2013. január 25. péntek

jan. 25
6:03
Kómába esett és meghalt az al-Kaida egyik vezére (HVG)
A jemeni hatóságok megerősítették csütörtökön, hogy meghalt az al-Kaida arab-félszigeti szárnyának (AQAP) második számú vezetője.
jan. 25
6:03
David Cameron megzsarolta Európát (Népszava)
David Cameron brit kormányfő az előzetes intelmek dacára mégis ultimátumot adott Európának. Vagy hajlandók újratárgyalni a brit-EU-viszony feltételeit, vagy Nagy-Britannia elindul a kijárat felé.
jan. 25
6:05
Magyar riportert raboltak el (Népszava)
Magyar újságírót raboltak el és fosztottak ki ismeretlen fegyveresek Szíriában. Tizenkét órás fogvatartás után szabadon engedték, azóta épségben eljutott Törökországba. A magyar külügyminisztérium a férfi hazahozásán fáradozik.
jan. 25
6:07
Mehetnek a frontra az amerikai katonanők (Népszava)
Leon Panetta, a februárban leköszönő amerikai védelmi miniszter meghozta döntését: a jövőben a nők is részt vehetnek harci bevetéseken.
jan. 25
6:09
Merre tart 2013-ban Oroszország? (Népszava)
Politikai elemzők arra keresik a választ, mi vár Oroszországra idén és az elkövetkező évtizedekben. Eltérően becsülik meg a lehetőségeket, a legoptimistább várakozásoktól a pesszimista felhangokig mindennel lehet találkozni az orosz médiában.
jan. 25
6:11
Elutasítani az antiszemita túlkapásokat (Népszava)
Az egyes intézményeknek és a közvéleménynek is jobban el kellene ítélnie az antiszemita túlkapásokat Magyarországon - nyilatkozta lapunknak Fiamma Nirenstein, olasz parlamenti képviselő, aki hétfőn kezdeményezte Gaudi-Nagy Tamás és egy görög nemzeti radikális képviselő mandátumának felülvizsgálatát az Európa Tanács Parlamenti Közgyűlésében.
jan. 25
6:21
Cameron zsarolja az Európai Uniót? (Infostart)
Nagy-Britannia 2015 után, a következő parlamenti időszak első felében népszavazáson dönthet arról, hogy tagja marad-e az uniónak - jelentette be szerdán David Cameron miniszterelnök. Az InfoRádió szakértőket kérdezett meg az európai nyilatkozathullámot elindító kormányfői beszédről.
jan. 25
6:57
Washingtonban egyeztetett Mesterházy (Infostart)
A szocialisták kormányzati elképzeléseit ismertette és a Demokrata Párt kampányszakembereivel tárgyalt a héten Washingtonban az MSZP elnöke.
jan. 25
6:57
Kormányzati ellenőrzés alá vonták a metrót (168 Óra Online)
A görög kormány csütörtökön ellenőrzése alá vonta az athéni metrót, ami lehetővé teszi számára, hogy büntetés terhe mellett kötelezze a földalatti vasút dolgozóit sztrájkjuk beszüntetésére, a szakszervezetek azonban válaszul péntekre újabb munkabeszüntetést hirdettek
jan. 25
7:15
"Nem szabad alábecsülni", ami a Dreamlinereken történt (HVG)
Rövidzárlat és hőtermeléssel járó ellenőrizetlen kémiai reakció léphetett fel egy Boeing 787-es típusú Dreamliner egyik litium-ion akkumulátorában, de egyelőre nem tudni, hogy mi okozta ezeket a jelenségeket - közölte csütörtökön az amerikai közlekedésbiztonsági hivatal vezetője (NTSB).
jan. 25
7:15
Kimondta a bíróság: az internet alapvető szükséglet (Infostart)
Az alapvető szükségletek körébe sorolta az otthoni internethozzáférést a német szövetségi legfelső bíróság (BGH) egy csütörtöki ítéletében.
jan. 25
7:17
Gyötrődés helyett támadna Észak-Korea (HVG)
Észak-Korea "kemény fizikai ellenlépésekkel" fenyegette meg déli szomszédját arra az esetre, ha végrehajtja az ENSZ Biztonsági Tanácsa által kedden bejelentett újabb szankciókat. A phenjani újraegyesítési bizottság által kiadott közlemény már a harmadik fenyegető megnyilvánulás a BT-határozat elfogadása óta.
