Továbbra is az "igen" válaszok vannak nagy többségben a március 9-i népszavazás mindhárom kérdésében, de egyre nő azok a száma, akik "nem" választ adnának - derül ki a Medián legfrissebb felméréséből. Határozottan csökkent azok aránya is, akik szerint egy sikeres népszavazás után a kormánynak le kell mondania, illetve továbbra sem tudni, hogy a most 47 százalékra várt részvétel elegendő lesz-e az…
Káoszt ígért Gaskó István, a Vasuti Dolgozók Szabad Szakszervezetének (VDSZSZ) elnöke a vasúti közlekedésben országszerte ma kezdődő határozatlan idejű sztrájk esetére. A nagy vasutas érdekképviseletek közül egyedüliként munkabeszüntetést hirdető VDSZSZ a MÁV Zrt. és leánycégei által is elfogadhatónak tartott béremelésen kívül olyan, több tízmilliárd forint terhet jelentő pluszkövetelés eléréséért…
A Háziorvosok Országos Egyesületének elnöke szerint nem a vizitdíj, hanem a vizitdíjból származó bevétel hiányozna nagyon a háziorvosoknak. Balogh Sándor az InfoRádiónak elmondta: a praxisok bevételének ötöde származik a vizitdíjból, ez átlagosan havi 150 ezer forint pluszt jelent a háziorvosoknak, úgy, hogy a kártyapénzük nem csökkent. A szervezet elnöke azt kérte az állampolgároktól, hogy a…
Nem elvi okokból, hanem politikai haszonszerzés miatt változtatta meg a Fidesz tandíjpárti álláspontját - állítja az MSZP. A párt oktatáspolitikusa, Tatai-Tóth András az InfoRádiónak elmondta: Orbán Viktor a kilencvenes évek elején még a tandíj bevezetése mellett érvelt, a Bokros-csomag után viszont - látva a hallgatói elégedetlenséget - hirtelen tandíjellenes lett. A Fidesz szerint Tatai-Tóth…
Hatalmas riadalmat okozott a fiatalok körében, hogy rövidesen csak azok szerezhetnek jogosítványt, akik már betöltötték a 21. életévüket. Utánajártunk, mi igaz ebből. Hegedűs László, a Magyar Autóklub autósiskola vezetője elmondta, hogy a korhatár nem változik, a vezetői engedélyhez szükséges elméleti vizsgákat 16 és háromnegyed éves korban lehet letenni - természetesen szülői engedéllyel -, míg a…
Hajnali 3 óra óta tart a munkabeszüntetés a MÁV-nál; a határozatlan időre szóló általános sztrájkot a Vasúti Dolgozók Szabad Szakszervezete hirdetette meg az eredménytelen bértárgyalások után. A vasúttársaság és a szakszervezet a pénteki tárgyaláson sem egyezett meg.
A MÁV - a törvényi előírások és a vasúti szabályok betartásával - igyekszik megszervezni a vonatközlekedést, a lehetőségeihez képest biztosítani az utasok eljutását és folyamatosan tájékoztatja az embereket a vonatközlekedés helyzetének alakulásáról - közölte a MÁV pénteken reggel az MTI-vel.
Hajnali 3 órától a reggeli műszakváltásig a vasutasok körülbelül háromnegyede vett részt a sztrájkban - mondta el az InfoRádiónak Gaskó István, a munkabeszüntetést meghirdető Vasúti Dolgozók Szabad Szakszervezetének elnöke.
Adóváltozásokra szükség van a pénzügyminiszter szerint, de úgy véli: az 1988-as adóreformhoz hasonló mélységű intézkedésekre nincs lehetőség. Veres János az InfoRádió Aréna című műsorában elmondta: van reális lehetősége annak, hogy Magyarország gazdasági növekedése 2009-ben 4 százalékos legyen.
A MÁV a lehető legnagyobb mértékben igyekszik biztosítani a vasúti közlekedést, egyes elővárosi vonatok járnak, de a szerelvények többsége nem indult el - mondta az InfoRádiónak a vasúttársaság szóvivője.
