2013. február 26. kedd

febr. 26
4:54
17 millióért vissza a gyerekkorba (ATV)
A brightoni pár eddig 50 ezer fontot - 17,5 millió forintot - áldozott figurákra és emléktárgyakra.
febr. 26
5:12
Rárontott a Fidesz az ellenzékre (Alternatív Energia)
A kommunizmus áldozatainak emléknapján sem állta meg a Fidesz frakcióvezetője, hogy az MSZP-t sértegesse és előrehozott kampányt folytasson. Rogán Antal az állampárt bűneivel hozta párhuzamba a szocialista kormányzást. Nyakó István szocialista képviselő egyebek közt arról beszélt, hogy a kormány hibájából a közmunkások egyhavi bérüktől esnek el. Új bizottsági elnököket is választott a Ház a…
febr. 26
5:12
Kettős gyilkosság után iskolába mentek a soproni diákok (ATV)
Lezárult a rendőrségi nyomozás a soproni lőtéri gyilkosságok ügyében. Tavaly áprilisban az egyik helyi középiskola három diákja ölt meg két embert a lőtéren. Már korábban is raboltak, de szerettek volna igazi fegyverekkel támadni. Ezért szemelték ki a lőteret, noha előre tudták, végezniük kell a vezetőjével, ha ott akarnak fegyvert szerezni. Egy másik férfinak pedig azért kellett meghalnia, mert…
febr. 26
5:14
Újabb százmilliókat költenek önfényezésre (Alternatív Energia)
Tájékoztatási akciósorozatot indít a kabinet, hogy ismertesse a lakossággal az elmúlt két és fél évben elért eredményeket - közölte a kormányszóvivő. A többlépcsős akció első üteme a héten kezdődik, és egy hónapig tart. Ennek során a kabinet minden háztartásba eljuttat egy tájékoztató füzetet, valamint óriásplakátokon, a médiában - televíziókban, rádiókban és a nyomtatott sajtóban -, és online…
febr. 26
5:14
Magyarország is érintetté vált a lóhúsbotrányban (ATV)
Magyarország is érintetté vált a lóhúsbotrányban. Egy marhaburgernek álcázott szállítmány még a nyáron elfogyott egy étteremben, a zömmel lóhúsból álló marhahúsos lasagnéről még nincs részletes információ. Pillanatnyilag nem kapható a sokak által kedvelt húsgolyó sem az IKEA-áruházakban, mert már a Svédországban készülő termék sem áll minden gyanú felett.
febr. 26
5:16
Leírhatják a rokkantakat (Alternatív Energia)
Teljesen elveszíthetik ellátásukat a rokkantak, legalábbis az alaptörvény tervezett módosítása alapján csak a fogyatékosoknak járna garantált ellátás. Elképzelhető, hogy a kormány nem tudja, milyen különbséget takar a két fogalom, ezért a Mozgáskorlátozottak Egyesületeinek Országos Szövetsége figyelmeztette a kabinetet. A szaktárcától már jelezték, "orvosolják" a problémát, de kérdés, hogy ezt…
febr. 26
5:30
"Húzónevek" az ELTE kirúgási listáján (Alternatív Energia)
"Hivatalos tájékoztatást nem kaptam arról, hogy el akarnának bocsátani, a dékáni hivatal még nem keresett meg" - mondta lapunknak Radnóti Sándor esztéta, az ELTE BTK egyetemi tanára, akinek négy kurzusa is van a tavaszi félévben. Hozzátette: ő a Művészetelméleti és Médiakutatási Intézet igazgatójától, György Pétertől hallott a tervezett kirúgásáról. Dezső Tamás, a kar dékánja a hét végén…
febr. 26
5:32
Kit érdekelnek a kihűlések? (Alternatív Energia)
Tétlenül nézi a kormány, hogy évről évre a százat is eléri azoknak a száma, akik a saját otthonukban fagynak meg. A legrosszabb helyzetben a kistelepülésen élő idős emberek vannak, akik szerény jövedelmükből nem tudják megfelelően fűteni otthonukat. Az önkormányzatok több mint kétszázezer köbméter tűzifára pályáztak, de csupán 63 ezerről tudott gondoskodni a Belügyminisztérium. Volt olyan…
febr. 26
5:34
"Meg kell ölni, aki ott van" (Alternatív Energia)
"A lőtérről el kellene hozni a pénzt meg a fegyvereket, és nem tudja hogyan, de valószínűleg úgy lehet megoldani, hogy meg kell ölni azt, aki ott van" - szól a soproni kettős gyilkosság egyik gyanúsítottjának vallomása. Az Anger réti sporttelepen tavaly áprilisban három 19 éves fiatal gyilkolta meg és fosztotta ki a lőtér vezetőjét, az ügyben a rendőrség most lezárta a nyomozást.
