2013. július 20. szombat

júl. 20
4:54
Elküldték Egerből a sokat hibázó focistát (Blikk)
Eger — Ki lehetett még a bundamaffia tagja? Ez a kérdés azután, hogy kedden őrizetbe vették, majd előzetes letartóztatásba helyezték az Eger volt focistáját, N. Norbertet (32).
júl. 20
5:12
Mentő vitte el a hasba szúrt színészt (Blikk)
Budapest – Balesetet szenvedett a főszereplő a világhírű magyar mentőkutya története ihlette Mancs című film forgatása közben. Trill Zsolt (41) hasát egy kiálló vasdarab sértette fel, amely szerencsére semmilyen fontos hasüregi szervét nem érte.
júl. 20
5:18
Ez a pár sem hajlandó összeházasodni, bár a baba megérkezett (hirado.hu)
A celebpár nem hajlandó média esküvőt szervezni, másképp pedig nem tudnának összeházasodni.
júl. 20
5:30
Így turbékoltak Baloghék a falunapon (Blikk)
Fülöpháza — Hét éve élünk boldogan, és most is minden a legnagyobb rendben – nyilatkozta lapunknak Balogh József parlamenti képviselő és polgármester, amikor mosolyogva kameránk elé állt élettársával, Terikével a Bács-Kiskun megyei Fülöpháza falunapján. Ezt erősítette meg az asszony is, aki korábban elárulta a Blikknek: esküvőt terveznek.
júl. 20
5:32
Erőss anyja: Kizárt, hogy a fiam hibázott! (Blikk)
Budapest — Ideje volt már megtenni a feljelentést – csattant fel Erőss Zsolt (†45) édesanyja, amikor megtudta: Neidenbach Ákos (68) az ügyészséghez fordult Erőss és Kiss Péter (†27) Kancsendzöngán történt halála miatt.
júl. 20
5:34
Hat éve kereste a mumifikálódott férfit volt párja (Blikk)
Kazincbarcika – Máig kételkednek fiuk halálában, mi több, a hat éve az ágyban fekvő holttest körül fehér anorákban tüsténkedő helyszínelőket is szakácsoknak hitték H. Attila (†32) szülei.
júl. 20
5:36
Zokogva vette el kedvesét Damu (Blikk)
Tiszalök – Hosszú, 15 hónapos önmegtartóztatás után börtönesküvőjén csókolhatott először nőt Damu Roland (38). A nemi erőszak kísérletéért négy és fél év börtönre ítélt színész zokogott a meghatottságtól, amikor nőül vette S. Edinát (37).
júl. 20
6:12
Snowden miatt máshol rendezhetik a G20-csúcsot (hirado.hu)
Amerikai szenátorok azt indítványozták pénteken, hogy ha Moszkva menekültként befogadja a titkos adatgyűjtés kiszivárogtatóját, vonják meg Oroszországtól a G20-as országcsoport szeptemberi csúcstalálkozójának rendezési jogát.
júl. 20
6:14
Nem lesz nemzeti egységprogram Portugáliában (hirado.hu)
A vezető politikai pártoknak nem sikerült megállapodni a pénzügyi megszorítások és az országot segítő nemzetközi pénzügyi mentőprogram sorsáról, így most az államfő kezében a döntés, hogyan alakuljon az ország irányítása.
júl. 20
6:16
Atrocitás a Budapest Pride-on - a rendőrség közleményt adott ki (hirado.hu)
Több embert is kihallgattak gyanúsítottként. Most hárman előzetesbe kerültek.
júl. 20
6:24
Szexkép került fel Palácsik oldalára (BorsOnline)
Egy majdnem teljesen meztelen férfi vonaglik egy csinos nő ölében azon a képen, amely péntek délután megjelent Palácsik Tímea oldalán. Andy Vajna menyasszonya elképedve szembesült a hackertámadással.
júl. 20
6:30
A cseh gazdaságpolitikát méltatta a Moody's (hirado.hu)
Megerősítette Csehország hosszú és rövid lejáratú államadós-kötelezettségeinek magasan elsőrendű, "A1/(P) P-1" szintű osztályzatait a Moody’s Investors Service, méltatva a cseh kormány gazdaságpolitikájának hitelességét és a cseh bankrendszer stabilitását.
