2013. január 17. csütörtök

jan. 17
4:51
Nem hagyja abba: 90 évesen is kamerák elé állna a színész (ATV)
Az izompacsirta akciósztár Clint Eastwood nyomdokaiba szeretne lépni, és 80 fölött is forgatna.
jan. 17
5:27
Megmaradt a diákegység (Alternatív Energia)
A közoktatással ellentétben a felsőoktatásban a kormány nem tudta megosztani a vele szembenállók egységét. Balog Zoltán emberi erőforrás miniszter továbbra is csak a HÖOK-kal hajlandó tárgyalni (éppen ma egyeztetnek), a szervezet ennek ellenére közös álláspontot alakít ki a Hallgatói Hálózattal és más civil szervezetekkel - akikkel tegnap tárgyaltak.
jan. 17
5:27
Problémák akadtak: bukhatja a 75 milliárdunkat az állam? (ATV)
Harminc nap haladékot kapott az e-útdíj tender, a pályázat nyertese ugyanis időt kért a szerződés aláírására. A Getronics bejelentette, hogy alvállalkozójával kell egyeztetnie. A nemzeti fejlesztési tárca szerint a haladék nem okoz fennakadást, ettől még július elsejétől beindulhat az új rendszer. Ha mégsem állapodnak meg, akkor új pályázatot kell kiírni, azzal viszont milliárdokat bukna az állam.
jan. 17
5:29
Nincs orvosutánpótlás (Alternatív Energia)
Valóban megbénulhat a betegellátás, ha az egészségügy elveszíti a nyugdíjas korú dolgozóit. Noha a kormányzati intézkedések - célkitűzésük szerint - a fiatalok előtt nyitnák meg az orvosi, ápolói helyeket, a Fidesz megfeledkezett arról: nincs pályakezdő, aki el-, illetve átvállalná a most kiesők munkáját.
jan. 17
5:31
Molnár Zsolt: gyűlöletkeltés nem lesz (Alternatív Energia)
A szocialista párt Ron Werberrel sem fog személyeskedő, gyűlöletet erősítő kampányt folytatni - mondja Molnár Zsolt, az MSZP kampányfelelőse. A párt budapesti elnöke szerint miután a választási eljárási törvény megbukott az Alkotmánybíróságon, új helyzet állt elő: ismét lehetőség nyílt ugyanis az egyeztetésre. Ám ha kiderül, hogy a kormánypárt már megírt törvénytervezetet akar erőből elfogadtatni,…
jan. 17
5:33
Nemzetpolitikai program bocsánatkéréssel (Alternatív Energia)
Kolozsvári, kihelyezett ülésén tegnap elfogadta nemzetpolitikai programját az MSZP elnöksége. Mesterházy Attila elnök-frakcióvezető, a párt történetében eddig egyedülálló tanácskozás után újságírók előtt bocsánatot kért a határon túli magyaroktól azért, hogy az állampolgárság kiterjesztéséről szóló 2004. december 5-i népszavazáson "egy rosszul feltett kérdésre rossz választ adtak".
jan. 17
5:35
Hová tűntek a hókotrók? (Alternatív Energia)
Mára újra 15 centiméteres havat jósolt a meteorológia, csak remélni lehet, hogy most azokat a hókotrókat is munkába tudta állítani a Fővárosi Közterület-fenntartó Zrt., amelyek a hét elején nem dolgoztak. Budapest összesen 117 géppel rendelkezik, ám ezek mintegy 40 százalékát folyamatosan javítgatni kell.
jan. 17
5:37
Mégis lesz minden a trafikokban? (Alternatív Energia)
Mindent árulhatnak majd július 1-jétől a "nemzeti dohányboltok", amit a trafikok is árulnak, azaz újságokat, alkoholt, kávét, energiaitalt, üdítőt és ásványvizet is - legalábbis ezt javasolja a Nemzeti Dohánykereskedelmi Nonprofit Zrt.
jan. 17
5:39
Papp Károly követheti Hatalát (Alternatív Energia)
Heteken belül vezetőváltás várható a rendőrség élén - értesült a Népszava. Hatala József altábornagy ugyanis távozik az országos rendőr-főkapitányi posztról. Hogy ez közvetlen összefüggésben van-e a kényszernyugdíjazási szabályokkal, illetve azzal, hogy február 3-án tölti be 62. életévét, nem tudni.
jan. 17
5:41
Konzerválja a jog a gyűlöletbeszédet (Alternatív Energia)
Jelenleg sem a jogi lehetőségek, sem a hatósági akarat nem elegendőek a Bayer Zsolt cigányellenes írásához hasonló kirekesztő szövegek elleni védekezéshez - mondták a lapunk által megkérdezett jogászok, és többen úgy vélik: a közösség elleni izgatás helyett egy olyan új, hatékony tényállás bevezetésére, olyan magatartás-szankcióra lenne szükség, amely nem "működésképtelen".
