2008. május 28. szerda

máj. 28
4:29
Érinthetetlen politikusok? (Alternatív Energia)
Ne függesszék fel Veres János pénzügyminiszter, MSZP-s képviselő, továbbá Lázár János fideszes és Karsai József szocialista képviselő mentelmi jogát. Ezt javasolja a mentelmi bizottság az Országgyűlésnek. A testület ülésén Veres János ügyében többségi döntés született, a másik két képviselő esetében egyhangúan határoztak a képviselők. Veres ellen a Hír Televízió tett feljelentést rágalmazás miatt,…
máj. 28
5:28
Tv-székház: 300 ostromló, 39 vádlott (Alternatív Energia)
A vádirat ismertetésével megkezdődött tegnap az MTV-székház ostromának tárgyalása a Pesti Központi Kerületi Bíróságon. A 2006. szeptember 18-án és 19-én történtek miatt a vádlottak padján összesen 39-en ülnek, akiket közérdekű üzem megzavarásával és többjüket egyéb bűncselekményekkel – például hivatalos személy elleni erőszakkal – is vádolnak.
máj. 28
5:30
Gyorsítanák az örökbefogadást (Alternatív Energia)
Országgyűlési határozati javaslat készül az öt parlamenti párt támogatásával az örökbefogadás egyszerűbbé és gyorsabbá tételéről - erről a szocialista Török Zsolt beszélt a témában tartott konzultáció után. Az elképzelések szerint a gyest kiterjesztenék az örökbefogadó szülőkre úgy, hogy ha három évnél idősebb gyermeket fogadnak a családba, legalább egy évig járna ez a támogatás, továbbá a szülők…
máj. 28
5:36
Szégyellte magát a rendőr (Alternatív Energia)
Tagadta bűnösségét, de szégyellte a 2006. október 23-i tüntetéseken történteket egy rebiszes rendőr a Fővárosi Bíróság katonai tanácsának tárgyalásán. „Szégyellem mások nevében magamat” – fogalmazott a vádlott. Őt és társait 2006. október 23-án napközben a Parlamentnél, majd a Fidesz-nagygyűlés után a Bajcsy-Zsilinszky útnál vetették be, estefelé pedig a körúton és a Blaha Lujza térnél. Mint…
máj. 28
5:37
A gimnáziumban hírzárlatot rendeltek el, a városban drogügyeket sejtenek a háttérben (Alternatív Energia)
Kaposvár gyásza miatt elmarad a város pedagógusnapi ünnepsége. Helyette tanárok és diákok közösen emlékeznek a brutálisan meggyilkolt 17 éves gimnazistára, Szabó Józsefre, akit ma délután helyeznek örök nyugalomra lakóhelyén, Nagy­atádon. Mindkét várost élénken foglalkoztatja az eset, ám míg Nagyatádon elsősorban a szomorúság, addig Kaposváron a találgatások sora uralja a közbeszédet.
máj. 28
5:39
A Fidesz elnöke nem a nyilvánosság szánta a beismerést? (Alternatív Energia)
Látszólag kedvezően jött ki a Kéri-körben elmondott beszédének nyilvánosságra kerüléséből Orbán Viktor, a szakemberek megosztottak abban, hogy mondanivalóját tudatni akarta-e a közvéleménnyel. Az MSZP most azt követeli, a Fidesz hozza nyilvánosságra a részletes programját, miközben a Jobbik megsértődött a pártvezető Magyar Gárdára vonatkozó szavain. Közben Stumpf István nem zárta ki lapunk korábbi…
máj. 28
5:43
Zuschlag-ügy: kijelölték a bírót (Alternatív Energia)
Fodor Endre bírói tanácsa tárgyalja majd a Zuschlag János és 15 társa ellen indított bűnügyet, a tárgyalás várhatóan ősszel, a több mint tízezer oldalnyi nyomozati anyag áttanulmányozása után kezdődik – közölte Bodóczky László, a Bács-Kiskun Megyei Bíróság elnöke. Hozzátette: ez a bíró döntött már Zuschlag szabadlábra helyezési kérelméről is, amelyet elutasított. Fodor Endre tanácsa tárgyalta a…
máj. 28
6:30
A betegellátás rovására mehet a kórház és a megyegyűlés vitája (Alternatív Energia)
Mindenki bizakodik benne, de senkisem biztos abban, hogy nem a betegellátás látja kárát az egri kórházról szóló vitának. Az intézmény dolgozóinak jelentős része nem kér a megyei önkormányzat által talált magánbefektetőből, míg a megyegyűlés vezetése úgy látja: a fejlődés lehetőségét teremtheti meg a tőkebevonás. A megegyezésre egyelőre remény sem mutatkozik.
