2008. május 6. kedd

máj. 6
5:51
A kisebbségi kormányzás működképességét kell igazolniuk a tárcavezetőknek (Alternatív Energia)
A harmadik Gyurcsány-kormány öt minisztere tette le tegnap esküjét az Országgyűlésben. Az általuk irányítani hivatott területeket a 2002-es kormányváltás óta számos szakember próbálta már meg sikeresen igazgatni. Köztük voltak többé és kevésbé eredményesek, az új tárcavezetőknek azonban az is feladata lesz, hogy igazolják a kisebbségi kormányzás működőképességét.
máj. 6
5:52
Orgonasípok, szobrok az olvasztóban (Infostart)
A kormány a kereskedelmi törvény drasztikus szigorításával lépne fel az illegális színesfém-kereskedők ellen - mondta az InfoRádióban az "Új rend és szabadság" programért felelős kormánybiztos. Mezőkövesden ötszáz orgonasípot loptak el.
máj. 6
5:52
"A Fideszben senki nem tör Keller László babérjaira" (Alternatív Energia)
Cáfolják a Fideszben azt az Orbán Viktornak tulajdonított kijelentést, miszerint jogászok egy csapata dolgozik a jelenlegi politikai elittel szembeni majdani felelősségre vonások előkészítésén. Az ellenzéki párt ugyanakkor fenntartja a jogot arra, hogy a szerintük törvénysértő ügyekben a felelősség kérdését felvessék. A lapunk által megkérdezett ügyvéd szerint a felelősségre vonás puszta…
máj. 6
5:53
Kósa azt üzente az SZDSZ-nek, hogy „fog ez menni” (Alternatív Energia)
Az SZDSZ nem ért egyet azzal, de tudomásul veszi, hogy a miniszterelnök a nemrég ismertetett formában kívánja átalakítani a kormányt - hangzott el este, a minisztériumok felsorolásáról szóló törvénymódosítás általános vitájában. Előzőleg öt új miniszter tette le az esküt. Napirend előtt Gyurcsány Ferenc arról beszélt, azért nem kellett új programot hirdetni május elsején, mert a Munka, tudás,…
máj. 6
5:55
Dolgoznának, de negyedéves munkanélküliségre vannak ítélve (Alternatív Energia)
A közmunkprogram szabályainak változtatását sürgeti a munkaerőpiaci szakértő, aki szerint az új szociális miniszter ebben partner lesz. A szakember szerint a jelenlegi rendszer akadályozza a tartós és folyamatos foglalkoztatást, a közmunkásoknak ugyanis félévnyi munka után három hónapra regisztrált álláskeresőnek kell jelentkezniük. Ha ezt nem teszik meg, a következő programban nem vehetnek részt.
máj. 6
6:07
A diákok szerint magyarból nem érte meg emeltszintű vizsgát tenni (Alternatív Energia)
A magyar nyelv és irodalom közép- és emelt szintű írásbeli vizsgáival tegnap megkezdődött az idei érettségi. Magyarország 1130 középiskolájában 83 109 diák választotta a középszintű, 55 középiskolájában pedig 2357 tanuló az emeltszintű matura tételeit. Az angyalföldi Berzsenyi Dániel Gimnázium diákjai könnyűnek, a Magyartanárok Egyesülete kitünőnek találta az írásbeli feladatokat. A diákok…
máj. 6
6:39
Ma a matematika érettségi következik (Infostart)
A matematika írásbelikkel folytatódnak kedden az érettségi vizsgák. Középszinten több mint 83 ezer, emelt szinten 3200 diák ad számot tudásáról.
máj. 6
6:55
A munkateszt okozhatta Lamperth bukását - lapszemle (Infostart)
Lamperth Mónika leváltásának hátterében az áll, hogy a tárcavezető "szabotálta" a szociális segélyezési terveket, mert azokkal nem ért egyet - írja a Népszabadság. Lapszemle.
máj. 6
6:56
Ötpárti egyetértés az örökösödési adó eltörlésében (Alternatív Energia)
Az egykulcsos adó bevezetésén alapuló adóreformról lesz ma újabb egyeztetés az öt parlamenti párt között Dávid Ibolya meghívására az MDF székházában.
