2013. február 22. péntek

febr. 22
5:12
Ma még havazik, vasárnap 13 fok is lehet (HVG)
Ma és szombaton is több helyen eshet a hó, a Dunántúlon pénteken még 10 centinél több hó is hullhat. Ezután azonban jön az enyhülés, vasárnap akár 13 fok is lehet.
febr. 22
5:12
Már családtagnak tartja magát a Fidesz (Népszava)
Súlyos csúsztatások kíséretében ünnepli magát a kormány, amikor azt állítja, hogy miközben az MSZP kormányzása alatt zuhant a születések száma, a Fidesz-kabinet biztonságot ad a családoknak és ennek már meg is van az eredménye.
febr. 22
5:12
Milánóban csaptak le a Kaposvár volt focistájára (ATV)
Bundázás gyanújával letartóztatták a Kaposvár volt játékosát, Admir Suljicot Milánóban. A szlovén férfi állítólag közvetlen kapcsolatban állt egy futballeredmények manipulálására szakosodott szingapúri hálózat vezetőjével. Az egykori focista úgy tudni, hogy feladta magát.
febr. 22
5:14
Törvénytelen, de legitim (Népszava)
Elismerte lapunknak a kormány, hogy nem gyakorolhatják döntési jogaikat az egyetemeken azok a hallgatói önkormányzatok, amelyeket nem az intézmény összes, nappali tagozatos hallgatójának legalább 25 százaléka választott meg. Ennek ellenére csak néhány felsőoktatási intézményben módosították a tavaly szeptembertől hatályos törvénynek megfelelően a HÖK-alapszabályokat és tartottak új…
febr. 22
5:14
„Agytumorral kezdődött ez az egész” Ennyire örülni rég nem látták (ATV)
Ennyire örülni régen nem láttam – ezt mondta annak a 16 éves fiúnak az édesanyja, akinek a fia most egy olyan kerekes széket kapott, amelynek segítségével két és fél év után ismét fel tud állni. Kálmán egy agyműtét után kényszerült tolószékbe. Azóta sem gyógyult meg, még a beszéd is nehezére esik, de a Gyermekrák Alapítvány jóvoltából egy kicsit mégis más lehet az élete.
febr. 22
5:30
TEK-esek fogták el az ékszerrablókat (HVG)
A rendőrség elfogta és őrizetbe vette azt a két férfit, akiket a Miskolc egyik belvárosi ékszerüzletében kedden történt fegyveres rablás elkövetésével gyanúsítanak.
febr. 22
5:30
Nincs gyanúsítottja Lázár balesetének (Népszava)
Már február 12-én, határidő előtt lezárta a nyomozást Lázár János egy ember halálával járó, tavaly októberben történt balesete ügyében a kiskunfélegyházai rendőrkapitányság - tájékoztatta lapunkat a Bács-Kiskun Megyei Rendőr-főkapitányság.
febr. 22
5:32
Frakciót oszlatna Tarlós a fővárosban (Népszava)
Nem engedné a városvezetés, hogy új néven frakcióként dolgozzon az a három fővárosi képviselő, akik eddig az LMP képviselőcsoportját alkották, de a pártszakadás miatt távoztak az ökopártból. Pedig a hármak már be is jelentették, hogy Párbeszéd Magyarországért (PM) néven dolgoznak tovább a közgyűlésben.
febr. 22
5:34
Megbánás nélküli szavak (Népszava)
Két hónappal Bándy Kata halála után szinte semmilyen megbánást nem mutatott P. László - derült ki az RTL II-n szerda este vetített, az ügyészség által korábban "letiltott", még tavaly szeptemberben készült interjúból, melyen a 25 éves rendőrségi pszichológus meggyilkolásával vádolt férfi kezdődő kapcsolatukat hangsúlyozta. Ám több ellentmondásba keveredett önmagával.
febr. 22
5:36
Bizottsági elnöki posztot kaphat Szili (Népszava)
Szili Katalin lehet az Országgyűlés fenntartható fejlődés bizottságának elnöke, miután újra kell osztani a bizottsági posztokat az LMP pártszakadását követő frakció-megszűnés miatt.
febr. 22
5:48
Orbán volt minisztere ekézte a Fidesz politikáját (168 Óra Online)
A befektetői bizalom helyreállításához elsősorban hihető ígéreteket kell tennie a mindenkori hatalomnak – mondta Chikán Attila az ATV Egyenes beszéd című műsorában.