máj. 28
6:32
Rejtélyes történetekkel jön ma a Népszava (Alternatív Energia)
Ma van a harmadik szenzációs szerda az újságárusoknál. E sorozat keretében aki Népszavát vásárol, mellé mindössze 365 forintért egy minőségi hangoskönyvet is vehet. A mai ajánlat a klasszikus krimik kedvelőinek szól.
máj. 28
6:34
Végül beadta a derekát a cégvezetés - engedtek követeléseikből az érdekképviseletek is (Alternatív Energia)
Elhárult a sztrájkveszély a BKV-nál, miután tegnap minden lényeges pontban meg tudtak egyezni a BKV vezetőivel tárgyaló szakszervezetek. Mindkét fél engedett egy keveset, végül kompromisszumos megállapodást írtak alá: a társaság eddigi ígéreteit fenntartva vállalta azt is, hogy egy évvel meghosszabbítja a jelenlegi kollektív szerződést. Ez jelentős engedmény volt az érdekképviseleteknek, melyek…
máj. 28
6:51
Még nem tudni ki kezdte el a botrányt az MTV-székháznál (Alternatív Energia)
Ma folytatódik az MTV-székház 2006-os ostromával kapcsolatos per a Pesti Központi Kerületi Bíróságon. Edelényi Tamás és 38 társa ellen közérdekű üzem működése megzavarása és más bűncselekmények miatt folyik az eljárás.
máj. 28
7:49
Elutasítja a többség Orbán Viktor elképzeléseit (Infostart)
A többség elutasítja Orbán Viktor a Fidesz elnökének kiszivárgott elképzeléseit - írja a Népszabadság, amelynek megbízásából a Szonda Ipsos hétfőn ezer ember telefonos megkérdezésével felmérést készített azokban a témákban, amelyek a Színház- és Filmművészeti Egyetem április végi klubestjén hangzottak el.
máj. 28
9:02
AI-jelentés: Magyarországon változatlanul van diszkrimináció (Infostart)
Magyarországon változatlanul megkülönböztetést szenved a roma lakosság, és különösen a nők és a szexuális bűncselekmények esetében néha igen nehéz a jogorvoslat - olvasható az Amnesty International (AI) szerdán Londonban kiadott idei világjelentésben. Ebben a szervezet bocsánatkérésre szólította fel a világ vezetőit "az emberi jogok érvényesítésének hat évtizednyi kudarcáért"
máj. 28
9:04
Csökkenhet a távhőáfa (Alternatív Energia)
A Magyar Nemzet szerdai száma szerint az MSZP és a Fidesz is egyetért a távfűtés áfájának húszról öt százalékra csökkentésével. A lap információi szerint megkaphatja a parlamenti többséget az áfa-csökkentésről szóló javaslat, amelyről kedden tárgyalt az MSZP frakciója. Az újság szerint Szanyi Tibor, a szocialisták távfűtési munkabizottságának elnöke korábban kiemelte, hogy ha a parlament elé kerül…
máj. 28
9:06
"Nem olyan rossz a helyzet, ahogy azt az ellenfelek mondják" (Alternatív Energia)
Nem annyira rossz helyzet, ahogy azt a politikai riválisok állítják - mondta Juhász Ferenc a Magyar televízió Nap-kelte című műsorában arra a riporteri reagálva, miszerint nincs könnyű helyzetben a szocialista párt.
