2022. augusztus 20. szombat

aug. 20
0:12
Kövér László az úgynevezett „globális magánhatalmak” ellen szólalt fel augusztus 20 alkalmából (rtl.hu)
Ök azok, akik Európai Egyesült Államokat akarnak csinálni.
aug. 20
4:12
A vihar elverte a balatoni közlekedést is (Infostart)
Gárdony és Székesfehérvár között fadőlés miatt nem közlekednek a vonatok. Emiatt a Budapest - Balaton és a Budapest - Veszprém vonalon fennakadásokra kell számítani. A Déli és a Kelenföldi pályaudvar között sincs áram.
aug. 20
4:48
Molnár Gusztáv feleségét szerelmes levelekkel bombázzák (ATV)
A volt férjének már nincs esélye, de nap mint nap szembesül azzal, hogy a volt férje nem tudja őt elengedni. Vivien mindenképpen új életet akar kezdeni, nélküle. – írja a Bors.
aug. 20
5:48
Energiapiaci szakértő: Mindenki a gázár után megy Londontól egészet Albániáig (ATV)
Csődhullám indulhat a kisvállalkozások körében, ugyanis a szektorban a gáz piaci ára a tízszeresére, az áram pedig a hat és félszeresére emelkedik. Ez akkora drágulás, amit nagyon sokan már képtelenek kitermelni, így többen bezárhatnak. A Momentum szerint a téli hónapokban csökkenteni kellene az energia áfáját – derült ki az ATV Híradó riportjából.
aug. 20
6:30
Hihetetlen: elsüllyedt szigetet rejt a Balaton? (Blikk)
Ezernyi misztikum és rejtelem övezi az elsüllyedt városok és szigetek világát, gondoljunk csak az egyiptomi Héraklion vagy Atlantisz történetére. A leghíresebbek mellett kevésbé ismert víz alatti városokról is beszámoltak már a történelem során, a felsoroláshoz pedig egy magyar elmélet is csatlakozott, amely Zelkó Zoltán térképész nevéhez fűződik.
aug. 20
6:30
Fát döntött ki a vihar a sínek mentén, fennakadásokra kell számítani a székesfehérvári vasúti vonalon (rtl.hu)
A Déli pályaudvar és Kelenföld között pedig nincs áram a felsővezetékben.
aug. 20
6:36
Belföldi turizmus visszaesésével számol a szakértő a árnövekedés miatt, amit a energiárak és az infláció emelkedése okoz (ATV)
A belföldi turizmus visszaesésére, és több száz milliós többletköltségre számítanak a szállodások ősztől a megnövekedett rezsiköltségek miatt – közölte Híradónkkal a Magyar Éttermek és Szállodák Szövetségének elnöke. A Híradónak nyilatkozó szakértő pedig úgy látja, a szállodáknak vissza kell fogni a kiadásokat, de a belföldi turizmus nagyfokú vissz
aug. 20
6:42
Büntetőkkel világbajnok az U18-as pólóválogatott (Hírstart Robot podcast)
Hallgassa meg a legfrissebb híreket, tényleg csak pár perc! A közélet, gazdaság aktuális híreiről, a társadalmat érintő változásokról röviden szól a friss hírek podcastunk.
aug. 20
7:18
Ezért szerette meg Janka néni szerepét Pásztor Erzsi (ATV)
A Húzós podcast legújabb epizódjának főszereplője Pásztor Erzsi, akit az elmúlt hetekben választottak meg a Halhatatlanok Társulata örökös tagjának. A Szomszédok Janka nénije nagyon sokat jelentett neki, akkora sikere volt, amit el sem tudott képzelni
aug. 20
8:00
„Ha szem elől veszítjük egymást, végünk” – Vámos Nóra az első magyar nő, aki átszelte a világ legnagyobb szigetét (Blikk)
A világon elsőként teljesítette vegyespáros az egyik legkeményebb sarkvidéki kihívást. Vámos Nóra Rakonczay Gáborral 30 nap alatt, 560 kilométeren át, hóban, viharos szélben, átlagosan mínusz 20 fokban, szánjukat maguk után húzva, hihetetlen akaraterőről és kitartásról tanúbizonyságot téve valósította meg az Eisberg Grönland síexpedíciót. Nóra, az
aug. 20
8:06
Szombaton derül ki, hogy lesz-e a fővárosban tűzijáték (Demokrata)
A 21 órakor kezdődő tűzijátékról az operatív törzs a szombat déli ülését követően dönt.
