2022. december 27. kedd

dec. 27
0:12
Lett egy kis csúszás, erre megkaptuk Budapest legszebb téli portréját (Infostart)
Tudjuk, hogy a magyar főváros milyen szép, mutatják is ezt fotók ezrei, százezrei. A karácsonyi hangulatban most viszont úgy érezhetjük, ma megszületett a legszebb téli portré Budapestről.
dec. 27
6:00
Fontos dologra figyelmeztet a fogyasztóvédelem (ATV)
Nem minden esetben köteles a kereskedő visszavenni a korábban vásárolt terméket, erre figyelmeztet a fogyasztóvédelem. Az üzletek december 27-i újranyitásával a szakemberek hosszú sorokra számítanak, az ünnepek utáni leárazások mértékével kapcsolatban azonban óvatosabbak. Az ATV Híradónak nyilatkozó elemző szerint ez nem az inflációtól, sokkal inká
dec. 27
6:33
Csaknem 860 ezer forinttal nőhet Orbán Viktor havi fizetése márciustól (rtl.hu)
Ha a statisztikai előrejelzéseknek megfelelően 2022-ben valóban 17,7 százalékkal nőnek a keresetek, akkor legalább 230 ezer forintos fizetésemelésre számíthatnak a parlamenti képviselők 2023-ban. Várhatóan Orbán Viktor miniszterelnök és Kövér László házelnök is jól jár: a kormányfő bruttó fizetése márciustól csaknem 860 ezer forinttal nőhet, míg a
dec. 27
7:24
Van már új kötelezője? (Infostart)
Akik felmondtak december elejéig, még van pár napjuk nézelődni.
dec. 27
7:27
Képességeit homály fedi, de pénzügyileg kisebb csoda Amerika új lopakodója (Hírstart Robot podcast)
Hallgassa meg a legfrissebb híreket, tényleg csak pár perc! A közélet, gazdaság aktuális híreiről, a társadalmat érintő változásokról röviden szól a friss hírek podcastunk.
dec. 27
7:36
Megvan, Orbán Viktor mennyivel több pénzt vihet haza: brutális pénzekkel nő a politikusok fizetése 2023-ban (Blikk)
2023-ban legalább 230 ezer forintos fizetésemelésre számíthatnak a parlamenti képviselők, ám Orbán Viktornak, Kövér Lászlónak és Novák Katalinnak nem kell beérni ennyivel. A miniszterelnök fizetése márciustól bruttó 860 ezer forinttal, a házelnöké bruttó 600 ezer forinttal növekedhet, míg a köztársasági elnök bruttó 4,6 milliót kereshet majd.
dec. 27
7:54
Nyugdíjbiztosítás - Évente 650 ezer forint kellene hozzá (Infostart)
Vagy 277 ezer. Elmagyarázzuk.
dec. 27
7:54
Fontos határidőre figyelmeztetnek: Magyarok tízezrei szerződnek újra decemberben (BorsOnline)
Piaci becslések szerint csaknem 100 ezer gépjárműtulajdonos mondta fel december elsejéig az év végén lejáró kötelező biztosítását, nekik december 31-e éjfélig kell új biztosítási szerződést kötniük.
dec. 27
8:09
Halhatatlan Aranybulla (Demokrata)
Mélységes mély a magyar múltnak kútja, telve a történetek és alkotások olyan gazdagságával, amilyennel kevés nép büszkélkedhet.
dec. 27
8:24
Infúziós állvánnyal törte be az ablakot, majd kiugrott a ceglédi kórház negyedik emeletéről egy beteg (444.hu)
A dolgozók órákon át keresték a férfit, de a holttestet csak másnap reggel találták meg.
dec. 27
8:30
Kiszivárgott a terv, így alakítanák át a Balatont: örökre búcsút inthetünk a magyar tengernek? (Pénzcentrum)
Folyamatosan aktualizálják a Balaton Kiemelt Térség 2021-2027 évekre szóló területfejlesztési programjának végrehajtását. Az úgynevezett Balaton program célja, hogy lefektesse a társadalmi érdekszövetségen nyugvó térségfejlesztés, végső soron pedig egy konszenzusos társadalmi egyezségre épülő balatoni élet alapjait. Ahogy a dokumentum fogalmaz, min
dec. 27
8:33
A legfájóbb esztendő volt (Demokrata)
A néhai Antall József özvegyével, az idén márciusban elhunyt Fülepp Klára asszonnyal 28 évvel ezelőtt készült beszélgetés ebben a formában eddig sehol nem jelent meg.
