2013. március 1. péntek

márc. 1
0:06
Molnár Ferenc, a botrányhős (cotcot)
Molnár Ferenc nemcsak a társasági és a színházi életnek volt meghatározó figurája az 1900-as évek első felében, hanem a lapok társasági rovatának is, hiszen botrányos magánélete állandó témát nyújtott a korabeli bulvárfogyasztóknak. Számos viszony mellett összesen három házasságot kötött, és egyik sem volt hétköznapi.
márc. 1
0:24
Épül a Titanic II. (cotcot)
A közelmúltban jelentették be, hogy az ausztrál milliárdos, Clive Palmer megrendelésére egy kínai hajógyárban megkezdték a szerencsétlen sorsú Titanic másolatának az építését. A látványterveket is bemutatták, melyek alapján mindenki számára nyilvánvalóvá vált, hogy a hasonlóság kísérteties lesz az 1912-ben elsüllyedt luxushajó és 21. századi reinkarnációja között.
márc. 1
4:12
Kiderült, miért nem akart új szívet Cipő (storyonline)
A Republic frontembere képtelen volt tudomásul venni, hogy súlyos szívelégtelenségben szenved, és rajta talán csak egy donor segíthet. Győzködték az orvosai, de semmilyen érv nem hatott rá. Most a legtöbbször ezt a kérdést teszik fel az érte aggódók: miért nem akart más szívével élni?
márc. 1
4:48
12 millióért béreltek Orbánéknak repülőt (Blikk)
Budapest—Bejrút — Menetrend szerinti járat helyett egy több mint 130 személyes Airbus repülőt bérelt Orbán Viktor és a magyar küldöttség libanoni látogatásához a kormány.
márc. 1
4:52
Herevizsgálatra küldi dolgozóit a fejlesztési tárca (Blikk)
Budapest — Még a munkatársak nadrágjában, szoknyája alatt is rend kell legyen a Nemzeti Fejlesztési Minisztériumban. A tárca ugyanis prosztata- és herevizsgálatra invitálja férfi dolgozóit, míg a hölgy munkatársaknak mell- és vaginális ultrahangot kínál.
márc. 1
4:54
Ő váltja Ördög Nórát az X-Faktorban (NLCafé)
Visszatér Stohl András az RTL Klubra, és hamarosan az X-Faktor házigazdája lehet. Az anyagi gondokkal küzdő színészhez ugyanis ragaszkodik a csatorna – írja a Blikk.
márc. 1
5:06
Ugye nem halt meg senki? - kérdezte a kapitány (Blikk)
Luxor–Veszprém – Nyitott koporsóban szeretné eltemetni családja a keddi egyiptomi hőlégballon-baleset magyar áldozatát, Gy. Zsuzsannát (†34).
márc. 1
5:24
Tóth Gabinak könnyen ment a szakítás (Blikk)
Budapest – Nem mindig olyan fájó egy szakítás, mint ahogy azt az emberek elképzelik! – jelentette ki a Blikknek Tóth Gabi (25), aki először beszélt arról, miért lett vége kapcsolatának focista párjával, Rasztovits Dáviddal (22).
márc. 1
5:24
Zámbó Krisztián kedvese nagy cicit kapott (Blikk)
BUDAPEST – Új mellekkel gazdagodott Zámbó Krisztián (32) szerelme, Takács Zsuzsi. A beavatkozást nem az énekes erőltette, sőt! Jimmy (†42) fia kérlelte kedvesét, hogy ne feküdjön szike alá, de a lány mindenáron vállalni akarta az operációt.
márc. 1
5:26
Belebetegedett fia kisemmizésébe Uhrin Benedek (Blikk)
Budapest – Kórházba került Uhrin Benedek (92) fia, annyira megviselte, hogy földönfutóvá tették őket. Az idős énekest kiforgatta vagyonából a lakásmaffia, Benedek bácsi fia pedig belebetegedett ebbe.
márc. 1
5:28
Visszatér Stohl az X-Faktorban (Blikk)
Budapest – Stohl Andrást (45) akarja az RTL Klub az ősszel újra induló X-Faktor műsorvezetőjének! Lapunk értesülései szerint már folynak a tárgyalások a csatorna berkein belül arról, hogy Ördög Nóra helyét Stohl András veszi majd át a nagy sikerű tehetségkutatóban.
márc. 1
5:30
Le akarták járatni Radics Gigit? (NLCafé)
A szakértők is alaptalannak találták a plágiumvádat. A dal egyik szerzője szerint elképzelhető, hogy egyik vetélytársa akarta tönkretenni Radics Gigit – írja a Bors.
márc. 1
5:42
Doszpot kislányát életveszélyes vírus támadta meg (Blikk)
Budapest - Aggódástól álmatlan éjszakák, embert próbáló napok vannak a Doszpot család mögött.