aug. 20
8:06
Az állami ünnep alkalmából kitüntették Főnököt, az életmentő rendőrkutyát (rtl.hu)
Megkapta álmai jutalomcsontját.
aug. 20
8:12
A belföldi turizmus visszaesésével számol a szakértő az árnövekedés miatt, amit a energiárak és az infláció emelkedése okoz (ATV)
A belföldi turizmus visszaesésére, és több száz milliós többletköltségre számítanak a szállodások ősztől a megnövekedett rezsiköltségek miatt – közölte Híradónkkal a Magyar Éttermek és Szállodák Szövetségének elnöke. A Híradónak nyilatkozó szakértő pedig úgy látja, a szállodáknak vissza kell fogni a kiadásokat, de a belföldi turizmus nagyfokú vissz
aug. 20
8:18
Gulyás Gergely: A magyarságot összeköti a múlt, a jelen és a jövő (Demokrata)
„Szent István öröksége az első törvénykönyv, mely azóta is alapja az az alkotmányunknak.”
aug. 20
8:24
Gárdonynál egy vágányon megindult a közlekedés, délutánig fennakadásokra kell számítani (Infostart)
Székesfehérvár és Gárdony között egy vágányon megindult a vonatközlekedés.
aug. 20
8:24
Több megyében dolgoznak viharkárok felszámolásán a tűzoltók (Demokrata)
Útra, épületre, járműre dőlt fák eltávolításához várnak segítséget az emberek.
aug. 20
8:30
Kidőlt fák, leszakadt vezetékek - dolgoznak a tűzoltók a vihar után (ATV)
Több megyében dolgoznak a viharkárok felszámolásán.
aug. 20
8:30
A gazdatüntetés szervezője arra kéri a traktorral indulókat, hogy várjanak még (444.hu)
Ha bejelentik, hogy elmarad a tűzijáték, lehet jönni.
aug. 20
8:30
Országszerte az államalapításra emlékeznek (Demokrata)
Országszerte ünnepségeket, kenyérszentelést és számos más rendezvényt tartanak ma.
aug. 20
8:36
Csaknem 20 ezren érkeztek Ukrajnából pénteken (Demokrata)
A beléptetettek közül a rendőrség 380 embernek állított ki ideiglenes tartózkodásra jogosító igazolást.
aug. 20
8:42
Felvonták a nemzeti lobogót az Országház előtt (Demokrata)
Katonai tiszteletadás mellett, az államfő jelenlétében felvonták Magyarország nemzeti lobogóját.
aug. 20
9:00
Apadnak Magyarország üzemanyag-készletei? (ATV)
A stratégiai készletek felhalmozásának harminc éves történetében még sosem volt ilyen alacsony szinten a tárolt üzemanyag.
aug. 20
9:00
Augusztus 20. – Felvonták a nemzeti lobogót az Országház előtt (SzMo)
A lobogót a Himnusz hangjaira a Magyar Honvédség díszegysége vonta fel. Az eseményen közreműködött a központi katonazenekar és a nemzeti lovas díszegység.
aug. 20
9:06
Baleset a Balatonnál, lezárták az utat (Infostart)
Siófoknál történt a baleset. Ütközések miatt egyes autópályákon is torlódásokra kell számítani szombat reggel.
