Matt Damon és Francese McDormand főszereplésével érkezett a hazai mozikba Gus Van Sant új filmje, az Ígéret földje, amely egyrészt környezetvédelem, másrészt kép a mai farmer-Amerikáról. A II. világháborús Lvov csatornáiban játszódik a lengyel rendező, Agnieszka Holland tavaly Oscarra jelölt filmje, A város alatt.
Búcsúzik a világ talán legjobb zenekarának éléről a "főnök", Sir Simon Rattle. Nem azonnal, öt év múlva, 2018-ban. Mégis bejelentette, jobb, ha időben megtudják.
Meghalt Lelkes Péter zongoraművész, újságíró. Búcsúztatása május 21-én lesz az óbudai temető szóróparcellájában - tudatta a család az MTI-vel pénteken.
Pálfi György Final cut - Hölgyeim és uraim című montázsfilmjét, Sipos József Kalandját és Fonyó Gergely Made in Hungaria című musicaljét tűzi műsorra a római Casa del Cinema a március 2. és 5. között tartandó Visegrádi Négyek Filmfesztiválján. A mustrán Václav Havel rendezését is levetítik.
Ma este a Marion Cotillard főszereplésével készült Csont és rozsda című nagysikerű francia filmmel indul a Frankofón Filmnapok. Igazi filmkülönlegességekkel érkezik harmadik alkalommal Budapestre a francia nyelvterületet képviselő program. A március 1-9. között tíz frankofón ország húsz, nálunk most először látható filmje és Olivier Assayas rendező retrospektív sorozata szerepel az Uránia Nemzeti…
Mohácsi János rendező A velencei kalmár legmeghatóbb, legpimaszabb, legerőszakosabb adaptációjára készül. Jelenleg a Nemzeti Színházban próbálja a darabot, amelyet március végén mutatnak be. Ahogy fogalmazott, az előadás többek közt arra keresi a választ, miként válhat életveszélyessé a hétköznapokban egyre inkább tapasztalható előítéletesség.
Kiírta a Ludwig Múzeum főigazgatói pályázatát az Emberi Erőforrások Minisztériuma. A pályázatokat 30 napon belül lehet benyújtani. Az elbírálásnak további 30 napon belül kell megtörténnie, a pályázati határidő lejártát követő 21 napon belül egy - legalább öttagú szakmai bizottság meghallgatja az aspiránsokat.
Az Erkel Színház bezárása előtti utolsó előadása egy balettest volt, ami a Na de tényleg?! című darabbal, Kerényi Miklós Dávid koreográfiájával, fejeződött be.
A Pécsi, a Győri és a Nemzeti Balett közös táncestjével nyílt meg tegnap este csaknem hat év után újra az Erkel Színház, melynek idei működése 800 millió forintba kerül. Ókovács Szilveszter, a Magyar Állami Operaház igazgatója szerint az Erkel belépésével az intézmény 8,3 milliárdos költségvetésén felül további 2 milliárd forintra lenne szükségük.
A Magyar Nemzeti Balett, a Pécsi Balett és a Győri Balett közös estjével nyitotta meg kapuit péntek este az Erkel Színház. Ókovács Szilveszter, az Operaház főigazgatója az InfoRádió Aréna című műsorában arról is beszélt, hogy a felújítás után az épület állaga 10 évig fenntartható.
A film, a forgatókönyvírás nem magányos, hanem közösségi művészet - mondta el Sir Alan Parker, a világhírű brit filmrendező és forgatókönyvíró az MTI-nek. Az Éjféli expressz, a Pink Floyd - The Wall, az Angyalszív és az Evita alkotója a Magyar Nemzeti Filmalap és a Filmhu - magyar moziportál Filmíró hétvégéjére érkezett Budapestre, hogy mesterkurzust tartson a magyar forgatókönyvíróknak a…
Hogyan használják fel a hazai múzeumok az EU-s pénzforrásokat? Mit gondol Nicholas Penny, a londoni National Gallery igazgatója a budapesti Cézanne-kiállításról, valamint a Szépművészeti Múzeum és a Nemzeti Galéria újraegyesítéséről?
Egy teljesen ismeretlen énekes képviselheti Magyarországot az idei Eurovíziós dalfesztiválon. A ByeAlex néven induló Márta Alex Kedvesem című száma kapta ugyanis a legtöbb szavazatot a közönségtől.
