2013. január 17. csütörtök

jan. 17
5:45
Óvadékot szabtak ki a Thaiföldön gyilkoló magyarra (HVG)
Közel hatmillió forintnak megfelelő összegű óvadék ellenében szabadlábra helyezhetik a Thaiföldön két magyar állampolgár megölésével gyanúsított N. Gábort - írja a Népszabadság csütörtökön.
jan. 17
6:03
Polgármesterek harca (Népszava)
Traian Basescu román államfő pártjának nagyágyúi, Marosvásárhely és Kolozsvár demokrata-liberális polgármesterei estek egymásnak a Félsziget Fesztiválért. A budapesti Sziget és az RMDSZ ifjúsági szervezete közös rendezvényének eddigi házigazdája Marosvásárhely volt, ám az Európa Ifjúsági Fővárosa címet is elnyerő Kolozsvár is szemet vetett rá. ...
jan. 17
6:05
Reformokat követel a tömeg Pakisztánban (Népszava)
Tegnap már harmadik napja tüntettek a pakisztáni fővárosban a kormány távozását követelve. A boltok, bankok, hivatalok és iskolák is zárva tartottak. Iszlámábád utcáin több mint ötvenezer ember gyűlt össze. Annak ellenére, hogy a legfelsőbb bíróság kedden vesztegetés miatt elrendelte Rádzsa Parvíz Asraf kormányfő letartóztatását, az indulatok nem csillapodtak.
jan. 17
6:07
Kezdődik a romániai rakétatelepítés (Népszava)
Rövidesen elkezdődik az európai rakétavédelmi rendszer romániai pillérének telepítése, az ünnepélyes kezdetre magas rangú amerikai részvételre számít a Ponta-kabinet. A dél-romániai Deveselu faluba SM-3-as elfogó rakétákat telepítenek.
jan. 17
6:09
Mali: új francia stratégia (Népszava)
Észak felé indultak Maliban a francia szárazföldi csapatok az ország jelentős részét uraló iszlám fundamentalisták ellen mintegy harminc páncélossal. Jelenleg mintegy 800 francia teljesít szolgálatot az országban, ám számukat 2500-ra emelik - közölte a francia védelmi miniszter. Egyes szakértők megkérdőjelezik a franciák stratégiáját.
jan. 17
6:21
Megpróbálták kiszabadítani az Algériában túszul ejtett külföldieket (HVG)
Csütörtök éjjel még teljes volt a patthelyzet az iszlám fegyveresek által végrehajtott algériai túszejtő akcióban.
jan. 17
6:57
Nem repülhetnek az új Boeingek az Egyesült Államokban (Infostart)
Egyelőre nem repülhetnek a Boeing 787-es típusú gépei az Egyesült Államokban, miután fennáll az újabb meghibásodások veszélye - döntött a helyi légi közlekedési hatóság.
jan. 17
6:59
Az IMF további reformokat vár a görögöktől (Infostart)
Jó úton jár az adósságválságtól sújtott Görögország a Nemzetközi Valutaalap (IMF) szerint, de a szervezet vezetője, Christine Lagarde hangsúlyozta, hogy Athénnak további erőteljes reformokra van szüksége.
jan. 17
7:15
A villamosszéket választotta egy kivégzett rab Amerikában (HVG)
Kivégeztek egy rabot az Egyesült Államokban, aki azzal fenyegetőzött, hogy nem hagy fel a gyilkolással, ha nem hajtják végre rajta az ítéletet. Ez volt az első kivégzés az idén az USA-ban.
jan. 17
7:33
Algériai túszejtők: Franciaország vonuljon ki Maliból (HVG)
Az általuk agressziónak nevezett, Maliban zajló francia katonai intervenció beszüntetését követelték az algériai túszejtők, akik több mint negyven külföldi személyt tartanak fogva egy algériai földgázkitermelő telepen szerda reggel óta.
jan. 17
7:33
Ezt is meg akarja lépni a kormány (Kitekintő)
Nagy vihart kavaró vezetőváltások történnek a román igazságszolgáltatás élén. Az országban zajló lassú és kaotikus politikai-hatalmi átmenet újabb állomásaként az elmúlt hetekben átfogó támadás indult a harmadik hatalmi ág függetlensége ellen.