febr. 22
6:06
Az Obama-kampány tanácsadói segítik az Együtt 2014-et (HVG)
A rövidesen párttá alakuló Együtt 2014 április végéig megnevezi 106 egyéni választókerületi felelősét. Barack Obama elnök kampányában részt vevő amerikai tanácsadók is segítik a választói mozgalom munkáját.
febr. 22
6:08
Erdő Péter misét tart XVI. Benedek pápáért (HVG)
XVI. Benedek pápa szolgálatáért mutat be szentmisét Erdő Péter bíboros, a Magyar Katolikus Püspöki Konferencia (MKPK) elnöke a püspöki testület tagjainak részvételével vasárnap este a budapesti Szent István-bazilikában - közölte az MKPK sajtóosztálya.
febr. 22
6:24
Akcióba léptek a hókotrók Budapesten (HVG)
A Fővárosi Közterület-fenntartó Zrt. (FKF) munkagépei folyamatosan dolgoznak a budapesti utakon, hajnalra a főútvonalakat megtisztították, a közösségi közlekedés elindult - közölte a társaság pénteken.
febr. 22
6:24
Értékeli az évet a kormányfő (Infostart)
Pénteken tartja évértékelő beszédét Orbán Viktor miniszterelnök Budapesten, a Millenáris Teátrumban.
febr. 22
6:24
Ma évértékel Orbán (MaHu)
Ma tartja hagyományos évértékelő beszédét Orbán Viktor miniszterelnök Budapesten, a Millenáris Teátrumban.
febr. 22
6:24
Nem lesz tavasszal nagy árvíz a Dunán (ATV)
A Dunán a jelenlegi adatok alapján nem lesz tavasszal nagy árvíz – állítja a katasztrófavédelem vezetője. A Tiszán azonban az ukrán fejlesztések miatt gyorsabban végigvonul az ár, ezért a szabolcsi folyószakasz védelme kiemelt fontosságú. Januártól átalakult a katasztrófavédelem rendszere is, a helyi vezetők helyett a kormánymegbízottak és a járási vezetők intézkednek.
febr. 22
6:26
Kehi-feljelentés: képbe kerülhet az MMA alelnöke is (HVG)
A Kormányzati Ellenőrzési Hivatal (Kehi) szerint csaknem kétmilliárd forintos vagyoni hátrányt okozhattak azok a szerződések, amelyeket a Művészeti és Szabadművelődési Alapítvány kötött a 2000-es évek első felében – tudta meg a Magyar Nemzet. A lap szerint a Kehi már feljelentést is tett az ügyben.
febr. 22
6:42
Pancser hadsereg, pancser tartalékosokkal (HVG)
A Magyar Honvédség még arra az időre sem lenne képes megvédeni az országot egy esetleges támadás esetén, amíg a NATO katonai gépezete beindulna - mondta a hvg.hu-nak Kovács Gyula. A megszüntetett pécsi tüzérdandár egykori parancsnokhelyettesével beszélgetünk a Honvédség szerinte tarthatatlan állapotáról, a folyamatos leépítésekről, a vízfejről, és a mindenkori miniszterek által elkezdett,…
febr. 22
6:42
Ki a felelős a gyenge felvételi eredményekért? (Infostart)
A szülők, a gyerekek, a tankönyvek tartalmát összeállítók és maguk a pedagógusok is felelősek a gyenge középiskolai írásbeli felvételi eredményekért - derül ki az InfoRádió összeállításából.
febr. 22
6:42
Az egész országban havazik, balesetek történtek (ATV)
Szinte az egész ország területén havazik, de a közúti közlekedésben nincsenek fennakadások - tudatta a Magyar Közút Nonprofit Zrt. az Útinform alapján péntek reggel az MTI-vel.
febr. 22
6:42
Országos összesítő (ORFK) (Police.hu)
febr. 22
6:44
Mától ismét drágább lett a benzin (ATV)
Emelte bruttó 3 forinttal péntektől a 95-ös benzin árát a Mol Nyrt., a gázolaj nagykereskedelmi ára most sem változott.
febr. 22
6:46
Ítéletidő bénítja 60 millió amerikai életét (ATV)
Mennydörgéses hóvihar bénította meg a közlekedést csütörtökön az Egyesült Államok középső régióiban. Az ítéletidő összesen mintegy 60 millió embert érint, 20 államban, csaknem 2 millió négyzetkilométeren.
