2008. január 1. kedd

jan. 1
9:11
Takarítják a fővárost (HírExtra)
A Közterület-fenntartó Zrt. (FKF) dolgozói 33 munkagéppel folyamatosan takarítják a havat főváros útjairól - tájékoztatta kedd reggel az MTI-t Horváth László, a társaság helyettes szóvivője. Elmondta: a BKV járatai a reggeli üzemkezdéskor zavartalanul el tudtak indulni.
jan. 1
9:58
Nem történtek katasztrófák szilveszterkor (Infostart)
Az Országos Katasztrófavédelmi Főigazgatóság dolgozóit szilveszterkor 111-szer riasztották, balesetekhez és tüzekhez kellett kivonulniuk, de egyik sem volt súlyos - mondta el az InfoRádióban a szervezet szóvivője. Dobson Tibor elmondta: a havazás ellenére valamennyi út járható.
jan. 1
10:14
Havazással érkezett meg 2008 (Infostart)
Ötven munkagép és 400 hómunkás takarítja a havat a főváros útjairól - közölte a Közterület-fenntartó helyettes szóvivője. Horváth László az InfoRádióban elmondta: a BKV járatai mindenhol, még a hegyi útvonalakon is rendben elindultak, de lényeges lassabban közlekednek.
jan. 1
10:24
Egerben született meg az év első babája (Infostart)
Éjfél után 1 perccel Heves megyében született meg az idei év első kisbabája az egri Markhot Ferenc kórházban. A kisfiú 54 centiméterrel és 2750 gramm súllyal jött világra, szülei a Péter nevet adták neki.
jan. 1
10:36
Lángra kapott laktanya Szolnokon (HírExtra)
Kigyulladt egy volt szovjet laktanyából kialakított kétszintes raktárépület Szolnokon az éjszaka. Mint Csomós Mátyás, a Nagy-Jászkun-Szolnok Megyei Katasztrófavédelmi Igazgatóság igazgatója az MTI érdeklődésére kedd hajnalban elmondta: az épület felső szintje kapott lángra.
jan. 1
10:57
Katasztrófavédelmi évértékelő (HírExtra)
Tavaly nem volt jelentős, a lakosság nagyobb tömegeit érintő veszélyhelyzet Magyarországon; az év a felkészülés és felkészítés jegyében telt - mondta Dobson Tibor, az Országos Katasztrófavédelmi Főigazgatóság (OKF) szóvivője a távirati irodának.
jan. 1
11:08
Sólyom László újévi beszéde (HírExtra)
A közös cél, az összetartás és a szolidaritás fontosságát hangsúlyozta Sólyom László köztársasági elnök újévi beszédében, kedden. Az ország állapotát nem lehet csak gazdasági adatokkal jellemezni.
jan. 1
11:08
Sólyom: közös célra, összetartásra és szolidaritásra van szükség (Alternatív Energia)
A közös cél, az összetartás és a szolidaritás fontosságát hangsúlyozta Sólyom László köztársasági elnök újévi beszédében, kedden. Az ország állapotát nem lehet csak gazdasági adatokkal jellemezni. Az, hogy egy országban jó-e élni, azzal mérhető leginkább, milyen az emberek egészsége, meddig élnek, jók-e az iskolák, milyen a természeti környezet, mennyire sikerült a szegénységet és a…
jan. 1
11:12
Sólyom László: "Megőriztük a reményt" (Infostart)
A közös cél, az összetartás és a szolidaritás fontosságát hangsúlyozta Sólyom László köztársasági elnök újévi beszédében. Az államfő szerint fontos megerősítenünk, hogy van "belső iránytűnk, hogy megőriztük a reményt". Sólyom László hangsúlyozta: "sok kárt okoz a mindent a mi-ők sémára leegyszerűsítő fekete-fehér gondolkodás".
jan. 1
11:13
Kezdődik a Biblia éve (HírExtra)
Kedden az újévi szentmiséken minden katolikus templomban felolvassák a Magyar Katolikus Püspöki Konferencia körlevelét a Biblia Évének kezdete alkalmából. A programsorozatban a protestáns egyházak is részt vesznek, amelynek hivatalos ünnepélyes megnyitója január 20-án lesz az ökumenikus imahét megnyitásakor Budapesten a Pozsonyi úti református templomban .