febr. 26
5:48
Elnézést kértek a szolnoki magyar zászló-ügy miatt (Infostart)
Elnézést kért a Szolnoki Olaj KK-Hapoel Holon mérkőzés biztosításáért felelős cég a magyar zászló "kitiltása" miatt, és hétfő éjszaka közleményben tudatta: a beléptetés során előfordulhattak "valós, vagy vélt sérelmeket okozó egyedi félreértések".
febr. 26
6:06
Mikor léphet hivatalba az új jegybankelnök? (Infostart)
Vasárnap jár le Simor András jegybankelnök mandátuma. Zajlanak a találgatások, kit fog megnevezni a jegybankelnöki pozícióra a kormányfő, a jegybanktörvény tavaly nyári módosításával ugyanis a Magyar Nemzeti Bank vezetőinek kinevezése a köztársasági elnök jogkörébe került, javaslatot pedig a miniszterelnök tehet.
febr. 26
6:24
Hiánycikk a D-vitamin készítmény (Infostart)
Hiánycikk a patikákban a Vigantol olaj.
febr. 26
7:00
„A döntések jól sikerültek” Szijjártó 12 millióval gyarapodott (ATV)
Jó döntéseket hozott befektetéseiről Szijjártó Péter, így ért el tavaly 12,6 milliós megtakarítást az előző évhez képest- ezt mondta a politikus Híradónknak, miután a hvg.hu azt írta: tavaly 50 millióról 62,7 millióra nőtt az államtitkár megtakarítása, de ekkora összeget sem a fizetése, sem pedig befektetéseinek hozama nem indokol. Szijjártó Péter egyébként hazai és külföldi cégvezetők előtt arról…
febr. 26
7:02
2008, az új városi crossover (ATV)
A Peugeot a 3008 crossover sikerére építve egy különleges modellel, az új 2008-al jelentkezik a B szegmensben. Az idén tavasszal forgalomba kerülő 2008 szervesen illeszkedik az európai szegmensben mára már második helyen álló 208-al megindított termékoffenzívába.
febr. 26
7:18
A parlament előtt a Malév-bizottság jelentése (Infostart)
Az Országgyűlés mai ülésén megvitathatja a kormány határon túli magyarokért végzett feladatairól szóló beszámolót, valamint tárgyalni kezdheti a szociális közműszolgáltatás kialakítását és a Malév-bizottság jelentését is.
febr. 26
7:20
Árvíz miatt utakat zártak le Borsod megyében (Infostart)
A Sajó áradása miatt két alsóbbrendű út egy-egy szakaszát zárták le Borsod-Abaúj-Zemplén megyében - tájékoztatta a Magyar Közút Nonprofit Zrt. szóvivője kedden az MTI-t.
febr. 26
7:36
Pénteken bejelentik Matolcsyt (Metropol)
A jegybankelnök-jelöltet péntek délután hallgatja meg az Országgyűlés költségvetési és gazdasági kérdésekkel foglalkozó bizottsága.