A MÁV - a törvényi előírások és a vasúti szabályok betartásával - igyekszik megszervezni a vonatközlekedést, a lehetőségeihez képest biztosítani az utasok eljutását és folyamatosan tájékoztatja az embereket a vonatközlekedés helyzetének alakulásáról - közölte a MÁV pénteken reggel az MTI-vel. Kavalecz Imre, a MÁV sajtófőnöke elmondta: arra számítanak, a dolgozók 80-90 százaléka felveszi a munkát…
Nem csökkentik kimutatható mértékben az antioxidáns étrend-kiegészítők a rák kockázatát - írja egy amerikai tanulmányra hivatkozva a Népszabadság. Lapszemle.
Korszerű pénztárgépeket és bérletkiadó automatákat venne még az idén a BKV. A milliárdos nagyságrendű beruházástól gyorsabb, pontosabb és kényelmesebb jegy- és bérletvásárlást remél a szolgáltató.
A hetvenes évek vezető magyarországi politikusainak nyilatkozataival kampányol az SZDSZ. A liberális párt két tízperces kampányfilmjét hétfőtől a megyeszékhelyek főterein vetítik majd.
Nem nőtt a forgalom a bevezető utakon a vasutassztrájk miatt - tájékoztatta a Fővinform ügyeletese pénteken reggel az MTI-t. Havasi Zsolt elmondta: nem érzékelhető sem a bevezető útvonalakon, sem a belváros útjain, hogy az ilyenkor megszokottnál erősebb lenne a forgalom.
A pénteken hajnalban megkezdett vasúti sztrájk eddig a szokottnál kicsit nagyobb forgalmat jelent a Volánbusz Közlekedési Zrt.-nél. Minden pályaudvaron egy-egy tartalék busz áll rendelkezésre és a Volánbusz arra kéri az utasokat, hogy a tervezhetőség érdekében elővételben vásárolják meg jegyüket - mondta Kameniczky Ákos, a Volánbusz belföldi szolgáltatási irodájának vezetője az MTI-nek pénteken.
Időközi önkormányzati választást tartanak a baranyai Ligeten vasárnap, mert a település képviselő-testülete feloszlatta önmagát - közölte a falu jegyzője pénteken az MTI-vel.
Déltől felfüggesztette a sztrájkot a Vasúti Dolgozók Szabad Szakszervezete, a munkabeszüntetés folytatását a további egyeztetések eredményétől teszi függővé - mondta el az InfoRádiónak a szakszervezet érdekvédelmi alelnöke és budapesti vezető ügyvivője.
A Baranya Megyei Cigány Kisebbségi Önkormányzat elnöke azt várja a megye minden polgármesterétől és "józan gondolkodású polgárától", hogy határolódjanak el a Magyar Gárdától.
A hétvégén, szombatról vasárnapra virradó éjszaka számolják össze a hajléktalan embereket a fővárosban és környékén, valamint több vidéki városban; a felméréshez számítanak önkéntesek jelentkezésére is.
A Vasúti Dolgozók Szabad Szakszervezete (VDSZSZ) péntek déltől felfüggesztette a sztrájkot. Gaskó István, a VDSZSZ elnöke az MTI-nek elmondta: a VDSZSZ folytatja az egyeztető tárgyalásokat a MÁV vezetésével, és ha ezek nem vezetnek eredményre, akkor legkésőbb hétfőn folytatják a határozatlan idejű munkabeszüntetést.
A szabad demokraták Győr-Moson-Sopron megyei választmánya elítéli, hogy a mosonmagyaróvári önkormányzat fideszes és MDF-es képviselői megakadályozták a Magyar Gárda nemkívánatos szervezetté nyilvánítását a csütörtöki közgyűlésen.
Az Egyesült Államok budapesti nagykövete szerint az amerikai törvényhozás az év végéig megszüntetheti a vízumkényszert a magyarok számára. April Foley egy kerekasztal-beszélgetésen azt mondta: az amerikai elnökválasztási kampányban nem a pénz, hanem a biztonság ígérete dönt majd.