jan. 1
11:17
Képriport a budapesti csőtörésről, ami jelentős forgalomkorlátozást okozhat (Infostart)
Nagy mennyiségű víz került az éjjel az úttestre egy csőtörés után a XII. kerületben az Apor Vilmos tér és a Jagelló út sarkán.
jan. 1
11:24
Éfél után egy perccel született meg az első kisbaba (Metropol)
Az egri Markhot Ferenc kórházban éjfél után 1 perccel született meg egy kisfiú, akinek szülei a Péter nevet adták.
jan. 1
11:28
"Ez volt az év legnehezebb éjszakája" (Infostart)
Az év legnehezebb éjszakájának nevezte a szilvesztert az Országos Mentőszolgálat szóvivője az InfoRádióban. Győrfi Pál hozzátette: több mint 300 hívást kaptak az éjszaka folyamán, ami a napi átlag háromszorosa. A riasztások között volt közlekedési baleset, szurkálás, tűzijáték okozta baleset és több rosszullét is.
jan. 1
11:29
Rekord a kobzott tárgyak árverésén (HírExtra)
Árverési rekordot ért el 2007-ben ...a francia vámőrség. A testület 2400 euró híján 400 ezer euró (több mint 100 millió forint) jövedelemre tett szert az év során a határokon elkobzott, az országba engedély nélkül behozni próbált különböző, gyűjtők számára is értékes áruk elárverezéséből.
jan. 1
12:12
Sólyom László: közös célra, összetartásra és szolidaritásra van szükség (Metropol)
A közös cél, az összetartás és a szolidaritás fontosságát hangsúlyozta Sólyom László köztársasági elnök újévi beszédében, kedden.
jan. 1
12:28
Újévi babák (Metropol)
A 2008-as év első percében született meg egy kislány Budapesten és egy kisfiú Egerben.
jan. 1
12:28
Sólyom László újévi beszédének szó szerinti leirata (Alternatív Energia)
A közös cél, az összetartás és a szolidaritás fontosságát hangsúlyozta Sólyom László köztársasági elnök újévi beszédében,. Az ország állapotát nem lehet csak gazdasági adatokkal jellemezni. Az, hogy egy országban jó-e élni, azzal mérhető leginkább, milyen az emberek egészsége, meddig élnek, jók-e az iskolák, milyen a természeti környezet, mennyire sikerült a szegénységet és a kirekesztettséget…
jan. 1
13:06
Havazás minden mennyiségben - nézegessen képeket! (Infostart)
Bár órák óta országszerte havazik, az utak járhatóak. A legtöbb hó Csongrádban és Békésben esett, ahol megközelíti a 30 centimétert. Az autópályákat folyamatosan járják a munkagépek, ekézik a havat. Budapesten is havazik, a fővárosban ötven munkagép és 400 hómunkás takarítja a havat.
jan. 1
13:17
Kisebb késésekkel, de menetrend szerint járnak a vonatok (Metropol)
A havazás miatt kisebb késésekkel, de többnyire menetrend szerint járnak a vonatok; a budapesti elővárosi járatok közül a monori és sülysápi szerelvények átmenetileg leálltak.
jan. 1
14:43
Fábryék: "Vegyük fel a harcot!" (Infostart)
Levélben fordult hatvankét közéleti szereplő a magyar választópolgárokhoz, arra kérve őket, hogy keressék fel képviselőiket és hozzák tudomásukra, hogy a magyar társadalom elutasítja az egészségbiztosítás üzleti alapokra helyezését. A levelet a többi között aláírta Mádl Ferenc volt köztársasági elnök, több polgármester, egyetemi oktatók, Makovecz Imre építész és Fábry Sándor humorista.
jan. 1
15:29
Késnek a vonatok (HírExtra)
Az éjszakai havazás miatt néhány vonalon késésben közlekednek a vonatok - tájékoztatta kedd reggel az MTI-t Kavalecz Imre, a MÁV sajtófőnöke.
