2022. december 29. csütörtök

dec. 29
0:15
Orbán Balázs a kirúgott tanárokról: Aki nem megy be a munkahelyére, el kell bocsátani, nem lehet mérlegelni (rtl.hu)
Orbán Viktor politikai igazgatója egy interjúban azt is elmondta, hogy ha ő tanár lenne, örülne, hogy az ágazat a Belügyminisztériumhoz tartozik.
dec. 29
0:19
Mandiner: 2024-ig meghosszabbíthatják a babaváró hitelt (rtl.hu)
A változás a lap információja szerint már szerdán megjelenik a Magyar Közlönyben.
dec. 29
0:23
Pert nyert a kórházzal szemben egy magyar nő, akitől elszakították koraszülöttjét (rtl.hu)
A bíróság kimondta, a szülés és az azt követő napok egyszeri és megismételhetetlen eseményt jelentenek az anya és a gyermek életében. A TASZ szerint precedensértékű ítélet születhetett.
dec. 29
0:27
Szja-mentességet kapnak a 30 év alatti anyák (rtl.hu)
A kormány úgy döntött, hogy tovább bővíti a családi adórendszert.
dec. 29
0:31
„Én lezuhantam a földre, a kisfiú úgy ölelgetett” – Milánt egyik napról a másikra vették el nevelőszüleitől, mert túlságosan kötődött hozzájuk (rtl.hu)
Fájdalmas búcsú, elválás és azóta üresség – elfogytak a szavak abban a balmazújvárosi családban, akiktől szerintük igazságtalanul vették el 4 éves nevelt fiukat. János és Rózsika mindent megtesz, hogy újra együtt lehessenek Milánnal, aki 7 hetes kora óta élt velük, és szerették volna örökbe is fogadni.
dec. 29
3:12
Autóvezetők figyelmébe: újévkor könnyebbség jön, de ezekre érdemes továbbra is ügyelni (Infostart)
Bár január elsejétől az autósoknak nem muszáj maguknál tartaniuk az autó forgalmi engedélyét és a jogosítványt, baleset esetén továbbra is meg kell adniuk a kárrendezéshez szükséges adatokat – hívta fel a figyelmet a Magyar Biztosítók Szövetsége (Mabisz) közleményében.
dec. 29
5:12
Fontos határidő közeleg azoknak az autósoknak, akik felmondták a kötelező biztosításukat (Infostart)
Piaci becslések szerint csaknem százezer gépjárműtulajdonos mondta fel december elsejéig az év végén lejáró biztosítását.
dec. 29
5:24
Kulcsár Edina: inkább hobbiénekesnek mondanám magam (ATV)
Kulcsár Edina és G.w.M közös dala, ami Boldogság címmel jelent meg, nem sokkal karácsony előtt érkezett meg a klippel együtt.
dec. 29
5:48
Orvosszakszervezet: a lakosság 10-15 százaléka sokat veszít az új rendelettel (ATV)
Január elseje után nehezebben jutnak majd megfelelő orvosi ellátáshoz a hátrányos kistérségek lakói. A Magyar Orvosok Szakszervezetének becslése szerint a jövő év elejétől életbe lépő új egészségügyi jogszabályok a lakosság 10-15 százalékát érintik majd kedvezőtlenül. Az egészségügyi szakdolgozóknak ígért béremelésre is várniuk kell az érintettekne
dec. 29
6:48
Megbolondul az időjárás: Ilyen időjárásra számíthatunk csütörtökön (BorsOnline)
Teljesen megbolondul az időjárás csütörtökön, az ország nagy részén 9 és 14 fok között alakul a hőmérséklet, míg többfelé elszórtan erős szélre, és esőre lehet számítani.