A Fidesz nem meri vállalni az elhatárolódást a szélsőjobboldaltól, ugyanis fél, hogy szavazatokat veszít - mondta Csapody Miklós, az MDF országgyűlési képviselője pénteken Budapesten, sajtótájékoztatón. Csapody Miklos kiemelte: az MDF üdvözli, hogy a Fővárosi Közgyűlés nemkívánatos szervezetnek nyilvánította a Magyar Gárdát. Hozzátette: a Fidesz-KDNP fővárosi frakciója "nem merte vállalni a…
A fővárosi szabad demokrata frakcióban is lesznek kötelező szavazások, de nem minden esetben várják el a képviselőktől, hogy "szavazógépként üzemeljenek" - mondta John Emese frakcióvezető az MTI-nek pénteken.
Politikusok, rendőrök, újságírók, bírók, ügyészek és közhivatalnokok "levadászására" indított országos "razziát" Toroczkai László, Budaházy György, hogy - mint mondták - azokat, akik visszaélnek hatalmukkal és korruptak, elszámoltassák, tevékenységüket, adataikat nyilvánosságra hozzák.
Ellehetetlenülnek a megyei múzeumok Békés térségének fideszes országgyűlési képviselője szerint, mert a kulturális tárca a Kulturális Örökségvédelmi Szakszolgálathoz (KÖSZ) csoportosította át a beruházásokhoz kötelezően kapcsolódó régészeti feltárásokat. Erről Erdőn Norbert beszélt sajtótájékoztatón pénteken Békésen.
Az eddigi vizsgálatok szerint működtek a pénteken Törökszentmiklós közelében lezuhant katonai helikopter hajtóművei - mondta a Közlekedésbiztonsági Szervezet szóvivője.
Sólyom László köztársasági elnök magánlevélben fejezte ki együttérzését pénteken az Óballa térségében történt helikopterbalesetben elhunyt katona családjának.
Az Országos Rádió és Televízió Testület mandátumának meghosszabbítását kezdeményezte az audiovizuális médiapolitikáért felelős kormánybiztos. Eszerint a testület március vége helyett december 31-ig működne.
A Fidesz támogatja Székelyföld területi autonómiáját, és újraindítaná a Magyar Állandó Értekezlet működését. A legnagyobb ellenzéki párt külügyi kabinetvezetője az InfoRádiónak azt mondta: a Fidesz nem egy pártot vagy személyt támogat, tevékenységét nagyon világos nemzetpolitikai elvek irányítják.
Nem kivételeznek a misebort fogyasztó papokkal a közúti ellenőrzésnél - közölte az Igazságügyi és Rendészeti Minisztérium (IRM) pénteken közleményben. "A rendelet és az egyéb jogszabályok nem teszik lehetővé, hogy amennyiben az intézkedő rendőr az ellenőrzés során megállapítja, hogy az egyházi személy szervezetében szeszes ital fogyasztásból származó alkohol van, az általános szabályok alól…
Eddig 160 aláírás gyűlt össze a szükséges 200 ezerből ahhoz, hogy népszavazást lehessen kiírni arról: az emberek akarják-e, hogy üzleti biztosítók részt vegyenek az egészségbiztosítási rendszerben - jelentette be Gaskó István, az aláírásgyűjtési akciót koordináló Liga Szakszervezetek elnöke pénteken Budapesten. Azt szeretnénk, ha a 200 ezer (vagy annál több) aláírás összegyűlne február 11-ére,…
Karsai József, Battonya szocialista párti polgármestere és a térség országgyűlési képviselője kifizeti a helyi szegények és nagycsaládosok vizitdíját. Erről maga a képviselő beszélt. Elmondta: a vizitdíj bevezetésé óta azt tapasztalta, hogy számtalan battonyai szegény, illetve nagycsaládos ember azért nem fordul orvoshoz, mert nem tudja kifizetni a vizitdíjat.
