A Független Benzinkutak Szövetsége üzemszünetet jelentett be augusztus 19-re és 20-ra. Ennek kapcsán megszólalt az egyik Nógrád megyei független benzinkút vezetője, aki elmondta, saját pénzből kell finanszíroznia a kútja működését, ami így neki havi 5 millió forintjába kerül.
A Független Benzinkutak Szövetsége augusztus 19-én és 20-án tiltakozásul üzemszünetet tart, de nem csak ők, hanem a nagyobb hálózatok is arra figyelmeztetnek mindenkit, hogy a nemzeti ünnep előtt mindenki teli tankkal induljon útnak.
A FŐMTERV Zrt. egy olyan telefonos applikációt hozott létre, amelyben bárki bejárhatja a budapesti M5-ös metrót. Az applikációban a felhasználók virtuálisan, a kiterjesztett valóság (Augmented Reality – AR) eszközével járhatják be a vonalat.
Kanyargós utakon, gyönyörű tájakon keresztül vezet az út a nyugalom és béke aprócska zsákfalujába, Bedepusztára. Sokáig egy lélekkel sem találkozni útközben, Bedepusztára érkezve azonban egy teljesen más világ tárul elénk: emberek sürögnek-forognak a házak körül, a falu gazdája, a holland Elroy Thümmler keze alatt is ég a munka.
Akár tízezrekkel is többe kerülhet ma egy családi bevásárlás, mint egy éve ilyenkor - ez derült ki, miután híradónk stábja több vásárlót is megkérdezett. A száguldó infláció kapcsán az agrárközgazdász azt mondta Híradónknak: a cukor és olaj ára akár 50 százalékkal is emelkedhet. A pénzromlás átlagos mértéke pedig akár a 20 százalékot is megközelíth
Budapesten egymás után építik a lakóparkokat. Ezt azonban szinte sehol sem követi a közlekedés fejlesztése. A megnövekedett autós forgalom túlterheli az úthálózatokat, élhetetlenné teszi az egykori kertvárosokat. Híradónk több kerületi polgármestert is megkérdezett. Van, aki a jogszabályokat változtatná meg, más a lakóparkok területi elosztását mód
Hallgassa meg a legfrissebb híreket, tényleg csak pár perc! A közélet, gazdaság aktuális híreiről, a társadalmat érintő változásokról röviden szól a friss hírek podcastunk.
Négy óra alatt hozták fel a Mátyás-hegyi barlangból azt a nőt, aki egy vezetett túrán sérült meg szombaton - írta a Magyar Barlangi Mentőszolgálat az MTI-nek küldött közleményében.
Az Ökumenikus Segélyszervezet Iskolakezdés együtt! segélyakciója a becsengetésig kétmillió forint adományt vár. Az gyűjtés a Társadalomkutató friss felmérésének megállapításaira is épít.
A hajnali 13-19 fokos hőmérsékletek után vasárnap gomolyfelhők képződnek, de csapadékra kicsi az esély, a kora délutáni csúcshőmérséklet - szélcsend mellett - 30-31 fok környékén alakul.
Az ukrán-magyar határszakaszon 8067 ember lépett be szombaton Magyarországra, a román-magyar határszakaszon belépők közül pedig 11 344-en nyilatkoztak úgy, hogy Ukrajnából érkeztek - tájékoztatta az Országos Rendőr-főkapitányság (ORFK) vasárnap az MTI-t.
Csupor Olívia fejére került a korona a 2022-es Miss Balaton balatonfüredi döntőjén, első udvarhölgynek Németh Vivient, második udvarhölgynek Czepek Katát választotta a zsűri, melynek elnöki székében Nánási Pál foglalt helyet.
Az aszály miatt már derékig sem ér a kukorica és a napraforgó. A magyar termőföldeknek azonban mindössze 1,5 százalékát öntözzük. Mi lesz, ha jövőre sem esik az eső? Át lehet állni sivatagi termelésre? Erre a kérdésre keresi a választ a Heti Napló riportja.
Az erdészeti, a természetvédelmi hatóság és a nemzeti parkok szakemberei a fakitermelés szabályozására vonatkozó rendelet módosítása után is ugyanúgy ellenőrizni fognak minden fakitermelést, mint eddig, mondta az Agrárminisztérium erdőkért és földügyekért felelős államtitkára beszélt a Kossuth rádió Vasárnapi újság című műsorában - az MTI közlése s
Zambó Péter szerint a rendeletmódosítás után is ellenőrizni fogják a fakitermelést az állami és a magánerdőkben, és egyébként is több millió köbméter tartalék van a rendszerben.
Azzal szinte mindenki tisztában van, hogy egy márkaszalonból kiguruló, vadonatúj autó már az első megtett méter után jóval kevesebbet ér. Évekkel később mégis sokaknak okozhat meglepetést, hogy a nemrég komoly összegért megvásárolt autójuk használtpiaci értéke csupán töredéke az eredeti vételárnak. Egy friss felmérés a személyautók életkorának és é
Az Európai Bizottság és az Európa Tanács szerint aggasztó, hogy a politikusok alulképzett családtagjai és barátai fontos tisztségeket tölthetnek be a bírói rendszerben.
Az Európai Bizottság és az Európa Tanács szerint aggasztó, hogy a politikusok alulképzett családtagjai és barátai fontos tisztségeket tölthetnek be a bírói rendszerben.
Légtérberepülést tart a Magyar Honvédség augusztus 15-én a kora délutáni órákban Budapesten, az augusztus 20-i légibemutató előkészítéseként - közölte a Honvédelmi Minisztérium (HM) vasárnap az MTI-vel.
A vallásosság – főleg annak intézményes, „egyházias” formája – hazánkban is csökkenőben van, miközben a nem hívők száma egyre nő. Érdekes ugyanakkor, hogy a felsőfokú végzettségűek között a legmagasabb a formális vallásgyakorlók aránya.