„Erős, küzdő, válságálló nemzet vagyunk. Kemény fából faragtak minket. Szorgalommal, kemény munkával kell megdolgoznunk az eredményekért” – hangsúlyozta Novák Katalin köztársasági elnök újévi köszöntőjében, a Himnusz elhangzása után.
Most nem a csüggedés, hanem az összekapaszkodás ideje jött el - hangsúlyozta Novák Katalin köztársasági elnök a közmédia által közvetített újévi köszöntőjében, a Himnusz elhangzása után vasárnap.
A 2023. évi minimálbér alapján idén éves szinten 139 200 forint lesz az adóalapkedvezmény összege, amelyet bizonyos betegségekkel, ételérzékenységgel, -intoleranciával együtt élők igényelhetnek. Mindössze a megfelelő papírt kell hozzá benyújtani a megfelelő hivatalnak. Azonban még mindig sok beteg nincs tisztában azzal, hogy jogosult lenne a kedvez
Január elsejétől a magyar autósoknak itthon nem kötelező maguknál tartaniuk az autó forgalmi engedélyét és a jogosítványt. Baleset esetén viszont továbbra is meg kell adniuk a kárrendezéshez szükséges adatokat.
Az RTL évek óta különleges közreműködők által előadott Himnusszal köszönti az újévet. 2022 második fele a tanár- és diáktüntetésekről szólt, így valószínűleg nem véletlen, hogy most épp a tanárok és diákok melett döntöttek.
A háború, a szankciók, az energiaárak robbanásszerű emelkedése, valamint a külső gazdasági környezet összefüggő bizonytalansága ellenére is minimálbéremeléssel, a családtámogatások bővítésével, ágazati bérfejlesztésekkel és a rezsicsökkentés fenntartásával számolhatunk 2023-ban.
Az államfő szerint azt várjuk a döntéshozóktól, hogy tegyék könnyebbé a küzdelmet. Legyen szó a gyermeknevelés segítéséről, az áremelkedések mérsékléséről, a fiatalok és nyugdíjasok támogatásáról, a pedagógusok méltó elismeréséről vagy a jó gazdasági döntésekről – mondta.
Bár január elsejétől az autósoknak nem muszáj maguknál tartaniuk az autó forgalmi engedélyét és a jogosítványt, baleset esetén továbbra is meg kell adniuk a kárrendezéshez szükséges adatokat - hívta fel a figyelmet a Magyar Biztosítók Szövetsége (Mabisz) MTI-hez eljuttatott közleményében.
Gelencsér Ferenc Facbook-bejegyzésében hívja fel a figyelmet, hogy most „kezdetét veszi egy nagyon jelentős, két éves időszak. A következő két évben fog ugyanis eldőlni, hogy ki vezetheti az ellenzéket.”
Nehéz évet hagyunk magunk mögött, kíváncsiak voltunk, hogyan értékelik az emberek 2022-t, illetve milyen jó élményekkel és reményekkel vágnak neki 2023-nak.
Hallgassa meg a legfrissebb híreket, tényleg csak pár perc! A közélet, gazdaság aktuális híreiről, a társadalmat érintő változásokról röviden szól a friss hírek podcastunk.
„Utólag kiderült, hogy Krisztiánnak volt egy rossz véreredménye, amit még nekem sem mondott el” – árulta el Berki Mazsi a Palikék világában című műsorban.