2008. május 1. csütörtök

máj. 1
6:48
Autót ne adj kölcsön! Mától mindenért a tulaj fizet (168 Óra Online)
Mától élesben alkalmazza a rendőrség az objektív felelősség elvét; a hét kiemelt szabálysértés, köztük gyorshajtás esetén 30 ezer forinttól 300 ezer forintig terjedő közigazgatási bírságot szabnak ki a gépjármű üzemben tartójával szemben. Csak akkor ne a tulaldonos fizet, ha bizonyítja, hogy ellopták a kocsiját. [Dátum: 2008. 05. 01. 06:45]
máj. 1
7:04
Mától emelkedik a fővárosban a távhőszolgáltatás hődíja (Infostart)
Csütörtökön 4,7-6,1 százalékkal emelkedik Budapesten a lakossági fogyasztók részére a távhőszolgáltatás hődíja - közölte a Főtáv Zrt. A díj az idén egyszer már emelkedett: februárban 3-5 százalékkal.
máj. 1
7:15
Kisebbségi  kormányra virradtunk (168 Óra Online)
Mától kisebbségi kormányzás kezdődik Magyarországon: mivel az SZDSZ szerdán kilépett a koalícióból, a kormányt a jövőben egy párt, az MSZP alkotja. [Dátum: 2008. 05. 01. 07:15]
máj. 1
8:16
Mától naponta közlekednek a balatoni hajók (Infostart)
Május elsejétől naponta közlekednek a hajók Siófok, Balatonfüred és Tihany, valamint Fonyód és Badacsony között, mondta Kapócs Ferenc, a Balatoni Hajózási Zrt. kereskedelmi igazgatója. Hozzátette, a hosszúhétvégén sétahajókat is indítanak.
máj. 1
8:50
Késnek a villamosenergia-ipari dolgozók villanyszámlái (Infostart)
Január óta nem kaptak villanyszámlát a villamosenergia-ipari dolgozók, akik attól tartanak, hogy egyben kell majd kifizetniük az elmaradt csekkeken szereplő összegeket. Boross Norbert, a Budapesti Elektromos Művek Nyrt. (ELMŰ) kommunikációs igazgatója elmondta: cége esetében az érintetteknek lehetőségük lesz részletekben fizetni.
máj. 1
9:39
Lendvai: "Ahhoz, hogy ne így legyen, könnyű támogatókat szerezni" (Infostart)
Az MSZP parlamenti frakcióvezetője szerint a kisebbségi kormánynak csupán két kérdésben kell az SZDSZ-en kívüli támogatókat szereznie: az egészségügy és az adórendszer átalakításával kapcsolatban. Lendvai Ildikó az InfoRádió Aréna című műsorában úgy fogalmazott: a többi kérdésben javarészt egyetért a két korábbi koalíciós partner. A politikus arról is beszélt: az új egészségügyi törvény célja,…
máj. 1
10:22
A gyufagyárat ajánlották a trianoni tabudöntögetőnek (168 Óra Online)
Egyik feladatomnak azt tekintettem, hogy megvédjem szabadgondolkodású diákjaimat, például a közgazdászok Katalin-körét. A Katalin egy helyi kocsma volt, ahol a fiatalok összegyűltek, s a rendszert szidták. [Dátum: 2008. 05. 01. 07:04]
máj. 1
10:25
Horn: "Tudomásul kell vennünk, hogy már nem vagyunk a koalícióban" (Infostart)
Nem hívja vissza az SZDSZ delegált tagjait a többségi állami tulajdonú cégekből. A szabad demokrata párt ügyvivője az InfoRádiónak elmondta: a visszahívásokról a közgyűléseknek kell döntetni. Horn Gábor hozzátette: tudomásul kell venni, hogy az SZDSZ már nem tagja a kormánynak.
máj. 1
12:08
Gülbaba követői pesti óriásplakátokon terjesztik az igét (168 Óra Online)
Békésen harcoló török iszlámisták magyarországi szervezete Mohamed Próféta szavait  vitte az utcára.  Honlapukon azt írják: a török kultúrán alapuló nevelésben és oktatásban, mindamellett a magyar kultúrába való integrációban szeretnénk segítséget nyújtani. De azért idézeteiket nagyon is tudatosan válogatják. Talán ezért is kente össze valaki a plakátjukat. [Dátum: 2008. 05. 01. 12:07]
máj. 1
12:26
Torlódás a fővárosban és az M1-M7-es közös szakaszán - fotókkal (Infostart)
Sokan indultak útnak autóval a négynapos, hosszú hétvégén a Balaton irányába, emiatt torlódásokra, lassú haladásra kell számítaniuk azoknak, akik az M1-es és az M7-es autópálya közös, a fővárosból kivezető szakaszán autóznak - közölte az Autópályakezelő Zrt. központi diszpécsere csütörtökön az MTI-vel.