aug. 20
9:18
A zászló felvonásával elkezdődött az augusztus 20-i programsorozat, de még mindig hatalmas a viharkészültség (Blikk)
Katonai tiszteletadás mellett, Novák Katalin köztársasági elnök jelenlétében felvonták Magyarország nemzeti lobogóját az augusztus 20-ai állami ünnepen, szombat reggel Budapesten, a Parlament előtti Kossuth Lajos téren.
aug. 20
9:18
Rengeteg gratulációt kapott Novák Katalin (ATV)
Joe Biden amerikai elnök is a gratulálók között van.
aug. 20
9:24
Főleg a középső országrészben kellett beavatkozniuk a tűzoltóknak (Demokrata)
Több helyen villámcsapás miatt keletkezett tűz oltásán dolgoztak.
aug. 20
9:30
Több millió szál virág, tánc és zene a Debreceni virágkarneválon (Blikk)
Több millió élő- és szárazvirág díszíti azt a 13 virágkocsit, amelyet ma láthat a közönség a debreceni virágkarneválon. A karneváli menet délelőtt 9 órakor indul a belvárosból a Nagyerdei Stadionig, a virágkocsik között 1200 táncos szórakoztatja majd a közönséget.
aug. 20
9:30
Nem elég az üzemanyagár, hatalmasat drágulhat a kötelező biztosítás (ATV)
50 ezer forintnál is több lehet a kötelező biztosítás éves átlagdíja.
aug. 20
9:30
Vihar: még szombat délután is fennakadásokra lehet számítani a székesfehérvári vasúti vonalon (SzMo)
Egy vágányon megindulhatott a vonatközlekedés, mert van áram a felsővezetékben .
aug. 20
9:42
Több millió élő- és szárazvirág díszíti azt a 13 virágkocsit a debreceni virágkarneválon (SzMo)
A menetet ezúttal is a Szent koronát, a magyar államiság jelképeit megformáló virágkompozíció nyitja meg, amit a Debrecen és Nagyvárad testvérvárosi kapcsolatait megjelenítő virágkocsi követ.
aug. 20
9:48
Tüzet is okozott a pénteki villámlás, sok a viharkár országszerte (Infostart)
Leginkább a középső országrészben kellett a vihar miatt beavatkozniuk a tűzoltóknak a péntek esti órákban - közölte az Országos Katasztrófavédelmi Főigazgatóság (OKF) szombaton.
aug. 20
9:48
Rekordszintre csökkent az ország biztonsági üzemanyag-tartalékának szintje (SzMo)
Az idei évben csökkentek a legnagyobbat hazánk biztonsági kőolaj- és kőolajtermék-készletei.
aug. 20
10:00
Versenyfutás az idővel: hős rendőrkutya mentette meg János életét (Blikk)
Arany fokozatú érdemjelet adományozott három Pest megyei rendőrnek Magyarország belügyminisztere. Másfajta, igencsak "személyre szabott" jutalmat kapott társuk, Főnök, a személykereső kutya.
aug. 20
10:12
Zivatarfigyelmeztetést adtak ki 14 megyére: délben dől el a tűzijáték sorsa (Pénzcentrum)
Az ország nagy részére felhőszakadás miatt adott ki figyelmeztetést az Országos Meteorológiai Szolgálat, többek között Pest megyében is elsőfokú zivatarveszély van. Operatív törsz felel az augusztus 20-i ünnepi események biztonságos lebonylításáért, arról délben döntenek, megtarthatják-e az este 9-kor kezdődő tűzijátékot.
aug. 20
10:12
Összeült az ünnep lebonyolításáért felelős operatív törzs (Demokrata)
Bármilyen, a programokban bekövetkező változásról azonnal tájékoztatják a közvéleményt.
aug. 20
10:18
Tragédia a Balatonnál: vízbe ugrott a családapa, többé nem jött fel a felszínre (Blikk)
Zamárdiban történt a tragikus baleset pénteken délután. A családapáért mentőhelikopterrel siettek a helyszínre. A rekkenő hőségben a vízibicikliről a Balatonba ugrott a férfi.