dec. 29
6:54
Szégyen, hogy egy beteg ember mellett gyógyszert kell kuncsorognom – Az Ogyéi szerint csak regionális a gyógyszerhiány (rtl.hu)
A közösségi médiában kérnek segítséget azok, akik sehogyan sem jutnak forróitalporokhoz. A koronavírus idején arra hívták fel a figyelmet, hogy nem érdemes gyógyszereket felhalmozni, most azonban szorult helyzetben találhatja magát az, akinek otthon nem voltak készletei. Számos gyógyszertárban elfogytak a felsőlégúti tüneteket enyhítő szerek.
dec. 29
7:00
Gyászol a neves magyar játékvezető, meghalt egy közismert politikus (Infostart)
Meghalt Viniczai Tibor. 66 éves volt. Egy időben Székesfehérvár polgármestere is volt.
dec. 29
7:42
Orbán volt miniszterét havi ötmillió vigasztalja (Hírstart Robot podcast)
Hallgassa meg a legfrissebb híreket, tényleg csak pár perc! A közélet, gazdaság aktuális híreiről, a társadalmat érintő változásokról röviden szól a friss hírek podcastunk.
dec. 29
7:48
Útinform csütörtök reggel: több, forgalmas főútvonalat is felújítanak – Mutatjuk, mire számíthat, ha ma autóba ül (Blikk)
Csütörtök reggel több autópályán is sávlezárásokra kell számítaniuk az autósoknak.
dec. 29
7:48
Fehér sziget várja a sífutókat és szánkózókat a Normafán (Síelők)
Sikerült az éjjel az újabb hókészítés a Normafán, a stabil hóréteg tartja magát az Anna-réti játszótér mellett található szánkópályán és a mellette lévő sífutópályán.
dec. 29
7:54
A kormányból távozó Palkovics László minimum havi 5 milliós fizetéssel vigasztalódhat (444.hu)
De lehet az még több is, amilyen tempóban halmozza az új megbízásokat.
dec. 29
7:54
Az év 16 legszomorúbb pillanata: őket gyászoltuk meg idén (Ripost)
Sajnos idén sem volt hiány tragédiákból.
dec. 29
8:00
Anyagilag nem járt rosszul a lemondott miniszter, Palkovics László: havi ötmilliós a fizetése (rtl.hu)
Az állami védelmi holding élére tették a volt miniszter.
dec. 29
8:06
A külgazdasági attasénak készülő Volner János nem teljesíti a diplomatáknak előírt feltételeket, de ez nem gond a minisztériumban (444.hu)
Legfeljebb felmentik a követelmények alól.
dec. 29
8:12
Ferencz Orsolya: már kiválasztották a magyar űrhajósjelölteket (Infostart)
Az űrkutatásért felelős miniszteri biztos elmondta: a 2024-ben űrbe utazó magyar asztronauta kiválasztását folyamatos értékelések előzik meg. Ferencz Orsolya szerint az űrkutatás hatalmas gazdasági előnyt jelent egy országban, és itthon rendkívül népszerű a terület a fiatalok körében.
dec. 29
8:12
Így hatott az orosz-ukrán háború a magyar belpolitikai életre (ATV)
Oroszország február 24-én támadta meg Ukrajnát. Az agresszió egész évben meghatározó téma volt a magyar közéletben.
dec. 29
8:24
Kemény lépést tett a kormány: mindenkit érint, aki vásárol (ATV)
Új rendelet került bevezetésre az árstopos termékekről.
dec. 29
8:25
Januárban tovább emelkedik az orvosok, júliusban az ápolók bére (Demokrata)
A kormány újabb forrásokat biztosít az egészségügyi dolgozók jövő évi béremeléseihez.
dec. 29
8:33
Alacsonyabb szinten rögzítik októberig az intézményi távhődíjakat (Demokrata)
A jelenlegi szint csaknem felére eshetnek vissza a települések és intézményeik távhődíjai.
dec. 29
8:39
Lassú ütemben emelkedik a szennyvízben a koronavírus koncentrációja (Demokrata)
Lassú ütemben emelkedik a szennyvízben a koronavírus örökítőanyagának koncentrációja.
