2013. február 1. péntek

febr. 1
4:51
Aláírt: már a franciák is tapsolhatnak a sármos focistának (ATV)
Már a negyedik országban szerezhet bajnoki címet David Beckham. Az angol középpályás ugyanis, aki a világ egyik legjobban kereső sportolójának számít, a francia élvonal listavezetőjéhez, a Paris Saint Germainhez szerződik öt hónapra.
febr. 1
5:09
Nem akarunk beolvadni más erőkbe (Népszava)
Ha az a cél, hogy vége legyen az Orbán-rezsimnek, akkor mindent meg kell tenni annak érdekében, hogy az ellenzék fölébe tudjon kerekedni a Fidesznek - állítja az LMP-ből kiváló Párbeszéd Magyarországért Platform két képviselője. Jávor Benedek (J. B.) és Karácsony Gergely (K. G.) szerint az önálló politizálás, amihez Schiffer András ragaszkodik, nem segíti elő a váltást.
febr. 1
5:27
Eltűnik a januári tavasz, jön a lehűlés (HVG)
Egyre többfelé ered el az eső péntek este, és a szél is megerősödik. Szombattól lehűl a levegő, de csak hétfőtől lesz igazán hideg az idő éjszakánként.
febr. 1
5:27
Felmérné az MSZP a Fidesz károkozását (Népszava)
Az új Fővárosi Önkormányzat létrejötte után átfogó felmérést kell készíteni a Fidesz által okozott társadalmi károkról - ezzel a feladattal is számolnak 2014-es önkormányzati választási győzelmük esetén a fővárosi szocialisták.
febr. 1
5:27
Egy éve él külföldi fogságban Patrícia és kisfia (ATV)
Több mint egy éve él jogfosztottan, szabad mozgásában korlátozva két európai állampolgár egy másik európai állam tengerentúli területén. A Bora Borán rekedt magyar anyának és három és fél éves gyermekének ügye most talán rendeződhet, a bíróság ugyanis soronkívüliséget rendelt el a válóperben.
febr. 1
5:29
Ma kiderül, hogy ki mennyivel gyarapodott (Népszava)
Mától tekinthetők meg az Országgyűlés honlapján a képviselők, illetve a közjogi méltóságok és egyes állami szervek tisztségviselőinek legfrissebb, a tavalyi évről számot adó vagyonnyilatkozatai. A jogszabályok szerint az Országgyűlés tagjai minden év január 1-jétől számított 30 napon belül kötelesek vagyon-, jövedelem- és gazdasági érdekeltségi nyilatkozatot tenni (továbbá a megbízás kezdetekor és…
febr. 1
5:45
Garázstűz miatt költöztettek ki 50 embert Pécsen (HVG)
Ötven embernek kellett ideiglenesen elhagynia otthonát garázstűz miatt csütörtökön, Pécsen.
febr. 1
5:45
Két hatóság nyomoz hiába (Népszava)
Nemcsak az ügyészség, az adóhatóság sem szívesen teríti ki lapjait a számlabotrányba keveredett kecskeméti önkormányzati sportklub, a KSE ellen általa végzett nyomozás kapcsán. A NAV egyelőre csak tanúkat hallgat ki, és folyamatosan gyűjti a bizonyítékokat.
febr. 1
5:45
Egyenlő esélyek? Ezt írták a 8. osztályosok magyarból (nyest.hu)
Nem szívesen lettünk volna január 19-én a nyolcadikos diákok helyében, akik ekkor írták középiskolai felvételijüket. A feladatlap árnyalatnyival nehezebb volt, mint az előző években, és a képességet mérő feladatok sem biztosítottak egyenlő esélyeket a diákoknak. Megoldottuk a feladatokat, itt közöljük tapasztalatainkat.
febr. 1
5:47
Holokauszttagadás: jogerős az első ítélet (Népszava)
Jogerőre emelkedett a holokauszt-tagadásért kiszabott első büntetőítélet, amely Magyarországon szokatlan szankciót is alkalmaz az elkövetővel szemben: a bíróság előírta, hogy a férfi legalább háromszor látogasson el a Páva utcai Holokauszt Emlékközpontba és az ott látottak alapján foglalja össze gondolatait - számolt be a HVG.