dec. 27
8:42
Rengetegen köthettek új nyugdíjbiztosítási szerződést az elmúlt hetekben (ATV)
Az erre az évre járó, maximum 130 ezer forintos adókedvezmény kihasználása érdekében az elmúlt hetekben 8-10 ezren is köthettek új nyugdíjbiztosítási szerződést a Független Biztosítási Alkuszok Magyarországi Szövetségének (FBAMSZ) becslése szerint.
dec. 27
9:00
Ilyen időjárásra senki sem számított karácsony után: erre kell készülni december 27-én (Pénzcentrum)
A legmagasabb nappali hőmérséklet 6, 11 fok között valószínű. Késő estére többnyire -2 és +6 fok közé hűl le a levegő írja legfrissebb keddi előrejelzésében az Országos Meteorológiai Szolgálat (OMSZ.)
dec. 27
9:27
A magyarok átlagban 29 ezer forintot költenek évente lakberendezésre (Demokrata)
A magyarok átlagosan 29 ezer forintot költenek évente lakáskiegészítőkre, például lakástextíliára, dísztárgyakra – közölte a Jysk.
dec. 27
9:36
Tragédia a magyar kórházban: a negyedikről vetette magát a mélybe egy beteg (Pénzcentrum)
Belső vizsgálatot indítottak a ceglédi kórházban, miután egy idős beteg kiugrott az épület egyik negyedik emeleti ablakából. A rendőrség vizsgálja a halálesetet, de idegenkezűség gyanúja nem merült fel.
dec. 27
9:42
Elhunyt Babati Ferenc (ATV)
Meghalt Babati Ferenc egykori válogatott, KEK-ezüstérmes röplabdázó, játékvezető – értesült az MTI.
dec. 27
9:51
Tíz év se kellett: felélte hatszázmilliós lottónyereményét a győri házaspár (rtl.hu)
Hatalmas ház, sofőrös luxusautó, balatoni nyaraló, belvárosi kávéház. Egyebek mellett erre ment el a pénz.
dec. 27
10:00
Elkapták Magyarország benzintolvaját: ez a férfi két éven át nyúlta le az üzemanyagot – Mutatjuk, hogyan csinálta (Blikk)
Hiába kapták el a notórius benzintolvajt, miután kiengedték, újra nekiállt lopkodni. A 33 éves férfi 2020-tól 2022-ig rengeteg alkalommal hajtott el benzinkutakról fizetés nélkül, a módszere azonban közel sem volt olyan kreatív, mint hitte.
dec. 27
10:03
Mintegy 360 kilogramm második világháborús páncéltörő lőszer került elő Nagybajomnál (Demokrata)
Nagybajom külterületéről érkezett a bejelentés, hogy mezőgazdasági földmunkák közben egy robbanótestnek látszó tárgyat találtak.
dec. 27
10:12
Publicus: A magyarok fele rendszeres áruhiányt tapasztal (ATV)
A magyar vásárlók 56 százaléka rendszeresen nem tud megvásárolni valamilyen hatósági áras élelmiszert, mert hiány van belőle. További 22 százalékukkal is történt már ilyesmi – derül ki a Publicus felméréséből, amelyet a Népszava számára készített.
dec. 27
10:12
RTL: Bruttó 860 ezer forinttal nőhet Orbán Viktor fizetése márciustól (SzMo)
A parlamenti képviselőknek sem kell aggódniuk, mivel a fizetésük az átlagkeresetek növekedésének megfelelően nő. Még jobban fognak járni a miniszterek, Kövér László és Novák Katalin is.
dec. 27
10:24
Tóth Gabi: én hiszek a Jézuskában (ATV)
Tóth Gabi a Hír tv-nek mesélt arról, hogy hogyan telt náluk a karácsony. Szerinte az ünnepek ideje alatt a felnőttek is megtehetik, hogy a gyermeki énjük eluralkodjon rajtuk - írja a Blikk.