máj. 28
9:08
Nincs kihívója Lendvai Ildikónak (Alternatív Energia)
Lezárult a jelölési folyamat a tisztújítás előtt álló MSZP-frakcióban, Lendvai Ildikó várhatóan egyedüli induló lesz a frakcióvezetői posztért, más pozíciókban azonban lehetnek változások - írta szerdai számában a Népszabadság és a Magyar Nemzet.
máj. 28
9:08
Az emberek többsége azt akarja, hogy épüljön a 4-es metró (Alternatív Energia)
A Szonda Ipsos felmérése szerint a megkérdezettek többsége nem helyeselné a nyugdíjak befagyasztását, a 4-es metró építésének leállítását és az autópálya-építések szüneteltetését - írta a szerdai Népszabadság.
máj. 28
9:10
Kémprogramok a BKV számítógépeiben (Alternatív Energia)
Öt kémprogramot telepítettek ismeretlenek a BKV informatikai rendszerére, ezzel a behatolók a cég számítógépes hálózatának minden eleméhez hozzáfértek. A kémkedésre a közlekedési vállalatnál elrendelt vizsgálat nyomán derült fény - írta szerdai számában a Népszabadság.
máj. 28
10:23
Annak is kell segélyt kapnia, akinek a gyermeke nem jár be az iskolába (Alternatív Energia)
Kállai Ernő, a nemzeti és etnikai kisebbségi jogok országgyűlési biztosa vizsgálatot indított a monoki segélyezési gyakorlat ügyében - írta az Észak-Magyarország. A kisebbségi ombudsman a Borsod-Abaúj-Zemplén megyében megjelenő napilapnak nyilatkozva azt mondta: amennyiben valóban azt tartalmazza a monoki önkormányzat rendelete, hogy nem kaphat gyermekvédelmi támogatást az önkormányzattól az a…
máj. 28
10:24
Kidőlt egy fa az Erzsébet téren, meghalt a sérült - képekkel (Infostart)
Kidőlt egy fa a budapesti Erzsébet téren szerda délelőtt, két ember sérült meg; az egyikük állapota életveszélyes. A súlyos sérült szerda délután elhunyt.
máj. 28
11:34
Hígabb leves, több köret - élelmiszerválság a gyermekétkeztetésben (Infostart)
A Magyar Vendéglátó Szövetség alelnöke szerint számolni kell azzal, hogy az iskolákban és az óvodákban hígabb levest, valamint több köretet kapnak majd a gyerekek, ha az élelmiszerárak drasztikus növelését nem sikerül kompenzálni.
máj. 28
11:49
Bojkottálják a bizottsági munkát, de felveszik a fizetést a képviselők (Infostart)
Nagyon megnehezíti az Országgyűlés Nemzetbiztonsági Bizottságának működését, hogy a fideszes és kereszténydemokrata képviselők december óta nem vesznek részt a munkában - panaszkodott Tóth Károly, a testület szocialista alelnöke. Simicskó István, Demeter Ervin, Kövér László és Lezsák Sándor az ellen tiltakozik így, hogy a kabinet Laborc Sándort jelölte a Nemzetbiztonsági Hivatal élére. Az…
máj. 28
12:20
Különlegességekkel vár a fővárosi állatkert szavannakifutója (Infostart)
Elkészült a Fővárosi Állat- és Növénykert szavannakifutója, amelybe egy új zsiráf is érkezett. Hanga Zoltán, az intézmény szóvivője az InfoRádiónak elmondta: az állatkert több éve tartó rekonstrukciója a végéhez közeledik.
