Egykor az újévi üdvözlőlapokról kormosképű kéményseprők nevettek ránk. Lábukon papucs volt, vállukra golyókötél tekeredett, hónuk alatt rózsás malac vísítozott. Vajon melyik kor, mely krónikása kapcsolta össze a kéményben turkáló fekete embereket a szerencsével? Hogy néz ki egy mai kéményseprő, s bekopog-e most is az újesztendő küszöbén egy kis aprópénzért, meg egy kis áldomásért?
Levélben fordult hatvankét közéleti szereplő a magyar választópolgárokhoz, arra kérve őket, hogy keressék fel képviselőiket és hozzák tudomásukra, hogy a magyar társadalom elutasítja az egészségbiztosítás üzleti alapokra helyezését. A levél egyik aláírója, Lányi András író, az Élőlánc Magyarországért mozgalom elnökségi tagja az InfoRádiónak adott interjúban a kormány "üzleti tervét" is elemzi.
Érdekes dolgokat tudhattak meg tavaly is a parlamenti közvetítéseket figyelők a képviselők magánéletéről, mentalitásáról. Kiderült, hogy a honatya is csak ember, akit olykor elragadnak az indulatok, így kiszaladnak a száján oda nem illő szavak is. A jegyzőkönyvek tanulsága szerint egyes képviselők véletlenül kínos helyzetbe keveredtek, másokról pedig kiderült: gondolataikat szívesen közvetítik…
Kékestetőn hétköznap és némely napon éjjel is nyitva tart a sípálya. A vállalkozás sajtófőnöke az InfoRádióban azt mondta: az intenzív havazás jót tett a pályáknak, amelyeken eddig hóágyúkkkal biztosították a 20-40 centiméteres havat.
Januárban folytatódhatnak az egyeztetések a 4-es metró Fővám téri állomásáról. Kiderülhet, hogy a nemrég egyéves kivitelezési csúszást bejelentő Hídépítő Zrt. kiszáll-e a beruházásból, illetve az is, elkerülhető-e a metróvonal megnyitásának újabb halasztása. A főváros azonban nem feltétlenül számíthat kártérítésre a cégtől. A megbízó BKV és a Hídépítő közötti szerződés szerint ugyan a késedelmes…
Nincs elzárt település az országban, az utak az elmúlt fél napban az ország déli és középső részén leesett 20-30 centis hó ellenére mindenütt járhatóak - közölte a katasztrófavédelem az MTI-vel kedden.
Gregor Schlierenzauer diadalmaskodott az 56. alkalommal kiírt - két-két németországi és osztrák viadalból álló - síugró Négysáncverseny második állomásán, Garmisch-Partenkirchenben, ahol elseje délutánján vetélkedett a mezőny.
A havazás miatt kedden este is még néhány vasúti járat 10-15 perces késéssel közlekedett - tájékoztatta az MTI-t Kavalecz Imre, a MÁV sajtófőnöke. Egyben közölte: mivel a meteorológiai előrejelzések szerint folytatódik a havazás, a MÁV szerdán a szombati menetrend szerint közlekedteti a vonatokat.
Budapesten éjfél körül befejeződött a havazás, így a Fővárosi Közterület-fenntartó Zrt. munkatársai a hajnali órákra végeztek a főútvonalak megtisztításával - közölte az InfoRádióban a vállalat helyettes szóvivője.
Súlyos, másod és harmadfokú égési sérüléseket szenvedett egy fiatalember kedden este a Vas megyei Dozmaton, amikor tűz ütött ki családi házuk konyhájában - közölte az MTI-vel a katasztrófavédelem.
Petrétei József volt rendészeti minisztert és Bene László korábbi országos rendőrfőkapitányt is tanúként hallgatták ki a rendőri vezetők kollektív illetményemelése miatt indult nyomozásban.
2007 az egészségügyi reformról szólt. A több biztosítós modell ellenzői Chilét, pártolói a Kádár-korszakot emlegették, ha bele kellett dörgölni az ellen orrát az általa preferált egészségügy-finanszírozási modellbe. A Kádár-noszatalgiában rutinos szocik és modernizálásba fulladt liberálisok csörtéiből született kompromisszum kisérletnek tűnik a baszni is és szűzen is maradni örök problémájára.