jan. 1
15:45
Semjén februárban választ (HírExtra)
Február 3-ra írták ki az időközi önkormányzati választást a Borsod-Abaúj-Zemplén megyei Semjénben, miután a képviselő-testület 2007. november közepén feloszlatta magát - adta hírül az Országos Választási Iroda internetes honlapja.
jan. 1
16:05
"A havazás erősebb a vártnál" - képgaléria (Infostart)
Hatvan munkagép és 300 hómunkás takarítja a havat a főváros útjairól - közölte az InfoRádióban a Fővárosi Közterület-fenntartó Zrt. helyettes szóvivője. Horváth László szerint a tömegközlekedést és a biztonságos autózást tudják biztosítani, annak ellenére, hogy a havazás erősebb az előzetesen jelzettnél.
jan. 1
16:50
Tizedszer is győztek idegenben a cápák (HírExtra)
A San Jose Sharks 3-2-re nyert a Minnesota Wild vendégeként az észak-amerikai profi jégkorongliga (NHL) legutóbbi játéknapján. Ezzel sorozatban a tizedik idegenbeli győzelmét aratta, ami klubrekordnak számít. Korábban négy együttesnek sikerült hasonló szériát produkálnia, egynek, a Detroit Red Wingsnek pedig hosszabbat, mégpedig 2006-ban 12 mérkőzésből állót.
jan. 1
17:04
Havazás: nincs elzárt település az országban (Infostart)
Nincs elzárt település az országban, az utak az elmúlt fél napban az ország déli és középső részén leesett 20-30 centis hó ellenére mindenütt járhatóak.
jan. 1
17:31
"Olyan nagy fennakadást a hó egyelőre nem jelentett" (Infostart)
Sem a vasúton, sem a helyközi buszközlekedésben nem okozott komolyabb fennakadást a havazás. A MÁV sajtófőnöke szerint kedd délutánra a reggeli késéseket is behozták, míg a Volán fődiszpécsere szerint az ünnepek miatt kicsi a forgalom, ezért nincsenek jelentős késések.
jan. 1
17:52
Gyurcsány Ferenc és Orbán Viktor pozíciója is megrendülhet (Alternatív Energia)
Nehéz év vár a koalícióra, 2008-ban több olyan kérdés is felmerül majd, ami szakítópróba lehet az MSZP-SZDSZ együttműködésében - vélekedtek politológusok. Szomszéd Orsolya, a Vision Consulting elemzője, Juhász Attila, a Political Capital szakértője és Kiszelly Zoltán politológus abban is egyetértett, hogy az év első felének legfontosabb belpolitikai eseménye a Fidesz kezdeményezte népszavazás…
jan. 1
18:36
2008 a népszavazás és koalíciós szakítópróba éve lesz? (Infostart)
Politológusok szerint 2008-ban nehéz év vár a koalícióra, hiszen idén több olyan kérdés is felmerül majd, ami szakítópróba lehet az MSZP-SZDSZ együttműködésében. A szakemberek szerint ugyanakkor a népszavazás kimenetele meggyengítheti Gyurcsány Ferenc vagy Orbán Viktor pozícióját is.
jan. 1
18:49
Kerekasztal az egészségbiztosítási törvény ellen (HírExtra)
A Magyar Szociális Fórum Kerekasztal a legfőbb ügyészt kérné fel, hogy forduljon az Alkotmánybírósághoz az egészségbiztosítási törvény miatt. Ha ő ezt nem teszi meg, akkor magánemberként támadják meg a jogszabályt.
jan. 1
18:55
Budapesten 300 köbméter szilveszteri hulladékot gyűjtöttek össze, és folyamatosan takarítják a havat (Metropol)
Újév napján Budapesten 300 köbméter szilveszteri hulladékot gyűjtöttek össze a közterület-fenntartó dolgozói, a hómunkások egész nap folyamatosan dolgoznak.
jan. 1
19:36
Az államfő szerint fontos az emberek hozzáállása - a nap hírei (Infostart)
Az összetartás fontosságáról beszélt újévi beszédében a köztársasági elnök. Az átlagosnál háromszor többször riasztották a mentőket szilveszter éjjelén. Pakisztánban februárra halasztják a választásokat. A nap hírei 2008. január 1-jén, hétfőn.
