2013. július 6. szombat

júl. 6
5:15
Háttérbe szorította Lilu Istenest (Blikk)
BUDAPEST - Másodhegedűs lesz az X-Faktorban Lilu (37) mellett Istenes Bence (26). Eredetileg arról volt szó, hogy az RTL Klub tehetségkutatójában a csinos, ízig-vérig profi szőke televíziós, valamint a nála jóval tapasztalatlanabb fiatalember egyenrangú felek lesznek.
júl. 6
5:15
Adósságai miatt rabolhat a sapkás (Blikk)
Budapest - Tartozásai miatt támadhatott meg bankokat a sapkás rablóként elhíresült férfi, akiről a rendőrség a tanúk meghallgatása után el tudta készíteni a fantomképeket.
júl. 6
5:17
Ötmilliót követel elvesztett fogaiért Károly (Blikk)
Budapest - Nagy ár-e ötmillió forint 14 fogért, fájdalmas műtétekért, csaknem kétévnyi foghíjas életért? Többek között erről kellene döntenie a bíróságnak abban az ügyben, amiben Szepesi Károly (62) ötmilliós kártérítést kér az őt állítása szerint „félrekezelő" doktornőtől.
júl. 6
5:33
Törvénysértésen kapták Szepesit (Blikk)
Budapest - Még meg sem jelent Szepesi Nikolett (25) második könyve, máris hatalmas vihart kavart.A Blikk pénteken írta meg, hogy a korábbi úszónő Orgazmusolimpia című kötetét augusztus végén dobja piacra az Ulpius-ház, azonban ebben a formában ez már biztosan nem történik meg, ellenkező esetben Szepesi törvényt sértene.
júl. 6
5:35
Szakított szerelmével Kerényi Miklós Máté (Blikk)
Budapest - Újra egyedülálló Kerényi Miklós Máté (30), a Budapesti Operettszínház művésze másfél év után szakított balettcsillag kedvesével, Felméry Lilivel (22).
júl. 6
5:37
Éva nem harcol tovább (Blikk)
BUDAPEST — Hazaérkezése után még fontolgatta Baukó Éva (30), hogy feljelentést tesz az állítása szerint őt sikertelenül prostitúcióra kényszerítő George Koutoulias ellen.
júl. 6
5:51
Csocsesz félmilliót bukott játékgépen (Blikk)
BUDAPEST - Komoly összeget veszített játékgépen Csocsesz (52).
júl. 6
6:27
Palik kikerekedett: meghízott a gondtalanságtól (BorsOnline)
A korábbi népszerű televíziósért rengetegen aggódtak, amikor eltűnt a közéletből, ráadásul a lesifotókon ijesztően soványan látták viszont. Úgy tűnik, betegségről szó sincs, sőt Laci egy év alatt szépen kikerekedett. Ismerősei szerint úgy élnek, mintha minden napjuk nyaralás lenne.
júl. 6
6:45
Már nő Tallós Rita haja (BorsOnline)
Egyre jobban nő Tallós Rita haja. A színésznő tegnap tett közzé egy újabb fotót Facebook-oldalán, amelyen már olyan, mintha csak rövidre vágatta volna a haját.
júl. 6
6:47
Rékasi Károly: nincs mi elől menekülnöm (BorsOnline)
Fekbukkant Pikali Gerda csütörtöki premierjén Rékasi Károly, akit nemrégiben hírbe hoztak a színésznővel. A válófélben lévő színész kínosan ügyelt, hogy ne találkozzon Gerdával.
júl. 6
7:03
Visszaszerezte a férjét a szép magyar színésznő (BorsOnline)
Többhetes romantikázásra utazott a magyar tengerhez Bánfalvy Ági húsz évvel fiatalabb férjével. Úgy tűnik, februári magánéleti krízisük óta újra tökéletes közöttük az összhang.
júl. 6
7:21
Három éve üldözi az állam a dohányosokat (BorsOnline)
A kormány 2010 nyarától több törvényt is hozott a cigarettázók megfékezésére. A Bors támogatja azokat, amelyek a többség védelmében születtek, de nem értjük, miért kell feleslegesen megkeseríteni az életüket.
júl. 6
7:23
Vélemény: Persze, hogy (BorsOnline)
Persze vannak állattartók, akik a kedvenceiket ­oda­szaratják az ajtónk elé, de a kutyások többsége azért vigyáz a tisztaságra. Helytelen, ha az előbbieken feldühödve megmérgezzük a szomszéd ölebét.
júl. 6
7:39
Összejött Grosics álomtizenegye (BorsOnline)
Együtt a Grosics Gyula-féle családi futballcsapat. Az Aranycsapat egykori kiváló kapusának negyedik unokája, a kis Tomi érkezésével ugyanis éppen tizenegy leszármazottja van.
júl. 6
7:57
Nem kell a melegeknek az RTL sztárja (BorsOnline)
Az Éjjel-nappal Budapest országosan ismert transzvesztitája nem érti, miért nem magyar fellépők színesítik a mai melegfelvonulást. A hazai hírességek helyett Londonból hívtak szereplôket.