márc. 1
5:48
Rabszolga lett Zámbó Krisztián (NLCafé)
Barátnője mellnagyobbító műtétet végeztetett magán, aminek nem örült az énekes. Mindenesetre amíg kedvese lábadozik, addig minden házimunka az x-faktorosra hárul – írja a Blikk.
márc. 1
6:24
Nagy-Britannia uniós tagsága mellett foglalt állást Herman Van Rompuy (Híradó)
A kilépés lehetőségét tartalmazzák ugyan az Európai Unió szerződései, ennek ellenére jogilag és politikailag is rendkívül bonyolult ügy lenne.
márc. 1
6:26
Mellrákot diagnosztizáltak: Anastacia súlyos bajban (Híradó)
A 44 éves Anastacia egyszer már legyőzte a mellrákot. Minden erejére szüksége lesz a második csatához.
márc. 1
6:28
Rák, apránként túljutsz a mélyponton! - napi horoszkóp (Híradó)
A Szűz munkája meghozza gyümölcsét, a Mérlegnek most pihenésre van szüksége, a Skorpió körül enyhül a nyomás.
márc. 1
6:30
18 kilogrammos meteoritot találtak az Antarktiszon (Híradó)
1988 óta ez a legnagyobb űrobjektum, amelyet a térségben találtak.
márc. 1
6:32
Májusban ér hazánkba a Galaxy Note 8.0 (Híradó)
A Samsung bemutatta legújabb 8 hüvelykes táblagépét, a Galaxy Note 8.0-t, amely multimédiás élményt és valódi multitaskingot kínál.
márc. 1
6:34
Ma és holnap itt lehet havas eső, hózápor (Híradó)
A hétvégén egyre inkább napsütésre lehet számítani.
márc. 1
6:42
Éjfélkor lejár az egyetemi, főiskolai jelentkezés határideje (Híradó)
Az alapdíj 9000 forint, ezért három helyet lehet megjelölni, a további kettőért egyenként 2000 forint kiegészítő díjat kell fizetni.
márc. 1
6:44
Magára robbantotta házát az idős férfi? (Híradó)
A csütörtök reggeli detonációt, amelyben a ház kétharmada összeomlott, szándékosan kiváltott gázömlés okozta Úriban.
márc. 1
6:46
Obama újra engedélyezné a melegházasságot Kanadában (Híradó)
Az Obama-kormányzat egy bíróságnak szóló levélben kéri az azonos neműek házasságát tiltó rendelkezés eltörlését Kanadában.
márc. 1
6:48
Elsüllyedt egy étteremhajó Bagdadban (Híradó)
A szerencsétlenség következtében heten meghaltak.
márc. 1
7:00
Obama utolsó megállapodási kísérlete a büdzsécsökkentés elkerülésére (Híradó)
Az amerikai elnök péntek reggel a Fehér Házban fogadja a kongresszusi republikánus vezetőket.
márc. 1
7:02
Frankofón Filmnapok Budapesten (Híradó)
Tíz országból 20 filmet láthat március 9-ig a közönség az Uránia Nemzeti Filmszínházban.
márc. 1
7:04
Duvalier saját uralmáról: azok voltak a szép idők Haitin (Híradó)
A 61 éves Jean-Claude Duvalier Francois Duvalier-től, a hírhedt "Papa Doctól" 1971-ben örökölte a hatalmat és 15 évig irányította Haitit.
márc. 1
7:06
Szűk sávban jár a forint (Híradó)
A jent kivéve minimálisan erősödött az árfolyam a vezető devizákhoz viszonyítva.
márc. 1
7:18
Képek: Gázszivárgás iskola mellett Szegeden (Lánglovagok)
Az aszfalton lévő tócsa buborékolása miatt hívták a tűzoltókat.
márc. 1
7:18
Netanjahu bírálta Erdogant (Híradó)
A török miniszterelnök egy bécsi nyilatkozatában ugyanis a cionizmust a nácizmushoz hasonlította.
márc. 1
7:30
Rendszeresen veri barátnőjét a magyar tévés (storyonline)
Damu Roland története egy országot döbbentett meg. Pedig nem ő az egyetlen férfi a magyar sztárvilágban, akinek hirtelen dühében eljár a keze, tudta meg a Story
márc. 1
7:36
Megbékélést kér a Székely Nemzeti Tanács elnöke (Híradó)
Pax Siculica - békét, nyilatkozatcsöndet kér az erdélyi politikai szereplőktől a Székely Nemzeti Tanács elnöke, Izsák Balázs március 10-ig, a marosvásárhelyi tüntetésig.