máj. 6
7:30
Török: A koalíció úgy szűnt meg, hogy közben megmaradt (Infostart)
Elképzelhető, hogy az SZDSZ nem akarja elvágni annak lehetőségét, hogy nyár végén vagy ősszel ismét összeálljon a koalíciós kormányzás - mondta az InfoRádió Aréna című műsorában Giró-Szász András politikai elemző. Török Gábor politológus ugyanakkor arról beszélt: az SZDSZ az elnökválasztásig elsősorban saját ügyeire koncentrál, a pártot belső hatalmi kérdései vezérlik.
máj. 6
7:46
Tűz egy fővárosi családi házban - képgaléria (Infostart)
Tűz ütött ki kedd hajnalban Budapesten egy X. kerületi családi ház tetőszerkezetében a Petrőczy utcában - közölte a Fővárosi Tűzoltóság szóvivője.
máj. 6
7:48
Az új miniszter még nem tudja, mi lesz az egészségbiztosítási törvény sorsa (Infostart)
Az egészségügyi miniszter még nem tudja, hogy mi lesz a kétszer is elfogadott egészségbiztosítási törvény sorsa. Sajtóinformációk szerint a jogszabálycsomagot még a tavaszi ülésszak folyamán teljes egészében visszavonják. Székely Tamás az InfoRádiónak azt mondta: bármelyik párttól jöhet olyan javaslat, amely megfontolásra érdemes.
máj. 6
8:05
Miért bukott meg Lamperth? (Alternatív Energia)
Lamperth Mónika leváltásának hátterében a Népszabadság információi szerint az húzódik meg, hogy a tárcavezető "szabotálta" a szociális segélyezési terveket, mert azokkal nem ért egyet.
máj. 6
8:20
A koalíciós szakítás után is csökkent Kóka népszerűsége (Infostart)
A Szonda Ipsos áprilisi felmérése szerint Sólyom László köztársasági elnök után Orbán Viktor, a Fidesz elnöke a legnépszerűbb politikus. Az államfő és az ellenzéki párt vezetőjének népszerűségi indexe egy ponttal csökkent. Sólyom László 52 ponttal vezeti a rangsort.
máj. 6
8:37
Szonda Ipsos: népszerűtlen az SZDSZ (Alternatív Energia)
Mélyponton van a szabad demokraták megítélése a Szonda Ipsos közvélemény-kutató cég április 17-e és 24-e közötti adatfelvétele szerint. A politikusok népszerűségi listáját Sólyom László köztársasági elnök vezeti, és Horváth Ágnes (SZDSZ) távozó egészségügyi miniszter zárja, aki tovább vesztett népszerűségéből.
máj. 6
8:40
Sétálj az egészségedért! (Metropol)
Egyórás sétával indul szombaton a Margitszigeten a gyaloglást népszerűsítő elhízásellenes program. A sétaprogram résztvevőit Monspart Sarolta világbajnok vezeti.
máj. 6
9:19
Fodor: A kisebbségi kormányzás a gúzsba kötöttséget jelenti (Infostart)
A szabad demokraták ügyvivője szerint egy új alapokra helyezett, új szereplőkkel létrejövő MSZP-SZDSZ koalícióra lenne szükség. Fodor Gábor az InfoRádiónak azt mondta: az ország érdeke, hogy cselekvőképes kormány működjön, személyi kérdésekről azonban egyelőre még korai beszélni.
máj. 6
10:19
A szülők háromra csökkentenék az érettségi tárgyakat (Infostart)
A Magyarországi Szülők Országos Egyesülete azt javasolja, hogy a kötelező érettségi vizsgatárgyak számát csökkentsék ötről háromra.
máj. 6
10:43
Szülők az érettségi követelmények ellen (Alternatív Energia)
A Magyarországi Szülők Országos Egyesülete (MSZOE) azt javasolja, hogy a kötelező érettségi vizsgatárgyak számát csökkentsék ötről háromra - közölte Keszei Sándor, a szervezet elnöke kedden az MTI-vel.
máj. 6
10:51
Rendek Vilma lesz az OEP új főigazgatója (Infostart)
Az InfoRádió értesülése szerint a Fővárosi és Pest Megyei Egészségbiztosítási Pénztár igazgatója, dr. Rendek Vilma lesz az Országos Egészségbiztosítási Pénztár új főigazgatója. Székely Tamás egészségügyi miniszter kedden jelentette be ezt a pénztár vezetőségének.
