2022. augusztus 1. hétfő

aug. 1
0:12
Érvénytelen lett a tatai luxusszállodáról szóló népszavazás (Infostart)
Azt kívánták így megakadályozni, hogy a tatai Öreg-tó partjára egy luxusszálloda épüljön.
aug. 1
0:12
„Egészséges rákos beteg vagyok” – Kétszer is legyőzte már a szörnyű kórt a Doktor Balaton színészlegendája (Blikk)
A negyvenedik évadot kezdi a Katonában. Hihetetlen szám. Immár Ujlaki Dénes a legidősebb színész az ország egyik legnépszerűbb teátrumában. Már készül a következő, jövő februári premierre, s persze az őszi előadásokra. De addig a Balatonon horgászik, s megpróbálja elfelejteni, min ment keresztül az elmúlt hét esztendőben.
aug. 1
0:12
Érvénytelen lett a népszavazás a tatai tópartra tervezett luxusszállodáról (rtl.hu)
A referendum kezdeményezői szerint az Avalon-csoport építkezése veszélyezteti az Öreg-tó környezeti értékeit.
aug. 1
0:16
Ismét tüntetnek a belvárosban, elfoglalták a Margit hidat (Blikk)
Vasárnap délután is összegyűlt a tömeg Budapest belvárosában. A magukat "rendszerváltóknak" nevező közösség már harmadik napja tart tüntetést a Margit hídnál, pénteken és szombaton is demonstráltak, akkor csak részlegesen, a híd egyik oldalán foglalták el az autós forgalmat, ma azonban jelentősen megnőtt a jelenlévők száma, ezért a teljes forgalmat
aug. 1
0:16
A TASZ szakértője szerint jogsértő a tüntetők tömeges igazoltatása (rtl.hu)
Az elmúlt hetekben többször is előfordult.
aug. 1
0:20
Mi történik? Hétfőn próbaképpen megszólalnak a katasztrófavédelmi szirénák (Blikk)
Hétfő délelőtt 11 órakor országos légvédelmi szirénapróba lesz, a Katasztrófavédelem csökkentett üzemmódú, úgynevezett „morgatópróbát” tart.
aug. 1
0:24
Esti cukiságbomba: már nemcsak kutyusuk, de kecskéjük is van a Magyar Közút munkatársainak (Blikk)
Nem akármilyen házi kedvenc költözött be a putnoki közutasokhoz. A Magyar Közút Borsod-Abaúj-Zemplén megyei munkatársait egy meglehetősen barátkozós kecskegida boldogítja nap mint nap, ugyanis habár nem ők a gazdái, az állat a közelben lakik, és rendszeresen kiszökik azért, hogy a mérnökségen töltse el a napját.
aug. 1
4:24
Újabb részletek az újfehértói gyilkosságról: saját lánya találta meg vérbe fagyva édesanyja holttestét (ATV)
A debreceni asszonyt férje gyilkolta meg kegyetlenül, és legkisebb lánya talált rá a holttestre.
aug. 1
5:18
Áldás vagy átok? - A rezsicsökkentés útja (ATV)
Orbán Viktor az április 3-ai választási győzelme után tartott első, nemzetközi sajtótájékoztatón arról beszélt, hogy kizárható, hogy az elkövetkező egy évben megszorítások legyenek, mostanra azonban már a rezsicsökkentéshez is kénytelenek voltak hozzányúlni. A Heti Napló riportja.
aug. 1
5:18
Fájdalmas vallomást tett a kelenföldi tragédiában meghalt Erzsébet özvegye (Ripost)
Gábor feleséségre egy öngyilkos zuhant rá Budapesten.
aug. 1
5:30
Íme 5 tipp, hogy benn maradhass a rezsicsökkentésben, ha gázzal fűtesz (Ripost)
Alternatív módszereket kínálunk a gázfűtés kiegészítésére.