A kormány visszaél a hatalmával és súlyos károkat okoz az országnak. A pártállami módszerek visszatérése ellen a társadalomnak kell fellépnie – állítja hatvankét neves közéleti személyiség. Az aláírók júliusban tették közzé első nyilatkozatukat, melyben kérték az államfőt, hogy a vagyontörvényt küldje előzetes normakontrollra.
Elhunyt Hoffmann Tamás etnográfus - értesítette a család az MTI-t kedden. A neves néprajzkutató súlyos betegség után hétfőn hajnalban, 76 éves korában hunyt el. Hoffmann Tamás 1931-ben született Budapesten, 1954-ben végezte el az ELTE BTK muzeológia-néprajz szakát.
Nehéz év vár a koalícióra, 2008-ban több olyan kérdés is felmerül majd, ami szakítópróba lehet az MSZP-SZDSZ együttműködésében - vélekedtek politológusok az MTI-nek nyilatkozva. Szomszéd Orsolya, a Vision Consulting elemzője, Juhász Attila, a Political Capital szakértője és Kiszelly Zoltán politológus.
A Fővárosi Közterület-fenntartó Zrt. (FKF) az éjszakai műszakban 80 téli célgéppel és 241 fő hómunkással folytatta a fő- és tömegközlekedési útvonalhálózat, hidak, felüljárók, közjárdák közlépcsők, valamint a lakosság ellátását biztosító logisztikai központokhoz, egészségügyi intézményekhez vezető mellékútvonalakon a hóeltakarítást és síkosságmentesítést - tájékoztatta az MTI-t Horváth László.
A kirendelt védői rendszer átalakítását szorgalmazza a Magyar Helsinki Bizottság, miután vizsgálata a rendszer válságáról és a kirendelt védőkkel szembeni bizalomhiányról tanúskodik - írta szerdán a Népszabadság.
A váltófagyás fennakadásokat okoz a reggeli vasúti közlekedésben, ezért az elővárosi vonalakon néhány esetben nem indulnak el a vonatok - közölte a MÁVINFORM ügyeletese. Közben Budapesten a keddi havazás után szerda reggelre megtisztították a fontosabb mellékutakat - mondta az InfoRádiónak a Fővárosi Közterület-fenntartó Zrt. helyettes szóvivője.
A hét első munkanapjára meghirdetett menetrend szerint közlekednek szerdán a vonatok, ám az elővárosi vonatok nem járnak - közölte a Mávinform ügyeletese az MTI-vel.
Az ország valamennyi autópályája és főútvonala jól járható szerda délelőtt, ám az alsóbbrendű utak egy része még hókásás. A főváros főbb útvonalai járhatók, a mellékutak azonban havasok, hókásásak. A vonatforgalomban sincs fennakadás. A járművek holnaptól járnak ismét a megszokott menetrend szerint.
Az ország valamennyi autópályája és főútvonala jól járható szerda délelőtt, ám az alsóbbrendű utak egy része még hókásás - közölte az Útinform az MTI-vel.
A jövő héten kezdi meg sajátos értékelő körútját a minisztériumokban Gyurcsány Ferenc kormányfő - írja a Népszabadság. Az eddigi gyakorlattól eltérően a kormánytagok 2007-ben nem kaptak jutalmat, az értékelés azonban nem marad el: Gyurcsány Ferenc mindegyikükkel négyszemközt tárgyalja ki az elmúlt év eseményeit és teljesítményét, a értékelő beszélgetések lényege azonban inkább az év első három…
Elesik a BKV a napi 12,6 milliós kötbértől, ha felmondja a 4-es metró Fővám téri megállójára kötött szerződését a Hídépítő Zrt.-vel. A késedelmes teljesítésért nem jár ugyanis a kártérítés, ha a megbízó bontja fel a megegyezést - írja a Népszava.
