2013. július 11. csütörtök

júl. 11
5:54
Berlusconi felkészült a legrosszabbra (Kripto Akadémia)
Megütközéssel vette tudomásul Silvio Berlusconi jogi képviselőinek csapata, hogy a volt olasz miniszterelnök korrupciós ügyében szerintük szokatlanul hamar, július 30-án kezdi meghallgatását a legfelsőbb bíróság.
júl. 11
5:56
Prága: többséget kap Rusnok kabinetje? (Kripto Akadémia)
Tegnap beiktatta Jirí Rusnok kormányát Milos Zeman. A kabinetben több olyan tárcavezető kapott helyet, aki valamiként az elnökhöz kötődik.
júl. 11
6:12
Ma nevezik ki az új cseh kormányt (Kripto Akadémia)
Szerdán nevezi ki Jirí Rusnok kijelölt cseh miniszterelnök kormányát Milos Zeman államfő. Az új kabinetről harminc napon belül szavazhat a prágai parlament. Bár a parlamentben egyik politikai erő sem jelezte, hogy bizalmat szavazna Rusnok csapatának, elvileg még az sem kizárt, hogy a miniszterelnök még hónapokig kormányozhat. A törvényhozás feloszlatására ugyanis nagyon csekély az esély.
júl. 11
6:14
Elkobozták Bernard Tapie vagyonát (Kripto Akadémia)
Két francia bíró úgy rendelkezett, el kell kobozni a szélhámossággal vádolt Bernard Tapie volt üzletember magánvagyonát. A határozat indoklása, hogy Tapie volt a legfőbb haszonélvezője annak a döntőbírósági határozatnak, amely 2008-ban arra kötelezte az állami érdekeltségű Crédit Lyonnais bankházat, hogy a francia Adidas tönkrement tulajdonosának 405 millió euró "kártérítést" fizessen ki.
júl. 11
6:16
Tőkésék számláján az adomány (Kripto Akadémia)
Nem jött jól az újabb botrány,vagy legalábbis kérdőjel a Tőkés László védnöksége alatt működő Erdélyi Magyar Néppártnak. A július 20-ra tervezett autonómiatüntetés amúgy is kudarcnak ígérkezik, s ezt csak tetőzi, hogy kiderült -az OTP kolozsvári fiókja automatikusan a Tőkés vezette Erdélyi Magyar Nemzeti Tanács, illetve egy néppárt-közeli alapítvány számláját adja meg azoknak, akik a magyarországi…
júl. 11
6:39
Kanadai vonatbaleset: nőtt a halálos áldozatok száma (Infostart)
Eddig húsz holttestet találtak a négy nappal ezelőtti kanadai vonatbaleset helyszínén, és a hatóságok legfrissebb, szerdán közzétett hivatalos tájékoztatójában a korábbiaknál kétszer kevesebb, harminc eltűnt szerepel.
júl. 11
7:21
Kanadai vonatbaleset: nőtt a halálos áldozatok száma (Metropol)
Eddig húsz holttestet találtak a négy nappal ezelőtti kanadai vonatbaleset helyszínén.
júl. 11
7:39
Királyi utódok, átadott trónok (Metropol)
Gyermekek születnek, uralkodók mondanak le: 2013 izgalmas év a monarchiák életében.
júl. 11
7:57
Mos Def a guantánamói kényszertáplálás ellen (Metropol)
A módszer brutalitására hívja fel a világ figyelmét egy videó az ismert rapper önkéntes szereplésével.
júl. 11
10:33
A horvát ügyészség továbbra is ki akarja hallgatni a Mol vezetőjét (Infostart)
Újabb kéréssel fordult az illetékes magyar hatóságokhoz a horvát ügyészség, hogy kihallgathassa a Mol elnök-vezérigazgatóját, mivel megalapozottnak tartja a gyanút, hogy Hernádi Zsolt kenőpénzügyben érintett.
júl. 11
10:39
Balog Zoltán a Der Standardban (Metropol)
Visszautasította a kormány kultúrpolitikáját érintő bírálatokat Balog Zoltán, az emberi erőforrások minisztere egy csütörtöki osztrák lapban megjelent interjúban.
júl. 11
10:41
A horvátok továbbra is ki akarják hallgatni a Mol vezetőjét (Metropol)
A horvát ügyészség szerint alapos a gyanú, hogy Hernádi Zsolt érintett a kenőpénzügyben.