jan. 17
5:45
Portikot a Fidesz elleni kémkedéssel vádolják (Alternatív Energia)
Vélhetően már a választásokra készülve jelentek meg újabb "kétséget kizáró" információk a Fidesz ellen indított támadásról. Ezúttal a ma megjelenő Heti Válasz ír arról, hogy az 1997-2003-as időszak legkeresettebb hazai bűnözője, Portik Tamás a volt NBH-főigazgatótól, Laborc Sándortól kapott különleges megbízást.
jan. 17
5:47
Tudnunk kellene, ha a szomszéd permetez (Alternatív Energia)
A magánterületen végzett permetezésről is tájékoztatni kellene a környéken lakókat, mert különben sérülhet az egészséges környezethez való joguk - hívta fel a figyelmet az alapjogi biztos.
jan. 17
5:49
Papcsákék cenzúrázták a közvélemény-kutatást (Alternatív Energia)
Hiányos kutatási eredményt adott át a zuglói önkormányzat Várnai Lászó helyi LMP-s képviselőnek, aki a Papcsák Ferenc fideszes polgármester által megrendelt, közérdekű adatnak minősülő közvélemény-kutatási adatokat akarta nyilvánossá tenni - írta az Index.
jan. 17
6:39
A felsőoktatási egyeztető fórum tárgyalna az intézmények finanszírozásáról (Infostart)
Még ebben a hónapban tárgyalna a felsőoktatási intézmények finanszírozásáról az Országos Felsőoktatási Egyeztető Fórum.
jan. 17
6:39
"Milliárdok szállhatnak el" Senki nem adott tanácsot Orbánnak? (ATV)
A kormánynak január 31-ig kell aláírnia azt a szerződést, amely alapján az E.ON gáztározója állami tulajdonba kerül. A döntést a kormányszóvivő azzal indokolta, hogy szükség van a magyar energiafüggőség csökkentésére. A többek által vitatott – túlzottan magasnak tartott – vételárral kapcsolatban a szóvivő csak annyit mondott, hogy a szerződés aláírásakor minősítik, hogy abból mi az, ami nyilvános…
jan. 17
7:15
Az uniós bíróság előtt a munkaügyi perek - lapszemle (Infostart)
Gyanúsítottként hallgatták ki az EKI volt főigazgatóját a Magyar Nemzet szerint, míg a Népszabadság a menesztett kormánytisztviselők munkaügyi peréről ír.
jan. 17
7:15
Szülőtartás: alig élnek vele (Metropol)
Évente egy-két szülőtartással foglalkozó per van, hiába van benne a kötelezettség az alaptörvényben.
jan. 17
7:15
292 forint alatt az euró (ATV)
Erősödött a forint csütörtökön délelőtt a főbb devizákkal szemben, az euró árfolyama 293 forint alá csökkent.
jan. 17
7:33
Több nagyvárosi vezetői is kapott jutalmat (Metropol)
Békéscsabán például hathavi illetménynek megfelelő összeget szavaztak meg a polgármesternek és két helyettesének.
jan. 17
7:33
Elsőfokú riasztás több megyére - fotók a hóhelyzetről (Alternatív Energia)
Hóátfúvások Vas megyében. Kamionok, személyautók akadnak el Veszprémnél. Kamionstop a 82-esen, Cseszneknél. Kékestetőn 43, a Dunántúlon helyenként 30 centiméteres a hó. Kapuvár környékén akadozik a buszközlekedés. Lezárt utak, elakadt autóbuszok Vasban. Elsőfokú riasztás több dunántúli megyében. 15-30 percet késnek a vonatok. Járhatatlan utak, kötelező hólánc.
jan. 17
7:33
Lezárt utak, 40 centi hó - havazás percről percre (ATV)
Az ország nyugati felében több utat, ideiglenesen az M1-es és az M7-es autópálya egy-egy szakaszát is le kellett zárni a havazás és különböző balesetek miatt. Pénteken a veszprémi középiskolákban tanítási szünetet rendeltek el. Percről percre.
jan. 17
7:35
Monti szerint vége a pénzügyi válságnak (ATV)
A pénzügyi válságnak vége, a termelési és társadalmi válság ugyanakkor még nem ért véget, idő és erő kell a megoldásához – fogalmazott Mario Monti ügyvezető olasz kormányfő a SkyTg24 hírtelevíziónak adott interjúban.
jan. 17
7:37
Varga: továbbra sincs szükség az IMF pénzére (ATV)
Varga Mihály szerint a kormány fenntartja szándékát egy hitelmegállapodásra, de továbbra sincs szükség a Nemzetközi Valutaalap (IMF) pénzére.