aug. 1
5:42
Energiapiaci szakértő: a cégek tovább hárítják az extra költséget (ATV)
A benzinársapka szűkítését végső soron nem a vállalkozások, hanem a lakossági fogyasztók fogják megfizetni, például az élelmiszerek árának további emelkedésével. Ez a szakértők egybehangzó véleménye a szombaton bejelentett részleges benzináremelésről. Dávid Ferenc, a DK politikusa úgy véli, a lépéssel a kormány tovább növeli az inflációt. Ugyanakko
aug. 1
6:00
Eladósodott a sztárok egykori ügyvédje, tízmilliós meg nem fizetett adót követel tőle a Nav (Blikk)
„Siker, pénz csillogás, ez az álmom” - szól a népszerű, mindenki által ismert sláger. Ha valakire igaz volt a KFT zenekar örökbecsű szerzeménye, az Dr. Ruttner György. Az egykori sztárügyvédnek sokáig minden sikerült, amihez nyúlt, arannyá változott. Színészek, zenészek, közéleti szereplők adták egymásnak a kilincset, hogy vállalja el ügyüket. Rutt
aug. 1
6:36
Pár hasznos tipp, hogyan spórolhat az áram-, gáz- és vízfogyasztáson (ATV)
A kormány rezsicsökkentéssel kapcsolatos bejelentése és a globális gazdasági válságról szóló hírek nyomán magyarok milliói kezdtek el gondolkodni azon, hogyan lehetne va­lahogy átlag alá szorítani az energiafogyasztást. Összeszedtünk néhány szakmai javaslatot, amivel házon belül elintézheti magának a rezsije csökkentését.
aug. 1
6:36
Érvénytelen lett a vasárnapi népszavazás (Demokrata)
Érvénytelen lett a háromkérdéses helyi népszavazás Tatán.
aug. 1
6:42
50 helyett 30: drasztikus sebességkorlátozás jön Terézvárosban (Infostart)
Graz példájával illusztrálták, milyen hatása lehet az intézkedésnek.
aug. 1
6:42
A Fidesz nyert Budafokon – három időközit tartottak vasárnap (Demokrata)
Budapest XXII. kerületében a Fidesz, egy településen a Mi Hazánk jelöltje, egy másik településen pedig független jelölt nyert.
aug. 1
6:48
A Fidesz-Kdnp jelöltje nyerte az időközi önkormányzati választást Budafokon (HírTV)
A Fidesz-Kdnp jelöltje, Krieger Krisztina nyerte a Budapest XXII. kerületében tartott időközi önkormányzati választást vasárnap - olvasható a valasztas.hu oldalon.
aug. 1
6:54
Hamarosan megkapjuk megint a kánikulát (Ripost)
Újabb melegedés kezdődik.
aug. 1
7:12
Kicsinálják a szociális intézményeket a megemelt rezsi- és üzemanyagárak: egymillió ember gondozása válhat lehetetlenné (Blikk)
Már ősszel bezárhatnak szociális intézmények, mert nem tudják kifizetni a megemelt közületi rezsidíjakat és munkatársaik nem jutnak el a segítségre szorulókhoz, mert nem lesz miből teletankolni az autókat – írja nyílt levelében a Szociális Munkások Magyarországi Egyesülete (SzMME) és a Szociális Szakmai Szövetség (3Sz).
aug. 1
7:18
Több mint 13 ezren kimaradtak a rendvédelmisek régen várt fizetésemeléséből (rtl.hu)
Bérfeszültséget okozott, hogy több mint 13 ezer rendvédelmis, azaz a teljes létszám nagyjából negyede kimaradt a július közepén bejelentett fizetésemelésből – értesült az rtl.hu. A fizetések közötti különbség akár másfélszeres is lehet, sőt a szakszervezetek szerint szeptembertől az is előfordulhat, hogy valaki nettó 200 ezer forintért dolgozik, mi
aug. 1
7:24
A Fidesz és a mi Hazánk jelöltje is nyert vasárnap (ATV)
Rajtuk kívül egy független jelölt is nyerni tudott az időközi választásokon,
aug. 1
7:24
Blokád, feszültség, rendőrök, harci gépek a koszovói-szerb határon (Hírstart Robot podcast)
Hallgassa meg a legfrissebb híreket, tényleg csak pár perc! A közélet, gazdaság aktuális híreiről, a társadalmat érintő változásokról röviden szól a friss hírek podcastunk.