júl. 11
10:51
Elnapolta a kassai bíróság a Csatáry-per tárgyalását (Infostart)
Határozatlan időre elnapolta csütörtökön a kassai kerületi bíróság azt a nyilvános ülést, amelyen a testületnek Csatáry László életfogytiglani szabadságvesztése letöltésének módjáról kellett volna döntést hoznia - közölte az MTI pozsonyi irodájával Marcela Gálová, a kassai kerületi bíróság szóvivője.
júl. 11
10:57
Vietnami kábítószer-kereskedőket ítéltek halálra (Metropol)
A négy férfit 50 kilogramm heroin értékesítéséért ítélték halálra, ám egyelőre az injekcióba töltendő méreganyag híján nem tudják végrehajtani az ítéletet.
júl. 11
10:59
Elnapolták Csatáry perének tárgyalását (Metropol)
A kassai kerületi bíróságnak a háborús bűnökkel vádolt Csatáry László életfogytiglani szabadságvesztése letöltésének módjáról kellett volna döntést hoznia.
júl. 11
11:36
Tavares-jelentés - Smith: nincs jelentősége a dokumentumnak (Kripto Akadémia)
Christopher H. Smith amerikai kongresszusi képviselő szerint nincs jelentősége az Európai Parlamentben elfogadott Tavares-jelentésnek, és úgy gondolja, hogy a magyar alkotmány "kifejezetten előmozdítja az emberi jogok ügyét" - olvasható a Heti Válasz legfrissebb számában.
júl. 11
12:39
Miért buknak meg a román nyelv és irodalom érettségin? (Infostart)
Komoly nehézséget okoz a Romániában élő magyar anyanyelvű diákoknak a román nyelv és irodalom érettségi. A többségében magyarlakta Kovászna megyében idén a tanulók fele megbukott a vizsgán, míg más tárgyakból 70-80 százalékuk sikeresen érettségizett - mondta a megye főtanfelügyelője. Keresztély Irma szerint az új oktatási törvény idővel majd javít a helyzeten.
júl. 11
13:39
Horvát politikus szexbotránya (Metropol)
Igor Dragovant egy férfi azzal vádolja, hogy viszonyt folytat a feleségével, aki a horvát köztelevízió egyik igazgatója. Az ügyet árnyalja, hogy a lejárató vádakat és a képet hamis e-mail címről küldték.
júl. 11
14:33
Kilencen haltak meg a hőség miatt Tokióban (Metropol)
A japán fővárosban az elmúlt napokban 33-35 fokot mértek, a hőségérzetet a 70 százalék feletti páratartalom is erősítette.
júl. 11
14:35
Péklapáttal fékezte meg támadóját egy szilsárkányi férfi (Metropol)
A 67 éves támadó erősen ittas állapotban akart tisztázni egy vitát korábbi haragosával.
júl. 11
14:36
Londonban és New Yorkban jelent meg Göncz Árpád életrajza (Kripto Akadémia)
Londonban és New Yorkban megjelent Göncz Árpád volt államfő angol nyelvű életrajza, amelyet Dae Soon Kim dél-koreai politológus írt - mondta Gulyás András, a korábbi köztársasági elnök titkárságvezetője csütörtökön.
júl. 11
14:51
Magas rangú katonai vezetőre támadtak a Sínai-félszigeten (Metropol)
Az autót heves golyózápor érte, amit a biztonsági erők és a terroristák közötti tűzpárbaj követett.
júl. 11
15:09
Luxemburg: őszi előre hozott választás lesz (Metropol)
Juncker lemond tisztségéről, miután ismeretessé vált, hogy az általa felügyelt titkosszolgálatnál törvénytelenségeket követtek el.
júl. 11
15:45
Házasságon kívül születhet a brit gyermekek többsége (Metropol)
A számok azt is mutatják, az első gyermekes anyák közül minden negyedik Nagy-Britannián kívül született
júl. 11
16:03
Betanított munkást és informatikust keresnek külföldön (Metropol)
Főképp betanított munkavégzésre kaphatnak esélyt azok, akik külföldön keresnek munkát, de kelendőek az informatikusok is.
júl. 11
16:21
Szigorú büntetés a pedofil papoknak (Metropol)
A szentszéki büntető törvénykönyvben beiktatják a bűncselekmények sorába a kiskorúak elleni nemi erőszakot.