júl. 6
8:15
9 millióba kerül Horn temetése (BorsOnline)
8 millió 820 ezer 292 forintba kerül Horn Gyula búcsúztatásának költsége. Az összeget a Miniszterelnökség állja, a családnak nem lesznek kiadásai.
júl. 6
8:51
Egzotikus szépség hódít Nyíregyházán (BorsOnline)
Igazi gyönyörűséggel találkozhat aki ellátogat az észak-kelet-magyarországi városba. Kivirágzott a lótuszvirág.
júl. 6
9:09
Üllői úti balhé: tagad az állítólagos bandavezér (BorsOnline)
Besétált a VIII. kerületi rendőrségre Sz. Ferenc, akiről olyan hírek jelentek meg, hogy köze van az Üllői úti lövöldözéshez.
júl. 6
9:27
Válogatottságról álmodik Holender (BorsOnline)
A honi foci üde színfoltja lehet az elkövetkező években Filip Holender, a Honvéd támadója. Az első Európa Liga-meccsén remeklő szerb futballista magyar válogatott szeretne lenni.
júl. 6
9:45
Halálos baleset az M3-as autópályán (BorsOnline)
Ketten meghaltak, öten pedig megsérültek két közlekedési balesetben az M3-as autópálya Borsod-Abaúj-Zemplén megyei szakaszán szombaton hajnalban.
júl. 6
10:03
Beindult Szilvi szólókarrierje (BorsOnline)
Elkészült Agárdi Szilvia első önálló dala. Voice-os mestere, Mező Misi ezúttal is sokat segített a lánynak.
júl. 6
10:21
Bors-nyertes: Nagy Viktor mehet Dalmáciába (BorsOnline)
Ismét arattak a Bors-nyertesek: míg Eszter és családja adriai útra mehet, addig Ilona végre megveheti a hőn áhított heverőt. Ödönék konyhai edénykészletéből az egész családnak jut majd. Önre is vár egy nyeremény!
júl. 6
10:39
69 hot dog az új világrekord (BorsOnline)
Az amerikai Joey Chestnutt túlszárnyalta saját korábbi teljesítményét, és egymás után hatvankilenc hot dogot evett meg, így továbbra is ő a világcsúcstartó.
júl. 6
10:39
Összecsaptak a tüntetőkkel az egyiptomi elnök hívei (Blikk)
Kairó - Újabb összecsapások voltak szombatra virradó éjjel az egyiptomi Alexandria városában a megbuktatott Mohamed Murszi elnök támogatói és a volt elnök ellen tüntetők között. A hadsereg által leváltott államfő hívei szombatra újabb tiltakozó akciókra szólítottak fel.
júl. 6
11:15
Megint itt vannak a ronda kutyák - szavazzon! (BorsOnline)
Kialakult a legcsúnyább kutya versenyünk mezőnye, a Bors és gazdáik is büszkén mutatják be Magyarország legmeghökkentőbb ábrázatú ebeit. Az első négy kutyára már szavazhatnak a borsonline-on.
júl. 6
11:33
Mit rejt Kimi sapkája? (BorsOnline)
Kimi Räikkönen titkolózik. A Lotus finn világbajnoka Németországban csak baseballsapkában és bukósisakban mutatkozik, s megfogadta, akkor fedi fel az új frizuráját, ha vasárnap dobogóra áll.
júl. 6
11:51
Életben van a hat éve elrabolt Maddie? (BorsOnline)
A Scotland Yard szerint mégis életben lehet a hat éve Portugáliában eltűnt Madeleine McCann. A londoni rendőrség bejelentette, hogy új bizonyítékok birtokába jutott, ezért leporolta a skót kislány aktáit.
júl. 6
12:09
80 évig nem tudhatjuk, miért sittelik le Szilvásyt (BorsOnline)
A kémkedési perként ismert büntetőügyben hirdetett elsőfokú ítéletet a Debreceni Törvényszék: Galambos Lajos és Szilvásy György letöltendő, Laborc Sándor felfüggesztett börtönbüntetést kapott. Az iratokat titkosították.
júl. 6
12:45
Elképesztő: felhizlalták Barbie-t (BorsOnline)
Az amerikai nők átlagos testalkatának megfelelő, új Barbie babákat tervezett egy fiatal művész.
júl. 6
13:21
Bűnöző politikust fogtak Pesten (BorsOnline)
Gyilkossági kísérlettel és 15 milliárd forintnyi pénz elsikkasztásával gyanúsítják a volt ukrán parlamenti képviselőt, Olekszandr Sepeljevet.
júl. 6
13:23
A boksz segíti a nagybeteg Mandelát (BorsOnline)
Orvosai szerint bokszos múltja tartja életben a kritikus állapotban kórházban fekvő, 94 éves Nelson Mandelát, aki még mindig nem adta fel a halál ellen folytatott harcot, holott már hetek óta temetik.
júl. 6
13:57
Más 6 milliós számláját követelik Péteren (BorsOnline)
Egy lábműtét miatti komplikáció következtében először 112 milliót érő maglódi panzióját vesztette el Veres Péter Artúr, majd 41 milliós házát is elárverezték. Most azt a közel 6 milliós közüzemi tartozást akarják leverni rajta, amit az új tulajdonosok halmoztak fel.