dec. 27
10:30
Mi folyik itt? Majdnem 360 kilogrammnyi páncéltörő lőszer került elő Nagybajomnál (Blikk)
Csaknem 360 kilogramm II. világháborús páncéltörő lőszer, gránát került elő a Somogy megyei Nagybajomnál egy mezőgazdasági területen – közölte a Magyar Honvédség tűzszerészezrede kedden.
dec. 27
10:42
Ennyivel nőhet a magyar politikusok fizetése 2023-ban (ATV)
A parlamenti képviselők legalább 230 ezer forintos fizetésemelésre számíthatnak, míg Orbán Viktor, Kövér László és Novák Katalin fizetése még nagyobb mértékben emelkedhet - írja a Naphíre az RTL-re hivatkozva.
dec. 27
10:54
360 kilogramm második világháborús páncéltörő lőszer, gránát került elő Nagybajomnál (ATV)
Csaknem 360 kilogramm második világháborús páncéltörő lőszer, gránát került elő a Somogy megyei Nagybajomnál egy mezőgazdasági területen - közölte a Magyar Honvédség tűzszerész ezrede kedden a Facebook-oldalán.
dec. 27
11:06
Fontos figyelmeztetést adott ki a rendőrség (ATV)
Petárdázni idén szilveszterkor is tilos, a legális árusoktól vásárolt tűzijátékok december 31-én este hat órától január 1-jén reggel hat óráig használhatók - közölte az Országos Rendőr-főkapitányság (ORFK) kommunikációs szolgálata kedden a police.hu-n.
dec. 27
11:06
Fontos bejelentést tett Nagy Márton, rengeteg embert érint (Ripost)
A stabil gazdasághoz jól működő vállalkozásokra van szükség.
dec. 27
11:12
Nagybajom - 360 kiló világháborús lőszer került elő (Infostart)
A tűzszerészek fémkereső műszerrel vizsgálták át az érintett területet, ahol több mint harminc különböző típusú lőszer és gránát került elő.
dec. 27
11:21
A rendőrség közölte, idén hogyan lehet legálisan tűzijátékozni szilveszterkor (rtl.hu)
Mutatjuk a szabályokat.
dec. 27
11:24
Festői színek: gyönyörű naplementével búcsúzott a karácsony Nagykanizsán (Blikk)
Hihetetlen szépségű naplementét fotóztak Nagykanizsán a karácsonyi ünnep utolsó napján.
dec. 27
11:39
Verebes István: Megkérdezném Orbántól és Gyurcsánytól, nem volt még elég? (rtl.hu)
„Mindenkinek kell tartozni valahová!” – ez volt a leghülyébb tanács, amit valaha kapott Verebes István, aki élete legnagyobb félreértéséről, a hallókészülékéről és a Magyarországgal kapcsolatos várakozásairól is kendőzetlenül beszélt az rtl.hu-nak. Interjúsorozatunkban villámkérdésekkel sorozzuk meg alanyainkat, íme a színész, rendező, író színházi
dec. 27
11:45
Rendőrség: a szilveszteri tűzijátékok újév reggeléig használhatók fel (Demokrata)
Petárdázni idén szilveszterkor is tilos.
dec. 27
11:48
Emberéletekbe került a karácsonyi óvatlanság (Infostart)
A karácsonyi ünnep három napja alatt 368 helyen volt szükség a tűzoltók beavatkozására, egy ember lakástűzben, ketten szén-monoxid-mérgezésben vesztették életüket – közölte az Országos Katasztrófavédelmi Főigazgatóság szóvivője.
dec. 27
11:51
Elhunyt Szöllősi Imre olimpiai ezüstérmes kajakos (Demokrata)
Kedd hajnalban, életének 82. évében hosszú betegség után elhunyt Szöllősi Imre.
dec. 27
11:57
Újabb jelentős támogatásban részesül a turizmus (Demokrata)
A kormány a korábbi 6 pontos intézkedéscsomag után újabb támogatással segíti a gazdaság húzóágazatának számító turizmust.
dec. 27
12:06
Tűzijáték, petárda – Minden, amit most tudni kéne (Infostart)
Az ORFK szigorú hangvételű közleményt adott ki a témában kedden. Mit szabad és mit nem - meddig és miért nem?