jan. 17
7:35
Beteg csirkét vett a KFC és a McDonalds Kínában (HVG)
Beteg csirkék húsa került a Kentucky Fried Chicken (KFC) és a McDonald's gyorséttermi hálózatokba Közép-Kína egyik meghatározó piaci szereplőjétől, a Honan tartományi Doyoo csoporttól - derítette ki csütörtökön a china.com.cn internetes portál.
jan. 17
7:51
Hatalmas drón készülődik Kínában (HVG)
A rendhagyó szerkezetű Szárnyaló Sárkány méreteiben felveszi a versenyt az amerikai Global Hawkkal, teljesítménye azonban elmarad attól.
jan. 17
7:51
Nincs elmozdulás az iszlamisták túszakciójában (MaHu)
Csütörtök éjjel még teljes volt a patthelyzet az iszlám fegyveresek által végrehajtott algériai túszejtő akcióban.
jan. 17
7:51
Tüntetők próbálták ellehetetleníteni az MSZP elnökének előadását (168 Óra Online)
A csendőrök közbelépésének köszönhető, hogy nem fulladt botrányba Mesterházy Attila, a Magyar Szocialista Párt (MSZP) elnökének szerdán este Kolozsváron tartott előadása.
jan. 17
8:09
A Maliban zajló francia katonai intervenció befejezését követelik a túszejtők (MaHu)
A Maliban zajló francia katonai intervenció beszüntetését követelik az algériai túszejtők, akik több mint negyven külföldi személyt tartanak fogva szerda óta egy algériai földgázkitermelő telepen. A túszejtő akcióban csütörtök kora reggel még teljes volt a patthelyzet.
jan. 17
8:09
Nincs megállás: a Lukoil 10 milliárd dolláros beruházást tervez (Kitekintő)
325 milliárd rubelt szán beruházási terveire a LUKoil olajtársaság 2021-ig, hogy a kontinentális talapzatokat fejlessze és kutassa.
jan. 17
8:27
Káoszt okozott a havazás Ausztriában (Infostart)
Ausztriában közlekedési káoszt okozott az erős havazás reggel Bécs közelében.
jan. 17
8:27
Újabb élelmiszerbotrány Kínában! (MaHu)
Beteg csirkék húsa került a Kentucky Fried Chicken (KFC) és a McDonald's gyorséttermi hálózatokba Közép-Kína egyik meghatározó piaci szereplőjétől, a Honan tartományi Doyoo csoporttól.
jan. 17
8:27
Számon kérik a román feliratokat (Kitekintő)
A Sepsiszentgyörgyi köztereken és intézményeken elhelyezett kétnyelvű táblák ügyének rendezését sürgeti a háromszéki prefektus.
jan. 17
8:45
Hivatalos: a legfelső bíróságra kerül át a Mikó-per (Kitekintő)
Románia - Tudomásul vette a ploiesti-i táblabíróság, hogy megszűnt az illetékessége a Mikó-perben, és átutalja az ügyet a legfelső bíróságnak.
jan. 17
9:21
Még két légitársaság állította le a Dreamlinereket (HVG)
A világ több nagy légitársasága felfüggesztette átmeneti időre Boeing-787-es típusú utasszállító repülőgépeinek használatát az utóbbi két hétben a típusnál előfordult meghibásodások miatt.
jan. 17
9:21
Egy volt magyar minisztert vádolnak kenőpénz elfogadásával (168 Óra Online)
A Mensdorf-Poully-ügy bécsi tárgyalásán az egyik tanúvallomásból kiderült, hogy egy régebbi magyarországi gyógyászati beruházás kapcsán az előkészítő megbeszélések során egészen nyíltan beszéltek kenőpénzekről, illetve arról, hogy miként lehetne titokban tartani az ügylet illegális részét.
jan. 17
9:23
8 és fél százalékkal is nőhet idén a kínai gazdaság (HVG)
Kína idei gazdasági növekedése 8,4 százalék lehet az idén - véli a Kínai Társadalomtudományi Akadémia gazdasági kutatóintézete.