febr. 1
5:49
Másodfokon az ipari kémkedési ügy (Népszava)
A "képzelet szüleményeinek", valamilyen "bűvös hatalom hatásának" tulajdonította a védelem képviselője, Papp Gábor azt az ítéletet, mellyel első fokon börtönre és egyetemlegesen 3,27 milliárd forint kártérítésre ítélték az első magyar ipari kémkedési per három vádlottját.
febr. 1
5:51
Hétfőn döntenek a fekete seregről (Népszava)
Hiányos bizonyítékokra, a korábbi ítéletek jogszabályellenességére, és bírói elfogultságra hivatkozva többségében új eljárást kértek a fekete sereg néven elhíresült csoport tagjainak ügyében a védők tegnap a Kúria felülvizsgálati eljárásán.
febr. 1
5:53
Fidesz-közeliség a geotermikus ügyekben (Népszava)
Több furcsaság kísérte a békéscsabai strand geotermikus hőellátásának növelésére és a termálkutak felújítására kiírt pályázatot. A 103 milliós projekt ügyében a fideszes városvezetés nem nyílt, hanem hirdetmény közzététele nélküli, meghívásos pályázatot írt ki, amelyből éppen a helyi vállalkozások maradtak ki. Ez utóbbiak helyzetbe hozását a városvezetés korábban sokat hangoztatta.
febr. 1
5:55
Amikor a nagy bűn kicsivé töpörödik (Népszava)
Ha valaki a jövőben kiadná újra a Mein Kampfot, akkor enyhébben büntetnék, mint annak idején Mónus Áront, ugyanis mától egyebek mellett a sajtórendészeti vétség is kikerül a Büntető Törvénykönyv (Btk.) hatálya alól és szabálysértésnek minősül. Ugyanez vonatkozik azokra is, akik hamis statisztikai adatokat szolgáltatnak, ezzel kapcsolatban azonban senki ne gondoljon a Központi Statisztikai…
febr. 1
6:03
Rogán elvesztette a pénze felét, Orbánék jobban elférnek otthon (HVG)
Matolcsy György nem vett állampapírt, és Varga Mihály sem túl sokat. Budai Gyula ellenben agrárpolitikushoz méltó befektetést talált, sportlovakat vásárol. A péntekre virradóra közzétett képviselői vagyonnyilatkozatokból sok minden kiderül, például az, hogy Rogán Antal nem járt jól az előléptetéssel, az Orbán család két legidősebb gyermeke pedig már nem lakik otthon.
febr. 1
6:03
Ötmillió forinttal növelte megtakarításait Áder János (Infostart)
Ötmillió forint értékben nőttek Áder János megtakarításai az államfővé választása óta eltelt fél évben. A köztársasági elnök - idei vagyonnyilatkozata alapján - ez idő alatt mindkét személyautóján túladott.
febr. 1
6:21
NSZ: csak fél évre van pénz a BKV-ra (HVG)
A főváros várhatóan csak az első fél évre rendeli meg a BKV szolgáltatásait, a második fél évre az addig beérkező források arányában szerződik majd – olvasható a Népszabadságban.
febr. 1
6:21
Több a kátyú, mint egy éve (Infostart)
A csapadékos idő miatt egyre több a kátyú az ország útjain, de Budapesten jobb a helyzet. A Budapesti Közlekedési Központ Közút Zrt. Vezérigazgatója azt mondta, hogy új technológiával is dolgoznak.
febr. 1
6:39
Megkezdődött: újra egy asztalnál Orbán embere és a diákvezetők (ATV)
Megalakult a felsőoktatási kerekasztal. Az emberi erőforrások minisztere azt mondta, hogy átlátható és finanszírozható felsőoktatásra van szükség. A kerekasztal 3 munkacsoportja a pénzügyi helyzet rendezésével, a hallgatói önkormányzatok átalakításával és a felsőoktatási felvételi ügyekkel foglalkozik.