júl. 20
6:32
Összecsapások Egyiptomban (hirado.hu)
Az elűzött egyiptomi elnök hívei és ellenzői el-Manszúrában szombat hajnalban csaptak össze, a harcokban hárman meghaltak, tízen megsebesültek.
júl. 20
6:42
Családtagjai biciklitúrára készülnek a halottal (BorsOnline)
Új ágyat vesznek és biciklitúrát szerveznek annak a halott férfinak, akinek a holttestét szerdán vitték el szülei kazincbarcikai házából. H. Attila anyja és apja most is biztos abban, hogy fiuk hamarosan visszatér közéjük.
júl. 20
6:48
Hegyközségek: szakmai konszenzussal készül a borstratégia (hirado.hu)
A cél a jövedelmező, gazdaságos szőlő- és bortermelés feltételeinek megerősítése, egyes elemeinek megteremtése - közölte a Hegyközségek Nemzeti Tanácsának főtitkára.
júl. 20
7:00
Sándor Vizoviczki engedélye nélkül vette át a diszkókat (BorsOnline)
Nem tárgyalt Vizoviczki Lászlóval a Hajógyári-szigeten lévő diszkók átvételéről Horváth Sándor Péter. A rejtélyes körülmények között elhunyt férfi a Figyelőnek nyilatkozott a halála előtt.
júl. 20
7:02
Túlhordta babáját VV Ágica (BorsOnline)
Mindenórás kismama VV Ágica. Az egykori valósághős természetes úton szeretné világra hozni első gyermekét, Patrikot, aki olyan jól érzi magát édesanyja pocakjában, hogy eddig öt napot késik.
júl. 20
7:06
Fékprobléma okozta a kanadai vonatbalesetet (hirado.hu)
A kanadai közlekedésbiztonsági hatóságok vizsgálata szerint az elégtelen fékerő okozta a Lac-Mégantic kisvárosban két héttel ezelőtt bekövetkezett vasúti katasztrófát.
júl. 20
7:08
Fiatal magyar tudósokat is támogat az Európai Kutatási Tanács (hirado.hu)
Két fiatal magyar kutató is szerepel a támogatott 287 pályakezdő tudós között között .
júl. 20
7:10
Új, milliárdos fejlesztések a mentőknél (hirado.hu)
Napokon belül elkezdődik a szolnoki mentőállomás felújítása. Jász-Nagykun-Szolnok megye további hat településén is indulnak a mentést segítő beruházások.
júl. 20
7:18
Csányi közel 8 milliárd forint értékben ad el részvényt (BorsOnline)
Zuhanórepülésbe kezdtek az OTP-részvények. A 20 százalékos esés annak köszönhető, hogy Csányi Sándor, a bank első embere közel 8 milliárd forintnyi, 1,7 millió darab részvényét dobta piacra.
júl. 20
7:24
Tessék mosolyogni! - föntről fényképeznek (hirado.hu)
Az amerikai űrkutatási hivatal két űrszondája képeket készít a Földről pénteken és szombaton, ezért a NASA kutatói arra buzdítanak mindenkit, hogy mosolyogjon és integessen a Szaturnusz és a Merkúr felé a különleges bolygóközi fotók elkészítése során.
júl. 20
7:26
Megértést kér az amerikaiaktól Obama (hirado.hu)
Az Egyesült Államok elnöke arra kérte az amerikaiakat, hogy értsék meg a feketék érzéseit a tavaly agyonlőtt fegyvertelen fekete fiú gyilkosának felmentő ítéletével kapcsolatban.
júl. 20
7:28
A Skorpió kissé túlvállalta magát - heti horoszkóp (hirado.hu)
A Bika ma különösen ingerlékeny, az Ikreknek szövetségeseket kell kresnie terveihez, a Szűz egy váratlan információnak köszönhetően új munkához jut.