máj. 1
12:37
Szili Katalin kulturális központ avatott Törtelen (Infostart)
Felelősséggel tartozunk azért, hogy, aki dolgozni akar, annak munkát tudjunk biztosítani - erről Szili Katalin beszélt csütörtökön a Pest megyei Törtelen, az ottani kulturális központ avatásán.
máj. 1
12:43
Gyurcsány Ferenc is szalagot kötött (Infostart)
Gyurcsány Ferenc és felesége is szalagot kötött az ország májusfájára csütörtökön Budapesten a Hősök terén rendezett uniós majálison.
máj. 1
12:58
Játékfegyvert fogtak Gyurcsányra (168 Óra Online)
A rendőrök elvezették azt a férfit, aki megzavarta a miniszterelnök beszédét az MSZP majálisán. [Dátum: 2008. 05. 01. 12:55]
máj. 1
13:17
Gyurcsány-beszéd: itt a pisztoly, hol a pisztoly?! (Infostart)
Műanyag fegyvert fogott a beszédét mondó kormányfőre egy férfi az MSZP majálisán a Városligetben. A férfit civil ruhás rendőrök azonnal elvezették. A miniszterelnök beszéde előtt három fiatalnál hatástalanított géppisztolyt találtak. Gyurcsány Ferenc elmondta: sem őt, sem a magyar baloldalt nem lehet megfélemlíteni.
máj. 1
13:48
Uniós majális a Hősök terén (Metropol)
Gyurcsány Ferenc és felesége is szalagot kötött az ország májusfájára csütörtökön Budapesten a Hősök terén rendezett uniós majálison, ahol táncházak, játékkészítők, gasztronómiai bemutatók várják a nagyközönséget. Este fél kilenckor tűzijáték zárja a programokat.
máj. 1
14:07
Gyurcsány: "A felemelkedés időszaka következik" (Infostart)
Két olyan év következik, amikor a szocialisták megmutathatják a szegényeknek, hogy a felemelkedés időszaka következik - jelentette ki Gyurcsány Ferenc az MSZP városligeti majálisán. A beszéd közben kisebb rendbontások voltak a nézők között, egy férfit pedig a kormányőrség tagjai vittek el, mert előrántott egy játékfegyvert.
máj. 1
14:34
Nem bűncselekmény, hogy játékpisztolyt fogtak a miniszterelnökre (Infostart)
Műanyag fegyvert fogott a miniszterelnökre egy férfi az MSZP majálisán a Városligetben. A férfit civil ruhás rendőrök azonnal elvezették. Közben a rendőrség több fiatalkorút is előállított, mert hatástalanított géppisztoly volt náluk, míg egy, a társaságukban lévő felnőttnél gázpisztolyt találtak. Az InfoRádió arról kérdezte Magyar György ügyvédet, milyen büntetésre számíthatnak.
máj. 1
15:08
A szabad madarak kirepültek és költöznek (168 Óra Online)
Vastapssal kísért kampánybeszédében Fodor aspiráns meghirdette a törpepártiság végét, megvetve egy általa elképzelt új néppárt alapjait. A tapsokból ítélve Kóka cirkáló máris süllyed. [Dátum: 2008. 05. 01. 15:04]
máj. 1
15:18
Szigorúan ellenőrzött majálisok (Infostart)
A fogyasztóvédők több mint száz helyen ellenőriztek csütörtökön a fővárosban és az ország nagyobb városaiban lévő majálisokon, pozitív és negatív tapasztalatokat egyaránt szereztek - mondta Wittich Tamás, a Nemzeti Fogyasztóvédelmi Hatóság (NFH) főigazgatója csütörtökön, a városligeti majálison tartott sajtótájékoztatón.