máj. 6
11:46
Újabb ütésváltás a BKV és a szakszervezetek között (Alternatív Energia)
Újra negatív pályára állt a BKV kommunikációja - közölte a társaság szakszervezeteit képviselő sztrájkbizottság kedden az MTI-vel. Ezt annak kapcsán állapították meg, hogy a BKV Zrt. hirdetést jelentetett meg egy napilapban arról: a szakszervezetek határozatlan idejű sztrájkot szerveznek Budapesten.
máj. 6
12:13
A Fidesz ellenzi az újabb vasúti mellékvonalak bezárását (Infostart)
A Fidesz arra szólítja fel a kormányt, hogy ne zárjon be újabb vasúti mellékvonalakat.
máj. 6
12:15
Nem használja ki kapacitásait az Akadémia (Infostart)
A Magyar Tudományos Akadémia nemzetközi hírű külső tagjai - Lámfalussy Sándor, Charles Simonyi és mások - olyan diplomáciai és tudományos kapacitást jelentenek az Akadémia számára, amit a jövőben sokkal jobban ki kell használni - mondta az InfoRádiónak Gulyás Balázs, a Stockholmi Karolinszka Egyetem agykutatója, az MTA külső tagja az Akadémia hétfőn kezdődött közgyűlése alkalmából.
máj. 6
12:17
A XI. kerületi önkormányzat feloszlatását kezdeményezi a Fidesz-frakció (Infostart)
A XI. kerületi önkormányzat feloszlatását kezdeményezi a Fidesz-frakció - mondta az InfoRádiónak az ellenzéki képviselőcsoport vezetője. Kupper András hozzátette, hogy az önfeloszlatásra azért van szükség, mert Molnár Gyula polgármesternek elfogyott a többsége, a kerület működésképtelenné vált.
máj. 6
12:19
Májusban már az emelt összegű nyugdíjat hozza a postás (Infostart)
Májusban már az emelt összegű ellátást kapják a múlt év vége előtt megállapított saját jogú, vagy hozzátartozói nyugdíjban, illetve nyugdíjszerű szociális ellátásban részesülők - közölte az Országos Nyugdíjbiztosítási Foigazgatóság.
máj. 6
12:21
A rendszer hibájáért is a patikákat büntetik? (Infostart)
Egy hét alatt több mint 400 patikát büntetett összesen 2,2 millió forintra az egészségbiztosító, amiért nem ellenőrizték a betegek biztosítotti jogviszonyát - értesült a Napi Gazdaság. A Magyar Gyógyszerészi Kamara elnöke szerint a rendszer hibás, ezért felül kellene vizsgálni, hiszen csupán az eseteknek alig egy százalékában történt mulasztás. A patikák január óta jelzik kifogásaikat az Országos…
máj. 6
12:22
Májusban már az emelt összegű nyugdíj érkezik (Alternatív Energia)
Májusban már az emelt összegű ellátást kapják a múlt év vége előtt megállapított saját jogú vagy hozzátartozói nyugdíjban, illetve nyugdíjszerű szociális ellátásban részesülők - tájékoztatta az Országos Nyugdíjbiztosítási Főigazgatóság kedden az MTI-t.
máj. 6
12:27
Vizi E. Szilveszter: Sikerült megőrizni az Akadémia függetlenségét (Infostart)
Az Akadémia a tudás hídjait igyekezett megteremteni értékrendek, kulturális, társadalmi ellentétek között a nemzeti közösség újraformálása érdekében - mondta expozéjában Vizi E. Szilveszter, a Magyar Tudományos Akadémia leköszönő elnöke, elemezve az Akadémiának a politikai hatalomhoz és közfeladatokhoz való viszonyát az MTA 178. közgyűlésének keddi napján.
máj. 6
12:54
Pálinkás József lett a Magyar Tudományos Akadémia új elnöke (Infostart)
Pálinkás József fizikust, a Debreceni Egyetem professzorát, volt oktatási minisztert választották a Magyar Tudományos Akadémia új elnökének a szervezet 178. közgyűlésén.
máj. 6
13:09
40 ezer forinttal több bér a kezdő pedagógusoknak (Alternatív Energia)
A kormány tervei szerint jövő januártól korrigálják a pedagógusokra vonatkozó közalkalmazotti bértáblát, a kezdő tanárok fizetése akár havi negyvenezer forinttal emelkedhet. Erről Tatai-Tóth András, az MSZP-frakció oktatási munkacsoportjának vezetője beszélt kedden Budapesten sajtótájékoztatón.
