A Netflix decemberben végre kiadott egy adatsort műsorainak nézettségéről. A táblázat sok tanulsággal szolgál, és végre az is kiderült, hány órát töltenek magyar filmekkel a felületen.
A Kass és Madách című tárlaton azokból a rézkarctechnikával készült eredeti nyomatokból is láthatunk válogatást, amelyek Az ember tragédiája és a Mózes című drámákhoz készültek.
Marosvásárhelyen temetik Kovács András Ferenc Kossuth-díjas erdélyi magyar költőt, esszéírót, műfordítót, dramaturgot csütörtökön - közölte a Látó szépirodalmi folyóirat hétfőn.
A színész 61 éves korában, rövid betegsége után hunyt el, azonban csak nemrég derült ki a hivatalos magyarázat alapján, pontosan mi is okozta a halálát.
A zenetörténész tavasszal búcsúzott el a Bartók Rádió hallgatóitól. Közvetlen, humorosan elmondott sztorijai, de még bakijai is népszerűvé tették. Azóta előadásokat és zenetörténeti sétákat tart országszerte, és Nagy zenészek, nagy szerelmek címmel megjelent az első könyve.
A Y2K-problémát láthatatlanul megoldotta egy sereg programozó, miközben a világból előjött a paranoia. Az HBO új dokumentumfilmje az ezredfordulón nosztalgiázik.
A magyar filmóriásokat bemutató új sorozatban elsőként irodalmi adaptációt, történelmi filmet és drámát mutat be a Duna a háromszoros Kossuth-díjas filmrendező, Fábri Zoltán tolmácsolásában.
A Kossuth- és Jászai Mari-díjas magyar színművész korábban számtalan produkcióban kölcsönözte saját hangját színészeknek és mesefiguráknak, azonban egy ideje már nem vesz részt ilyen munkákban. Most elárulta, miért.
A Kiscelli Múzeum a főváros születésének 150 éves története előtt tiszteleg, divat&Város címmel mutatja be Budapest fejlődésének fontos állomásait.
A 2003-ban megjelent Kontroll című magyar produkció ma már a kultfilmek közé tartozik. Az alkotás huszadik évfordulójára egy különleges előzetes került fel a netre. A Kontroll 2. – Kísért a múlt című fiktív folytatás előzetesében feltűnik az eredeti színészgárda is.
Koránt sem volt olyan könnyű élete Jamie Dornannak a sikeres A szürke ötven árnyalatának filmjei után, mint ahogy azt sokan gondolnák. Megszállottan rajongtak a szoftpornó jeleneteket bemutató színészért, volt aki a családja körében zaklatta.
Bár az Így jártam anyátokkal című sorozat főszereplője, Neil Patrick Harris már 2010 óta neveli férjével közösen ikergyermekeit, a mai napig nem tudja, hogy melyik gyereknek lehet ő a biológiai apja. Állítólag nem is szeretné tudni.
Idén is rengeteg érdekes film kerül a mozikba: az izgalmas folytatások, lebilincselő előzménysztorik, mókás animációs filmek és érzelmes életrajzi filmek mellett érdekfeszítő történelmi film is került a listára. Íme, 15 film, amit érdemes várni 2024-ben!