máj. 1
15:31
Gyurcsány: A felemelkedés időszaka következik (168 Óra Online)
Aktív, kezdeményező kormányzás kezdődik, amely újra milliók álmát fogja beteljesíteni - mondta a miniszterelnök az MSZP a városligeti majálisán. [Dátum: 2008. 05. 01. 14:54]
máj. 1
15:46
A nemzeti kincs megkoszorúzása (Infostart)
A magyarországi szálláskapacitások negyede található a Balaton térségében, ahol tavaly 1,2 millió látogató 4,5 millió vendégéjszakát töltött, a vendégforgalom növekedése pedig meghaladta az országos átlagot - hangzott el Keszthelyen, ahol a szezon hagyományos nyitánya alkalmából megkoszorúzták a tavat.
máj. 1
15:57
Ismét csak négy szakszervezeti szövetség ünnepelt (Infostart)
A hat nagy szakszervezeti szövetségből idén is csak négy ünnepelt együtt a Városligetben. Az MSZOSZ elnöke szerint elfogadhatatlan, hogy tisztességes munkával nem lehet megteremteni a létminimumhoz szükséges keresetet, az Autonómok elnöke pedig azt üzente a LIGA elnökének, hogy igenis, van miért ünnepelni.
máj. 1
16:26
Családi horror: ismerkednek egymással a rokonok (Infostart)
A vérfertőző osztrák apa gyermekeinek fizikai állapota az orvosok szerint kielégítő, a pincébe kényszerítettek is kezdik már megszokni a természetes fényt. A családtagok most ismerkednek egymással, mivel a gyerekek közül hármat a "nagyszülők" magukhoz vettek, ők úgy nőttek fel, hogy nem tudtak a házuk alatt, a tömlöcben sínylődő testvéreikről.
máj. 1
16:42
Munkahelyteremtésre törekszik a leendő munkaügyi miniszter (Infostart)
Szűcs Erika leendő szociális és munkaügyi miniszter arra törekszik, hogy a dolgozni szándékozó munkanélküliek újra álláshoz juthassanak. Káli Sándor, Miskolc szocialista polgármestere ezzel kapcsolatban elmondta: a miskolci munkanélküliek jó része szeretne dolgozni, ám nem talál munkahelyet.
máj. 1
16:59
Orbán: Magyarországon parlamenti felhatalmazás nélküli kormányzás folyik (Infostart)
Magyarországon ma parlamenti felhatalmazás és támogatás nélküli kormányzás folyik, ami olyan, mint a kommunista rendszerben volt - mondta Orbán Viktor újságíróknak, amikor csütörtökön délután Budapesten a Tabánban rendezett koncertre látogatott. Mint mondta, ha Nyugat-Európában kisebbségi kormány alakul, ahhoz felhatalmazást kérnek a parlamenttől.
máj. 1
17:17
"Nem tudjuk elfogadni, hogy mindig minket szívatnak" (168 Óra Online)
A kisemberek, az alkalmazottak boldogulását szolgáló gazdaságpolitikára van szükség a Fidesz munkás- és alkalmazotti tagozatának elnöke szerint. [Dátum: 2008. 05. 01. 17:15]
máj. 1
19:12
Gyurcsány a munkahelyteremtést nevezte az egyik fő feladatnak - a nap hírei (Infostart)
A munkahelyteremtést nevezte a kisebbségi kormány egyik legfontosabb feladatának a miniszterelnök. Érdemi foglalkoztatás-bővítést vár a kabinettől több szakszervezeti szövetség vezetője. A holokauszt áldozataira emlékeztek Izraelben és az egykori auschwitz-birkenaui haláltábor helyszínén. A nap hírei 2008. május 1-jén, csütörtökön.