júl. 20
7:36
Gera még egy évig a West Bromnál marad (BorsOnline)
Továbbra is Gera Zoltán lesz az egyetlen magyar futballista az angol élvonalban. Pedig sokan kételkedtek abban, hogy a West Brom súlyos sérülést szenvedett játékosa ott folytatja, ahol abbahagyta.
júl. 20
7:42
Kolumbiai gerillák fogságába esett egy amerikai katona (hirado.hu)
Kevin Scott Sutay-t június 20-án fogták el a Kolumbiai Forradalmi Fegyveres Erők tagjai, akik közölték: hajlandóak szabadon engedni a foglyot.
júl. 20
7:54
Egy órát beszélhetett nejével Damu (BorsOnline)
Húsz perc alatt adta össze tegnap az anyakönyvvezető a börtönben Damu Rolandot és menyasszonyát, Edinát. A friss házasok őrök előtt tölthettek el egy kis időt egymással, aztán búcsúzniuk kellett – nászéjszaka szóba sem kerülhetett.
júl. 20
7:56
Vélemény: Boldogító igen (BorsOnline)
Azt hiszem, lapos celebhír lett volna: „Palácsik Tímea és Damu Roland szűk családi körben/kollégáik, barátaik népes gyűrűjében kimondta egymásnak a boldogító igent”. Később talán még kétszer címlapra kerültek volna: Várjuk a kis trónörököst, illetve Kicsit elfáradt a kapcsolatunk címekkel.
júl. 20
8:00
Felismerhetetlenné vált az autó - fotókon a halálos baleset (hirado.hu)
Személygépkocsi és kisteherautó ütközött frontálisan Debrecennél, a teherautó sofőrje a helyszínen életét vesztette.
júl. 20
8:12
Megtaláltuk az ország legjobb kaszását (BorsOnline)
Az ország arató- és kaszamestere a 77 éves Pilise József. A férfi – ugyanazzal a versenykaszával – már másodszor lett bajnok. Feleségével és két másik segítővel indul a versenyeken. Több mint hatvan éve forgatja a kaszát.
júl. 20
8:18
Tito ajándékaiból nyílik kiállítás Belgrádban (hirado.hu)
A néhai Josip Broz Tito jugoszláv vezető Európa, Ázsia és Afrika 18 országának uralkodójától kapott különleges ajándékaiból nyílik kiállítás vasárnap Belgrádban, Jugoszlávia Történeti Múzeumában.
júl. 20
8:20
Íme Magyarország legújabb városai - fotók (hirado.hu)
18 település rangja változott meg.
júl. 20
8:48
Meztelen modellekből építettek csodaautót (BorsOnline)
Megszületett az igazán környezetbarát autó, amely ráadásul szép is, mivel csodás női testekből áll. Sajnos az utakon nem láthatjuk, mert csak egyetlen példány készült, egy reklámkampány kedvéért.
júl. 20
8:54
A fiatalok kerülik a pénzügyi kockázatot (hirado.hu)
Ha pénzügyi döntést kell hozni, a fiatalok kerülik a kockázatot, ez derült ki egy nemrégiben készült felmérésből.
júl. 20
9:06
Egy bűvész törte fel a megasztráos autóját (BorsOnline)
Csak a rádió tűnt el, de rejtélyes a lopás, ugyanis az autó zárját nem törték fel. Bozont nem tudja hova tenni a dolgot.
júl. 20
9:08
Török Zsolték feljutottak a Nanga Parbatra (BorsOnline)
Erôss után Török Zsoltnak is sikerült feljutnia a nyolcezres csúcsra. Az alpesi tiszta mászást gyakorolják.
júl. 20
9:12
Halálos baleset egy texasi vidámparkban (hirado.hu)
Meghalt egy nő a hullámvasúton az egyesült államokbeli Texas államban pénteken, szemtanúk szerint kiesett a kocsijából.
júl. 20
9:14
Hét kötelék is bemutatót tart a kecskeméti repülőnapon (hirado.hu)
A magyar mellett orosz, horvát, török, bolgár, olasz és spanyol köteléket is láthat augusztus 3-án és 4-én a közönség.
