enciklikája (Metropol)
Az enciklikán XVI. Benedek kezdett el dolgozni, majd utódja fejezte be.
júl. 1
17:38
Egyiptomi tüntetések: lemondott négy miniszter (Metropol)
Tizenhatan vesztették életüket vasárnap Egyiptomban az elnök lemondását követelő tüntetéseken. Hétfőn folytatódtak a megmozdulások.
júl. 1
19:24
Nyolc szlovákot vettek őrizetbe kémkedés miatt Iránban (Metropol)
Az őrizetbe vettek az ügyészség szerint elzárt területekről készítettek fényképet".
júl. 1
19:33
Nyolc szlovákot vettek őrizetbe Iránban (Infostart)
Összesen nyolc szlovák állampolgárt vettek őrizetbe Iránban, akiket azzal gyanúsítanak, hogy atomlétesítmények környékén kémkedtek - mondta el a teheráni ügyészség egyik magas rangú munkatársa hétfőn.
júl. 1
20:09
Snowden menedékjogot kért Oroszországtól (Infostart)
Politikai menedékjogot kért Oroszországtól az amerikai hírszerző szervek tikos adatmegfigyelésének részleteit kiszivárogtató Edward Snowden - mondta el egy orosz bevándorlásügyi illetékes hétfőn.
júl. 1
21:12
Lemondott a portugál pénzügyminiszter (Metropol)
A hiány- és adósságcélok teljesítésének késése miatt, illetve mert csökkent a megszorítások melletti lakossági elkötelezettség.
júl. 1
23:00
Lemondott a vatikáni bank vezérigazgatója és helyettese (Metropol)
A vezérigazgató és helyettese távozása három nappal követi az Apostoli Szék Vagyonkezelősége egyik tagjának letartóztatását.
júl. 1
23:18
Snowden menedékjogot kért Oroszországtól (Metropol)
Snowden június 23-án érkezett Moszkvába, és állítólag azóta is a Seremetyjevo-2 repülőtér tranzitvárójában tartózkodik.

2013. július 2. kedd

júl. 2
5:54
Szőnyeg alá söprik a kényes ügyeket (Kripto Akadémia)
Magyar-szlovák kormányzati csúcsot tartanak ma Budapesten. 2005-ben, német-francia mintára a Gyurcsány-kormány rendezett először közös kormányülést, a partner Románia volt. Később Horvátországgal és Ausztriával is bevezették ezt az együttműködési formát, amely az államközi kapcsolatokban is új fejezetet nyitott, eredményesebbé tette a kisebbségvédelmet is.
júl. 2
5:56
Írország Litvániának adja a stafétabotot (Kripto Akadémia)
Írország igen sikeres fél évet zárt az Európai Unió soros elnökeként. Megegyezés jött létre az EU-Egyesült Államok szabadkereskedelmi tárgyalások megkezdéséről, s az utolsó pillanatban még a hétéves költségvetésről szóló politikai megállapodást is sikerült összehozniuk.
júl. 2
6:12
Paktum Snowdenről? (Kripto Akadémia)
Berlinben hétfőn a külügyminisztériumba kérették az amerikai nagykövetet a hétvégén nyilvánosságra került újabb leleplezések miatt, amelyekből kiderült, hogy az amerikai Nemzetbiztonsági Ügynökség (NSA) az Európai Unió képviseleteit is lehallgatta, s a szövetséges államok adatforgalmát is ellenőrzi.
júl. 2
6:14
Tapie, az ezerarcú üzletember-politikus (Kripto Akadémia)
A kaméleon, a színét akár ezerszer is változtató kis állat, tehetségtelen kezdő ahhoz a hetvenéves férfihoz képest, aki ellen vizsgálatot indított a francia igazságszolgáltatás "szervezett bűnszövetségben elkövetett szélhámosság" gyanújával. Bernard Tapie, volt üzletember, egykori miniszter, sanzonénekes, filmszínész és fölsorolhatatlanul sok más egyéb, esztendők óta "hőse" a bűnügyi krónikáknak.
júl. 2
6:21
Visszautasította a hadsereg ultimátumát az egyiptomi államfő (Infostart)
A hétvégi tüntetések nyomán tovább mélyült az egyiptomi belpolitikai válság. Mohamed Murszi elnök kedd hajnalban visszautasította a hadseregnek az ország politikai erőihez intézett ultimátumát. Az államfő ugyanakkor telefonon beszélt Barack Obama amerikai elnökkel azt ígérve, hogy Egyiptom "tovább halad" a békés demokratikus átmenet útján. A nap folyamán további tüntetések várhatók.
júl. 2
8:00
Murszi visszautasította az ultimátumot (Metropol)
A hétvégi tüntetések nyomán tovább mélyült az egyiptomi belpolitikai válság.
júl. 2
8:18
Snowden további leleplezésekre készül (Metropol)
Az ecuadori elnökhöz intézett levelében azt hangoztatta, hogy olyan információk nyilvánosságra hozatalára készül, amelyek a közérdeket szolgálják.
júl. 2
8:20
Lángba borulhat Egyiptom (Metropol)
Második forradalomnak hívja a sajtó azt, ami Egyiptomban zajlik. A hétvégi milliós tüntetések tegnap reggel fegyveres összetűzésekig fajultak.

Keresés