júl. 6
14:15
Értelmetlen kínhalált halt a magára hagyott baba (BorsOnline)
A héthónapos csecsemő egy anyja által a padlón felejtett zacskót behúzott a kiságyba, majd játék közben a fejére szorult a nejlon. Mire szülei észrevették, megfulladt. A szakértő szerint aggasztóan sok az ehhez hasonló eset.
júl. 6
14:15
Ryan Gosling elveszi Eva Mendest (Blikk)
Los Angeles – Valószínűleg sok nő szívét töri össze hamarosan Ryan Gosling (32), aki azt tervezi, hogy még az idén feleségül veszi szerelmét.
júl. 6
14:17
Tüntetőket rabolnak ki a tolvajok (Blikk)
Rio de Janeiro - A tolvajok nem tüntetésre járnak, hanem tüntetőkhöz. Ironikusan így lehetne összefoglalni a civilizáció eme sajátos jelenségét, amely Brazíliában gyakran előfordul.
júl. 6
14:51
A Balatonnál sétál Pippa (BorsOnline)
Csak csodálni, de simogatni nem lehet Pippát, a Balaton-parti látványosságot. A beszélő papagáj gazdája mindennap sétálni viszi a sárga-kék arát.
júl. 6
14:51
Párterápiára jár kedvesével a szexi színésznő (Blikk)
New York – Szerelem, közös érdeklődési kör, elkötelezettség és rendszeres párterápia – Diane Kruger (36) szerint ez a tartós kapcsolat titka.
júl. 6
14:51
Zenés nyári esték - öt remek program (Blikk)
júl. 6
15:09
Vitaminhiány is okozhat kopaszodást (BorsOnline)
A hajsűrűség alkati kérdés, genetika. Másodsorban vitaminkérdés, és mivel gyakorlatilag mindenki vitaminhiányosan étkezik, a megemelt vitaminbeviteltől máris lassulhat a hajvesztés folyamata.
júl. 6
15:27
Djokovics: nem a méret a lényeg (BorsOnline)
Óriások csatáztak a wimbledoni elődöntőben. A világelső Novak Djokovics és a brit Andy Murray sem kis termetű, ám ellenfeleik, az argentin Del Potro és a lengyel Janowicz valóságos emberhegy.
júl. 6
16:03
Ciki: turkálóból öltözik Károly herceg (BorsOnline)
A brit királyi család évi 11 milliárd forintnyi fontba kerül az angoloknak, de Károly hercegnek így is csak ósdi, foltozott öltönyre telik, ha az alattvalókkal kell találkoznia.
júl. 6
16:03
Unokák kapják a nyereményt (Blikk)
Bicske –  Minden Burai unoka kap abból a 25 ezer forintos banki utalványból, amit nagymamájuk, Burai Jánosné Ágnes (56) a Blikk Bumm nyereményjátékán nyert.
júl. 6
16:05
Gigarovarok lepik el az angol várost (Blikk)
júl. 6
16:21
Halott csecsemőt találtak egy szatyorban (BorsOnline)
Zacskóba csomagolt halott csecsemőt találtak a rendőrök pénteken délután Inárcson. Egyelőre vizsgálják, hogy a baba élt-e még, amikor a nejlonszatyorba tették, vagy esetleg halottan született.
júl. 6
16:39
Vízihullát posztolt a Facebookra a gyilkos tini (BorsOnline)
Egy 19 éves fiú azután, hogy rossz állapotú autójával balesetet szenvedett, és mögötte ülő barátja miatta szörnyethalt, egy vízben élettelenül lebegő holttestről tett ki egy képet a legnagyobb közösségi oldalra. Max Parkert még a tárgyalás bírója is szívtelennek nevezte.
júl. 6
16:57
Megőrülnek a lányok a vizes pólós Darcyért (Blikk)
London – Tizennyolc év elteltével is imádják Colin Firth (52) vizes pólós jelenetét a britek.
júl. 6
16:59
Spice Girl akart lenni Emma Watson (Blikk)
London – Napjaink egyik legismertebb brit színésznője, gyermekkorában mégis énekesnői karrierről álmodozott Emma Watson (23).
júl. 6
17:15
Fia talált rá leszúrt édesapjára (BorsOnline)
Három késszúrással végeztek egy 35 éves férfivel a Heves megyei Andornaktálya egyik hétvégi házában. Az áldozatra a fia talált rá. A helybéliek szerint a környéken gyakori a betörés.
júl. 6
17:15
Horror a focipályán: feldarabolták a bírót (Blikk)
Rio de Janeiro - Ép ésszel felfoghatatlan: felnégyeltek egy gyilkos focibírót Brazíliában!
júl. 6
17:33
Hamilton a végén robbantott (BorsOnline)
Remekül finiselt Lewis Hamilton a Német GP F1-es vb-futam időmérőjén. Megelőzte a címvédő Sebastian Vettelt, így pályafutása során huszonkilencedik pole pozíciójából startolhat ma.

Keresés