jan. 25
7:51
Tizenegy éve nem terveztek ilyet Japánban (HVG)
Felfüggeszti az előző kormány által kidolgozott biztonságpolitikai intézkedéseket a japán kabinet, új védelmi stratégiát és középtávú hadi beszerzési programot dolgoz ki, 11 év után először többet fordíthatnak a hadi kiadásokra az országban - közölte pénteken a védelmi miniszter. Onodera Icunori a régió "egyre súlyosabb" biztonsági környezetével indokolta a tervezett lépéseket.
jan. 25
7:51
Megint jön a legrosszabb: káosz lehet úrrá az országon (Kitekintő)
Több tucat halálos áldozata van a hét eleji síiták ellen elkövetett merényleteknek. A vallási ellentét egyre fokozódik, és félő, hogy a szíriai konfliktus csak tovább ront a helyzeten.
jan. 25
8:09
Az Európa Tanács határozata a magyar médiaszabályozásról (Infostart)
Az Európa Tanács parlamenti közgyűlése által tegnap elfogadott határozat szerint a magyar médiaszabályozás továbbra is lehetőséget ad a sajtószabadság korlátozására.
jan. 25
8:09
Betiltanák a félautomata fegyvereket az Egyesült Államokban (MaHu)
A félautomata fegyverek forgalmazására vonatkozó tilalom újbóli bevezetésére és a tíznél nagyobb kapacitású tölténytárak betiltására vonatkozó törvénytervezetet nyújtott be az amerikai szenátusban csütörtökön Dianne Feinstein kaliforniai demokrata szenátor.
jan. 25
8:09
A miniszterelnök szelet vetett és vihart aratott (168 Óra Online)
Tegnap elhangzott David Cameron, Nagy-Britannia miniszterelnökének várva-várt és az algíri túszdráma miatt egyszer már elhalasztott beszéde hazája és az EU viszonyáról. A beszéd hatalmas vihart kavart mind belföldön, mind külföldön.
jan. 25
8:09
Mesterházy: uniós szerepünk megkérdőjelezhetetlen (Népszava)
Madeleine Albright volt amerikai külügyminiszterrel találkozott Mesterházy Attila hivatalos amerikai látogatása alkalmával Washingtonban.
jan. 25
8:27
A görög rendőrség szétverte a metródolgozók ülősztrájkját (Infostart)
A görög rendőrség megrohamozta péntek hajnalban az athéni metróhálózat fő remízét, és szétoszlatta az ott sztrájkoló dolgozókat, akik szembeszegültek az őket munkafelvételre kötelező előző napi kormányrendelettel.
jan. 25
8:27
Magyar-szlovák együttműködés a Selye János Egyetem érdekében (Kitekintő)
Közös erőfeszítésekre tettek ígéretet a révkomáromi Selye János Egyetem jogállásának megőrzése érdekében a magyar és a szlovák szaktárca vezetői csütörtökön Pozsonyban.
jan. 25
9:03
Észak-Korea kemény ellenlépésekkel fenyegeti a délieket (MaHu)
Észak-Korea "kemény fizikai ellenlépésekkel" fenyegette meg déli szomszédját arra az esetre, ha végrehajtja az ENSZ Biztonsági Tanácsa által kedden bejelentett újabb szankciókat.
jan. 25
9:03
Újra Romániába látogat az IMF (Kitekintő)
Az idei költségvetés és az újabb elővigyázatossági típusú hitelmegállapodás előkészítése a tétje a Nemzetközi Valutaalap küldöttsége idei első bukaresti felülvizsgálati látogatásának.
jan. 25
9:21
Célt tévesztett egy öngyilkos merénylet (HVG)
Öt civil életét olotta ki egy NATO-konvoj ellen tervezett, de célt tévesztett merénylet Afganisztánban.
jan. 25
9:21
A szerb és a magyar kormány magas rangú képviselői együtt emlékeztek az újvidéki razzia áldozataira (Kitekintő)
Az újvidéki razzia 71. évfordulója alkalmából kedd délután gyászgyűlést tartottak a Razzia áldozatai rakparton lévő szoborcsoportnál.