júl. 11
16:57
Két népirtásért kell felelnie Karadzsicsnak (Metropol)
Hibázott az első fokon eljáró hágai törvényszék, amikor ejtette az egyik népirtás vádját Karadzsics ellen.
júl. 11
17:15
Nem szűnő eső mossa Kína nagy részét (Metropol)
Harminc halottja van az utóbbi négy nap esőzések okozta természeti katasztrófáinak, 67 embert még eltűntként tartanak nyilván.
júl. 11
17:18
Harminc halottja van az esőzéseknek Kínában, sokan eltűntek (Kripto Akadémia)
Harminc halottja van az utóbbi négy nap esőzések okozta természeti katasztrófáinak Kína-szerte, 67 embert még eltűntként tartanak nyilván - jelentette a polgári ügyek minisztériuma.
júl. 11
17:51
Az egyik pilóta szerint fényvillanás vakította meg (Metropol)
Az Asiana Airlines Boeing 777-es gépe szombaton San Franciscóban landoláskor kicsúszott a leszállópályáról, és egy része teljesen kiégett.
júl. 11
17:53
Halálos buszbaleset Ukrajnában (Metropol)
A negyven fiatalt és nyolc felnőttet szállító busz Fehéroroszországból tartott egy bulgáriai nyári táborba. Nyolc ember meghalt.
júl. 11
18:27
Két népirtásért kell felelnie Karadzicnak (Metropol)
Hibázott az első fokon eljáró törvényszék, amikor ejtette az egyik népirtás vádját Radovan Karadzic egykori boszniai szerb elnök ellen - ismertette a döntést csütörtökön Hágában Theodor Meron bíró.
júl. 11
18:48
Háborús bűntett gyanújával 12 személyt vettek őrizetbe Horvátországban (Kripto Akadémia)
Az eszéki rendőrség háborús bűntett gyanújával előállított 12 személyt, egykori szerb félkatonai alakulatok tagjait csütörtökön Kelet-Horvátországban - adta hírül a zágrábi közszolgálati média.
júl. 11
19:39
Dragnea: a magyaroknak nincs okuk tiltakozni (Metropol)
A miniszterelnök-helyettes hozzátette: nincsenek előítéletei komoly, nyílt vitára számít Bálványosfürdőn.
júl. 11
20:36
Román miniszterelnök-helyettes: a magyaroknak nincs okuk tiltakozni (Kripto Akadémia)
Liviu Dragnea román miniszterelnök-helyettes szerint az erdélyi magyaroknak nincs okuk tiltakozni a tervezett régióátalakítás ellen. A politikus erről csütörtöki nagyszebeni sajtótájékoztatóján beszélt a Mediafax hírügynökség beszámolója szerint.
júl. 11
20:54
A korrupció leküzdése segítheti Románia schengeni csatlakozását (Kripto Akadémia)
A korrupció és a szervezett bűnözés leküzdése segítheti Románia csatlakozását a határellenőrzés nélküli schengeni övezethez - mutatott rá Jean-Marc Ayrault francia miniszterelnök csütörtökön Bukarestben, ahol Traian Basescu államfővel és Victor Ponta miniszterelnökkel folytatott megbeszélést.
júl. 11
21:48
Afganisztán - Washington bízik a megállapodásban (Kripto Akadémia)
Az Egyesült Államok bízik benne, hogy meg tud állapodni Afganisztánnal arról, hogy 2014, vagyis a NATO katonai küldetésének befejeződése után is egységeket állomásoztathasson a közép-ázsiai országban - jelentette ki csütörtökön a szakterület legmagasabb rangú amerikai diplomatája.
júl. 11
22:06
Tízezer fontos kórházi lakosztályba érkezik a hercegi újszülött (Kripto Akadémia)
Születése pillanatától luxuskörülményekre számíthat Vilmos herceg és Katalin hercegnő első gyermeke, az Egyesült Királyság majdani uralkodója, akinek néhány napos kórházi tartózkodása várhatóan több mint tízezer fontjukba (3,4 millió forint) kerül majd a szülőknek.
júl. 11
22:21
Visszaküldte a népszavazási törvényt a román államfő (Metropol)
Az érvényességi küszöb leszállítása az államfő szerint nem biztosítana elegendő reprezentativitást a népakarat tükrözéséhez.

Keresés