Szombathely – Tisztázódott a vádak alól Pars Krisztián (28)! Az olimpiai bajnok kalapácsvető még szeptember 21-én keveredett nézeteltérésbe egy postással.
Budapest – Sem édesanyját, sem ügyvédjét nem értesítette az ítéletről a bíróság annak a fiúnak, akit három évvel ezelőtt egy kollégiumi lépcsőház második emeletéről taszítottak a mélybe. Pedig érdekelte volna őket, hogy Németh Ádám halálának okozója olcsón megúszta könyörtelen tettét.
Budapest - Autók terén a saját főnökeit is veri Papcsák Ferenc fideszes képviselő. Egyik vezető politikus sem enged meg magának ugyanis olyan drága luxusautót, mint a zuglói polgármester Mercedes CLS 350-ese, amelyről egy hete számoltunk be.
BUDAPEST – VV Éva (30) hiába állította, hogy megváltozik, és jó útra tér, a jelek szerint ez nem sikerült neki, ugyanis munka helyett szombaton inkább felöntött a garatra. A haknit még reklámozta is a közösségi oldalán, amit Cristofel (20) szervezett, ennek ellenére még arra sem volt hajlandó, hogy megjelenjen.
Budapest – Több száz barát és rajongó gyűlt össze vasárnap délután a Kossuth Klubban, ahol a Republic együttes fennállásának 23. évfordulója alkalmából tartott egy közönségtalálkozót.
Egy amerikai nő végzett az első számú közellenséggel? A Zero Dark Thirty – A Bin Laden-hajsza című politikai drámából az is kiderül, a megszállott ügynök a szexről is lemondott a szent cél érdekében. Már csak ezért is megérdemelte volna az Oscart, de az Argo bekavart
Budapest — „Na nézzük azt a Bónuszt!" – kiáltott fel lelkesen Abdai Judit (24) és édesanyja, Abdainé Tóth Julianna (46), akik hétfőn nagy kacagások közepette próbálták ki legújabb játékunkat, a Blikk Bónuszt és kaparták le a címlapon lévő matricát!
Tirol — Megoldódott a négy évszázados rejtély! Nemcsak legenda, hanem valóban átszúrt koponyával, egy lándzsadarabbal a fejében élhetett egy teljes évig Gregor Baci, vagyis Baci György magyar nemes.
Párizs – Az Olympique Marseille elleni rangadó 76. percében szinte felrobbant a Parc des Princes stadion: a Paris SG futballcsapatában első alkalommal jelentkezett játékra David Beckham (37).
BUDAPEST — Szembesítették Baukó Évát (30) Tiborral, aki miatt a ValóVilág negyedik szériájában feltűnt törtető lányt decemberben kórházba szállítottak.
Magyarország-Oroszország - Áramvonalas luxuslimuzinokat álmodott az orosz elnöknek két magyar formatervező. Sebestyén Marcell (23) és Takács Árpád (26) egy nemzetközi pályázatra jelentkezett a látványos tervekkel.
Groznij — Hatalmas partit rendezett Razman Kadirov (36) csecsen elnök, az orosz térséggel egyre közelebbi kapcsolatot kereső világhírű francia filmsztárnak, Gérard Depardieu-nek (64).
Budapest — Patai Anna (13) már volt szerelmes. A fiatal énekesnő legújabb dalában arról énekel, hogy bizony ilyen fiatalon is átélte már, milyen érzés egy plátói szerelem.
Tabáni István és kedvese, Csilla, három évet vártak arra, hogy végre összeköltözzenek eddig ugyanis távkapcsolatban éltek: Csilla Szegeden végezte a jogi kart, István pedig járta az országot a fellépések miatt.
Budapest ‒ A tavasz úgy tűnik, akkora zivatarokkal érkezik, hogy még a trolin is esernyőre van szükségünk, ha kényelmesen nem is, de legalább szárazon szeretnénk megúszni az utazást.
Budapest ‒ Mintha földrengés pusztított volna, úgy festett még hétfő délután is a Bajor Gizi Színészmúzeum leomlott kőkerítése a XII. kerületi Stromfeld Aurél utcában.