dec. 27
12:12
Megkötöztek és késsel fenyegettek egy budapesti férfit saját otthonában (ATV)
A rendőrségre éjjel jelentette be egy férfi, hogy szomszédjától telefonál, mert este kirabolták és mindenét elvitték. Ezután a fővárosi hajszában elfogtak két felfegyverkezett „kötözős” rablót Budapesten, a harmadikat pedig Szabolcs-Szatmár Bereg megyében - írja az index.hu.
dec. 27
12:24
Karácsonykor sem aludt a magyar otthonok gyilkosa: rengeteg dolguk volt a tűzoltóknak (Pénzcentrum)
A BM Országos Katasztrófavédelmi Főigazgatóság beszámolója szerint szenteste 129, karácsony első napján 133, míg december 26-án 106-szor volt szükség arra, hogy a tűzoltók beavatkozzanak. Összesen 70 lakástűz keletkezett országszerte.
dec. 27
12:36
Micsoda? Jövőre megáll az élet a magyar autópályákon: fel kell újítani az M1-est, az M3-ast és az M7-est is! (Blikk)
Az M1-es, az M3-as és az M7-es autópálya egyes szakaszainak felújítása is várható 2023-ban.
dec. 27
13:15
Nagy Márton: jövőre is támogatja a kormány a kis- és közepes vállalatokat (Demokrata)
A stabil gazdasághoz jól működő vállalkozásokra van szükség – hangsúlyozta a gazdaságfejlesztési miniszter.
dec. 27
13:24
Jól kezdte a napot a forint, de visszagurult a lejtőn (ATV)
404 forint körül mozog az euró árfolyama - írja a portfolio.hu.
dec. 27
14:00
Hatalmas összeget fizethet az új extraprofitadó miatt a Richter (ATV)
A Richter az idén várhatóan 28 milliárd forint gyógyszergyártási különadót fizet - az MTI közlése szerint.
dec. 27
14:24
Volt MNB-elnök: A magyar gazdaság problémái nem a háborúval és a szankciókkal kezdődtek (ATV)
Surányi György szerint a világgazdasági folyamatokból eredő hatások csupán csak részben felelősek a magyar gazdaság problémáiért. Inkább csak nehezítenek azon a helyzeten, amit a közgazdász szerint alapvetően a kormány „helytelen gazdasági politikája, túlköltése, rossz irányú költése”, és az MNB „ultra laza” monetáris politikája idézett elő.
dec. 27
14:42
„Megyünk tovább előre” – Így van most a fiú, aki orvosait meghazudtolva legyőzte a bénulást (ATV)
Legyen az ember akárhány éves, karácsonykor egy kicsit hinni szeretne a csodákban. Így van ezzel a Kovács család is, bár ők nem csak hisznek a csodában, hanem tesznek is érte. Ennek köszönhető az, hogy a 20 éves Lackó a kerekesszéket járókeretre tudta cserélni. Az a fiú, akiről az orvosok egy súlyos baleset után azt mondták: mind a 4 végtagja lebén
dec. 27
15:18
Durva fenyegetések, kamu oknyomozók: tovább dagad a nyugdíjaslehúzók botránya (Ripost)
Lebuktattuk az ál-újságírót.
dec. 27
15:24
Autósok figyelem! Nagyon fontos határidő jön, bajba kerülhet, aki elfelejtkezik róla (ATV)
Piaci becslések szerint csaknem 100 ezer autós mondta fel december elsejéig az év végén lejáró kötelező biztosítását, nekik december 31-én éjfélig kell új biztosítási szerződést kötniük - írja az origo.hu.
dec. 27
15:36
Aljas módszerrel lopta a benzint ez a magyar sofőr: több év börtön várhat rá (Pénzcentrum)
A tankolással való trükközés nem a benzinárstoppal kezdődött el: egy férfi összesen 10 szer tankolt lopott rendszámmal 2020 és 2021 között, majd hajtott el fizetés nélkül számolt be a Telex.
dec. 27
15:54
Szerelmes sorokkal köszöntötték Lázár Jánost (ATV)
Az építési és közlekedési miniszter a mai napon ünnepli a névnapját.
dec. 27
16:36
Friss hírek érkeztek a jövő évi nyugdíjemeléssel kapcsolatban - ez sokakat érint (ATV)
A Költségvetési Tanács ma tartotta meg az ülését, melyen hozzájárultak a jövő évi költségvetés módosításáról szól rendelettervezet kihirdetéséhez.

Keresés