Vác önkormányzatát 2 millió forintra bírságolta a Közbeszerzési Döntőbizottság, és megsemmisítette az ultrahang gép beszerzésére kiírt közbeszerzési ajánlatot lezáró döntését, mivel az eljárást azzal az indokkal nyilvánította eredménytelenné, hogy nincs rá elég pénze.
Országszerte megemlékezéseket tartanak a Magyar Hősök Emléknapján, így tisztelegnek azok előtt a magyar katonák előtt, akik az Árpád-kortól kezdve az 1848-49-es szabadságharc, az első és a második világháború, valamint az 1956-os forradalom idején keresztül egészen napjainkig megvédték az országot a külső ellenségtől.
Várhatóan június 30-áig kidolgozza a Hamisítás Elleni Nemzeti Stratégiát a Hamisítás Elleni Nemzeti Testületet (HENT) - közölte az Új rend és szabadság programért felelős kormánybiztos. A testületet március elején hozta létre a kormány a feketegazdaság visszaszorítására.
A pénzügyminiszter jelentése szerint folyamatosan nő a diákhitelt igénylők száma a felsőoktatásban. A kormányszóvivő elmondta: az adatok alapján a 2001-es indulás óta több mint 250 ezer hallgató 151 milliárd forintnyi kedvezményes hitelt vett fel; 40 ezren már visszafizették tartozásukat.
Az ismeretlenek betörték a Pécs Meszes városrészében található iroda ablakát, azon gyúlékony anyagot locsoltak be és meggyújtották. Az irodahelyiségben bútorok és iratok égtek el, s a falak is megrongálódtak. A rövid időn belül a helyszínre érkezett tűzoltók megfékezték a lángokat, senki sem sérült meg, de egyelőre nem tudni, mekkora kár keletkezett az ingatlanban.
A Fidesz szerint jogilag aggályos lehet, ha nem az eredeti, hanem újabb szocialista tagokkal kibővült kuratóriumi elnökség döntene az MTV-elnök jelöléséről, ezért a párt levélben fordul az Országgyűlés és az illetékes bizottság elnökéhez: fejtsék ki véleményüket az ügyben.
Csak egy erős, sikeres és gazdag anyaország biztosíthatja, hogy a Kárpát-medencei magyarság egésze is sikeres legyen - mondta vasárnap Sepsiszentgyörgyön Orbán Viktor.
Az MDF átgondolatlannak tartja a kormányzat felsőoktatási intézményfejlesztési európai uniós támogatási politikáját - közölte Almássy Kornél, az MDF alelnöke vasárnapi budapesti sajtótájékoztatóján.
Újra, immár 8. alkalommal választották meg Nyerges Andort az MDF Heves megyei szervezetének elnökévé a megyei választmány vasárnapi tisztújító ülésén. Újradelegálták a párt országos választmányába is.
A gazdasági feketelista után fény derült Orbán Viktor szociális feketelistájára is, amely a nyugdíjasokat fenyegeti - állapította meg az MSZP frakcióvezetője vasárnap az MTI-nek megküldött közleményében. A Fidesz meg fogja őrizni és meg fogja védeni a nyugdíjak vásárlóértékét - reagált a párt szóvivője a szocialista politikus megállapítására.
Országszerte megemlékeztek a háborúkban elesett magyar katonákról. Az Országgyűlés elnökéhez fordult a Magyar Televízió elnökválasztása ügyében a Fidesz. A Dél-afrikai Köztársaságban már 35 ezren kértek védelmet a Vöröskereszttől az idegengyűlölők támadásai miatt. A nap hírei 2008. május 25-én, vasárnap.
Tóth Péterné független polgármestert választották újra a baranyai Nemeske polgármesterévé a településen megtartott időközi önkormányzati választáson vasárnap - közölte a helyi választási iroda vezetője az MTI-vel.
Szent-Iványi István szerint normalizálni kell az SZDSZ és a Fidesz viszonyát, legalábbis a parlamentben; ami pedig az MSZP-t illeti, a szabad demokrata képviselő furcsállaná, ha az SZDSZ visszatársulna egy Gyurcsány vezette kormányba. A politikus erről az ATV Pont7 című műsorában beszélt vasárnap este a televízió MTI-nek megküldött összefoglalója szerint.