aug. 1
7:48
Botrány egy fővárosi rendezvényen: vigasztalhatatlan, síró tinik, dühös szülők, nagyon hosszú sorok (Blikk)
Nagy botrányba fulladt a hétvégi MondoCon nevű, anime és manga tematikájú találkozó. A rendezvényt a budapesti BOK-csarnokban tartották, ám a vártnál jóval nagyobb volt az érdeklődés, ezért a szervezők nem tudtak mindenkit beengedni. A hatalmas létszám miatt olyantól is megtagadták a belépést, aki elővételes, érvényes jeggyel rendelkezett.
aug. 1
7:48
Érvénytelen lett a népszavazás a tatai Öreg-tóról (ATV)
Az előzetes adatok szerint a szükséges 50 százaléknál (10 281 fő) kevesebben, 8360-an vettek részt a népszavazáson, így a voksolás érvénytelen lett.
aug. 1
8:06
Több mint 15 ezer ukrán érkezett Magyarországra vasárnap (ATV)
Az ukrán-magyar határszakaszon 7069 fő lépett be vasárnap Magyarországra, a román-magyar határszakaszon belépők közül pedig 8382-en nyilatkozott úgy, hogy Ukrajnából érkezett.
aug. 1
8:24
Kétségbeesett figyelmeztetések a nyelvvizsga-követelmény megszűnésével járó veszélyekre (Infostart)
Csák János kulturális és innovációs miniszter bejelentése szerint megszűnik a nyelvvizsga-kötelezettség a felsőoktatásban. A rendszer a 2024-es őszi szemeszterben lép hatályba. Eddig abban társadalmi konszenzus volt, hogy legalább a felsőfokú tanulmányuk végén a hallgatók egy idegen nyelvet beszéljenek – emlékeztetett megkeresésünkre a Nyelvtudásér
aug. 1
8:30
Országszerte megszólalnak a szirénák hétfőn 11 órától (SzMo)
A Monitoring és Lakossági Riasztó rendszer szokásos próbáját lehet hallani majd az ország több pontján.
aug. 1
8:36
PDSZ: Diszkriminatív helyzetet oldott fel a kormány (ATV)
Azzal, hogy a Magyar Közlönyben megjelent rendelet szerint a „szociális, gyermekvédelmi vagy gyermekjóléti szolgáltatónál, intézményben, hálózatnál” és „köznevelési vagy szakképző intézményben” dolgozók ismét létesíthetnek közalkalmazotti jogviszonyt úgy, hogy közben már öregségi nyugdíjra is jogosult és utóbbit is változatlanul folyósítsák neki.
aug. 1
8:42
Kijött a rendelet: a következő tanévtől visszatérhetnek a nyugdíjas tanárok az állami iskolákba (Blikk)
A szakszervezet szerint a kormány ezzel lényegében beismerte, hogy nincs elég pedagógus az országban. Eddig aki nyugdíjasan dolgozni szeretett volna egy állami fenntartású intézményben, ott a nyugdíját szüneteltetnie kellett, ugyanakkor a nyugdíjalapja nem nőtt már tovább a nyugdíja alatt folytatott munkavégzés miatt. Most ezt a korlátozást oldottá
aug. 1
8:54
Az elszabadult rezsi miatt egymillió ember maradhat gondozás nélkül (rtl.hu)
Rengetegen kerülhetnek utcára a szociális intézményekből – figyelmeztet a Szociális Munkások Magyarországi Egyesülete. A költségvetésben nem látják a növekvő kiadások fedezetét.
aug. 1
9:18
Orbán Viktor: Lángszóróval nem lehet tüzet oltani (Ripost)
A legfontosabb, hogy egy új stratégiának a békére kell összpontosítani.
aug. 1
9:24
Ősszel bezárhatnak a szociális intézmények a rezsiköltségek miatt (ATV)
Az intézmények nem tudják majd kifizetni a megemelt közületi rezsidíjakat és munkatársaik sem jutnak el a segítségre szorulókhoz, mert nem tudnak tankolni.
aug. 1
9:42
Ma van az anyatejes táplálás világnapja - videóval segíti a kismamákat a Semmelweis Egyetem (ATV)
Mint írják, sok édesanya megküzd azért, hogy babáját minél tovább táplálhassa anyatejjel, ezért igyekeznek segítséget nyújtani.