júl. 20
9:15
Ragyog Kim Kardashian (Habostorta)
Szülés után először jelent meg Kim Kardashian a nyilvánosság előtt Június közepe óta, a valóság show sztárt ismerősein kívül nem sokan láthatták. Most azonban, több fotó is készült a 32 éves celebről, aki a Daily Mail értesülései szerint, ragyogóbb és csinosabb, mint valaha. Bár azt nem árulta el, hogyan sikerült ilyen hamar megszabadulnia a szülés utáni plusz kilóktól, láthatóan boldog és…
júl. 20
9:24
Kovácsékat meglepte a DVSC (BorsOnline)
Kiváló esélyekkel várja az Európa Liga-selejtező csütörtöki visszavágóját a Debrecen, ugyanakkor a Honvédnak vért kell izzadnia a továbblépésért.
júl. 20
9:30
Felesége utána utazik a forgatásokra, hogy vigyázzon rá (hirado.hu)
A színész felesége nem bíz semmit a véletlenre.
júl. 20
9:48
Nem járnak a vonatok Szajol és Fegyvernek-Örményes között (hirado.hu)
Bombának látszó tárgyat találtak a törökszentmiklósi vasútállomás átépítésének földmunkálatai során.
júl. 20
10:00
Kis tehetségeket gondoz Németh Kristóf (BorsOnline)
Bevezette a média titkos világába Németh Kristóf azt a harminc lurkót, akik az elmúlt pár napot a Future Talent tehetségkutató és -gondozó nyári táborában töltötte a Velencei-tó partján.
júl. 20
10:06
Moszkvában van a börtönbüntetésre ítélt orosz ellenzéki politikus (hirado.hu)
Megérkezett szombaton Moszkvába Alekszej Navalnij orosz ellenzéki politikus, akit öt év börtönre ítéltek, majd a jogerős ítélet megszületéséig szabadlábra helyeztek.
júl. 20
10:09
Nkuya Sonia nem tud hazajönni Londonból (Habostorta)
Nkuya Sonia exe rendőri jelenlét mellett búcsúzhat el lányától Felröppent a hír, hogy a Megasztárból ismert Nkuya Soniapárkapcsolata megromlott, ezért most hazajönne Londonból ám párja eldugta közösgyerekük útlevelét. Az énekesnő egyedül az Aktívnak nyilatkozott az ügyben. Elárulta, már december óta komoly problémák vannak apárkapcsolatában. Részleteket nem akart elárulni, de annyit elmondott,…
júl. 20
10:18
Pál is nyert, Törökországa megy nyaralni (BorsOnline)
Parádés nyereményesővel búcsúzik a Bors Mindig-játék: ismét gazdára talált egy 300 ezer forint értékű utazási, s egy újabb, 50 ezer forintos JYSK lakberendezési utalvány, jó helyre került továbbá a könyvcsomag is. Vasárnapig még van esély!
júl. 20
10:36
Uncsi volt a zene – kipaterolták a szomszédok (BorsOnline)
Négy évig énekelte Chris de Burgh számát a brit férfi. Megbünhődött érte.
júl. 20
10:42
Konrád: Semmiről sem volt szó az új európai kartáról rendezett találkozón (hirado.hu)
A cél egy olyan, Európát megfogalmazó szöveg, amelyre hivatkozhatnak a politikusok - mondta Konrád György, akit Brüsszel kért fel a közreműködésre. Bíró Zoltán szerint értékrombolás zajlik.
júl. 20
10:44
Az agglomerációk jövőjével is foglalkozik a Savaria Urbanisztikai Nyári Egyetem (hirado.hu)
A nyári egyetemi kurzus mintegy száz résztvevője elsősorban a fenntarthatóság, a fejlődőképesség szempontjából vizsgálja majd a nagyvárosok agglomerációit - közölte a Vas Megyei Tudományos Ismeretterjesztő Egyesület igazgatója.
júl. 20
10:54
Az Éjjel-nappal Budapest sztárja idős férfival szexelt (BorsOnline)
Már sok furcsa helyzetbe keveredett a sorozatban Rita. Két menetet is lezavart a szokatlan páros.

Keresés