máj. 28
12:21
Kéri László nem kommentálja a Magyar Nemzet állításait (Alternatív Energia)
A Magyar Nemzet szerint a Kossuth Rádió hétfő déli hírműsora a valóságostól eltérő felvezetéssel adta közre Kéri László szavait, s ezt vette át a Népszabadság is. "Nem biztos, hogy titkosszolgálati módszerekkel, de egészen biztosan lehallgatták valakik Orbán Viktor előadását április 30-án. Ezt állítja Kéri László, a beszélgetés szervezője" - fogalmaztak a Déli Krónikában a Kérivel készített…
máj. 28
12:35
Révész Máriusz: az SZDSZ sárba tiporja az emberi jogokat (Infostart)
Ha az emberi jogok sárba tiprásáról van szó, akkor működik az MSZP-SZDSZ-koalíció - állítja a fideszes Révész Máriusz. A 2006. október 23-án megvert képviselő erről annak kapcsán beszélt szerdán, hogy az ügyben tett interpellációjára adott államtitkári választ a liberális politikusok nem utasították el a parlamentben.
máj. 28
12:37
Közös nyilatkozatot javasol az MSZP a 4-es metróért (Infostart)
Közös nyilatkozat elfogadását javasolja az MSZP a Fővárosi Közgyűlésben arról, hogy Budapestnek szüksége van a 4-es metróra - jelentette be Steiner Pál, a Fővárosi Közgyűlés MSZP-frakciójának vezetője.
máj. 28
13:07
Révész Máriusz: az SZDSZ sárba tiporja az emberi jogokat (Alternatív Energia)
A fideszes Révész Máriusz szerint, ha az emberi jogok sárba tiprásáról van szó, akkor működik az MSZP-SZDSZ-koalíció - a 2006. október 23-án megvert képviselő erről annak kapcsán beszélt szerdán, hogy az ügyben tett interpellációjára adott államtitkári választ a liberális politikusok nem utasították el a parlamentben.
máj. 28
13:09
MSZP: közös nyilatkozatot a 4-es metróért! (Alternatív Energia)
Az MSZP közös nyilatkozat elfogadását javasolja a Fővárosi Közgyűlésben arról, hogy Budapestnek szüksége van a 4-es metróra - mondta Steiner Pál, a Fővárosi Közgyűlés MSZP-frakciójának vezetője szerdán Budapesten sajtótájékoztatón.
máj. 28
13:22
A bőrgyógyász tanácsa: ne csak a strandon használjuk a naptejet! (Infostart)
Április és szeptember között mindennap ajánlott legalább 15-ös fényvédő faktorú napvédő krémet használni - ezt javasolja a Szent Imre Kórház bőrgyógyász főorvosa. Körmendy Miklós az InfoRádiónak elmondta: különösen figyelni kell az anyajegyekre, ezek változása ugyanis bőrdaganatra utalhat.
máj. 28
13:38
Baleset miatt lezárták az M5-ös autópálya Budapest felé vezető oldalát (Infostart)
Baleset miatt lezárták az M5-ös autópálya Budapest felé vezető oldalát a 29-es kilométerszelvénynél.
máj. 28
13:38
Feljelentést tett a BKV a kémprogramok miatt (Alternatív Energia)
Feljelentést tett a Budapesti Közlekedési Zrt. (BKV) ismeretlen tettes ellen a társaság elektronikus levelező rendszeréből ellopott levelek miatt - közölte a cég szerdán az MTI-vel. A közlemény szerint a BKV felügyelőbizottságának egyik tagjához, Vitézy Dávidhoz került, később általa továbbküldött, és vélhetően manipulált e-mailek miatt a BKV Zrt. fokozott biztonsági intézkedéseket vezetett be.…
máj. 28
13:40
SZDSZ: lezárultak a jelölések (Alternatív Energia)
Lezárultak a jelölések az SZDSZ június 7-i rendkívüli tisztújító küldöttgyűlésén betöltendő tisztségekre - írta Horn Gábor az MTI-hez eljuttatott közleményében. Az ügyvivő kitért arra, hogy a küldöttállítás és a mandátumvizsgálat után az országos tanács múlt heti ülésén vált véglegessé, hogy a júniusi tisztújításon 748 küldött vehet részt, közülük 144-en alanyi jogon, 604-et pedig a helyi…
máj. 28
13:54
Gyurcsány: vállalja nyilvánosan is terveit a Fidesz! (Alternatív Energia)
Gyurcsány Ferenc szerint kibújt a szög zsákból: akik eddig fennhangon a kormányt vádolták, azokról kiderült, hogy kész, titkos terveik vannak megszorításokra, beruházások felfüggesztésére. A miniszterelnök erről szerdai blogbejegyzésében írt, utalva Orbán Viktor szűk körben elhangzott, azóta nagy vitát kiváltott szavaira.