jan. 1
20:03
A héten újabb havazás és kemény fagy érkezik (Infostart)
A meteorológus szerint a kedden lehullott hó nem volt váratlan és különösebben heves sem. A hét végén visszatér a havazás. Kifejezetten hideg lesz, péntek éjszaka akár mínusz 10 fok is lehet.
jan. 1
22:23
Szombati MÁV-menetrend szerdán (Infostart)
A havazás miatt kedden este is még néhány vasúti járat 10-15 perces késéssel közlekedett - közölte Kavalecz Imre, a MÁV sajtófőnöke.
jan. 1
22:25
Fejlesztik Dobogókőt (HírExtra)
Elkészült a Dobogókő Kiránduló Központ fejlesztési terve, e szerint 300 millió forint ráfordítással komplett, a mozgással, aktív pihenéssel kapcsolatos programok sokaságát kínálják majd az ide látogatóknak - közölte Lőrincz László az új év első napján az MTI-vel.
jan. 1
23:34
Hómunkáshiány a fővárosban (HírExtra)
Hómunkásokat keres a Fővárosi Közterület-fenntartó Zrt., a 8 órás délutáni műszakra nettó háromezer forintot fizetnek - közölte a vállalat kedden. A 14 órától 22 óráig tartó munkára a kézi úttisztítási szolgáltatási csoportoknál lehet jelentkezni - tudatta közleményben Horváth László helyettes szóvivő.

2008. január 2. szerda

jan. 2
5:12
Hol kaparóvassal, hol ipari televízióval dolgoznak a kéményseprők (Alternatív Energia)
Egykor az újévi üdvözlőlapokról kormosképű kéményseprők nevettek ránk. Lábukon papucs volt, vállukra golyókötél tekeredett, hónuk alatt rózsás malac vísítozott. Vajon melyik kor, mely krónikása kapcsolta össze a kéményben turkáló fekete embereket a szerencsével? Hogy néz ki egy mai kéményseprő, s bekopog-e most is az újesztendő küszöbén egy kis aprópénzért, meg egy kis áldomásért?
jan. 2
5:16
Levél a kormány tervéről: "ez egy pártállami módszer" (Infostart)
Levélben fordult hatvankét közéleti szereplő a magyar választópolgárokhoz, arra kérve őket, hogy keressék fel képviselőiket és hozzák tudomásukra, hogy a magyar társadalom elutasítja az egészségbiztosítás üzleti alapokra helyezését. A levél egyik aláírója, Lányi András író, az Élőlánc Magyarországért mozgalom elnökségi tagja az InfoRádiónak adott interjúban a kormány "üzleti tervét" is elemzi.
jan. 2
5:23
Mindent elárulnak a jegyzőkönyvek: káromkodnak, kiabálnak a képviselők (Alternatív Energia)
Érdekes dolgokat tudhattak meg tavaly is a parlamenti közvetítéseket figyelők a képviselők magánéletéről, mentalitásáról. Kiderült, hogy a honatya is csak ember, akit olykor elragadnak az indulatok, így kiszaladnak a száján oda nem illő szavak is. A jegyzőkönyvek tanulsága szerint egyes képviselők véletlenül kínos helyzetbe keveredtek, másokról pedig kiderült: gondolataikat szívesen közvetítik…
jan. 2
5:52
Kékestetőn a hóágyút intenzív havazás váltotta (Infostart)
Kékestetőn hétköznap és némely napon éjjel is nyitva tart a sípálya. A vállalkozás sajtófőnöke az InfoRádióban azt mondta: az intenzív havazás jót tett a pályáknak, amelyeken eddig hóágyúkkkal biztosították a 20-40 centiméteres havat.