aug. 1
9:48
Gyűlnek a sötét fellegek a Balaton felett: brutális árrobbanás törölheti el az őszi szezont? (Pénzcentrum)
A magyar tengernél már régóta háromévszakossá vált a turizmus, a szezon nem korlátozódik a nyárra. A tavasz idén is erősre sikerült a Balatonnál, a nyárra sem lehet panasz, ősszel viszont gondok lehetnek - erre figyelmeztet Hoffmann Henrik a Balatoni Turizmus Szövetség elnöke.
aug. 1
10:00
Orbán Viktor: Lángszóróval nem lehet tüzet oltani (BorsOnline)
Facebook-oldalára feltöltött videójában a béke megteremtéséről beszélt.
aug. 1
10:06
Zugló megint a csalásért elítélt Kupper András cégére bízta a parkolóautomatákat (444.hu)
Horváth Csaba polgármester szerint egyszerűen nem volt más választása a kerületnek.
aug. 1
10:06
Még mindig nem találták meg a terézvárosi házomlás felelősét (rtl.hu)
Egy hónap telt el a tragédia óta, gyanúsított még nincs.
aug. 1
10:08
Szabad Európa: Rogánék megüzenhették az ellenzéki pártoknak, hogy ne használják ki a rezsinövelés miatti elégedetlenséget (444.hu)
Az ellenzéki pártokban lévő kapcsolattartókon keresztül küldhették az üzenetet.
aug. 1
10:30
Ha Hadházy pártot alapítana, Jaksity Györgyöt feltétlenül megkeresné (444.hu)
Már senkit sem akar a parlamenti ellenzékben meggyőzni semmiről, mondta egy interjúban.
aug. 1
10:54
Bezárhatnak a szociális intézmények a megemelt rezsiköltségek és az üzemanyagár miatt (SzMo)
A nagyobb szervezeteknél több tízmillió forintos plusz költséget jelentenek ezek az intézkedések, a költségvetési törvényben azonban nincs erre fedezet.
aug. 1
11:06
A kormány stratégiai szövetségesként tekint a horgászokra (Demokrata)
A szomszédunkban dúló háború okozta kihívások a horgásztársadalmat is érintik.
aug. 1
11:12
Nagy munkálatok végére került pont Újbudán (Infostart)
Befejeződött a felújítás a XI. kerületi Október huszonharmadika utcában és az Irinyi József utcában: a Fehérvári úttól a Bogdánfy utca kereszteződéséig megújult az útburkolat, a járda és a vízvezeték, valamint forgalomfigyelő kamerákat is telepítettek több helyen – közölte a Budapesti Közlekedési Központ.
aug. 1
11:12
Kizárnák a Jobbikból a mamuszos Molnár Enikőt (Demokrata)
A Molnár Enikő által pár hete írt belső levél a volt kabinetfőnök vesztét jelentheti, értesült a Magyar Nemzet.
aug. 1
11:18
Lezárják a hidakat katonai menetoszlopok miatt (ATV)
A Honvédelmi Minisztérium csapatmozgásra hívta fel a figyelmet közleményében,
aug. 1
11:18
Továbbra is ingyenesen és pontosan érkeznek a tankönyvek (Demokrata)
A tankönyvek ingyenessége több tízezer forint kiadást vesz le a családok válláról – emlékeztetett Rétvári Bence.
aug. 1
11:24
A csalásért elítélt Kupper András volt cégével szerződött újra Horváth Csaba kerülete (rtl.hu)
Kupper András volt cége felel a XIV. kerületi parkolóautomaták üzemkész állapotban tartásáért. Nem volt választásunk – nyilatkozta a zuglói polgármester.
aug. 1
11:30
Egyre inkább háttérbe szorul a forint Magyarországon is (ATV)
Az oroszok ukrajnai invázióját követően a magyar forint árfolyamának zuhanása arra készteti a magyar gazdasági szereplők egy részét, hogy inkább az eurót használják – derült ki a Reuters elemzéséből.
aug. 1
11:30
Visszatérhetnek a nyugdíjas pedagógusok az állami iskolákba is, megjelent az erről szóló rendelet (SzMo)
A PDSZ szerint ezzel a kormány elismerte, hogy óriási a szakemberhiány.
aug. 1
11:42
A méhek mellé állt Áder János (Infostart)
Új podcastadás a volt államfőtől.

Keresés