febr. 22
6:48
Obama megint egyeztet - újabb megszorítások léphetnek életbe (ATV)
Barack Obama amerikai elnök telefonon beszélt a kongresszusi republikánus vezetőkkel az automatikus költségvetési megszorítások ügyében, amelyek március 1-jén lépnek hatályba, ha a törvényhozás nem jut kompromisszumra - közölte a Fehér Ház szóvivője csütörtökön.
febr. 22
6:50
Két-három hónapon belül ítélet születhet a Tóásó-ügyben (ATV)
Két-három hónapon belül megszületik az ítélet Tóásó Előd és társai ügyében - jelentette ki csütörtöki televíziós interjújában a bolíviai államot képviselő Marcelo Sosa ügyész, aki szerint az összes vádlott bűnös.
febr. 22
7:00
Orbán ma évet értékel (HVG)
Ma tartja hagyományos évértékelő beszédét Orbán Viktor miniszterelnök Budapesten, a Millenáris Teátrumban.
febr. 22
7:00
Átalakítják a pápai repülőteret (Infostart)
Jelentős európai hadgyakorlatot tartanak 2015-ben a NATO-országok - közölte a honvédelmi miniszter.
febr. 22
7:00
Nem a bankok kezdeményezik a legtöbb végrehajtást (ATV)
Nem a bankok a fő kezdeményezői a végrehajtásoknak - ez derül ki a Magyar Bírósági Végrehajtói Kamara (MBVK) adataiból. A statisztikákat a Napi Gazdaság ismerteti pénteki számában.
febr. 22
7:02
Tavasszal megnevezi választókerületi felelőseit az Együtt 2014 (Infostart)
Április végéig megnevezi 106 egyéni választókerületi felelősét a rövidesen párttá alakuló Együtt 2014.
febr. 22
7:02
Kicsit agresszív lett a kisfilm: Obama is lángokban jelenik meg (ATV)
Látcsövekkel és fegyverekkel kedveskedett katonáinak az észak-koreai vezető. Kim Dzsong Un most először látogatta meg a hadsereget azóta, hogy a rezsim a múlt héten újabb kísérleti atomrobbantást hajtott végre. Közben folyik a propagandaháború: újabb észak-koreai kisfilmben vetítették előre az amerikai hadsereg pusztulását.
febr. 22
7:04
Burány: nem lenne jó, ha plakátháború alakulna ki (ATV)
Elképzelhető, hogy feljelentést tesz az MSZP plakátjai átragasztása miatt – ezt Burány Sándor mondta az ATV Egyenes Beszéd című műsorában.
febr. 22
7:06
"Kedvezőtlen lefolyású" légzési nehézségekkel küzd Chávez (ATV)
A műtét utáni szövődmények miatt Hugo Chávez venezuelai elnök továbbra is légzési elégtelenséggel küzd, aminek "kedvezőtlen a lefolyása" - közölte pénteken Ernesto Villegas venezuelai tájékoztatási miniszter.
febr. 22
7:18
A Római-part sorsáról döntenek ma (HVG)
A római-parti árvízvédelmi mű továbbtervezéséről, a települési folyékony hulladékkal kapcsolatos közszolgáltatási díjemelés hatályon kívül helyezéséről és a Párbeszéd Magyarországért fővárosi képviselőcsoportjának jogállásáról dönthet mai rendes ülésén a Fővárosi Közgyűlés.
febr. 22
7:18
Behajtja a kamarai díjat az adóhivatal - lapszemle (Infostart)
A Magyar Nemzet szerint hamarosan megkezdi az elmaradt kamarai hozzájárulások behajtását az adóhivatal, míg a Napi Gazdaság arról ír, hogy kik a végrehajtások fő kezdeményezői.
febr. 22
7:18
Lózung-dömpingre felkészülni: Orbán ma évet értékel (168 Óra Online)
Ma tartja hagyományos évértékelő beszédét Orbán Viktor miniszterelnök Budapesten, a Millenáris Teátrumban.
febr. 22
7:18
Szávay: nem hamisítvány az ELTE-s lista (ATV)
Az ELTE BTK Hallgatói Önkormányzatának elnökei az utóbbi években rendre olyan személyek voltak, akik valamilyen szálon kötődtek a Jobbikhoz. Bár a párt a listabotrány kirobbanása után közölte, úgy érzik, hogy nincs okuk megszólalni, Szávay István jobbikos országgyűlési képviselő elmondta, a lista nem hamisítvány, hiszen "valaki, valamikor elkészítette azt". Hozzátette: szerinte ez egy "jól…
febr. 22
7:20
Késsel támadt Kenéz Imre társára a hummeres gázoló (HVG)
Már nemcsak szándékos emberöléssel, hanem újabb három bűncselekménnyel gyanúsítják a hummeres osztrák gázolót, Thomas B.-t – tudta meg a Bors.
