Hazárdjáték. Ez a címe Debreczeni József legújabb kötetének, amelyben szerkesztés és válogatás nélkül, időrendben adja közre a 2002-es választás, illetve a 2007-es lakiteleki nosztalgiatalálkozó között született politikai publicisztikáit. A Hazárdjáték a szerző szerint a 2004-es népszavazást idézi, de mert Debreczeni úgy véli, a szó alkalmas arra, hogy jellemezze a 2002 óta tartó politikai…
December helyett csak januárban alakulnak meg azok a munkacsoportok, amelyek előkészítik a kormány és a főváros közötti Budapest-szerződés felülvizsgálatát, illetve a kibővített kontraktus törvényi szintű előkészítését - tudta meg lapunk. A módosított szerződés tartalmaz majd ugyan új budapesti fejlesztéseket, de összességében a kabinet nem ad több pénzt a fővárosnak, mint amennyit a 2008-as…
Új elnök, minden poszton új miniszterek, feszült viszony a szocialistákkal röviden ezekkel a címszavakkal lehet jellemezni az SZDSZ idei évét. A szabad demokratáknak emellett szembe kell nézni azzal is, hogy az MSZP-hez hasonlóan - támogatásuk jelentősen csökkent 2007-ben. A helyzet rendezését Kóka János elnök részben attól várhatja, hogy miután lemondott a gazdasági minisztérium vezetéséről,…
Szigorodik a biztosítási jogviszony ellenőrzése, átalakul a cukorbetegség támogatása, befejeződik a mentés és a betegszállítás kettéválasztása ezek a legfontosabb változások az egészségügyben januártól. Holnaptól ha valakinek nincs érvényes biztosítása, a kezelést megkapja ugyan, de az adóhivatal évekre visszamenőleg behajthatja az elmaradt járulékokat. A diabétesz kezelését szolgáló…
Átlagosan 6,9 százalékkal nő jövőre a MÁV-nál és leánycégeinél foglalkoztatottak alapbére, emellett a munkavállalók által választható béren kívüli juttatások összege éves szinten 250 000 forintra nő. Ezt tartalmazza a MÁV menedzsmentje, illetve az öt reprezentatív vasutas-szakszervezet közül négy (Mérnökök és Technikusok Szabad Szakszervezete, Mozdonyvezetők Szakszervezete, Pályavasúti Dolgozók…
Aki az idén nem rendezte az egészségügyi ellátásra jogosító jogviszonyát, attól az ellátást jövőre sem tagadhatják meg, azonban az APEH behajthatja az elmaradt járulékot – tájékoztatott az újévtől életbe lépő változásokról az Egészségügyi Minisztérium.
A következő években 500 kilométernyi vasút fejlesztésére nyílik lehetőség uniós forrásokból - közölte a Gazdasági és Közlekedési Minisztérium. A tárca közleménye szerint a jövőre is folytatódó vasúti reform célja a pazarlást felszámoló, utasbarát és szolgáltató szemléletű működés kialakítása a vasúti közösségi közlekedésben.
Miután halál unalmassá vált a politika, s mindenkiről előre lehet tudni, hogy mit fog mondani, a politikai televíziózás is elvesztette az érdekességét. Ezzel is indokolta Juszt László a mai Napkeltében, hogy náluk már nem kapcsolják be reggelente a televíziót.
Január 3-án folytatódnak a tárgyalások a MÁV-START Zrt. és a Vasúti Dolgozók Szabad Szakszervezete (VDSzSz) között - közölte a MÁV-START vasárnap este az MTI-vel. A MÁV-START Zrt. december 30-án folytatta a bértárgyalásokat a szakszervezetekkel.
Csaknem 4800 új kerékpárt és még 30 utánfutót vásárol a Magyar Posta Zrt. A beruházás összértéke nagyjából 1,1 milliárd forint, ami magába foglalja öt évre az eszközök karbantartását, valamint eseti javítását is, 150 millió forint keretösszegig - tudta meg a Független Hírügynökség a Magyar Posta szóvivőjétől.
Jövőre a postai szolgáltatásoktól kezdve a gáz árán át a villamos energiáig sok szolgáltatás díja emelkedik. Emellett jövőre megváltozik a felsőoktatási felvételi szabálya, és drágul a budapesti közszolgáltatások ára.