aug. 20
10:18
Órák múlva kiderül lesz-e tűzijáték, kora reggel összeült az operatív törzs (ATV)
Az augusztus 20-ai tűzijátékról a ma 12 órai ülést követően fognak döntést hozni.
aug. 20
10:18
Esküt tettek a honvédtisztek (Demokrata)
Haza csak addig van, amíg van, aki megvédje – jelentette ki Szalay-Bobrovniczky Kristóf honvédelmi miniszter.
aug. 20
10:24
Szervező: Várjanak még a traktorok az indulással! (ATV)
Szabó Bálint önkormányzati képviselő országos gazdatüntetést szervez szombat délután 4 órára, de egy Facebook-videóban üzent a résztvevőknek.
aug. 20
10:30
Novák Katalin: Magyarország növelni akarja Európa erejét (Demokrata)
Az együttműködés feltétele, hogy ne zsaroljanak bennünket – hangsúlyozta az államfő.
aug. 20
10:42
Novák Katalin: most kell erőt meríteni Szent István bölcsességéből (ATV)
A köztársasági elnök Székesfehérváron mondott ünnepi beszédet, amelyben kiemelte: Szent István jól döntött, amikor a keresztény Európához csatlakozott, és mi is jól döntöttünk, amikor az Európai Unió része lettünk. Úgy fogalmazott: nehéz időket élünk - a háború miatt is - ezért józan, bölcs vezetőkre van szükség, de együttműködésünk és megértésünk
aug. 20
10:48
Mutatjuk, hol volt a legkíméletlenebb a vihar (ATV)
Az ország középső részén volt a legtöbb dolga a tűzoltóknak.
aug. 20
11:00
Már csak pár óra és választ kapunk a kérdésre, ami az egész országot lázban tartja augusztus 20-án (Blikk)
Délben kiderül, hogy idén megtartják-e a tűzijátékot vagy sem. Az augusztus 20-ai nemzeti ünnep biztonságos lebonyolításáért felelős operatív törzs 12 órai ülésén dönt az esti fényjátékról- közölte Kovács Zoltán, a testület vezetője szombat reggel a Facebook-oldalán. Hullámokban csaphat le a vihar országszerte, Budapestet sem kerüli el az ítéletidő
aug. 20
11:06
Honvédelmi miniszter: Vissza kell kapnunk megbecsült státuszunkat (ATV)
Az augusztus 20-i katonai tisztavatáson beszélt erről Szalay-Bobrovniczky Kristóf.
aug. 20
11:24
Így értelmezi Márki-Zay Péter Szent István „iránymutatását” (ATV)
A polgármester szerint kérdés, hogy „megértjük-e az Imre herceghez intézett sorokból, hogy milyen a bölcs, igazságos, jó vezető, és miként válhatunk olyan nemzetté, amelyet a hatalom szeretete helyett, a Szeretet hatalma vezet.”
aug. 20
11:36
Térképen mutatjuk az összes élő riasztást (ATV)
Felhőszakadás, zivatar és hőség miatt is veszélyjelzéseket adtak ki.
aug. 20
11:48
Most dől el a szombat esti tűzijáték sorsa (Infostart)
Az operatív törzs déli ülésén dönt az esti tűzijátékról közölte Kovács Zoltán.
aug. 20
11:54
Jakab Péter hamarosan bejelenti azt, aminek a bejelentését néhány nappal ezelőtti és tegnapi bejelentésében megígérte (ATV)
A lényeg az, hogy a poszt szerint hamarosan kezdenek.
aug. 20
11:54
Nem kérdés az EU-tagság (Demokrata)
A végzete felé tántorgó, elvtelen Jobbik erőtlen tematizációs kísérlettel próbál életjelet adni magáról.

Keresés