febr. 22
7:36
Sörözőket akar nyitni Kerényi a Parlamentben (HVG)
Hatalmas sörözőket, kápolnát és házasságkötő termet szeretne a Parlamentbe Kerényi Imre. Terveiről először a Demokrata című hetilapnak adott interjújában beszélt, de elképzeléseit a Blikknek is megerősítette. A miniszterelnöki megbízott a Miniszterelnökséget a Sándor-palotába költöztetné, így megszűnhetne az épület szigorú őrzése. Az Országgyűlés Hivatalában nem tudnak arról, hogy söröző nyílna az…
febr. 22
7:36
Ma tartja évértékelő beszédét Orbán Viktor (Népszava)
Ma tartja hagyományos évértékelő beszédét Orbán Viktor miniszterelnök Budapesten, a Millenáris Teátrumban.
febr. 22
7:36
Debrecenben fogták el a miskolci fegyveres rablókat (boon)
Miskolc - A rendőrség a bűncselekményt követő második napon elfogta és bűnügyi őrizetbe vette a Miskolc egyik belvárosi ékszerüzletében történt fegyveres rablás elkövetésével megalapozottan gyanúsítható személyeket.
febr. 22
7:36
Gyengült a forint (ATV)
Kis mértékben gyengült a forint a bankközi devizapiacon péntek délelőtt azt követően, hogy az Európai Bizottság nyilvánosságra hozta Magyarország 2013-15-re vonatkozó gazdasági prognózisát.
febr. 22
7:38
Dolgoznak a hókotrók Budapesten (Népszava)
A Fővárosi Közterület-fenntartó Zrt. (FKF) munkagépei folyamatosan dolgoznak a budapesti utakon, hajnalra a főútvonalakat megtisztították, a közösségi közlekedés elindult - közölte a társaság pénteken az MTI-vel.
febr. 22
7:54
Levideózták a Pécs belvárosában rohangáló gímszarvast (HVG)
Vasárnap délelőtt bukkant fel egy fiatal gímszarvas Pécs belvárosában, amely feltehetőleg valahol a vasút környékéről tévedt be a lakott területre – számolt be a bama.hu. A vadat, amelyet sikerült fúvócsőből kilőtt altatólövedékkel elaltatni és terepjáróra tenni, három rendőrautó üldözte. A szarvast végül a Vadászegylet vadászterületére, Vágotpuszta körzetébe szállították és elengedték. A városi…
febr. 22
7:54
Itt a tél újabb támadása (Népszava)
Ma országszerte havazás várható, ami délkeleten, majd keleten havas esőre, esőre vált át.
febr. 22
7:54
Vágó: Zagyva is behúzta fülét-farkát, amikor szembesült az igazsággal (ATV)
A sunyi gyávaság jellemző a szélsőjobbra, verik a mellüket, aztán mondanak egy durvát, majd amikor rájönnek, hogy ez tényleg gáz, akkor elkezdik csűrni-csavarni a dolgot – ezt Vágó Gábor mondta az ATV Egyenes Beszéd című műsorában.
febr. 22
7:56
Megkezdte a csatlakozási kampányt az Együtt 2014 (Népszava)
A rövidesen párttá alakuló Együtt 2014 április végéig megnevezi 106 egyéni választókerületi felelősét.
febr. 22
7:56
Milliókért árulják a magyar állampolgárságot Ukrajnában (ATV)
A kettős állampolgárságról szóló törvény meghozatala óta tömegesen jelentkeznek külhoni magyarok az állampolgárság megszerzése érdekében. Az atv.hu azonban úgy tapasztalta: Ukrajnában és Oroszországban cégek szakosodtak arra, hogy 10-25 ezer euróért értékesítsenek „legálisan” magyar állampolgárságot olyanoknak, akik európai állampolgárságra vágynak, de nem rendelkeznek magyar felmenőkkel, sőt…
febr. 22
7:58
Négy sérült az útról lesodródott autóban (Népszava)
Kórházba szállították annak a személyautónak négy utasát, amely lesodródott az útról, pénteken reggel, a Csongrád megyei Sándorfalvánál - értesült a HavariaPress.
febr. 22
8:12
A hó miatt karambolozott egy busz Kecskemétnél (HVG)
A havazás miatt síkossá vált úton, kanyarodás közben csúszott meg egy busz, és ütközött össze egy kamionnal az 54-es úton.

Keresés