2013. július 18. csütörtök

júl. 18
5:54
Nem kell börtönbe mennie Necasnak (Kripto Akadémia)
Nem sokat teketóriázik Jirí Rusnok kormánya. Bár a várhatóan három hét múlva sorra kerülő bizalmi szavazásig Rusnokék nem fogadhatnának el jelentősebb törvényeket, egy igen fontos intézkedés máris megszületett: augusztustól 500 koronával, 8500 koronára (93 ezer forint) emelik a minimálbért. Az intézkedés 120 ezer munkavállalót érint.
júl. 18
6:12
Szigorúan szabályozott megfigyelések (Kripto Akadémia)
A német politikusok visszafogottan nyilatkoztak az NSA amerikai titkosszolgálat megfigyeléseiről. Az ügy kapcsán Hans-Peter Dietrich az Egyesült Államokba utazott, hogy felvilágosítást kérjen. Hazatértekor dicsérettel illette az amerikai adatgyűjtést, ami miatt számos bírálattal illették hazájában. Németországban a megfigyeléseket szigorúan szabályozzák törvényileg, s ritkán indul ilyen jellegű…
júl. 18
6:14
Costa Concordia: a kapitány az egyetlen vádlott (Kripto Akadémia)
Egyedül Francesco Schettino, a 2012. január 13-án zátonyra futott Costa Concordia tengerjáró hajó kapitánya ül a vádlottak padján a hajószerencsétlenségről Grossetóban szerdán megkezdődött perben. A védelem és a vád részéről több mint négyszáz tanút felsorakoztató per első tárgyalásai szombatig tartanak.
júl. 18
6:16
Kubai fegyverek az észak-koreai hajón (Kripto Akadémia)
Kuba szerdára virradóra elismerte, hogy a szovjet időkből származó, elavult fegyvereket szállítottak azon a hajón, amelyet a panamai hatóságok feltartóztattak a Panama-csatorna közelében. A havannai külügyminisztérium közölte, hogy a szállítmányt "javításra" küldték volna Észak-Koreába, s Phenjan utóbb visszaküldte volna azokat. Csakhogy az ázsiai ország ellen ENSZ-fegyverembargó van érvényben.
júl. 18
6:18
Újraírhatóak az uniós szerződések? (Kripto Akadémia)
Az Európai Unió 28 tagállamában 40 millió kisebbségi polgár él, a kisebbségvédelem mégis kizárólag tagállami hatáskörbe tartozik, nincsenek egységes, kötelező normák ezen a téren. Ezen a helyzeten kívánnak változtatni a Minority SafePack európai polgári kezdeményezés tető alá hozó kisebbségi szervezetek. Egymillió aláírásra lesz szükség és nem kis mértékben a tagállami kormányok és többségi…
júl. 18
6:51
Megszavazta az újabb megszorításokat Athén (Infostart)
- Megszavazta a görög parlament szerda este az újabb gazdasági megszorításokat tartalmazó jogszabálycsomagot, amely ahhoz is szükséges volt, hogy Athén hozzáférjen a nemzetközi hitel következő részletéhez.
júl. 18
7:09
Rendőröket lőttek le a Sínai-félszigeten (Infostart)
Három rendőrt lőttek le ismeretlen fegyveresek csütörtökre virradóra Egyiptom "törvényen kívüli" részén, a Sínai-félsziget északi területén.
júl. 18
7:24
Bíróságon próbálja visszaszerezni a védelmi pénzt egy japán bártulajdonos (Kripto Akadémia)
Beperelte a legnagyobb japán szervezett bűnözői csoport vezetőjét egy bártulajdonos, aki a maffiának befizetett védelmi pénzt akarja visszaszerezni.
júl. 18
7:27
Felfüggesztették a sztrájkot az olasz benzinkutasok (Infostart)
Csütörtök reggel hat órától újranyitnak a kedd estétől sztrájkoló olaszországi benzinkutak, miután garanciát kaptak a római kormánytól arra, hogy ellenőrzés alatt tartja az üzemanyagárakat.
júl. 18
8:36
Bűnösnek találták Putyin egyik legnagyobb ellenfelét (Kripto Akadémia)
Bűnösnek mondta ki csütörtökön sikkasztásban Kirov város egyik kerületi bírósága Alekszej Navalnij vezető orosz ellenzékit és az ügy egy másik vádlottját is.
júl. 18
8:39
Civileket végeztek ki tálibok (Infostart)
Afganisztánban 8 civilt végeztek ki tálib fegyveresek a Kabultól délre lévő Logar tartományban.
