2013. július 1. hétfő

júl. 1
6:12
Egyiptom újra forrong (Kripto Akadémia)
Ismét százezrek tüntettek Egyiptom elnöke ellen, csak immár nem Hoszni Mubarak a célpont, hanem az első szabadon választott államfő. Mohamed Murszi pedig elődjéhez hasonlóan nem sokat tesz, hogy lecsillapítsa az indulatokat. Kérdés, most mi vethet véget a tiltakozásoknak.
júl. 1
6:14
Mandela családját biztatta Obama (Kripto Akadémia)
Barack Obama amerikai elnök a hétvégét Dél-Afrikában töltötte, de nem találkozhatott "személyes hősével", Nelson Mandelával.Bár a volt dél-afrikai elnök valamelyest javult a hivatalos tájékoztatások szerint, Mandelát múlt héten lélegeztetőgépre kapcsolták, Jacob Zuma, a jelenlegi államfő tájékoztatása szerint állapota "válságos, de stabil".
júl. 1
6:16
Nem adják fel a harcukat török tüntetők (Kripto Akadémia)
Többezres tüntetést oszlatott fel szombaton este is Isztambulban, a Taksim tér környékén a török rendőrség. Ankarában, a fővárosban a május végén kezdődött kormányellenes tüntetések brutális leverése és az azt követő letartóztatási hullám ellen tiltakoztak.
júl. 1
6:57
Horvátország az uniós tagságot ünnepli (Infostart)
Tíz évvel csatlakozási kérelmének benyújtása után Horvátország hétfőn az Európai Unió 28. tagállamává vált. Zágrábban mintegy 170 külföldi vezető politikus - köztük Orbán Viktor kormányfő - részvételével, példátlan biztonsági intézkedések közepette zajlottak vasárnap éjszaka a csatlakozás ünnepi rendezvényei. Ünnepségeket tartottak több más horvátországi városban, így Eszéken is, ahol Navracsics…
júl. 1
6:59
Milliós tömegtüntetések Egyiptomban - halottakkal (Infostart)
Egyiptom több nagyvárosában összesen 17 millió ember követelte az egy éve hivatalba lépett Mohamed Murszi elnök lemondását. Biztonsági, valamint orvosi forrásokból származó értesülések szerint a tüntetők és az elnök hívei közötti összetűzésekben legkevesebb hét személy veszette életét, és több mint hatszázan megsebesültek. A hét halott közül öt az egyiptomi fővárosban vesztette életét.
júl. 1
9:03
Tűzoltók haltak meg Arizonában (Infostart)
Az Egyesült Államokban 18 tűzoltó halt meg Arizona államban, ahol péntek óta 800 hektáron pusztít a tűz a Phoenix városától 120 kilométerrel északnyugatra fekvő Yarnell dombon.
júl. 1
9:30
Ecuador, a kiszivárogtatók gyámolítója (Kripto Akadémia)
Ecuador elnöke, Rafael Correa Delgado mintha csak megírigyelte volna a néhai venezuelai államfő, Hugo Chávez babérjait: mindig kész egy kis diplomáciai csetepatéra. A dél-amerikai ország londoni nagykövetségén már több mint egy éve "vendégeskedik" a Wikileaks leleplező portál alapítója, Julian Assange, egyaránt bosszantva a briteket és az amerikaiakat.
júl. 1
10:24
Ukrajna felajánlja gáztározóit Európának (Kripto Akadémia)
Ukrajna már júliusban megállapodást készül kötni a német RWE gázszállító vállalattal és más európai cégekkel arról, hogy saját földgáztározóiban raktározza el a téli időszakra szükséges mennyiséget az európai országok folyamatos energiaellátása érdekében - jelentette ki Eduard Sztavickij ukrán energetikai miniszter a Kommerszant-Ukrajina című lap hétfői száma szerint.
júl. 1
11:45
Lemondásra szólították fel az egyiptomi elnököt (Infostart)
Lemondásra szólította fel az egyiptomi elnököt az egyik ellenzéki mozgalom, és a polgári engedetlenséget hirdetnek, ha ez kedd estig nem történik meg. A szervezet egyben elutasította az elnök kezdeményezését a belpolitikai válság tárgyalásos megoldására.
júl. 1
12:57
Csehországban is lehetővé válik a kettős állampolgárság (Infostart)
Megadja a kettős állampolgárság lehetőségét Csehország is, a köztársasági elnök aláírta az erről szóló törvényt.
júl. 1
13:42
A Magyarországról szóló Tavares-jelentés az Európai Parlament napirendjén (Kripto Akadémia)
Az Európai Parlament (EP) kedden folytatja le a plenáris vitát, szerdán pedig szavaz Strasbourgban az alapvető jogok magyarországi helyzetéről szóló jelentésről, amelyet Rui Tavares portugál zöldpárti EP-képviselő készített. A keddi vitában részt vesz Orbán Viktor miniszterelnök.
júl. 1
14:27
Dél-Afrikában tárgyalt Semjén Zsolt (Infostart)
Semjén Zsolt miniszterelnök-helyettes az elmúlt héten látogatást tett a Dél-afrikai Köztársaságban. Útjának fő célja a sokezres dél-afrikai magyar diaszpórával való kapcsolatok további erősítése, nemzeti identitásuk megőrzésének segítése, valamint a kormány nemzetpolitikai céljainak, konkrét intézkedéseinek megismertetése, különös tekintettel az állampolgársági törvény nyújtotta lehetőségekre -…
júl. 1
15:57
Lemondott az egyiptomi kormány négy minisztere (Infostart)
Lemondott az egyiptomi kormány négy minisztere hétfőn a Mohammed Murszi elnök elleni hétvégi tiltakozások miatt.
júl. 1
16:42
Hatalmi harc a Mandela-örökségért (Kripto Akadémia)
Miközben Nelson Mandela egy pretóriai kórházban az életéért küzd, családjában már megindult a hatalmi harc, ki lesz a klán új vezetője. Mandela legidősebb lánya, Makaziwe Mandela és legidősebb unokája, Mandla Mandela hadakozik a volt dél-afrikai elnök politikai örökségéért. A család nem tud megegyezni, hol legyen Madiba (törzsi nevén Mandelát így szólítják) végső nyughelye.
júl. 1
19:33
Nyolc szlovákot vettek őrizetbe Iránban (Infostart)
Összesen nyolc szlovák állampolgárt vettek őrizetbe Iránban, akiket azzal gyanúsítanak, hogy atomlétesítmények környékén kémkedtek - mondta el a teheráni ügyészség egyik magas rangú munkatársa hétfőn.
júl. 1
20:09
Snowden menedékjogot kért Oroszországtól (Infostart)
Politikai menedékjogot kért Oroszországtól az amerikai hírszerző szervek tikos adatmegfigyelésének részleteit kiszivárogtató Edward Snowden - mondta el egy orosz bevándorlásügyi illetékes hétfőn.

Keresés