febr. 26
7:36
A pápáig gyűrűzött: papokat környékezett meg a katolikus vezető? (ATV)
Elfogadta a pápa Keith O’ Brien skót érsek lemondását, akiről három pap és egy szeminarista állítja, hogy „nem megfelelő viselkedést” tanúsított velük szemben harminc évvel ezelőtt. Egyes híresztelések szerint a pápa lemondásának köze van azokhoz az erkölcsi botrányokhoz, amelyek várhatóan a közeljövőben pattanhatnak ki. Ezeknek előszele lehet a papokat „megkörnyékező” O’Brien ügye.
febr. 26
7:38
Olaszország: nyert a Bersani-vezette balközép, nem nagyon, kicsit (ATV)
Végleges számítások szerint valamivel több mint 124 ezer szavazat választja el egymástól az olasz bal- és jobbközép pártok választási eredményét. A képviselőházban a balközép 340, a jobbközép 124 mandátumot szerzett, a szenátusban 119-116 az állás - közölték kedden Rómában.
febr. 26
7:40
Utakat zártak le az árvíz miatt Borsodban (ATV)
A Sajó áradása miatt két alsóbbrendű út egy-egy szakaszát zárták le Borsod-Abaúj-Zemplén megyében - tájékoztatta a Magyar Közút Nonprofit Zrt. szóvivője kedden az MTI-t.
febr. 26
7:54
A parlament előtt a Malév-bizottság jelentése (ATV)
Az Országgyűlés keddi ülésén megvitathatja a kormány határon túli magyarokért végzett feladatairól szóló beszámolót, valamint tárgyalni kezdheti a szociális közműszolgáltatás kialakítását és a Malév-bizottság jelentését is.
febr. 26
7:56
294 forinton az euró árfolyama (ATV)
A forint valamelyest erősödött délelőtt a reggeli értékéhez képest.
febr. 26
7:58
Elraboltak egy osztrák ENSZ-megfigyelőt a Golánon (ATV)
Eltűnt egy ENSZ-megfigyelő a Golán-fennsíkon; egy arab hírtelevízió úgy tudja, hogy az illető osztrák, és valószínűleg elrabolták.
febr. 26
8:00
Költségvetési megszorítások: Obama nyomásgyakorlásra kérte a kormányzókat (ATV)
Munkahelyek megszűnésével jár a szövetségi államokban, ha március 1-jén életbe lépnek az automatikus költségvetési megszigorítások - jelentette ki a kormányzók előtt hétfőn Barack Obama amerikai elnök, aki egyúttal arra biztatta hallgatóságát, hogy gyakoroljanak nyomást államuk szövetségi képviselőire és szenátoraira a megegyezés érdekében.
febr. 26
8:12
Matolcsy György lehet a Magyar Nemzeti Bank vezetője - lapszemle (Infostart)
Kormányzati források a Népszabadságnak megerősítették: biztos, hogy Matolcsy György lesz a Magyar Nemzeti Bank következő vezetője. Emelik március közepétől az utazási tarifákat egyes vidéki Volánbusz-járatokon - számol be róla a Magyar Nemzet.
febr. 26
8:12
Utakat zártak le a Sajó áradása miatt (Metropol)
Kedd reggel a Putnokot Borsodbótával összekötő út egy részén rendeltek el teljes útzárat.
febr. 26
8:12
Kigyulladt és felrobbant egy hőlégballon – 19 halott (ATV)
19 turista, köztük britek és franciák vesztették életüket Egyiptomban, miután lezuhant egy hőlégballon.
febr. 26
8:14
Kétezer orvos még folytatná (Metropol)
2073 kérelmet adtak be eddig a kötelező nyugdíjba vonulás alól mentességet kérve, pedig 6500 munkavállalót érint a szabály.
febr. 26
8:30
Zsiga-ügy: "több adat is hiányzik" (ATV)
Az adatok titkossága miatt nem beszélhet arról, honnan volt Zsiga Marcell fideszes képviselőnek 40 millió forintja házat vásárolni - mondta Simon Gábor az ATV Egyenes Beszéd című műsorában. Arról is beszélt, hogy hiányoztak az ügy pontos megismeréséhez szükséges adatok.
