2013. március 30. szombat

márc. 30
6:42
Kalandos pesti barokk éjszakák (Spa Trend Online)
A napokban jelent meg Dés Mihálynak a Pesti barokk című kötete, amely az 1986 óta Barcelonában élő szerző első regénye. Dés Mihály lapunknak úgy fogalmazott, hogy a Don Juan mítosznak egy posztmodern, pesti változatát akarta megírni.
márc. 30
6:44
Kétmilliárd zenekarok támogatására (Spa Trend Online)
Közel kétmilliárd forint többletforrással támogatja idén a kormány nemzeti és kiemelt zenekarok és énekkarok működését, valamint szakmai programjait - jelentette be Balog Zoltán, az emberi erőforrások minisztere tegnap. A szervezetek a támogatás egyharmad részét május hónapban, a fennmaradó kétharmad részt 2013. második felében kapják meg.
márc. 30
6:46
A hitgyógyász ámításai (Spa Trend Online)
Rémisztően kis térbe zárják be magukkal a közönséget Zsámbéki Gábor és Zsótér Sándor negyedéves növendékei az Ódry Színpad öltözőinek előterében. Körülöttünk csukott ajtók, akár bárhonnan valami fenyegető törhet elő, de meg is nyílhatnak ezek az ajtók jelképesen is, a lélek legmélyét mutathatják, mint a Kékszakállú herceg várában, amiben a túl sok ajtó kinyitásának köztudottan nem lesz…
márc. 30
7:00
Almodóvar-film és show a VAM Designban (Spa Trend Online)
Különös utazásra hív ma 18 órakor a VAM Design Centerbe a Budapest Film és a Confetti Dreams, a mozikba firssen megérkezett Pedro Almodóvar Szeretők, utazók! című filmjét vetítik, méghozzá élő showműsorral körítve.
márc. 30
9:15
Hagyományőrzés vagy állatsimogató? - húsvéti programajánló (Infostart)
Számos húsvéti programmal várják az érdeklődőket a hétvégén; a gyerek számára is rengeteg szórakoztató, hagyományőrző időtöltést kínálnak.
márc. 30
10:54
Vincent van Gogh 160 éve született (Metropol)
"Ez az ember vagy őrült volt, vagy megelőzött mindenkit, de nem tartom kizártnak, hogy mindkettő igaz".

Keresés