jan. 17
7:39
Kitiltották a Boeing 787-eseket Amerikából (ATV)
Egyelőre nem repülhetnek a Boeing 787-es típusú gépei az Egyesült Államokban, miután fennáll az újabb meghibásodások veszélye - döntött a helyi légi közlekedési hatóság.
jan. 17
7:51
Túszdráma Algériában: bevetették a hadsereget - több tucat halott? (ATV)
Tizenöt külföldi állampolgárnak sikerült megszöknie az algériai túszejtők fogságából - jelentette csütörtökön hivatalos forrásokra hivatkozva az an-Nahar algériai televízió. Később a Reuters hírügynökség azonban úgy értesült, hogy az akció vérfürdőbe torkollt és harmincnégy külföldi meghalt. A túszokat vélhetően kivégezték. A túszejtő muszlim fegyveresek a Maliban zajló francia hadműveletek…
jan. 17
8:09
Kamionok akadtak el a nagy hóban (Infostart)
Több helyszínen is kamionok akadtak el Zala megyében a csütörtökre virradó éjjel leesett hó miatt, Letenyén éjszaka a horvát hatóságok lezárták a határátkelőt is - közölte a Zala Megyei Katasztrófavédelmi Igazgatóság szóvivője.
jan. 17
8:09
Kamionok akadtak el Zalában (Metropol)
Főként a 74-es és 75-ös út kereszteződésében, a baki tetőnél álltak le a kamionok, mert nem tudtak felkapaszkodni az emelkedőn.
jan. 17
8:09
Mali: drogcsempészetből finanszírozott iszlamisták (ATV)
Ádáz küzdelem zajlik Maliban, ahol a francia erők igyekeznek visszaszorítani az iszlamista lázadókat, és igyekeznek megakadályozni, hogy a térség menedékként szolgáljon a dzsihádistáknak, akik Európa elleni támadásokra készülnek.
jan. 17
8:11
Nagyvárosokban is osztogattak milliós jutalmakat év végén (ATV)
Több vidéki nagyvárosban is kaptak év végi jutalmat az önkormányzati vezetők - derül ki a Blikk összeállításából.
jan. 17
9:03
A Dunántúlon helyenként 30 centi a hó (Infostart)
Az Országos Meteorológiai Szolgálat csütörtök reggeli adatai szerint Kékestetőn 43, a Dunántúlon pedig helyenként több mint 30 centiméteres hó van. Az intenzív havazás, illetve a hóátfúvások miatt több útszakaszon lelassult a közlekedés.
jan. 17
9:21
11,7 százalékkal esett vissza az építőipar (ATV)
Tavaly novemberben az építőipari termelés volumene - kiigazítatlan adatok szerint és munkanaptényezővel kiigazítva egyaránt - 11,7 százalékkal maradt el az egy évvel korábbi, magasabb bázisadattól, az előző havinál szezonálisan kiigazítva 3,7 százalékkal kisebb volt - közölte a Központi Statisztikai Hivatal (KSH) csütörtökön az MTI-vel.
jan. 17
9:23
Zdeborsky: blöff, más nem lehet a kormány ötlete (ATV)
Nem valószínű svájci kormány ijedtében összecsinálja magát, és a magyar megkeresésre a válasz egyetlen szó lesz: „nein” - mondta Zdeborsky György az ATV Egyenes Beszéd című műsorában azzal kapcsolatban, hogy a kormány hazahozná és megadóztatná a magyar állampolgárok külföldi bankbetéteit.
jan. 17
9:39
Folytatná a stratégiai cégek visszaszerzését Budapest (Infostart)
A Fővárosi Vízművek után a többi stratégiai fontosságú cég visszavásárlását is fontosnak tartaná a főpolgármester. Tarlós István az InfoRádió Aréna című műsorában elmondta: szóba került a Csatornázási Művek visszavétele is, de a korábban kötött kedvezőtlen szerződés miatt ez 70 milliárd forintba kerülne, amire ebben a ciklusban nincs pénze a fővárosnak.
jan. 17
9:39
Egyszerre két kerékpárost ütöttek el a Szolnok megyei Újszászon (Metropol)
Két kerékpárost ütött el egy autó reggel Újszász belterületén.
jan. 17
9:39
Horváth: erkölcsileg megkérdőjelezhető a milliós jutalom (ATV)
Koránt sem biztos, hogy azoknál a kerületeknél, ahol azt mondták, hogy nem volt kifizetés, valóban nem volt - mondta Horváth Csaba az ATV Egyenes Beszéd című műsorában.
jan. 17
9:57
KSH: csökkent az építőipari termelés volumene (Infostart)
Tavaly novemberben az építőipari termelés volumene - kiigazítatlan adatok szerint és munkanaptényezővel kiigazítva egyaránt - 11,7 százalékkal maradt el az egy évvel korábbi, magasabb bázisadattól, az előző havinál szezonálisan kiigazítva 3,7 százalékkal kisebb volt - közölte a Központi Statisztikai Hivatal (KSH).