márc. 1
7:38
Ötödével növelte exportját a UPS Magyarországról (Híradó)
Az amerikai csomagküldő szolgálat itteni teljesítménye jelentősen meghaladja az európai régió csaknem 5 százalékos tavalyi fejlődését.
márc. 1
7:40
Szarvascsordát gázolt a vonat Tatabányánál (Híradó)
A Budapestre tartó vonaton nem sérült meg senki, de a mozdony súlyosan károsodott, a Budapest-Győr-Hegyeshalom vonalon 20 perces késések várhatók.
márc. 1
7:42
Orbán Matolcsyt jelöli MNB-elnöknek, Varga nemzetgazdasági miniszter lesz (Híradó)
Orbán Viktor interjút ad a 180 perc című műsorban.
márc. 1
7:48
Drága baki: felwhiskyzték a szennyvizet (MaHu)
Több ezer liter whisky a lefolyóban kötött ki egy angliai lepárlóüzemben, vélhetően akkor, amikor a tartályok tisztításához használt folyadék helyett a friss párlatot öntötték ki.
márc. 1
7:54
Balogh Edináékhoz kisfiú érkezik és már a nevét is elárulták (Habostorta)
Életének legboldogabb időszakának tartja terhességét a Barátok közt sztárja Som-Balogh Edina boldog kismamaként éli a mindennapjait. Azt mondja, a terhesség első 3 hónapja volt csak számára nehéz, de azóta nincsenek rosszullétei. Világéletében sokat mozgott, figyelt a tökéletes alakjára. Most kismama jógára jár, hetente többször is. "Ez életem legboldogabb időszaka" - mondta az RTL Klubnak a…
márc. 1
8:12
Nagy siker volt az A lé meg a Lola operapremierje (Híradó)
A nézők perceken át ünnepelték az énekeseket, a zenészeket és Ludger Vollmer komponistát.
márc. 1
8:14
Lassult a kínai feldolgozóipar teljesítménynövekedése (Híradó)
Februárban nőtt öt hónapja a legkisebb ütemben, részben a kereslet mérséklődése, illetve a holdújév alatti leállások miatt.
márc. 1
8:30
Idén is mentik a békákat Farmoson (Híradó)
Az elmúlt évek során megközelítőleg 230 ezer állatot tudtak megmenteni.
márc. 1
8:32
Ismét vizsgálják az óvodai és iskolai menzákat (Híradó)
Legutóbb több mint négy éve volt hasonló ellenőrzés.
márc. 1
8:34
Minimálisan gyengült a forint (Híradó)
A forint pénteken minimálisan gyengült Orbán Viktor miniszterelnök bejelentésére, hogy Matolcsy Györgyöt jelöli a Magyar Nemzeti Bank élére.
márc. 1
8:48
Érdemes tudni: így változott a szabadságra járó bérszámítás (Híradó)
Megosztottak a szakértők abban, hogyan kell értelmezni az új rendelkezéseket.
márc. 1
8:50
Újabb összecsapások Bangladesben egy ítélet miatt (Híradó)
A halálos áldozatokon túl több száz sebesült is van.
márc. 1
9:06
Kifizetetlen olajvásárlása miatt fogtak el egy férfit (Híradó)
Kanadában fogtak el a rendőrök egy magyar férfit, aki tizennégy évvel ezelőtt nem fizetett ki 30 ezer liter hidraulikaolajat.
márc. 1
9:06
Bomba nők! Ennyit fogytak a Szombat esti láz hölgy versenyzői (NLCafé)
Izmos lábak, darázsderék, csábos tartás, kecses járás – a férfiak epekedve figyelhetik hamarosan a képernyőn a Szombat esti láz sztár-táncos hölgyeit. Hála a rengeteg gyakorlásnak, máris mindannyian bomba nők!
márc. 1
9:08
Kilenc, illetve tíz év börtönre ítéltek két amerikai katonát Japánban (Híradó)
Nemi erőszak és testi sértés a vád.
márc. 1
9:10
Martonyi: Mindkét félnek előnyös lesz az európai-amerikai szabadkereskedelmi megállapodás (Híradó)
Ha sikerül úgy megoldani, hogy egyik fél érdekei se sérüljenek, akkor mindenki jobban jár majd az övezet megteremtésével - mondta a külügyminiszter.
márc. 1
9:12
Elemzők: nem meglepetés Matolcsy jelölése (Híradó)
További kamatcsökkentés jöhet, előbb-utóbb negatív hatással lehet a forint árfolyamára is.
márc. 1
9:14
IKSZ: az első munkahely a fiatalok boldogulásának garanciája (Híradó)
A szövetség üdvözli az újrainduló elsőmunkahely-garancia programot, amely 5 milliárddal segíti a pályakezdőket foglalkoztató cégeket.

Keresés