jan. 2
5:54
Napi 12 milliós kötbér járna a fővárosnak (Alternatív Energia)
Januárban folytatódhatnak az egyeztetések a 4-es metró Fővám téri állomásáról. Kiderülhet, hogy a nemrég egyéves kivitelezési csúszást bejelentő Hídépítő Zrt. kiszáll-e a beruházásból, illetve az is, elkerülhető-e a metróvonal megnyitásának újabb halasztása. A főváros azonban nem feltétlenül számíthat kártérítésre a cégtől. A megbízó BKV és a Hídépítő közötti szerződés szerint ugyan a késedelmes…
jan. 2
6:40
Nincs elzárt település (HírExtra)
Nincs elzárt település az országban, az utak az elmúlt fél napban az ország déli és középső részén leesett 20-30 centis hó ellenére mindenütt járhatóak - közölte a katasztrófavédelem az MTI-vel kedden.
jan. 2
6:46
Schlierenzauer diadalmaskodott (HírExtra)
Gregor Schlierenzauer diadalmaskodott az 56. alkalommal kiírt - két-két németországi és osztrák viadalból álló - síugró Négysáncverseny második állomásán, Garmisch-Partenkirchenben, ahol elseje délutánján vetélkedett a mezőny.
jan. 2
7:01
Hétvégi menetrend szerint (HírExtra)
A havazás miatt kedden este is még néhány vasúti járat 10-15 perces késéssel közlekedett - tájékoztatta az MTI-t Kavalecz Imre, a MÁV sajtófőnöke. Egyben közölte: mivel a meteorológiai előrejelzések szerint folytatódik a havazás, a MÁV szerdán a szombati menetrend szerint közlekedteti a vonatokat.
jan. 2
7:06
A budapesti főútvonalakat már megtisztították a hótól (Infostart)
Budapesten éjfél körül befejeződött a havazás, így a Fővárosi Közterület-fenntartó Zrt. munkatársai a hajnali órákra végeztek a főútvonalak megtisztításával - közölte az InfoRádióban a vállalat helyettes szóvivője.
jan. 2
7:12
Tűz Dozmaton (HírExtra)
Súlyos, másod és harmadfokú égési sérüléseket szenvedett egy fiatalember kedden este a Vas megyei Dozmaton, amikor tűz ütött ki családi házuk konyhájában - közölte az MTI-vel a katasztrófavédelem.
jan. 2
7:16
A korábbi országos rendőrkapitányt és a volt minisztert is kihallgatták (Infostart)
Petrétei József volt rendészeti minisztert és Bene László korábbi országos rendőrfőkapitányt is tanúként hallgatták ki a rendőri vezetők kollektív illetményemelése miatt indult nyomozásban.
jan. 2
7:38
Horváth Ágnes éve (HírExtra)
2007 az egészségügyi reformról szólt. A több biztosítós modell ellenzői Chilét, pártolói a Kádár-korszakot emlegették, ha bele kellett dörgölni az ellen orrát az általa preferált egészségügy-finanszírozási modellbe. A Kádár-noszatalgiában rutinos szocik és modernizálásba fulladt liberálisok csörtéiből született kompromisszum kisérletnek tűnik a baszni is és szűzen is maradni örök problémájára.
jan. 2
7:49
"A pártállami módszerek visszatérése" (HírExtra)
A kormány visszaél a hatalmával és súlyos károkat okoz az országnak. A pártállami módszerek visszatérése ellen a társadalomnak kell fellépnie – állítja hatvankét neves közéleti személyiség. Az aláírók júliusban tették közzé első nyilatkozatukat, melyben kérték az államfőt, hogy a vagyontörvényt küldje előzetes normakontrollra.
jan. 2
8:04
Elhunyt Hoffmann Tamás (HírExtra)
Elhunyt Hoffmann Tamás etnográfus - értesítette a család az MTI-t kedden. A neves néprajzkutató súlyos betegség után hétfőn hajnalban, 76 éves korában hunyt el. Hoffmann Tamás 1931-ben született Budapesten, 1954-ben végezte el az ELTE BTK muzeológia-néprajz szakát.
jan. 2
8:06
Politikai jóslatok 2008-ra (HírExtra)
Nehéz év vár a koalícióra, 2008-ban több olyan kérdés is felmerül majd, ami szakítópróba lehet az MSZP-SZDSZ együttműködésében - vélekedtek politológusok az MTI-nek nyilatkozva. Szomszéd Orsolya, a Vision Consulting elemzője, Juhász Attila, a Political Capital szakértője és Kiszelly Zoltán politológus.

Keresés