febr. 1
6:41
Észak-Korea bejelentette: felkészültek egy Amerika elleni átfogó akcióra (ATV)
Észak-Korea a jelek szerint befejezte korábban bejelentett kísérleti atomrobbantásának előkészületeit, miután mérőeszközöket szereltek fel a föld alatti robbantási helyszín bejáratánál - jelentette magas rangú dél-koreai kormányzati forrásokra hivatkozva a Csoszon Ilbo szöuli napilap pénteken.
febr. 1
6:57
MN: sikkasztás miatt büntették meg a taszári polgármestert (HVG)
Bűnösnek mondta ki a Kaposvári Törvényszék folytatólagosan elkövetett sikkasztás miatt, és négyszázezer forint pénzbüntetésre ítélte Pataki Sándor független taszári polgármestert – írja a pénteki Magyar Nemzet.
febr. 1
6:57
Újrahasznosítja a cigarettacsikket egy fiatal vállalkozó (Infostart)
A világon elsőként indította el Tom Szaky, a Terracycle cég fiatal vezetője a cigarettacsikkek újrahasznosításának programját, amelyet Kanada, az Egyesült Államok és Spanyolország után többek között Magyarországon is be fognak vezetni.
febr. 1
6:57
Áder eladta autóit, Orbán törleszti hitelét, Pintérnek 22 ingatlanja van (ATV)
A kormánytagok többségének nem változott jelentősen az anyagi helyzete 2012-ben a péntektől elérhető vagyonnyilatkozataik alapján. Egyetlen miniszter sem vásárolt ingatlant, vagy gépkocsit az elmúlt évben, a legnagyobb jövedelemre ezúttal is Pintér Sándor belügyminiszter tett szert, aki korábbi cégeladásaiból tavaly és idén is félmilliárd forintot kap. Orbán Viktornak sem változott nagyon a…
febr. 1
6:57
Országos összesítő (ORFK) (Police.hu)
febr. 1
6:59
Robbanás az állami olajtársaságnál: legalább 25 halott (ATV)
Robbanás történt csütörtökön egy 214 méter magas toronyépületben Mexikóvárosban. Miguel Ángel Osorio Chong belügyminiszter bejelentése szerint legalább 25-en meghaltak, és csaknem száz ember megsebesült. Az áldozatok száma még nem végleges, mert a mentést még nem fejezték be.
febr. 1
7:01
Csak fél évre rendeli meg a BKV szolgáltatásait a főváros? (ATV)
A főváros várhatóan csak az első fél évre rendeli meg a BKV szolgáltatásait, a második fél évre az addig beérkező források arányában szerződik majd – olvasható a Népszabadságban.
febr. 1
7:03
A szenátus is megszavazta az adósságplafon felfüggesztését Amerikában (ATV)
Az amerikai szenátus csütörtökön megszavazta az adósságplafon alkalmazásának felfüggesztését május 19-ig.
febr. 1
7:05
Felrobbant egy petárdaszállító Kínában: 26 áldozat (ATV)
Felrobbant egy petárdákat szállító teherautó pénteken Kínában - jelentette a helyi média. A robbanás miatt összeomlott egy híd, járművek zuhantak a mélybe, a katasztrófában a jelentések szerint 26-an meghaltak.
febr. 1
7:12
Enikő, a nap szépe (szon)
Nyíregyháza - Enikő a Nyíregyházi Főiskola hallgatója, szívesen állt a fényképezőgép elé, s elárulta, hogy nyert már szépségversenyt is.
febr. 1
7:15
Elképesztő összegeket költöttünk az IMF-tárgyalókra (168 Óra Online)
Felfüggesztették a hiteltárgyalásokat Magyarországgal – jelentette be tegnap Gerry Rice, az IMF külkapcsolatokért felelős igazgatója, aki ezt azzal magyarázta, hogy teljesen eltér a két fél álláspontja egymástól.
