2013. július 6. szombat

júl. 6
5:54
Megbékélést akar az új elnök (Kripto Akadémia)
Adli Manszurt, az alkotmánybíróság elnökét nevezték ki Egyiptom új ideiglenes államfőjének. Tegnap le is tette a hivatali esküt, egy nappal azután, hogy a hadsereg megbuktatta Mohamed Murszi elnököt. Manszur addig marad az ország élén, amíg meg nem választják meg a következő államfőt.
júl. 6
6:12
Pánikhangulat Sarkozy pártjánál (Kripto Akadémia)
Anyagi csődtől tart Nicolas Sarkozy tavaly megbukott francia elnök pártja azt követően, hogy az alkotmánytanács jóváhagyta azt a döntést, mely szerint 11 millió euróval kevesebb állami támogatásban részesülhet a Népi Mozgalom Unió (UMP).
júl. 6
6:14
Lövettek a tüntetőkre (Kripto Akadémia)
Legalább három ember életét veszítette, amikor az egyiptomi biztonsági erők tüzet nyitottak a menesztett Mohammed Morszi elnök összegyűlt híveire, akik a köztársasági gárda tiszti kaszinóját akarták megostromolni. Hírek szerint a katonai hatalomátvétel óta ott tartják fogva a leváltott államfőt. Kairó körül összevonták a fegyveres erőket, miközben a Muszlim Testvériség követői nagy számban…
júl. 6
6:16
Szentté avatják II. János Pált (Kripto Akadémia)
Várhatóan még ebben az évben szentté avatják a 2005-ben elhunyt II. János Pált és a II. vatikáni zsinatot 1958-ban kezdeményező XXIII. Jánost. Az erről szóló dekrétumot tegnap írta alá Ferenc pápa. A szentté avatáshoz legalább két, a boldogok sorába emeléséhez egy csoda kell. XXIII. János pápát 2000-ben, a lengyel származású egyházfőt pedig 2011-ben avatták boldoggá.
júl. 6
6:18
Morales bezáratná az amerikai követséget (Kripto Akadémia)
Spanyolország külügyminisztere, José Manuel García-Margallo azt állítja, az európai országok olyan határozott információt kaptak, hogy az amerikai kiszivárogtató, Edward Snowden rajta volt a bolíviai elnök gépén, ezért nem adott több állam átrepülési engedélyt, s ezért kellett Evo Moralesnek és kíséretének bécsi kitérőt tenni. A spanyol diplomácia vezetője nem árulta el, honnan jött az információ.
júl. 6
9:57
Egymásnak estek a tüntetők Egyiptomban (Infostart)
Újabb összecsapások voltak szombatra virradó éjjel az egyiptomi Alexandria városában a megbuktatott Mohamed Murszi elnök támogatói és a volt elnök ellen tüntetők között. A hadsereg által leváltott államfő hívei szombatra újabb tiltakozó akciókra szólítottak fel.
júl. 6
10:51
Snowden újabb országoktól kért menedéket (Infostart)
Az Egyesült Államokban kémkedéssel vádolt Edward Snowden amerikai informatikus újabb hat országtól kért menedéket - közölte pénteken a WikiLeaks kiszivárogtató portál.
júl. 6
14:27
Tusk: A jövő évtizedre halasztódhat az euró bevezetése Lengyelországban (Infostart)
A lengyel miniszterelnök szerint Lengyelország még hosszú évekig nem lesz képes az Európai Unió közös pénzének bevezetésére, mert a kormánynak nincs meg a kellő többsége, hogy végrehajtsa az ehhez szükséges alkotmánymódosítást.

Keresés