A rehabilitációs foglalkoztatás új esélyt teremt a csökkent munkaképességű embereknek, akik a kapott segítséggel akár munkaerőpiacra is visszakerülhetnek - mondta Kiss Péter, a Miniszterelnöki Hivatalt vezető miniszter pénteken Nyíregyházán, a Start Rehabilitációs és Foglalkoztatási Kht. megalakulásának 20. évfordulóján tartott ünnepségen.
Ha várakozni kell, akkor a beteg tudja követni, hogy mennyit kell várnia, ne övezze ezt titok egy zsebben tartott előjegyzési naptárban - jelentette ki Horváth Ágnes egészségügyi miniszter. Hozzátette: a felügyelet felmérése szerint Magyarországon átlagosan nem kell többet várni egy műtétre, mint Európa más országaiban, nálunk az uniós átlagnak megfelelnek az értékek. Európában teljesen normális…
A misebort fogyasztó papok esetében sem lehet eltérni a jogszabályoktól a közúti ellenőrzésnél - közölte az igazságügyi és rendészeti miniszter. Korábban a Magyar Püspöki Konferencia titkára levélben közölte: a paphiány miatt sok plébános egymás után több településen tart szentmisét, és minden szertartáson fél-egy deciliter bort fogyaszt el, amit már kimutat a szonda.
A harmadik Magyar Köztársaság legnagyobb kihívása, hogy mit kezdjen egy ország a megszerzett és megkapott szabadságával, ha ez az ország az elmúlt évszázadokban nem lehetett önálló és szabad és nem voltak hosszú demokratikus hagyományai. Ezt Gyurcsány Ferenc miniszterelnök mondta a Köztársaság ünnepe című pénteki budapesti tanácskozáson.
Április 15-től büntetik azokat a kórházakat, amelyek nem készítenek és nem hozzák nyilvánosságra a betegfogadási listákat - közölte az egészségügyi miniszter. A Fidesz szerint a kormány intézkedései továbbra is zűrzavart okoznak az egészségügyben.
Az MSZP parlamenti képviselőcsoportja február 11-én nem szavazza meg a Fidesz megerősítő népszavazásról szóló kezdeményezését. Ezt Mandur László, az Országgyűlés szocialista alelnöke mondta pénteken az ATV egyik műsorában. Úgy gondolom, hogy az MSZP nem fogja támogatni ezt a kezdeményezést. Már csak azért sem, mert az egészségbiztosítási törvény olyan, mint a költségvetés, amiről nem szoktak…
A legtehetősebb kormánytag Bajnai Gordon, Horváth Ágnesnek viszont még lakása sincs. A kormánytagok többsége Budán lakik, nagy részüknek megtakarítása és tartozása is van. Lamperth Mónika festményeket, Göncz Kinga szőnyegeket kapott ajándékba, Takács Albert pedig 100-100 darabbal gyarapította a cd- és a könyvgyűjteményét tavaly - többek közt ez derül ki a kormánytagok 2007-es…
A legtehetősebb kormánytag Bajnai Gordon, Horváth Ágnesnek viszont még lakása sincs. A kormánytagok többsége Budán lakik, nagy részüknek megtakarítása és tartozása is van. Lamperth Mónika festményeket, Göncz Kinga szőnyegeket kapott ajándékba, Takács Albert pedig 100-100 darabbal gyarapította a cd- és a könyvgyűjteményét tavaly - a többi mellett ez derül ki a kormánytagok 2007-es…
A Fidesz helyettes szóvivője szerint az Országos Rádió és Televízió Testület tagjait március végén - a jelenleg hatályos törvény szerint - meg kell választani, mivel, mint mondta, a kormányoldal képtelen volt egy egységes javaslatcsomagot kidolgozni.
Ficsor Ádám személyes hitvallásának tekinti, hogy kabinetfőnökként elérje: ha a miniszterelnök mond valamit, az utána úgy is legyen, akarata ne vesszen el a rendszerben különböző érdekek miatt. A hivatalosan péntektől munkába állt korábbi agrár szakállamtitkár azt mondta, nem volt sok ideje a döntésre, vállalja-e a kormányfő felkérését, de nem is volt erre szüksége.