máj. 28
14:08
Elfogadta a főváros szakbizottsága a BKV paraméterkönyvét (Infostart)
Elfogadta a BKV ez évi paraméterkönyvét, összmenetrendjét a Fővárosi Közgyűlés városüzemeltetési bizottság szerda délután többségi, köztük ellenzéki szavazatokkal, két fideszes tartózkodás mellett.
máj. 28
14:09
BKV-egyenruhák - a jogi munkatárs hibázott (Alternatív Energia)
A közbeszerzésért felelős jogi munkatárs hibája miatt tiltotta meg a szerződéskötést a BKV Zrt.-nek a Közbeszerzések Döntőbizottsága az új formaruhák beszerzésével kapcsolatos közbeszerzési eljárásban - közölte a közlekedési társaság szerdán az MTI-vel.
máj. 28
14:24
Elfogadta a főváros szakbizottsága a BKV paraméterkönyvét (Alternatív Energia)
Elfogadta a BKV ez évi paraméterkönyvét, összmenetrendjét a Fővárosi Közgyűlés városüzemeltetési bizottság szerda délután többségi, köztük ellenzéki szavazatokkal, két fideszes tartózkodás mellett. Egyetértett a testület Hagyó Miklós (MSZP) főpolgármester-helyettes helyszíni kiosztású javaslatával, hogy a paraméterkönyvet két ütemben, augusztus 21-ével, a hosszabb előkészítést igénylő…
máj. 28
14:39
Fehér színű, habzó víz a Háros-öbölben (Infostart)
Szennyeződés a Háros-öbölben: fehér színű, kismértékben habzó víz folyt egy csatornából a Dunába. Feltehetően ipari mosószer került a vízbe. A szennyezés eredetét vizsgálja a a Közép-Dunavölgyi Környezetvédelmi Felügyelőség.
máj. 28
14:40
Tárki: megállt a pártok támogatottságának csökkenése (Alternatív Energia)
Májusban nem csökkent tovább a pártok támogatottsága, az elmúlt hónapokban tapasztalt alacsony pártszimpátia a hónapban egy keveset emelkedett ugyan, azonban a bizonytalanok aránya továbbra is magas a felnőtt magyar lakosságon belül - derül ki a Tárki Társadalomkutatási Intézet felméréséből, amelyet szerdán juttattak el az MTI-hez.
máj. 28
15:10
Erdőtűz Bács-Kiskunban - a legmagasabb fokozatú riasztás a tűzoltóknak (Infostart)
Több tíz hektáron pusztítanak a lángok egy erdős és bozótos részen Bács-Kiskun megyében, Kunfehértó közelében. A tűzoltók a legmagasabb, azaz 5-ös, kiemelt fokozatú riasztással vonultak a helyszínre.
máj. 28
15:12
Szennyezett ukrán napraforgó olaj a magyar éttermekben és szállodákban (Infostart)
Mégis érkezett Magyarországra ásványolajjal szennyezett ukrán származású napraforgó olaj. A Magyar Élelmiszer-biztonsági Hivatal adatai szerint a 400 liter szennyezett olaj bolti forgalomba nem került, szállodákban és éttermekben használtak fel.
máj. 28
15:26
Gyurcsány arra keresi a választ, hogy hogyan lehet több munkahelyet teremteni (Alternatív Energia)
Dobogókőn tartja kétnapos tanácskozását június 10-én és 11-én az MSZP elnöksége, a parlamenti frakcióvezetés, a kormánytagok, és az államtitkárok. Erről a miniszterelnök a kormány szerdai ülésén tájékoztatta a kabinet tagjait - közölte Daróczi Dávid kormányszóvivő.