máj. 6
13:18
A kisiskolákról egyeztetne az oktatási tárcával az Élőlánc Magyarországért (Infostart)
A falusi iskolákat érintő szabályozás felülvizsgálatát kéri az Oktatási és Kulturális Minisztériumtól az Élőlánc Magyarországért Mozgalom. A szervezet elnökségi tagja hangsúlyozta: nem jelentene többletköltséget a falusi iskolák megóvása, ráadásul a felmérésekből kiderül, hogy az oktatás színvonala ezekben az intézményekben sem alacsonyabb a nagyvárosi átlagnál.
máj. 6
13:20
Pálinkás József az MTA új elnöke! (Alternatív Energia)
Pálinkás József akadémikust, a Debreceni Egyetem Tudományegyetemi Kara (DETEK) dékánját választották meg a Magyar Tudományos Akadémia új elnökévé az MTA 178. közgyűlésén.
máj. 6
13:30
Az MSZP januártól korrigálná a kezdő pedagógusok bérét (Infostart)
A kormány tervei szerint jövő januártól korrigálják a pedagógusokra vonatkozó közalkalmazotti bértáblát, a kezdő tanárok fizetése akár havi negyvenezer forinttal emelkedhet - mondta Tatai-Tóth András, az MSZP-frakció oktatási munkacsoportjának vezetője.
máj. 6
13:46
Rendben véget ért a matematika érettségi (Infostart)
Rendben lezajlottak a matematika írásbeli érettségik, rendkívüli esemény sehol sem történt - közölte az oktatási minisztérium. Középszinten több mint 83 ezer, emelt szinten 3200 diák adott számot tudásáról.
máj. 6
14:13
2009-ben tudjuk megmondani mikortól fizetünk euróval (Alternatív Energia)
Magyarország 2009-ben nevezheti meg az euró bevezetésének céldátumát - mondta Göncz Kinga külügyminiszter kedden Budapesten az MTI-nek.
máj. 6
14:15
Felmentette a közgyűlés az MTA leköszönő tisztségviselőit (Alternatív Energia)
Az elnöki és főtitkári beszámolók vitája és elfogadása után a Magyar Tudományos Akadémia 178. közgyűlése keddi munkanapján felmentette tisztségviselőit. A közgyűlés zárt üléssel folytatta munkáját, amelyen a jelölőbizottságok előterjesztése alapján szavaznak a következő hároméves ciklus tisztviselőiről.
máj. 6
14:29
Eddig 20 ezer tb-jogviszony tisztázódott (Alternatív Energia)
Az APEH több mint 100 ezer magánszemélyt tudott beazonosítani a 134 ezerből, akiknek természetes azonosító adatait az OEP február 18-án átadta az adóhivatalnak, mert az OEP szerint nem rendelkeztek biztosítási jogviszonnyal - jelentette be Balázs Eszter Ágnes főosztályvezető az adóhatóság keddi budapesti sajtótájékoztatóján.
máj. 6
14:59
Németh Tamás az MTA új főtitkára (Infostart)
Németh Tamás, az MTA Talajtani és Agrokémiai Kutató Intézetének igazgatója lett a Magyar Tudományos Akadémia új főtitkára. Az MTA közgyűlésén az új főtitkár a leadott 446 szavazatból 235-öt kapott.
máj. 6
15:00
Rekord gyorsan vádat emelhetnek Zentai ellen (Alternatív Energia)
Ha kiadják az ausztrál hatóságok Magyarországnak Zentai Károlyt (Charles Zentait), akkor attól számítva heteken belül sor kerülhet az ügyében a vádemelésre - erről a férfi háborús bűnök miatti kiadatását kérő Budapesti Katonai Ügyészség szóvivője beszélt az MTI megkeresésére kedden.
máj. 6
15:01
Dohányzásban jók vagyunk (Infostart)
A visegrádi országok közül Magyarországon dohányoznak legtöbben, és szoktak le legkevesebben a cigarettáról. Szlovákia korábban is jobb adatokat produkált, mint Lengyelország, Csehország és Magyarország, ott dohányoztak és dohányoznak a legkevesebben - derül ki az Image Factory ügynökség és a Tárki legfrissebb Társadalmi Klíma Riportjából.
máj. 6
15:15
Fidesz: méltatlan és megalázó a patikák bírságolása (Alternatív Energia)
A gyógyszertárak megbírságolása méltatlan és megalázó, ezenkívül a büntetés kifizetése nehéz helyzetbe hozza a magyarországi kispatikákat - mondta Mikola István, a Fidesz országgyűlési képviselője keddi, budapesti sajtótájékoztatóján.