jan. 25
9:21
Csehország az EU egyik nyertese (Népszava)
Csehország tavaly 73,8 milliárd koronával nagyobb támogatást kapott az Európai Uniótól, mint amennyit a közös kasszába befizetett - közölte a cseh pénzügyminisztérium.
jan. 25
10:15
A rendőrség verte szét az athéni metródolgozók ülősztrájkját (MaHu)
A görög rendőrség megrohamozta péntek hajnalban az athéni metróhálózat fő remízét, és szétoszlatta az ott sztrájkoló dolgozókat, akik szembeszegültek az őket munkafelvételre kötelező előző napi kormányrendelettel.
jan. 25
10:15
Băsescu: csak akkor mondok le előbb, ha mindenki lemond (Kitekintő)
Traian Băsescu szerda este kijelentette: csak abban az esetben hajlandó lemondani 2014 decembere előtt – amikor lejár az államfői mandátuma –, ha a parlament 588 képviselője és szenátora is lemond vele egyszerre, és kiírják a parlamenti és az elnökválasztást.
jan. 25
10:15
Sepsiszentgyörgy: román zászlóval takarták el a Székelyföld feliratot (168 Óra Online)
Román zászlóval takartatta el a Székelyföld feliratot Sepsiszentgyörgy belvárosában a prefektúra január 24-én.
jan. 25
10:33
"Mint egy Monty Python-jelenet" - íme a részletek a szíriai emberrablásról (HVG)
Símaszkos fegyveresekről, tarkónak szegezett puskákról, szíriai alkalmi börtöncelláról írt Szlankó Bálint az elrablásáról készült beszámolóban.
jan. 25
10:51
Ha a kormányon múlik, akkor nem lesz olcsóbb a benzin (Kitekintő)
Dmitrij Medvegyev orosz miniszterelnök a Davosi Csúcstalálkozón tett nyilatkozata szerint nem áll szándékukban változtatni a nyersolajárakon.
jan. 25
11:09
Sanghajban lehet a legtovább élni Kínában (HVG)
Továbbra is Sanghajban a legnagyobb a születéskor várható élettartam a szárazföldi Kína területén - jelentette be a város egészségügyi hivatala.
jan. 25
11:09
Peking a segélyek csökkentésével fenyegette meg Phenjant (MaHu)
Kína "habozás nélkül" csökkenteni fogja az Észak-Koreának szánt segélyeket, ha Phenjan, újabb fenyegetését beváltva, ismét atomkísérletet hajt végre - figyelmeztetett pénteken a kínai sajtó egyik hivatalos orgánuma.
jan. 25
11:09
Eljárás indult a telefonadó miatt (Kitekintő)
Kötelezettségszegési eljárást indított az Európai Bizottság csütörtökön a tavaly nyáron bevezetett telefonadó miatt.
jan. 25
11:11
Videó: épülő toronyház lángolt a Moszkva Cityjében (HVG)
Több órán át lángolt pénteken Moszkva üzleti negyedében egy épülőfélben lévő toronyház, kétszázhúsz munkást menekítettek ki az épületből, egy ember megsérült.
jan. 25
11:27
Jabba LEGO-palotája sértette meg a törököket (HVG)
Beperli a LEGO játékgyártót az ausztriai törökök szövetsége, mert szerintük a Star Wars filmekből ismerős Jabba palotáját mintázó játékuk egy fegyverekkel teletömött mecsetre hasonlít, és így alkalmas a muszllimok elleni előítéletek keltésére. A játékgyár szerint ők csak a filmbeli épületet másolták.
jan. 25
11:27
Újabb tűz az épülő Moszkva City negyedben (MaHu)
Több órán át lángolt pénteken Moszkva üzleti negyedében egy épülőfélben lévő toronyház, kétszázhúsz munkást menekítettek ki az épületből, egy ember megsérült.
jan. 25
11:27
Lehurrogták Victor Pontát és Crin Antonescut (Kitekintő)
Tiltakozók egy csoportja kifütyölte csütörtökön a Szociál-Liberális Szövetség (USL) társelnökeit Ia?i-ban. Victor Ponta és Crin Antonescu a román fejedelemségek egyesülésére megemlékező ünnepségen vett részt a moldovai városban.