febr. 26
9:06
Halálos késelés Miskolcon (Metropol)
Elfogtak egy 43 éves hajléktalan férfit, akit azzal gyanúsítanak, hogy megölte alkalmi ismerősét.
febr. 26
9:06
Simor: voltak hibás döntéseim (ATV)
Simor András, a Magyar Nemzeti Bank (MNB) leköszönő elnöke szerint hivatali ideje alatt az MNB aktívabban is felléphetett volna a devizahitelezés terjedése ellen, bár más eszközük nem nagyon volt, mint a szavuk, ugyanis a jegybank semmilyen szabályozói eszközzel nem rendelkezett 2012. január elsejéig.
febr. 26
9:24
Veszteséges volt tavaly a Wienerberger (Infostart)
A Wienerberger téglagyár 40,5 millió euró adózás utáni veszteséggel zárta a tavalyi évet a vállalat szerkezet átalakításának költségei és a gyenge európai építőipari konjunktúra miatt - közölte kedden az osztrák cég.
febr. 26
9:24
Máté: egyszerű és formális oka volt az oktatók elbocsátásának (ATV)
Az ELTE elbocsátásainak elég egyszerű és formális oka volt - mondta Máté András az ATV Egyenes Beszéd című műsorában.
febr. 26
9:42
A tavalyinál többen, de az átlagnál kevesebben dolgoznak (ATV)
A foglalkoztatottak létszáma 2012. november-2013. januárban 3 millió 855 ezer fő volt, 39 ezer fővel több, mint egy évvel korábban - közölte a Központi Statisztikai Hivatal (KSH) kedden. Kicsit nőtt a munkanélküliség is.
febr. 26
9:44
"Kaptam egy marék ötszázast" Sokkoló vallomás a bundabotrány gyanúsítottjától (ATV)
Egyik csapatánál sem tudta "elkerülni", hogy fogadási csalásba keveredjen - többek között erről beszélt a Nemzeti Sportnak adott interjújában a nemzetközi bundabotrány egyik gyanúsítottja, Horváth Gábor.
febr. 26
10:18
Budapestre utazik az Európai Tanács elnöke (Infostart)
Budapestre látogat szerdán Herman Van Rompuy, az Európai Tanács elnöke - tájékoztatta Havasi Bertalan, a miniszterelnök sajtófőnöke kedden az MTI-t.
febr. 26
10:18
Tavaszias idő záporokkal (Alternatív Energia)
Kedden az Északi-középhegység és északkelet kivételével mindenhol számíthatunk esőre, záporesőre, kezdetben nyugaton helyenként ónos eső is előfordulhat. Többfelé megélénkül, nyugaton és északon megerősödik a szél. Hajnalban -1 és +6°C várható, délután nyugaton, délnyugaton 2-6, máshol 7-14°C között alakul a hőmérséklet.
febr. 26
10:18
Egy futballakadémia elnöke írja a bizottsági helyeket? (ATV)
A kormányoldalnak kell megmagyaráznia, mi a különbség az egyik és másik független képviselő között - mondta Jávor Benedek az ATV Egyenes Beszéd című műsorában.
febr. 26
10:36
A Fidesz törvénymódosítást nyújt be a rezsicsökkentés ügyében (Infostart)
A rezsicsökkentés ellenőrzéséért felelős fideszes munkacsoport vezetője törvénymódosítást nyújt be a szolgáltatók "rezsicsökkentés-ellenes magatartása" miatt, emellett a Nemzeti Fogyasztóvédelmi Hatósághoz és Magyar Energiahivatalhoz fordul az ELMŰ fogyasztóknak írt levele és a Főtávnak a díjcsökkentéssel kapcsolatban tett bejelentése miatt.
febr. 26
10:36
Rájár a rúd Mátyás királyra (ATV)
Ismeretlen tettesek ellopták Mátyás király mellszobrát a vajdasági Kishegyesen lévő szoborparkból - írta kedden a vajdasági magyar sajtó.