dec. 29
8:48
A kormány januártól megemeli az orvosok és az ápolók bérét (Blikk)
A szankciós válság ellenére a kormány újabb forrásokat biztosít az egészségügyi dolgozók jövő évi béremeléseihez, így tovább emelkedik az orvosok, az ápolók és az egészségügyben dolgozó más alkalmazottak bére is – mondta az MTI-nek Rétvári Bence, a Belügyminisztérium parlamenti államtitkára.
dec. 29
8:48
Forgács Gábor: drukkoltam, vajon megélem-e a hetvenötöt, miután ott táncoltam a gödör szélén (ATV)
Egy nappal szilveszter előtt tölti be a hetvenötöt Forgács Gábor, a népszerű színművész-humorista, akinél korábban súlyos daganatos betegséget diagnosztizáltak - írja a Blikk.
dec. 29
8:51
Volner János „kamuegyetemi” diplomával és nyelvvizsga nélkül lehet attasé, a külügy eltekint a feltételektől (rtl.hu)
A volt jobbikos és mihazánkos Szingapúrban lesz külgazdasági attasé, annak ellenére, hogy egy sor feltételnek nem felel meg.
dec. 29
8:54
2023 sorsfordító év lesz az üzletembereknek is (hirado.hu)
A bátraké a világ, azoké, akik akkor cselekszenek, amikor másokon eluralkodik a pánik.
dec. 29
9:03
Maradtak vitás pontok a kormány és az Európai Bizottság között (Demokrata)
Navracsics Tibor területfejlesztési miniszter a Magyar Nemzetnek adott interjút.
dec. 29
9:06
Navracsics Tibor: Az EB nem találhatott olyan pontot a politikai ízlésbeli kérdéseken kívül, amelyet kifogásolhattak volna (hirado.hu)
A miniszter elmondta, hogy szakpolitikai szinten nagyon jó a kapcsolat a bizottsággal, és erre a korrekt viszonyra a közeljövőben is törekedni fognak.
dec. 29
9:24
ORFK: Csaknem 12 ezren érkeztek Ukrajnából szerdán (hirado.hu)
Az ukrajnai háború elől szerdán 118 ember, köztük 38 gyermek érkezett Budapestre vonattal – tudatták.
dec. 29
9:27
Ennyit az ünnepekről: már el is bontották Eger karácsonyfáját a Dobó térről (SzMo)
A 14 méteres fenyőt november 11-én állították fel, de nemhogy Vízkeresztet, az újévet sem élte meg.
dec. 29
9:30
Szakértő: Jövő év feléig elérhetjük, hogy a benzin és a gázolaj ára négy számjegyű lesz (ATV)
Ukrajna, újabb 18,3 százalékkal emeli meg a területén áthaladó Barátság kőolajvezetéken szállított nyers kőolaj tranzitdíját. Ezzel a háború előtti időszakhoz viszonyítottan a díjemelés mértéke már meghaladta az 50 százalékot a Lengyelországba, Magyarországra, Csehországba és Szlovákiába szállított nyersanyag esetében. A Blikk ezzel kapcsolatban ke
dec. 29
9:33
Máris elbontották és feldarabolták az egri Dobó tér karácsonyfáját (rtl.hu)
A szilveszteri buli miatt.
dec. 29
9:36
Navracsics Tibor politikai ízlésbeli kérdésekről beszélt Brüsszel kapcsán (Infostart)
A magyar kormány és az Európai Bizottság között maradtak vitás pontok, és véleménykülönbségek lesznek a jövőben is, azonban ezeket mindig meg tudták és meg is tudják vitatni - nyilatkozta Navracsics Tibor a Magyar Nemzetnek.
dec. 29
9:39
Navracsics Tibor: Az EU-val való tárgyaláson fel sem merült a gyermekvédelminek nevezett törvény (rtl.hu)
Szerinte maradtak vitás pontok az Európai Bizottsággal.
