Budapest – Harsányi Levente (42) távozott a 89,5 Music FM csapatából. A rádiós műsorvezető napok óta nem ébreszti a hallgatókat, tegnap reggel óta pedig már hivatalosan sem dolgozik a csatornánál.
Kedves Olvasó! Alig várom már, hogy vége legyen a télnek – de gondolom ezzel mindenki egyetért –, éppen ezért a mai menüsorral a tavasz hangulatát szeretném megidézni. Bízom benne, hogy a háziasszonyoknak is kedvezek, hiszen egyszerűen, könnyen és gyorsan elkészíthető ételeket ajánlok. A menü csupán 1150 kcal/fő értéket tartalmaz! Vidám és örömteljes vasárnapot kívánok Fásy Ádám
BUDAPEST - Nem leszek második Krizbai Teca! – jelentette ki Agárdi Szilvia (17), a Voice versenyében megismert aliglátó énekesnő, utalva arra, hogy a Csillag Születikben feltűnt vak lánynak nem úgy alakult a karrierje, ahogyan tervezte.
Budapest - Súlyos betegnek hitték Aradszky Lászlót (77), mert egészségügyi okokra hivatkozva nem tudott elmenni egyebek mellett jó barátja, Komár László (†68) temetésére.
Budapest - A világhírű rendező, Sir Alan Parker (68), akinek a nevéhez egyebek mellett olyan filmek fűződnek, mint a Pink Floyd: A Fal vagy a Lángoló Mississippi, utoljára akkor töltött a magyar fővárosban hosszabb időt, amikor Andrew G. Vajnával az Evitát forgatták. Akkoriban nem nyilatkozott túl szépen Budapestről, de most már másképpen látja Pestet, ahová most a Magyar Nemzeti Filmalap…
London - Nem elég kékvérű az udvarnak Harry (28) nagy szerelme, pedig a britek szívesen látnák már az oltár előtt kedvenc hercegüket és Cressida Bonast (23), aki immár hivatalosan is a trónörökös kisebbik fiának szíve választottja.
Az ember nem született hűségesnek és ez ugyanúgy igaz a nőkre, mint a férfiakra – ezt a meglepő kijelentést tette egy amerikai pszichológus professzor.
Kecskemét - Nem mondott még le a bajnoki címről a DVSC-TEVA futballcsapata az NB I-ben, bár azt Debrecenben sem tagadják, a tabellán a Loki – és a tavaszi nyitó forduló – előtt tíz pont előnnyel vezető Győr jelenleg jobb pozícióban van az aranyéremért folytatott küzdelemben.
Budapest - Óriási meglepetést szerzett A Dal döntőjében ByeAlex (28), aki a többi versenyzőhöz képest viszonylag ismeretlen előadóként győzött szombat este.