Az Országgyűlés Kulturális és sajtóbizottsága hétfői ülésén tárgysorozatba vételre és általános vitára alkalmasnak találta azt a törvénymódosító javaslatot, amely emelné a Kossuth- és Széchenyi-díjakkal járó pénzjutalom összegét.
Jó hírnév megsértése miatt polgári pert indított Stohl András színész és Szalai Vivien újságíró, a Magyar börtönpokol című könyv szerzője ellen a Budapesti Fegyház és Börtön. Az első tárgyalást május 23-ra tűzték ki - tájékoztatta a Budapest Környéki Törvényszék szóvivője hétfőn az MTI-t.
Hatvanadik születésnapját, valamint zenei pályafutásának 40 éves jubileumát nagyszabású koncerttel ünnepli Dés László Kossuth- és Liszt-díjas zeneszerző, előadóművész. Az elsősorban szaxofonosként ismertté vált muzsikus 2014. január 11-én a Papp László Budapest Sportarénában lép fel.
L. Simon László egykori kulturális államtitkár szerint a tárca és a szakma elfecsérelte az időt egy új régészeti szabályozás kidolgozására, s amikor ő került helyzetbe, már olyan erősek voltak a megelőző régészeti feltárásokkal szembeni ellenérzések, hogy nem volt lehetőség a szakma érdekekeinek hathatós védelmére.
Meghalt Armando Trovajoli olasz zeneszerző, Vittoro de Sica és Ettore Scola több alkotásának, valamint Sándor Pál Miss Arizona című filmjének komponistája, akire egy közkedvelt szerzeménye nyomán ragadt a "Róma hangja" név.
A kortárs művészet élvonalába tartozó magyar festőművész, az idén 60. születésnapját ünneplő Havadtői Sámuel (Sam Havadtoy) eddigi életpályáját bemutató monstre kiállítás nyílik március 9-én a Kepes Intézetben, Egerben.
A Katona József Színház társulatának Virágos Magyarország című előadásával zárult hétfő este Debrecenben a kortárs magyar drámákat felvonultató VII. DESZKA Fesztivál, amely idén is telt házat vonzott.
Észt, roma, finn és horvát tárlatok is szerepelnek a Néprajzi Múzeum idei kiállítási tervében, amelyet kedden, a Néprajzi Múzeum napján mutatott be Kemecsi Lajos főigazgató.
Közös előadás-sorozatra indul Dés László dzsesszzenész, zeneszerző, Dés András ütőhangszeres és Grecsó Krisztián író. A pódiumesteken Grecsó Krisztián főként a Mellettem elférsz című regényéből olvas fel részleteket a két zenész improvizációja mellett.
Átadták a Scheiber Sándor-díjat kedden Budapesten, az Országos Rabbiképző-Zsidó Egyetem néhai vezetője emlékére alapított elismerést az idén Erős Ferenc, a Pécsi Tudományegyetem és Szalai Anna, a jeruzsálemi Héber Egyetem tanára, valamint David Gur, a Magyarországi Cionista Ifjúsági Mozgalmak Történetét Kutató Társaság elnöke kapta.
Teremőröknek és tárlatvezetőknek állnak a Ferenczy Múzeum szakemberei és a város művészei március 13. és 31. között, hogy ezzel segítsék a szentendrei kismúzeumok megmaradását - mondta el kedden az MTI-nek Kálnoki-Gyöngyössy Márton, a Ferenczy Múzeum igazgatója.
Alice (Vári Éva), a vénkisasszony, aki régóta a jegyzői iroda alkalmazottja, egy nap főnökét hátában késsel, holtan találja. Megérkezik Grandin felügyelő (Gálvölgyi János), náthásan és mogorván, mert betegen kirángatták az ágyából. Alice kisasszony pedig mint autodidakta nyomozó lelkesen "segít" a haláleset kivizsgálásában. Azt azonban még a rendezőtől, Szilágyi Tibortól sem tudhatjuk meg: ki a…
Jan Palach még nem volt 21 éves, amikor 1969. január 16-án kiment Prága főterére és az ország védőszentje, Szent Vencel szobrának lábánál felgyújtotta magát tiltakozásul a Varsói Szerződés csapatainak csehszlovákiai bevonulása és a diktatúra ellen. Az önégetéssel tiltakozó prágai egyetemista emléke előtt tiszteleg az Olthatatlan című három részes mini-sorozat, amelynek első epizódját vasárnap este…
Az LGT egy korszak, vagy akár több is, az ország életében. Sokak számára zsigeri élmény, felejthetetlen emlék, sőt, tulajdonképpen napi valóság, hiszen a dalok ma is élnek, felvételről meg az agyakban, a lelkekben folyamatosan benne vannak, ha az együttes nem is koncertezik rendszeresen. Most megjelent fotóalbumában Szebeni András sokat megörökített abból, hogy mit is jelent számunkra az LGT.