jan. 25
11:29
A Mubarak-ellenes felkelés évfordulóján is összecsaptak a rendőrök és a tüntetők (HVG)
Egyiptomi fiatalok százai újra összecsaptak a rendőrséggel a kairói Tahrír téren péntek hajnalban, a Mubarak-rezsim elleni felkelés második évfordulóján.
jan. 25
11:45
Harmincöt évre ítéltek egy amerikait a mumbai merényletek ügyében (Infostart)
Az Egyesült Államokban 35 év börtönre ítéltek egy pakisztáni születésű amerikai állampolgárt a 2008-as mumbai merényletsorozattal összefüggésben.
jan. 25
11:45
Mumbai merényletek: harmincöt évre ítéltek egy amerikait (MaHu)
Harmincöt évi börtönre ítélt egy chicagói bíróság helyi idő szerint csütörtökön egy pakisztáni származású amerikai állampolgárt, aki beismerte, hogy ő derített fel célpontokat a 2008 végén az indiai Mumbaiban (Bombay) elkövetett véres merényletekhez.
jan. 25
12:03
Egyiptom - összecsapások a felkelés évfordulóján (MaHu)
Egyiptomi fiatalok százai újra összecsaptak a rendőrséggel a kairói Tahrír téren péntek hajnalban, a Mubarak-rezsim elleni felkelés második évfordulóján.
jan. 25
12:21
Vonakodnak kondomot igényelni az amerikai katonanők (HVG)
Az amerikai fegyveres erők kötelékében szolgáló nők körében jelentősen magasabb a nem kívánt terhesség aránya, mint a népesség egészét tekintve - állapította meg az a tanulmány, amely az Obstetrics and Gynecology című szakfolyóirat legfrissebb számában jelent meg.
jan. 25
12:21
Bevetésre kész a „székelybarát” román tanterv (Kitekintő)
Már csak a neveléstudományi intézet jóváhagyásán, illetve a hazai tantervreformon múlik, hogy a romániai magyar diákok sajátos tanterv és tankönyvek szerint tanulhassák a román nyelvet.
jan. 25
12:57
7000 elektromos töltőállomást akar Magyarországon az EU (Kitekintő)
7000 db elektromos töltőállomás kialakítását javasolja Magyarországnak az Európai Bizottság. A testület csütörtökön fogadta el a tiszta üzemanyagok elterjesztéséről szóló stratégiáját, amelyben tagállamokra lebontott, kötelező érvényű célszámokat javasol a „zöld” járművek”üzemeltetését segítő infrastruktúra kiépítésére.
jan. 25
12:59
Újra régi csúcsait ostromolja a tőzsdeindex (Kitekintő)
1500 okunk van ünnepelni - tegnap az S&P 500 ugyanis 2007 vége óta nem látott szintre, 1500 pontra emelkedett, amely már csak 5%-ra van mindenkori csúcsától.
jan. 25
13:15
Kanada: nincs hír új kérelmekről, naponta toloncolnak vissza embereket (168 Óra Online)
A Yahoo News híroldal a Christian Science Monitor alapján beszámol arról, hogy Kanada reklámkampányba kezdett Miskolcon az újabb roma bevándorlók lebeszélésére, miután az észak-amerikai ország módosított menekültpolitikáján.
jan. 25
13:33
Jaguárfolyosót építenek Dél-Amerikában (HVG)
A buja erdőségekkel tarkított Guyana egy természetvédelmi csoporttal együttműködve készül megvédeni az amerikai földrész legnagyobb szárazföldi ragadozójának számító jaguárokat.
jan. 25
13:33
Elindult a Fogadj örökbe egy határon túli magyar falut! mozgalom (Kitekintő)
Fogadj örökbe egy határon túli magyar falut! elnevezéssel mozgalmat indított a Sümegiek a Nemzetért Egyesület és a város önkormányzata.
jan. 25
13:51
Nincs vita Bajkonur használatáról (MaHu)
Az orosz és a kazah külügyminiszter cáfolta pénteken Moszkvában, hogy kiéleződött volna a vita a két ország között a kazahsztáni Bajkonurban lévő űrközpont használatáról.
jan. 25
13:51
Kemény közlemény: az egész világot megfenyegette a kormány (Kitekintő)
Phenjan két nap alatt két fenyegető közleményt adott ki.

Keresés