jan. 17
9:39
Kínában elfogták a tajvani elnök elleni merénylet egyik gyanúsítottját (MaHu)
Dél-Kínában elfogták és Tajvanra szállítják azt a férfit, aki részt vett a Csen Suj-pien tajvani vezető és helyettese, Anette Lu elleni 2004-es merényletben.
jan. 17
9:39
Hillary Clinton vallomást tesz (Kitekintő)
A tavalyi évben a bengázi konzulátust ért terrortámadás ügyében tesz tanúvallomást a hamarosan leköszönő amerikai külügyminiszter.
jan. 17
9:57
Munkacsoportot állított fel a japán kormány az algériai túszejtés kezelésére (MaHu)
Elítélte állampolgárai elrablását és különleges munkacsoportot állított fel az algériai túszejtés kezelésére a japán kormány csütörtökön.
jan. 17
10:15
Kivégezték francia túszukat a szomáli milicisták (HVG)
A szomáliai al-Shabaab milicia bejelentette, hogy kivégezték Denis Allexet, akit sikertelenül próbáltak kiszabadítani francia kommandósok.
jan. 17
10:15
Világbank: idén 1,6 százalékkal nő a román gazdaság (Kitekintő)
A Világbank prognózisa szerint jövőre 1,6 százalékkal növekedik a román gazdaság.
jan. 17
10:33
Ausztriában is gondot okoz a havazás (HVG)
Jelentős fennakadásokat okozott csütörtök reggelre Ausztria keleti részében az előző este kezdődött intenzív havazás.
jan. 17
10:33
A belarusz sajtófotósok betiltott kiállítása (Kitekintő)
A Belarus Press Photo kiállítás képei. A belarusz hatóságok 2012 decemberében lefoglalták az egész kiállítást és megsemmisítésre ítélték. Megnéztük, milyen képek váltották ki a belarusz hatóságok nemtetszését.
jan. 17
10:35
Kivonulnak az országból a külföldi katonák (Kitekintő)
A tervezett amerikai csapatkivonás képet ad arról, mennyire volt sikeres a demokrácia exportja, és milyen jövője lesz Afganisztánnak. Erről, és sok minden másról beszélgetett egymással a két állam elnöke az elmúlt napokban Washingtonban.
jan. 17
10:51
Timosenkóval éjszakázott három képviselő (HVG)
Julija Timosenko pártjának három parlamenti képviselőnője széken ülve éjszakázott a harkivi rabkórházban szerda éjjel, ezzel fejezve ki támogatását az engedetlenségi akciót folytató bebörtönzött volt kormányfő mellett.
jan. 17
10:51
Mélyül a válság Szíriában (Kitekintő)
Bombázások, nemi erőszak és elégtelen egészségügyi ellátás tizedeli a civileket a szíriai polgárháborúban. A nemzetközi közösség a hágai büntetőbírósághoz fordulna.
jan. 17
11:09
Három képviselőnő Timosenko mellett éjszakázott a rabkórházban (MaHu)
Julija Timosenko pártjának három parlamenti képviselőnője széken ülve éjszakázott a harkivi rabkórházban szerda éjjel, ezzel fejezve ki támogatását az engedetlenségi akciót folytató bebörtönzött volt kormányfő mellett.
jan. 17
11:09
A Kitekintő ismét az M1-en: Barangolás Brazíliában (Kitekintő)
Mi a titka Brazília utóbbi időkben tapasztalt gazdasági fejlődésének, és ebből fakadóan milyen nagyhatalmi ambíciókat kíván megvalósítani a jövőben? - A válaszokat megtudhatja a "Barangolások" ma esti adásából
jan. 17
11:11
Megölték francia túszukat a szomáli iszlamisták (MaHu)
Az al-Shabaab szomáliai iszlamista lázadó csoport közölte csütörtökön, hogy megölte francia túszát, akit francia katonák a hét végén megpróbáltak kiszabadítani.
jan. 17
11:27
Túszejtés: Algír Washingtonnal és Párizzsal tárgyal (HVG)
Az algíri kormány tárgyal az amerikaival és a franciával arról, hogy vajon egy nemzetközi erő tudna-e segíteni az Algériában túszul ejtett külföldiek kiszabadításában - közölte csütörtökön egy meg nem nevezett algériai biztonsági forrás.