febr. 1
7:15
Három kiállítás, három büntető, három gól: győzött az Atlético (ATV)
A labdarúgó spanyol Király Kupa elődöntőjének csütörtöki első mérkőzésén az Atlético Madrid, három kiállítással tarkított meccsen, hazai pályán legyőzte a Sevillát. A mérkőzésen csak tizenegyesből szereztek gólokat.
febr. 1
7:17
Lemondott Tajvan miniszterelnöke (ATV)
Egészségügyi okokra hivatkozva lemondott pénteken Sean Csen tajvani miniszterelnök.
febr. 1
7:30
Megkérdeztük: Ön jó kezdeményezésnek tartja a torkos csütörtököt? (szon)
Nyíregyháza - Olvasóinkat arról kérdeztük, vajon jó kezdeményezésnek tartják-e a torkos csütörtököt?
febr. 1
7:33
Orbán gyarapította vagyonát (Népszava)
A kormánytagok többségének nem változott jelentősen az anyagi helyzete 2012-ben a péntektől elérhető vagyonnyilatkozataik alapján. Egyetlen miniszter sem vásárolt ingatlant, vagy gépkocsit az elmúlt évben, a legnagyobb jövedelemre ezúttal is Pintér Sándor belügyminiszter tett szert, aki korábbi cégeladásaiból tavaly és idén is félmilliárd forintot kap.
febr. 1
7:33
Clinton: új világhoz újfajta architektúra kell (ATV)
Az új világhoz újfajta architektúra kell - hangoztatta helyi idő szerint csütörtökön, a tárcavezetői minőségében elmondott utolsó hivatalos beszédében Hillary Clinton amerikai külügyminiszter.
febr. 1
7:35
„Orbánék lemondanak egy generáció legszegényebb tagjairól” (ATV)
2014-ben, ha kormányváltás lesz, a szocialisták azt kezdeményezik majd, hogy azonnal vizsgálják felül a jelenlegi Nemzeti Alaptantervet. Ezt mondta Kunhalmi Ágnes, az MSZP elnökségi tagja, miután az ellenzéki pártok újra egyeztettek, most oktatási kérdésekről. Az új alaptantervből kivennék a szélsőséges szellemiségű alkotókat és választhatóvá tennék a hit- és erkölcstanoktatást, azaz…
febr. 1
7:48
Jegyzet: Ha felvijjog a sziréna… (szon)
Mindig összerezzenek, valahányszor meghallom egy mentő vijjogó szirénahangját. Óhatatlanul is kérdések merülnek fel bennem: Messzire kell mennie a járműnek? Vajon időben érkezik a segítség? Megvannak az életmentéshez szükséges eszközök az autóban? - M. Magyar László jegyzete.
febr. 1
7:51
Kisközösségi rádiók elindítóinak hirdet közmeghallgatást a médiahatóság (Népszava)
A kisközösségi rádiós frekvenciák pályáztatásával kapcsolatosan hirdet közmeghallgatást a Nemzeti Média- és Hírközlési Hatóság (NMHH) Médiatanácsa. A hatóság elsősorban azokat várja, akik kisközösségi rádió elindítását tervezik.
febr. 1
7:52
Újra 292 forinton az euró árfolyama (ATV)
Szűk sávban mozgott a forint péntek délelőtt, az eurót 292,48 forinton jegyezték 11 óra után, a reggeli 292,11 forint és a csütörtök esti 292,77 forint után.
febr. 1
7:54
Fejbelőtte osztályatársát egy 14 éves diák (ATV)
Egy tanuló csütörtökön fejbe lőtte egy 14 éves társát egy atlantai iskola előtt, az Egyesült Államokban.
febr. 1
8:06
Békebeli tréfás hangulat a Múzeumfaluban (szon)
Nyíregyháza - Ingyenes előadás sorozatot szerveztek a Múzeumfalu közönségének, aminek első láncaként meséket hallgathattunk Berecz Andrástól. Történeteiben a furfangosan incselkedő népi nyelv párosult a huncutan kikacsintó előadásmóddal, természetes, hogy gyakran csattantak a tenyerek a sziporkázó poénok hallatán.