dec. 29
9:48
Hatvanöt millió forint értékű kábítószert foglaltak le a rendőrök egy többszintű droghálózat felszámolása során (hirado.hu)
A pécsi drogdílerek és drogfogyasztók közötti bűnös láncolatnak különböző szintjei voltak.
dec. 29
9:57
Hiába számítottak rá, január helyett csak júliusban kaphatnak béremelést az egészségügyi szakdolgozók (SzMo)
A kormány korábban kétlépcsős emelést ígért. Most kiderült: az első ütem majd csak jövő nyáron várható, a második pedig 2024 tavaszán.
dec. 29
10:00
Közelebb vagyunk a 400 forintos euróhoz, jót tett a forintnak az éjszaka (ATV)
A szerda esti jegyzésekhez képest erősödött a forint a főbb devizákkal szemben csütörtök kora reggel a nemzetközi bankközi devizapiacon.
dec. 29
10:00
Filmbe illő jelenetek Budapesten: így menekült a rendőrök elől a külföldi férfi (Ripost)
Az embercsempész 35 migránst szállított.
dec. 29
10:03
Csaknem 12 ezren érkeztek Ukrajnából szerdán (Demokrata)
A beléptetettek közül a rendőrség 296 embernek állított ki ideiglenes tartózkodásra jogosító igazolást.
dec. 29
10:12
Navracsics bevallotta mitől félt az EU-s tárgyalások közben (ATV)
A magyar kormány és az Európai Bizottság között maradtak vitás pontok, és véleménykülönbségek lesznek a jövőben is, azonban ezeket mindig meg tudták és meg is tudják vitatni - nyilatkozta Navracsics Tibor a Magyar Nemzetnek. A területfejlesztési miniszter a tárgyalási folyamat alatt történt támadásokról elmondta, az Európai Bizottság nem találhatot
dec. 29
10:18
Megszűnik egy fontos kormányzati honlap (Infostart)
Eddig 48495-en haltak bele a koronívírus következményeibe - olvasható a kormányzati tájékoztató oldalon. Itt azt is bejelentették, hogy január 1-től megszűnik a honlap.
dec. 29
10:18
Hornung Ágnes: Még két évig lehet igényelni a babaváró támogatást (hirado.hu)
A részleteket ismertetve elmondta, hogy a legfeljebb tízmillió forintos hitelt továbbra is szabad felhasználású kölcsönként igényelhetik a házaspárok.
dec. 29
10:21
Még két évig lehet igényelni a babaváró támogatást (Demokrata)
A babaváró támogatást 2024. december 31-ig változatlan feltételekkel lehet kérni.
dec. 29
10:42
Több milliárd forintot gyűjtött idén a GVH, a büntetésekből, de nem csak a költségvetés járt jól (ATV)
Összesen 2 milliárd forint fogyasztói jóvátételt, valamint 3,7 milliárd forint bírságot szabott ki a Gazdasági Versenyhivatal (GVH) az idén.
dec. 29
10:51
42 évesen meghalt az egyik legtehetségesebb magyar fotós, Móricz-Sabján Simon (SzMo)
Munkásságát az elmúlt években számos hazai és nemzetközi díjjal jutalmazták. Többször elnyerte a MÚSOZ Nagydíját, és idén neki ítélték a Robert Capa Magyar Fotográfiai Nagydíjat is.
dec. 29
11:00
Közel 12 ezren érkeztek Ukrajnából Mgayarországra (ATV)
Az ukrán-magyar határszakaszon 6148-an léptek be Magyarország területére szerdán, a román-magyar határszakaszon pedig 5751-en nyilatkoztak úgy, hogy Ukrajnából érkeztek - tájékoztatta az Országos Rendőr-főkapitányság (ORFK) csütörtökön közleményben az MTI-t.
dec. 29
11:03
Nem hagyták az út szélén: ötmillió forintos fizetést kap Palkovics László az új munkahelyén (SzMo)
A volt ipari miniszter új megbízatásával kétszer annyit keres, mint a legtöbb kormánytag. És emellett még egyéb bevételekre is számíthat.

Keresés