Átszervezte január elsejétől az ellenőrzési feladatait a Vám-és Pénzügyőrség. A szervezeten belül Regionális Ellenőrző Központokat alakítottak. Ezek feladata lesz az energiaadóval, a vámmal, a nem közösségi adókkal és az Európai Mezőgazdasági Orientációs és Garancia Alapból nyújtott támogatásokkal kapcsolatos feladatok ellátása és a környezetvédelmi termékdíj kiszabása és ellenőrzése.
Egyelőre nem épülhet meg a soproni Erzsébet Kórház helikopter-leszállópályája, mert nincs rá elég pénz. A Kisalföld azt írja, hogy bár az előkészítés már egy éve megkezdődött, a kivitelezés még várat magára.
Mától kapható a BKV új havibérlete, amelyet mindenki tetszése és igénye szerinti dátumtól számított 30 napig használhat. A cég vezetői úgy gondolják, ezzel új korszak kezdődhet a bérletvásárlási rendszerben: mivel a szelvényeket előre is meg lehet vásárolni, megszűnhet a hónap elején szokásos sorban állás a kasszáknál.
Hetven eseményhez riasztották a tűzoltókat a havazás miatt az elmúlt 24 órában. Dobson Tibor, az Országos Katasztrófavédelmi Főigazgatóság szóvivője a Független Hírügynökségnek elmondta, hogy sok esetben árokba csúszott autókon segítettek, de fakivágásokhoz is ki kellett vonulniuk.
A pénzügyminiszter szerint a Fidesz némileg háttérbe szorította a pártérdekeket, és kezdi felmismerni mi áll az ország érdekében. Veres János a Napi Nagzdaságnak azt mondta, hogy az ellenzéki párt decemberbenn publikált programjában már megfogalmazott olyan célokat, amelyeket a kormány is elkezdett.
Januártól több változás lépett életbe az egészségügyi ellátórendszerben. A kórházaknak gazdagabb étrendet, február közepétől pedig széfet kell biztosítaniuk minden ágy mellé. Januártól a biztosítotti jogviszony meglétét minden orvos az interneten köteles ellenőrizni még a beavatkozás, vagy vizsgálat előtt. Változás az is, hogy 405 gyógyszer ára átlagosan tíz százalékkal csökken.
Napokon belül elindulhat az anyatejgyűjtő-járat Szombathelyen, így a kismamáknak már nem kell feltétlenül a tejgyűjtő állomásra menniük - írja a Vas Népe. A járat elindítását az tette szükségessé, hogy az elmúlt hónapokban egyre kevesebb édesanya adta le a tejét és emiatt időnként tejhiány alakult ki.
Az elmúlt 24 órában majdnem nyolcvan alkalommal riasztották a tűzoltókat a hóesés miatt - mondta az InfoRádiónak az Országos Katasztrófavédelmi Főigazgatóság szóvivője. Dobson Tibor arra hívta fel a figyelmet, hogy az autósoknak a megváltozott útviszonyokat figyelembe véve kell közlekedniük.
Lakókocsiban találtak rá egy hajléktalan holttestére Zuglóban, a férfi halálát feltehetően kihűlés okozta - közölte a Budapesti Rendőr-főkapitányság sajtóügyeletese az MTI-vel szerdán.
Magyarország lemaradása minden téren egyre fokozódik. A velünk együtt EU-taggá vált országok közül immár három használja a közös uniós pénzt, az eurót, és egy év múlva várhatóan Szlovákia is felsorakozik hozzájuk. Magyarországon a kormány alkalmatlansága, hazudozásai miatt azonban a távoli jövő ködébe veszik az euró bevezetése.
Jövő hétfőn lép hivatalba Merényi Miklós új római nagykövet, aki az InfoRádiónak adott interjúban kijelentette: elsősorban a gazdasági kapcsolatokat szeretné erősíteni Olaszországgal. A diplomata elmondta: nemcsak a befektetéseket, hanem az energiapolitikai együttműködést is szeretné ösztönözni.
Időközi polgármester-választás lesz vasárnap Beregsurányban, ahol lemondott tisztségéről a korábbi önkormányzati vezető - közölte a Szabolcs-Szatmár-Bereg megyei település jegyzője az MTI-vel szerdán.