A Kossuth-díjas színész, rendező, tanár, aki 1985 óta igazgatja a Radnóti Színházat, a Bóta Café vendége ma, március 6-án, szerda este 9 órától a Fix Tévén.
Krausz Tamás és Varga Éva Mária szerkesztésében hiánypótló kötet jelent meg A magyar megszálló csapatok a Szovjetunióban címmel, amely levéltári dokumentumok alapján tárja fel a magyar csapatok által elkövetett atrocitásokat.
A Csík Zenekar, a Varidance tánctársulat és Varga Gábor dzsesszzongorista is fellép a március 8-án, pénteken kezdődő és április 14-ig tartó Soproni Tavaszi Napokon.
Mások mellett az Editors, a Skunk Anansie, a Bad Religion, a Ska-P, Dizzee Rascal, az Enter Shikari, Katy B, a Tame Impala, az Everything Everything és a Chase & Status fellépését is bejelentették szerdán a szervezők az idei Sziget fesztivál programjában.
Hatvannyolc éves korában meghalt Alvin Lee gitáros, az 1969-es woodstocki fesztivál egyik sztárcsapatának számító brit Ten Years After alapítója és egykori tagja.
Corridor - folyosó, amely vezet valahova. Jobbra egy ajtó a klasszikus korba, távolabb egy jazz, ott meg egy népzene-ajtó. Lakatos György tanítványaival alakított fagott kvartettje, a Corridor ma este a Katona József Színházban indul zenei kalandozásra.
Több hónapja jelentette be Abel Ferrara amerikai rendező, hogy szándékában áll filmet forgatni Dominique Strauss-Kahnnak, a Nemzetközi Valuta Alap lemondásra kényszerített volt főigazgatójának sorozatos szex-botrányairól.
Nem Munkácsy Mihály festette a Vérvád című nyíltan antiszemita képet - szögezte le a festő neves kutatója, Boros Judit. A művészettörténész hangsúlyozza: becsületsértéssel ér fel az az állítás, miszerint Munkácsy meztelen nőt ölő zsidókat festett volna.
Több hónapja jelentette be Abel Ferrara amerikai rendező, hogy szándékában áll filmet forgatni Dominique Strauss-Kahnnak, a Nemzetközi Valuta Alap lemondásra kényszerített volt főigazgatójának sorozatos szex-botrányairól. Mindkét részletről: a New York-i Sofitel szállóban történtről, ahol DSK lerohanta az afrikai származású szobalányt, és a Lille-iről, ahol magas rangú francia köztisztviselők…
A II. Magyar Hadsereg egykor a Szovjetunióban maradéktalanul teljesítette feladatát: kegyetlenül gyilkolt. Egyebek között erről szól egy most megjelent könyv. Ennek bemutatóján az is elhangzott, hogy a mintegy százezer fős magyar kontingens formailag megszálló feladatokat látott el, ám valójában a náci Németországnak segédkezett a népirtásban.
Labirintus címmel a közelmúltban jelent meg Dresch Mihály és a cimbalmos Lukács Miklós duóban készített lemeze. A kiváló fúvós népesebb formációja, a Dresch Quartet pénteken a Fonó Budai Zeneházban ad koncertet.
Al Pacino, Christopher Walken és Alan Arkin főszereplésével a gengszterfilm vidám válfaja született meg a Született gengszterek - Stand Up Guys címmel, Fischer Stevens rendezésében. Enyedi Ildikó végzős rendezői osztálya közös munkával, a Nekem Budapest című szkeccsfilmmel áll a nagyérdemű elé.
Koltai Róbert, a közkedvelt színész, a Budai Micve Klub vendége (II. Frankel Leó u. 49.) március 10-én, vasárnap 19 órától. Nevettető részleteket ad elő új és régi estjeiből, és Bóta Gáborral, lapunk munkatársával beszélget.
Már ott is ármányt, politikát, hátmögöttiséget látunk, ahol valószínűleg nincs. Józanésszel azt gondolnánk, ha 30 országból 120 szakember érkezik, és megnéz 20 magyar színházi előadást, tolmácsolással, az remek.