máj. 6
15:47
Vadkender-termesztő osztrákok a Szigetközben (Infostart)
Két osztrák állampolgárt - egy nőt és egy férfit - vett őrizetbe a rendőrség kábítószerrel történő visszaélés megalapozott gyanúja miatt kedden a Győr-Moson-Sopron megyei Halásziban - közölte a megyei rendőr-főkapitányság sajtóügyeletese az MTI-vel.
máj. 6
15:48
Gyenesei egész élete az önkormányazokhoz kötődik (Alternatív Energia)
A lakosság életminősége nagyrészt az önkormányzatok tevékenységének függvénye - hangsúlyozta Gyenesei István leendő önkormányzati miniszter a keddi kormányszóvivői tájékoztatón, ahol bemutatkozott a sajtó képviselőinek. Elmondta, hogy Gyurcsány Ferenc miniszterelnök a szakmai hozzáértésére apellált, amikor felkérte a miniszteri tisztség betöltésére.
máj. 6
16:06
"Csúszik, de nem késik" a magyar EU soros elnökség szervezése (Infostart)
Magyarország jövőre megjelölheti az euróbevezetés céldátumát - mondta a külügyminiszter a parlament európai ügyi bizottsága előtt. Göncz Kinga elmondta, a klímaváltozás, a hétéves uniós költségvetés, a bevándorlás, a bővítés, a szomszédságpolitika és a Lisszaboni Stratégia áll majd a 2011-es magyar uniós soros elnökség programjában. A szervezési munka elindítása "csúszik, de nem késik" -…
máj. 6
16:07
Lemondott az új munkaügyi miniszter! (Alternatív Energia)
Lemondott miskolci alpolgármesteri posztjáról Szűcs Erika (MSZP) újonnan megválasztott szociális és munkaügyi miniszter, aki önkormányzati képviselőként továbbra is részt vesz a miskolci közgyűlés munkájában. Szűcs Erika - aki az MSZP választmányának elnökhelyettese is - hétfőn tette le a miniszteri esküt a Parlamentben.
máj. 6
16:24
Lezavazták Bakát (Alternatív Energia)
Biztos, hogy nem lesz főbíró Baka András, lapunk információi szerint ugyanis a ma ülésező Országos Igaszágszolgáltatási Tanács leszavazta Sólyom László jelöltjét a Legfelsőbb Bíróság elnöki posztjára.
máj. 6
16:38
Potyaérettségi matematikából? (Infostart)
Túl könnyűek voltak a matematika érettségi feladatai ebben az évben - állítja Laczkó László, a budapesti Fazekas Mihály Fővárosi Gyakorló Általános Iskola és Gimnázium matematika munkaközösségének vezetője. Ha fél kiló narancs 75 forintba kerül, hány kiló narancsot kapunk 300 forintért? - így szólt az idei középszintű matematika érettségi egyik feladata, amelyért 2 pontot kaphatnak a diákok.
máj. 6
16:39
Nem támogatja az OIT Baka András főbírói kinevezését (Alternatív Energia)
Nem támogatja az Országos Igazságszolgáltatási Tanács (OIT) Baka András kinevezését a Legfelsőbb Bíróság elnöki posztjára - tudatta a testület.
máj. 6
16:53
Fidesz-tiltakozás a gyógyszertárak pénzbüntetése miatt (Infostart)
Méltatlannak és megalázónak tartja az Országgyűlés Egészségügyi Bizottságának fideszes alelnöke, hogy egy hibás szoftver miatt bírságolt meg 400 gyógyszertárat az egészségbiztosítási pénztár. Az OEP összesen 2,2 millió forintra bírságolta a patikákat, mert azok elmulasztották ellenőrizni a vények kiváltásánál a jogviszonyt.
máj. 6
16:55
Több szocialista politikust is elindított az életben a leeendő önkormányzati miniszter (Alternatív Energia)
"Lamperth Mónikát mondhatni, kislány kora óta jól ismerem. Legutóbbi születésnapi vacsorámra is csak azért nem jött el, mert akkor éppen tanácskozott az MSZP elnöksége" - ezzel reagált Gyenesei István, a leendő önkormányzati miniszter amikor a Népszava online megkérdezte tőle, milyen a viszonya az MSZP önkormányzati lobbijának erős emberével, a tárcát korábban hat évig vezető, szintén Somogy…

Keresés