A hétfői munkarendnek megfelelően közlekedteti a vonatokat a MÁV szerdán - közölte a vasúttársaság közleményben az MTI-vel. A budapesti elővárosi forgalomban az időjárás miatt további változásokat vezettek be.
Kutyák százai szaladtak el szilveszter éjszakáján a hangzavar elől. A Fővárosi Közterület-felügyelet Állategészségügyi Telepén percenként szól a telefon, az elveszett ebeket keresik a gazdik.
Január elsejétől átalakult a Vám- és Pénzügyőrség ellenőrzési szervezete. A szervezet vámigazgató-helyettese szerint a testület így hatékonyabban tudja majd ellátni feladatait, a gazdálkodók számára pedig egyszerűbb és gyorsabb lesz az ügyintézés. Januártól a hatóság ellenőrzi a környezetvédelmi termékdíjak befizetését is.
A hátunk mögött hagyott év nem szűkölködött az olyan botrányokban, melyek ürügyén politikusokra mutogathatott a szavazópolgár. Régóta mondom, állítsák vissza a királyságot. Kit érdekel egy neokiszes karrierista síbolása? Minden boldog országban van egy beltenyésztett család, amelyik tagjain röhögni lehet. Erre nekünk választott képviselők jutnak. Így múlik el a világ dicsősége.
Kilencezer új, illetve felújított kollégiumi férőhelyet adtak át a felsőoktatási beruházások keretében az elmúlt másfél évben - közölte az oktatási tárca szerdán az MTI-vel.
A Fidesz szerint 8-10 százalékkal kapnak kevesebb nyugdíjat azok, akik idén januártól fejezik be a munkát. Az ellenzéki párt országgyűlési képviselője, Iván László az InfoRádióban elmondta: a megváltozott nyugdíjszámítási rendszer rendkívül hátrányosan érinti a most nyugállományba vonulókat, ugyanakkor a rendelkezés nem oldja meg a rendszer alapvető problémáit.
Időközi polgármester-választás lesz vasárnap Beregsurányban, ahol lemondott tisztségéről a korábbi önkormányzati vezető - közölte a Szabolcs-Szatmár-Bereg megyei település jegyzője az MTI-vel szerdán.
Nyolc városban, 65 szakkal mutatkozik be a Nyugat-magyarországi Egyetem az új év első heteiben. A januári roadshow új a vonása a könnyed, vidám hangvétel, amelyről a rendezvény szóvivője, Litkai Gergely humorista gondoskodik - mondta Faragó Sándor rektor szerdán Sopronban tartott sajtótájékoztatón.
Az Oktatási és Kulturális Minisztérium összegzése szerint kilencezer új, illetve felújított kollégiumi férőhelyet adtak át a felsőoktatási beruházások keretében az elmúlt másfél évben.
Becsületsértés miatt jogi eljárást kezdeményezett Pécs szocialista polgármestere ellen Révész Mária, a városi közgyűlés Fidesz-KDNP-frakciójának vezetője. Erről maga a feljelentő beszélt szerdán Pécsett, sajtótájékoztatón.
Iván László képviselő úr a 2008. évi nyugdíjakról valótlanságokat állít. Senki nem akarja a nyugdíjakat megadóztatni. A 2008 januári nyugdíjemelés a törvényi előírásoknak megfelelően történik, nem úgy mint a Fidesz-kormány idején.
Az ÁNTSZ szerint jótékony hatással volt a levegőre az elmúlt napok hosszan tartó havazása. Közben a kormány szerint a légszennyezés miatt Németországhoz hasonlóan Magyarországon is korlátozni kellene a forgalmat.
Eddig körülbelül húsz kutyát fogtak be az ebrendészek a fővárosban. A szilveszteri petárdázások miatt sok állat elszökött otthonról. Az Illatos úti ebtelep vezetője az InfoRádióban elmondta: sok sérült kutya került be hozzájuk. Az állatokért azonban folyamatosan jelentkeznek a gazdik.