febr. 26
10:54
Törvénymódosítás a szolgáltatók „rezsicsökkentés-ellenes magatartása” miatt (ATV)
A rezsicsökkentés ellenőrzéséért felelős fideszes munkacsoport vezetője törvénymódosítást nyújt be a szolgáltatók "rezsicsökkentés-ellenes magatartása" miatt, emellett a Nemzeti Fogyasztóvédelmi Hatósághoz és Magyar Energiahivatalhoz fordul az ELMŰ fogyasztóknak írt levele és a Főtávnak a díjcsökkentéssel kapcsolatban tett bejelentése miatt.
febr. 26
11:12
Őket küldhetik el az ELTE BTK-ról (ATV)
A Népszabadság információi szerint Tverdota György irodalomtörténész, Radnóti Sándor esztéta, Tarján Tamás színikritikus és Kálmán László nyelvész is azok között van, akiket érinteni fog az ELTE Bölcsészettudományi Karán zajló elbocsátási hullám. Az Index értesülései szerint mennie kell Nádasdy Ádám nyelvésznek, Keserü Katalin művészettörténésznek és Margócsy István irodalomtörténésznek is.
febr. 26
11:14
Veres: Simor támadása lehet, hogy karaktergyilkosság (ATV)
Nem volt lezárt ÁSZ-jelentés és az ügyészségnek nem volt kötelessége eljárást indítani, mert a Nemzeti Banknak nem volt lehetősége reagálni a Számvevőszék összefoglalójára - mondta Veres János az ATV Egyenes Beszéd című műsorában.
febr. 26
11:48
Az Alkotmánybíróság megsemmisítette az egyházak elismerésének szabályait (Infostart)
Az Alkotmánybíróság (Ab) kedden megsemmisítette az egyházi törvény több rendelkezését, köztük azokat, amelyek az egyházak parlament általi elismerésének eljárására vonatkoznak.
febr. 26
11:48
Audi RS Q3 (ATV)
A Genfi Autószalonon mutatja be az Audi az új RS Q3 modelljét, amely a nagysikerű Q-család első RS-változataként jelenik meg a nagyközönség előtt. Az újdonság különösen dinamikus menetteljesítményeit magas fokú mindennapos használhatósággal ötvözi. A 0 - 100 km/h sprint mindössze 5,5 másodpercet igényel, csúcssebessége pedig 250 kilométer/óra. A 2,5 literes, öthengeres turbófeltöltésű motor…
febr. 26
11:50
Magyar áldozata is van a 19 halottat követelő balesetnek (ATV)
19 turista, köztük britek és franciák vesztették életüket Egyiptomban, miután lezuhant egy hőlégballon. Állítólag magyar áldozata is van a tragédiának.
febr. 26
11:52
Megsemmisítette az Ab az egyházügyi törvény több rendelkezését (ATV)
Az Alkotmánybíróság (Ab) kedden megsemmisítette az egyházi törvény több rendelkezését, köztük azokat, amelyek az egyházak parlament általi elismerésének eljárására vonatkoznak.
febr. 26
12:06
Az Ab megsemmisítette az egyházak elismerésének szabályait (Metropol)
Az egyházi státus parlamenti szavazás útján történő elismerése politikai döntésekhez vezethet.
febr. 26
12:06
Orbán az Audival is stratégiai megállapodást kötött (ATV)
Stratégiai partnerségi megállapodást kötött a kormány és az Audi Hungaria Motor Kft. A Parlamentben tartott keddi aláírási ünnepségen Orbán Viktor miniszterelnök arról beszélt, hogy az Audival létrejött megállapodásnak köszönhetően Magyarország jó eséllyel állja majd az európai adó-, költség- és technológiai versenyt.
febr. 26
12:24
Így születhet majd több gyermek Magyarországon (Infostart)
Társkereső szolgáltatást indít a Három Királyfi, Három Királylány Mozgalom - jelentette be a civil szervezet vezetője keddi budapesti sajtótájékoztatóján. A mozgalom célja, hogy megszülessenek a tervezett gyerekek Magyarországon.

Keresés