máj. 28
15:40
Feljelentés a BKV informatikai rendszerébe telepített kémprogramok miatt (Infostart)
A BKV ismeretlen tettes ellen feljelentést tett a társaság elektronikus levelező rendszeréből ellopott levelek miatt. A közlekedési vállalat azután fordult a rendőrséghez, hogy ismeretlenek öt kémprogramot telepítettek a BKV informatikai rendszerére.
máj. 28
15:56
Itt a hőség: jó tanácsok állattartóknak (Infostart)
A házi kedvencek is szenvednek a nyári melegtől, napszúrást, sőt, akár hőgutát is kaphatnak. Az Orpheus Állatvédő Egyesület ezek elkerülése érdekében praktikus tanácsokat közöl a honlapján az állattartóknak.
máj. 28
15:56
A tüskék elől nehezebb meglógni (Metropol)
Az autóval menekülő bűnözök horogra kerítésének megkönnyítésére szolgáló új eszközökből tartottak bemutatót Budakeszi mellett a termékcsalád forgalmazói szerdán a sajtó és a rendőrség szakembereinek részére.
máj. 28
16:12
Változtatnának a háziorvosok gyógyszerfelírási szabályain (Alternatív Energia)
Átalakítaná a járóbeteg-szakellátás és az alapellátás rendszerét a kormány, így például változtatnának a háziorvosok gyógyszerfelírási szabályain, továbbá bevezetnék a jogviszony-ellenőrzés díjazását a járóbeteg-szakellátásban. Erről Székely Tamás egészségügyi miniszter beszélt a szerdai kormányülés utáni sajtótájékoztatón Budapesten.
máj. 28
16:27
A hőség miatt nincs vonatközlekedés a Budapest-Esztergom vonalon (Infostart)
A nagy meleg miatt a sínek deformálódtak, ezért nem közlekedhetnek a vonatok Piliscsaba és Pilisvörösvár között a Budapest-Esztergom vonalon.
máj. 28
16:27
Nem nyilvános a Nagy Imre-per teljes hanganyaga! (Metropol)
A Magyar Országos Levéltár (MOL) a vonatkozó törvények alapján nem járult hozzá ahhoz, hogy az OSA Archívum (Nyílt Társadalom Archívum) és az 1956-os Intézet a Nagy Imre és társai ellen 1958-ban lefolytatott per teljes hanganyagát nyilvánosan bemutassa - közölte a MOL szerdán.
máj. 28
16:57
Mennyit tud egy negyedikes? (Infostart)
Kompetenciaméréseket tartottak szerdán az iskolák negyedik, hatodik, nyolcadik és tizedik évfolyamain. A felmérésben több mint 420 ezer gyermek vett részt.
máj. 28
16:58
Mennyire károsak az étrendkiegészítők? (Metropol)
Az Országgyűlés fogyasztóvédelmi eseti bizottsága szerint a fogyasztók nagyobb biztonsága érdekében át kell tekinteni az étrendkiegészítőkkel kapcsolatos fogyasztóvédelmi kérdéseket, átláthatóbb és egyértelműen szabályozóbb jogszabályokra van szükség e területen.
máj. 28
17:13
A nagyközönség nem hallhatja Nagy Imre perét (Infostart)
Nem tudja bemutatni a Nagy Imre és társai ellen 1958-ban lefolytatott per teljes hanganyagát a Nyílt Társadalom Archívum és az 1956-os Intézet, mivel a Magyar Országos Levéltár nem járult ehhez hozzá. A Magyar Országos Levéltár főigazgatója szerint nem elég az 1958-as Nagy Imre-per vádlottjainak vagy hozzátartozóinak beleegyezése a hanganyag nyilvánosságra kerüléséhez. Gecsényi Lajos hangsúlyozta,…

Keresés