júl. 18
8:54
Gőz szivárgott a fukusimai erőműből (Kripto Akadémia)
Gőz szivárgott a 2011-ben balesetet szenvedett Fukusima-1 atomerőmű egyik reaktorépületéből csütörtökön, de a radioaktivitás szintje egyelőre nem emelkedett meg a létesítmény környékén - közölte a létesítményt üzemeltető TEPCO energiavállalat.
júl. 18
8:57
Elítélték az orosz ellenzékit (Infostart)
Oroszországban sikkasztás vádjában bűnösnek találta Alekszej Navalnij ellenzéki politikust Kirov város egyik kerületi bírósága.
júl. 18
10:24
Izrael kiléphet az EU projektjéből (Kripto Akadémia)
Jeruzsálem azzal fenyeget, hogy kilép az Európai Unió kiemelt innovációs projektjéből, ha a szervezet nem mond le a megszállt területeken működő intézmények finanszírozási tilalmáról - írta a Maariv című izraeli napilap csütörtökön.
júl. 18
12:12
Le Monde - Európa ellenőrzés alá vonja Orbán Viktort (Kripto Akadémia)
A berlini nemzetközi filmfesztiválon (Berlinale) 2012-ben a zsűri nagydíjával, Ezüst Medvével jutalmazott Csak a szél című magyar film németországi bemutatójával kapcsolatban közölt cikket a Die Welt című német konzervatív lap a nyomtatott kiadásában és a Der Tagesspiegel című liberális lap az online kiadásában. A francia Le Monde pedig geopolitikai mellékletében Európa ellenőrzés alá vonja Orbán…
júl. 18
12:33
Románia és a Moldovai Köztársaság egyesülésének lehetősége (Infostart)
Románia és a Moldovai Köztársaság egyesülésének lehetőségével foglalkoztak a - Traian Basescu román államfő chisinaui látogatásáról beszámoló - csütörtöki román lapok, és több szerző arra a következtetésre jutott, hogy Nagy-Románia újraalakulása csak a Dnyeszter menti szakadár köztársaság nélkül, az Európai Unión belül jöhet szóba.
júl. 18
13:06
A szerb miniszterelnök szerint országa lesz az EU 29. tagállama (Kripto Akadémia)
Stefan Füle, az Európai Unió (EU) bővítési biztosa Belgrádban bejelentette, hogy a jövő héten tájékoztatja az EU tagországait a Szerbiával folytatandó csatlakozási tárgyalások keretéről.
júl. 18
13:42
Igen az elbocsátásokra (Kripto Akadémia)
Elfogadta ugyan a görög parlament szerda késő esti ülésén az újabb elbocsátásokról szóló törvényjavaslatot, amellyel az ország újabb hitelrészlethez juthat, mégis főhet Antonisz Szamarasz feje: a 155 tagú koalícióból csak 152 kormánypárti képviselő szavazta meg. Ez akár újabb kormányválságot is eredményezhet.
júl. 18
14:18
Öt évre ítélték Putyin egyik legkeményebb ellenfelét (Kripto Akadémia)
Öt év letöltendő börtönbüntetésre és egymillió rubel (csaknem 7 millió forint) pénzbírságra ítélte csütörtökön Kirov város kerületi bírósága Alekszej Navalnij neves orosz ellenzékit. A védők fellebbeznek a határozat ellen.
júl. 18
14:20
Ismét omladozik az olasz kormánykoalíció (Kripto Akadémia)
Lemondásra szólította fel Enrico Letta olasz miniszterelnök Roberto Calderolit, a szenátus alelnökét, aki néhány napja orángutánhoz hasonlította a kongói származású Cecile Kyenge bevándorlási minisztert. Az Északi Liga egykori minisztere ugyan hétfőn bocsánatot kért, de azt is közölte, hogy nem hajlandó lemondani. A balközép Demokrata Párt számos politikusa erre közölte, elfogadhatatlan, hogy…
júl. 18
21:51
Szabadon engedték a Breivikkel szimpatizáló zenészt (Infostart)
Szabadon engedte csütörtök este a francia rendőrség Kristian Vikernest, a szélsőséges nézeteiről ismert norvég metálzenészt, a 77 ember meggyilkolásáért elítélt norvég Anders Behring Breivik egyik szimpatizánsát, miután a több mint két napig tartó kihallgatásán nem bizonyosodott be, hogy terrorcselekményre készült - közölték rendőrségi források.

Keresés