jan. 17
11:27
Nehezen teljesülnek a magyar oktatói igények Marosvásárhelyen (Kitekintő)
A Marosvásárhelyi Orvosi és Gyógyszerészeti Egyetem (MOGYE) honlapján 87 tanári és tanársegédi állást hirdetett meg az elmúlt napokban; csak tíz állás esetében tüntették fel, hogy magyar nyelven oktató szakembert keresnek.
jan. 17
11:27
Tőkés bírálta Mesterházy kolozsvári látogatását (168 Óra Online)
Közleményben bírálta Tőkés László, hogy a Kós Károly Alapítvány és a Táncsics Alapítvány szervezésében Markó Bélának a meghívására Mesterházy Attila, az MSZP elnöke előadást tartott a nemzetpolitika aktuális kérdéseiről Kolozsváron, ezt megelőzően pedig a két alapítvány elnökei – Markó Béla és Szabó Vilmos – együttműködési megállapodást írtak alá.
jan. 17
11:29
A japán kormány elítélte a volt kormányfő mondatait (HVG)
Elítélte Hatojama Jukió volt miniszterelnök Kínában tett nyilatkozatát a japán kabinet csütörtökön. Hatojama azt sürgette, hogy Tokió ismerje el: a két ország között vita van a kelet-kínai-tengeri szigetek hovatartozásáról.
jan. 17
11:31
Csak egy kézipoggyász a repülőn: Brüsszelnek tennie kell valamit (HVG)
Az Európai Parlament csütörtöki strasbourgi plenáris ülésén a képviselők az egyes légitársaságok által bevezetett "egyetlen kézipoggyász" szabályról folytattak vitát.
jan. 17
11:45
Nagyovával összemelegedett, feleségétől elhidegült Petr Necas (HVG)
Súlyos családi gondjai vannak Petr Necas cseh kormányfőnek, a legerősebb kormánypárt, a Polgári Demokratikus Párt (ODS) elnökének.
jan. 17
11:45
Kampánykörútra indultak az olasz politikusok (MaHu)
Országjáró kampánykörútra indultak a februári parlamenti választásokon induló olasz miniszterelnök-jelöltek, miközben a centrum és a balközép sajtóértesülések szerint Berlusconi-ellenes paktumot kötött.
jan. 17
11:45
Még idén kosarat ad az IMF-nek Írország (Kitekintő)
Még idén kilép az EU/IMF programból Írország – jelentette be az EU Tanácsának soros elnökségét ebben a félévben ellátó ország miniszterelnöke.
jan. 17
12:03
Mesterházy bocsánatot kért a határon túli magyaroktól (Kitekintő)
Új alapokra kívánja helyezni a külhoni magyarsággal kapcsolatos politikáját a Magyar Szocialista Párt, amely szerdán „történelmi jelentőségűnek” nevezett elnökségi ülést tartott Kolozsváron.
jan. 17
12:21
A román külügy szerint Anglia alázza a román bevándorlókat (HVG)
Nagy-Britannia nem bánik tisztességesen a román állampolgárokkal, noha ők hozzájárultak a brit gazdaság fejlődéséhez - jelentette ki Titus Corlatean román külügyminiszter.
jan. 17
12:21
Algír Washingtonnal és Párizzsal tárgyal külföldi katonák esetleges bevetéséről (MaHu)
Az algíri kormány tárgyal az amerikaival és a franciával arról, hogy vajon egy nemzetközi erő tudna-e segíteni az Algériában túszul ejtett külföldiek kiszabadításában - közölte csütörtökön egy meg nem nevezett algériai biztonsági forrás.
jan. 17
12:23
Harmincan kiszabadultak az algériai túszejtők fogságából (HVG)
Harminc algériai munkás kiszabadult az algériai földgázkitermelő telepen túszul ejtett személyek közül.
jan. 17
12:39
Román külügyminiszter: Nagy-Britannia nem bánik tisztességesen a román állampolgárokkal (MaHu)
Nagy-Britannia nem bánik tisztességesen a román állampolgárokkal, noha ők hozzájárultak a brit gazdaság fejlődéséhez.

Keresés