Felmérhetetlen konfliktusokkal járhat majd, hogy több évtized múlva újra Kína lesz a világ vezető nagyhatalma - vélekedett Bogár László, aki szerint a nyugati civilizációnak szembesülnie kell azzal, hogy kétszáz év után az ázsiai országnak adja át a stafétabotot.
Ijesztő mértékű takarmányhiány fenyegeti a világot - mondta Raskó György agrárközgazdász az InfoRádió Aréna című műsorában. A szakértő arra számít, hogy 2008-ban igen magasak lesznek a termelői árak.
Havazás kezdődött a fővárosban hétfő délelőtt, ezért a Fővárosi Közterület-fenntartó Zrt. (FKF) harminc munkagéppel hozzálátott a fontosabb útvonalak síkosságmentesítéséhez - közölte a társaság helyettes szóvivője az MTI-vel.
Várhatóan tavasszal írja ki a digitális földfelszíni televíziózás és rádiózás beindításához szükséges pályázatokat a Nemzeti Hírközlési Hatóság, így már 2008-ban megkezdődhet a szolgáltatás.
Szilveszter éjszaka 1200 mentő lesz szolgálatban, akik országszerte 500 mentőautóval dolgoznak. Éjjel 11 óra és hajnali 4 óra között általában folyamatosak a riasztások - mondta az Országos Mentőszolgálat szóvivője.
Megszavazta az Országgyűlés az egészségbiztosítási törvényt, de az államfő nem írta alá. Eltűntek a határátkelők Szlovénia, Ausztria és Szlovákia irányában, Magyarország is tagja lett a schengeni övezetnek. Viperával verték meg ismeretlenek Csintalan Sándort, és előkerült az Alsóőrsről eltűnt postásnő.
Havazás kezdődött a fővárosban hétfő délelőtt, ezért a Fővárosi Közterület-fenntartó Zrt. (FKF) harminc munkagéppel hozzálátott a fontosabb útvonalak síkosságmentesítéséhez - közölte a társaság helyettes szóvivője.
Szilveszterkor csak este hat és reggel hat óra között lehet felhasználni a tűzijátékokat - mondta el az InfoRádióban az ORFK osztályvezetője. A pirotechnikai eszközöket 28-ától árusíthatják, egészen szilveszter estéit.
Félezer mentőautó és 1.200 dolgozó lesz szolgálatban országszerte szilveszterkor, csak a fővárosban 3-400 riasztásra számítanak - mondta a mentők szóvivője hétfőn.
A Kenyába indulni szándékozókat arra figyelmezteti a magyar Külügyminisztérium, hogy alaposan fontolják meg az utazást, mert az afrikai országban fegyveres zavargások miatt teljesen kiszámíthatatlanná vált a helyzet.
A BOCS Alapítvány vitaindítójában hangsúlyozta: a szegénység elleni küzdelem is kilátástalan a nők reproduktív jogainak biztosítása, a lányok iskolázása, a családtervezési eszközök elérhetősége nélkül.
Életének 97. évében, hosszú betegség után hétfőn meghalt Sík Olga, a magyar énektanítás kimagasló személyisége - közölte a Kőbányai Zenei Stúdió és a Magyar Zene- és Táncművészek Szakszervezete nevében Gyimesi László főtitkár az MTI-vel.
Életének 97. évében, hosszú betegség után hétfőn meghalt Sík Olga, a magyar énektanítás kimagasló személyisége - közölte a Kőbányai Zenei Stúdió és a Magyar Zene- és Táncművészek Szakszervezete nevében Gyimesi László főtitkár.
Január elsejétől a szakorvosi rendelőkben is elszámolási bizonylatot kell adni - ilyet eddig csak a kórházi kezelések után kaptak a betegek. A papírra az összes elvégzett kezelést rá kell vezetni, és azt is, hogy ezek mennyibe kerültek.
Megúszhatja Gerhard Berger, hogy 2007. augusztus 2-án a budapesti Roosevelt téren talpig Marlboro feliratú ruhában és kocsival pózolt az újságírók előtt. A Közép-Magyarországi Regionális Felügyelőség ugyan megállapította a jogsértést, mégis megtagadta az eljárás lefolytatását ellene.
Félezer mentőautó és 1.200 dolgozó lesz szolgálatban országszerte szilveszterkor, csak a fővárosban 3-400 riasztásra számítanak - mondta a mentők szóvivője az MTI-nek hétfőn. Szilveszter éjszakáján az este 11.00 és hajnali 4 óra közötti időszak a legzsúfoltabb a mentők számára.