máj. 1
19:15
Orbán: olyan a kormányzás, mint a kommunizmusban volt (168 Óra Online)
Magyarországon ma parlamenti felhatalmazás és támogatottság nélküli kormányzás folyik, ami olyan, mint a kommunista rendszerben volt - mondta Orbán Viktor. [Dátum: 2008. 05. 01. 19:15]
máj. 1
21:00
Éjjenmájus! Kádár felénk integet (168 Óra Online)
Májusfaállítós jó napot! zendül a hangja a gólyalábas bácsinak. A műanyag pisztolyos férfit meg - aki Gyurcsányra vadászott - a biztonságiak leteperték, majd kicipelték a helyszínről elmondása szerint csak egy sörrel többet ivott a kelleténél, és viccelni akart. [Dátum: 2008. 05. 01. 20:06]
máj. 1
23:01
Lendvai: Mindig a hányzó húsz százalék fáj (168 Óra Online)
A munka ünnepe akkor igazán ünnep, ha munka, munkahely is van beszélgetés Lendvai Ildikóval május elsején a városligeti Nagyréten, az MSZP Kapcsolat sátránál. [Dátum: 2008. 05. 01. 21:46]

2008. május 2. péntek

máj. 2
7:02
Verték a fradistákat bent és kint is (168 Óra Online)
A Kecskemét megverte a Fradit, a szurkolók a vendégcsapaton a meccs után akartak bosszút állni. A stadionon kívül több ezren gyűltek össze a vendégszektor bejárata környékén, az első sorokban álló drukkerek pedig megpróbálták betörni a kaput. A rendőrség oszlatott.  [Dátum: 2008. 05. 02. 07:00]
máj. 2
7:16
Balázs Péter: Szépen, csöndben belenőttünk az unióba (Infostart)
Négy éve csatlakozott Magyarország az Európai Unióhoz. Az első magyar uniós biztos szerint elégedettek lehetünk a négyéves teljesítményünkkel, Magyarországot egyenrangú tagként kezelik. Balázs Péter az InfoRádiónak azt mondta: a kormányzati politikának is meg kell szoknia, hogy amiről korábban egyedül dönthetett, azt most meg kell osztania Brüsszellel.
máj. 2
8:21
Súlyos balesetek és jelentős torlódások az M3-ason (Infostart)
Május elsején két ember halt meg a közutakon, 26 pedig megsérült - mondta az Országos Katasztrófavédelmi Főigazgatóság szóvivője. Péntek kora reggel két kamion szenvedett balesetet az M3-as autópályán jelentős forgalmi fennakadásokat okozva.
máj. 2
8:38
Kiss Péter: Megújulás is következhet a kisebbségi kormányzásból (Infostart)
A kisebbségi kormányzás olyan program megalkotását eredményezheti, amelyik a mindennapok biztonságáról szól - mondta az InfoRádiónak Kiss Péter kancellária miniszter az MSZP május elsejei, Városligeti rendezvényén. A koalíciós szakadás ellenére a szocialisták a program végrehajtásában elsősorban az SZDSZ támogatására számítanak.
máj. 2
8:59
Több ezren használták ki a földtörvényben lévő kiskaput - lapszemle (Infostart)
Több ezer csereszerződést kötöttek az utóbbi években fogorvosok és ügyvédek, illetve más befektetők, amivel komoly termőföldbirtokokhoz jutottak. A földtörvényben lévő kiskapu bezárását a szakmai szövetségek évek óta kérik a kormánytól - írja a Magyar Nemzet. Lapszemle.
máj. 2
9:04
Rekord méretű májusfa Bonyhádon (Infostart)
Magyarország legmagasabb májusfáját állították fel Bonyhádon a csütörtöki majálison. A 130 éves, 32 méter magas fenyőfa Bajorországból származik.
máj. 2
10:00
Nőuralom és tavaszköszöntő ünnep a romok között (Infostart)
Gregor Bernadett is fellép a Nőuralom táci előadásán. A Gorsiumban rendezett négynapos program Flórát, a tavasz istennőjét köszönti. A 28 hektáros régészeti parkban számosprogram várja a gyerekeket és a felnőtteket. Ki lehet például próbálni az antik kor játékait, a malmot, a deltajátékot, a célbadobást, karikázást, csiga- és kockajátékot.
máj. 2
11:00
Életveszélyesek a főváros járdái a vakok számára (Infostart)
Amióta a járdaszegélyeket Budapesten szintbe süllyesztették a mozgássérültek és a babakocsival közlekedők kedvéért, a vakok folyamatos életveszélynek vannak kitéve, mert botjukkal nem tudják kitapogatni, hol végződik a járda, és hol kezdődik az úttest. A Főpolgármesteri Hivatal egyik munkatársa az InfoRádiónak elmondta: idén segítő térköveket fognak beépíteni a gyalogátkelőknél, hogy a vakok is…
máj. 2
11:02
Elengedték az MSZP majálisán előállított két férfit (Infostart)
Budapesten elengedte a rendőrség azt a két férfit, akiket csütörtökön állított elő az MSZP Városligetben tartott majálisán.