febr. 1
8:09
A vízműcégek bedőlésétől tartanak - lapszemle (Infostart)
A Népszabadság szerint kiszárítják a vízműveket. A rezsicsökkentés miatt a Fidesz által tető alá hozott törvénnyel megy szembe a kormány.
febr. 1
8:09
A legtöbb kormánytag alig gazdagodott egy év alatt (MaHu)
A kormánytagok többségének nem változott jelentősen az anyagi helyzete 2012-ben a péntektől elérhető vagyonnyilatkozataik alapján. Egyetlen miniszter sem vásárolt ingatlant, vagy gépkocsit az elmúlt évben, a legnagyobb jövedelemre ezúttal is Pintér Sándor belügyminiszter tett szert, aki korábbi cégeladásaiból tavaly és idén is félmilliárd forintot kap.
febr. 1
8:09
Érdekességek a mai napról 02.01. (boon)
16 éve ez a civilek napja Magyarországon. Az 1994-ben alakult Civil Parlament Magyarországon 1997-ben február 1-jét jelölte meg a Civilek Napjának. 1998-ban tartották meg először. A civilek napjának célja, hogy felhívja a figyelmet a civil szervezetek működésének szükségességére, valamint arra, hogy ha nem működnek kellő számban civil szerveztek, akkor az önkormányzatokra sokkal több feladat és…
febr. 1
8:09
Varga József már a hétvégén pályára léphet a Greuther Fürth csapatában (ATV)
Varga nagy segítségnek tartja, hogy Stieber Zoltán személyében lesz egy magyar csapattársa, örül annak, hogy a Greuther egyik meghatározó labdarúgójára tud támaszkodni a beilleszkedésnél.
febr. 1
8:11
Merénylet: rálőttek az egyik elnökjelöltre (ATV)
Fegyverrel sebesítették meg az egyik elnökjelöltet Örményországban.
febr. 1
8:27
Bajnai Gordon: a fiatalok számára vissza kell hozni a magyarországi megélhetés reményét (boon)
Szolnok, 2013. január 31., csütörtök (MTI) - Bajnai Gordon véleménye szerint a következő kormánynak 2014 után az egyik legfontosabb feladata lesz, hogy visszahozza a hazai boldogulás reményét azoknak a diplomás és szakmunkás végzettségű fiataloknak, akik most külföldön keresik a kenyerüket, mert nélkülük Magyarország útja nem tud felfelé vezetni. A Haza és Haladás Alapítvány vezetője, az Együtt…
febr. 1
8:27
Orbán: reálisak az E.ON áráról szóló hírek (ATV)
Jóval a kormány által meghatározott maximális vételár alatt vásárolta meg Magyarország az E.ON Csoport magyarországi földgázipari érdekeltségeit - közölte Orbán Viktor miniszterelnök pénteken a Kossuth Rádió 180 perc című műsorában.
febr. 1
8:29
„Lassú vagy gyors halál?” Ezt lépte a fideszes vezető (ATV)
Mégsem vonnak el 300 millió forintot a Képzőművészeti Egyetemtől, jelentette be a rektor a diákjainak és az oktatóknak. Lázár János miniszterelnökségi államtitkár titkársága ugyanis megkereste Kőnig Frigyes rektort, hogy fáradjon be hozzá megtárgyalni a kialakult helyzetet. Délelőtt még úgy tűnt, hogy a 300 milliós elvonás miatt veszélybe kerül az oktatás.
febr. 1
8:45
Orbán: Még nem zárultak le a tárgyalások az IMF-fel (Infostart)
Jóval az értékbecslésekben meghatározott maximális vételár alatt vásárolta vissza a kormány az E.ON Csoport magyarországi földgázipari érdekeltségeit - mondta a miniszterelnök a Kossuth Rádió reggeli műsorában. Orbán Viktor megerősítette, hogy minden megállapodás létrejött, csak technikai részletkérdések maradtak hátra. Arról is beszélt, hogy még nincs vége a tárgyalásoknak a Nemzetközi…

Keresés