jan. 17
9:57
Mentőhelikoptert vásárol az OMSZ (Metropol)
A jármű gyártási éve nem lehet 1995-nél korábbi, és alkalmasnak kell lennie arra, hogy két perccel a személyzet beszállása után felszálljon.
jan. 17
9:59
Helyzetkép a havazásról (Metropol)
A szerda esti és a csütörtök reggeli hideg, szeles és havas idő az ország nyugati részén nehezíti a vonatközlekedést.
jan. 17
10:15
Tájékoztató kampányt tervez Kanada (Infostart)
Négyhetes tájékoztató kampányt akar indítani Miskolcon Kanada budapesti nagykövetsége, hogy bemutassa az észak-amerikai ország új menekültügyi rendszerét. Kriza Ákos, a borsodi megyeszékhely polgármestere bírálta a külképviseletet a kampány miatt.
jan. 17
10:15
Dakar: Szalayék mérgesek a lerövidített szakasz miatt (ATV)
Szalay Balázs és Bunkoczi László a 20. idővel ért az első ellenőrző ponthoz a Dél-Amerikában zajló Dakar-rali szerdai 11. szakaszán, melyen az autósok versenyét szinte rögtön ezután félbeszakították, s csak az első 21 autóst rangsorolták. A mezőny többi tagjának a 21. időt írták jóvá.
jan. 17
10:17
Bárándy: egy alkotmány egymásra épülve fejlődik (ATV)
Egy alkotmány nem olyan, mint egy regény, nem áll szerzői jogvédelem alatt - mondta Bárándy Péter az ATV Egyenes Beszéd című műsorában.
jan. 17
10:33
Helikoptert venne az OMSZ (Infostart)
Nyílt közbeszerzésen, nettó 393 millió forintért használt helikoptert vásárolna az Országos Mentőszolgálat. Az ajánlatok beadási határideje február 26.
jan. 17
10:33
Gyanúsítottként hallgatták ki Kárpáti Zsuzsát (ATV)
Gyanúsítottként hallgatta ki a Budapesti Rendőr-főkapitányság Kárpáti Zsuzsát, az Egészségügyi Készletgazdálkodási Intézet (EKI) volt főigazgatóját, MSZP-s egészségpolitikust - írja a csütörtöki Magyar Nemzet.
jan. 17
10:35
Baleset: lezárták az M1-es autópályát (ATV)
Baleset miatt lezárták az M1-es autópálya országhatár felé vezető oldalát Mosonmagyaróvárnál csütörtök reggel - közölte a Győr-Moson-Sopron Megyei Rendőr-főkapitányság ügyeletese az MTI-vel.
jan. 17
10:51
Közlekedéssel kapcsolatos rendeleteket módosított a kormány (Infostart)
Több közlekedéssel összefüggő rendeletet módosított a kormány.
jan. 17
10:51
Alkotmányellenesen marad Kecskeméten Hagyó? (Alternatív Energia)
A BKV-per Budapestre történő áthelyezését kezdeményezte a csütörtöki tárgyaláson Bárándy Péter védő, egykori igazságügyi miniszter a Kecskeméti Törvényszéken. Az indítványt Hadnagy Ibolya bírónő elutasította. Bárándy indítványában, amelyet H. Éva vádlott védelmét ellátva tett, arra hivatkozik, hogy az Alkotmánybíróság (AB) december végén visszamenőleges hatállyal megsemmisítette az alaptörvény…
jan. 17
10:52
Hagyó-per: az egyik vádlott a tárgyalás áthelyezését indítványozta (ATV)
A hatodrendű vádlott védője azt indítványozta, hogy helyezzék át az illetékességgel rendelkező bírósághoz a Hagyó Miklós egykori szocialista főpolgármester-helyettes és társai ellen a Kecskeméti Törvényszéken folyó büntetőpert.
jan. 17
11:09
Havazás: fennakadások a közlekedésben (Metropol)
Kamionok és buszok akadtak el a hóban a Dunántúlon. A fővárosi közösségi közlekedésben egyelőre nincs fennakadás.
jan. 17
11:09
Újabb robbantásos merénylet Irakban: tucatnyi áldozat (ATV)
Autóba rejtett pokolgépekkel hajtottak végre robbantásos merényleteket Irak több pontján, legalább tizenketten meghaltak, sok a sebesült.
jan. 17
11:11
FIFA-világranglista: Magyarország a 32. helyen (ATV)
A magyar labdarúgó-válogatott változatlanul a 32. helyen áll a nemzetközi szövetség (FIFA) legfrissebb, csütörtökön nyilvánosságra hozott világranglistáján, melyet továbbra is a világ- és Európa-bajnok Spanyolország vezet.

Keresés