máj. 2
11:04
Andrassew: "Ezek nem normálisak!" (168 Óra Online)
Andrassew Iván, videóinterjújában finoman szólva is lehordja mindazokat, akik nem álltak ki mellette. A publicista szerint mindenkinek el kellett volna menni tüntetni a Népszava elé. Az Ifjú humanisták nem így látják. [Dátum: 2008. 05. 02. 15:35]
máj. 2
11:11
Őry: Kár lenne csodát várni az Európai Uniótól (Infostart)
Az elmúlt négy évben Magyarország nem tudta megfelelően kihasználni az Európai Unió biztosította lehetőségeket - mondta Őry Csaba, a Fidesz európai parlamenti képviselője az InfoRádió Aréna című műsorában. Hozzátette: kár lenne az uniótól csodákat várni, ám arra nagyon fontos odafigyelni, hogy jó pályázatokat nyújtsunk be a források elnyeréséért.
máj. 2
12:39
Eloltották a tüzet a textilraktárban - képgalériákkal (Infostart)
Budapesten az első vizsgálatok szerint hegesztés okozta a tüzet a kőbányai textilraktárban. Bende Péter fővárosi tűzoltóparancsnok elmondta: a pontosított becslések alapján mintegy 4500 négyzetméteren délben keletkezett lángokat kora estére eloltották.
máj. 2
14:02
Ezt a tankot nem kötik el (168 Óra Online)
Tankot cserélnek Nagykanizsán, mégpedig egy T-34-est egy másik hasonló típusra. Egy felújított, de motor nélküli példány kerül a régi helyére, amiben még benne van szinte minden alkatrész. Elvileg akár el is indulhatna. [Dátum: 2008. 05. 02. 11:13]
máj. 2
14:13
Pénzbírságra számíthat a Gyurcsány-támadó (168 Óra Online)
Garázdaság miatt szabálysértési eljárás indul az ellen a férfi ellen, aki az MSZP-majálison játék pisztolyt fogott a kormányfőre közölte a rendőrség az MTI-vel. [Dátum: 2008. 05. 02. 14:02]
máj. 2
14:30
Lendvai: A hideg fuvallat lent is érződik (168 Óra Online)
A koalíciós szakítás hírére tovább romlott a két párt társadalmi megítélése. Az SZDSZ-é alig mérhető. [Dátum: 2008. 05. 02. 14:30]
máj. 2
14:41
Szili: A kihívások még inkább összekapcsolják a világ népeit (Infostart)
A XXI. század kihívásai, a klímaváltozás és a terrorizmus veszélye még inkább összekapcsolja a világ népeit, összefogásra, együttműködésre, a párbeszéd fontosságára hívja fel a figyelmet - mondta Szili Katalin házelnök Gödöllőn a Világbéke-gong avatásán.
máj. 2
15:36
Hétfőn érettségi - szigorúan őrzik a feladatlapokat (Metropol)
A magyar nyelv és irodalom írásbelikkel hétfőn megkezdődnek a tavaszi érettségi vizsgák, a mostani matúraszezonban várhatóan 125. 546 diák ad majd számot tudásáról.
máj. 2
17:18
Kövér: Erdélyben megérett az idő a változásra (Infostart)
A Romániai Magyar Demokrata Szövetség jelöltjei a magyar emberek pártján állnak, akik párbeszédre és nem pártjelszavakra kíváncsiak. Erről az RMDSZ ügyvezető elnöke beszélt Aradon a szövetség helyi kampánynyitó rendezvényén.
máj. 2
17:19
A legrosszabbon már túl vagyunk (168 Óra Online)
3000 négyzetméteren égett egy textilraktár Kőbányán, a tűzoltók a nagy részét már eloltották. A füst a Velencei tóig látszott. [Dátum: 2008. 05. 02. 17:09]
máj. 2
17:30
A legjobb válasz Írországban: buddhista (168 Óra Online)
A buddhizmus világszerte elképesztő ütemben népszerűsödik. Kínában is, ahol sokáig elnyomták, és szülőhazájában, Indiában is, ahonnan egykor a hinduizmus és az iszlám teljesen kiszorította. A leglátványosabban azonban Nyugaton hódít. [Dátum: 2008. 05. 02. 17:30]

Keresés