2008. február 12. kedd

febr. 12
5:09
Ismét igen az egészségbiztosítási törvényre (Alternatív Energia)
Másodszor is elfogadta a parlament az egészségbiztosítási törvényt, ezúttal 203 igen, 173 nem szavazattal - a Fidesz javaslatára név szerinti voksolással döntöttek. Az Országgyűlés idei első ülésén azért szavazott újra a tavaly év végén elfogadott előterjesztésről, mert azt Sólyom László köztársasági elnök nem hirdette ki, hanem megfontolásra visszaküldte a törvényhozásnak. Horváth Ágnes…
febr. 12
5:30
Vannak, akik elfogadják a tandíjat (Alternatív Energia)
Azóta, hogy a Hallgatói Önkormányzatok Országos Konferenciájának (HÖOK) közgyűlése szombaton határozatot hozott, melyben arra kérte a hallgatókat, hogy a március 9-ére kiírt népszavazáson vegyenek részt, és támogassák a HÖOK tandíjellenes küzdelmét, az egyetemek hallgatói érdekképviseletei is "rákapcsoltak", a buzdításon túl az intézményekben plakátokat is kihelyeznek.
febr. 12
5:33
Sokan orvosi rendelőkben szavazhatnak majd a vizitdíjról (Infostart)
Orvosi rendelőben, felsőoktatási intézményben is kialakítanak szavazóköröket a március 9-ei népszavazásra, amelyen a vizitdíj, a kórházi napidíj és a tandíj eltörléséről lehet szavazni. Az Országos Választási Iroda vezetője az InfoRádiónak azt mondta: a szavazókörök kialakításáért a helyi jegyző felelt, a kampánycsendet pedig csak a szavazás napján kell biztosítani.
febr. 12
6:33
Jane Goodall: "Áttörhetők a gátak, hogy ez a világ jobbá váljon" (Infostart)
A világot tönkretevő környezeti problémákon akkor lehet segíteni, ha párhuzamosan az emberek szociális gondjait is orvosoljuk - mondta az InfoRádiónak a Magyarországra látogató világhírű etológus és csimpánzkutató. Jane Goodall hozzátette: az esőerdők kivágása is megállítható azzal a komplex faluprogrammal, amelyet az általa létrehozott intézet és alapítvány sikerrel kezdett meg az afrikai…
febr. 12
6:48
Változások a kormányban (Alternatív Energia)
A miniszterelnök ma bejelenti a kabinetet érintő változásokat - írta kedden megjelent számában a Népszabadság. A lap információi szerint Gyurcsány Ferenc a mindössze nyolc hónapig tárcavezető Takács Albert helyére új igazságügyi és rendészeti minisztert nevez ki Draskovics Tibor személyében.
febr. 12
6:56
Felborult egy kamion pótkocsija (HírExtra)
Felborult egy kamion pótkocsija az M5-ös autópályán Budapest határában, a mentési munkák idején forgalmi torlódásokra kell számítani - értesült a HavariaPress.
febr. 12
7:01
Bezár a cipőgyár (HírExtra)
Márciusban bezárja kapuit a Vasváron lévő, 190 főt foglalkoztató Richter Cipő International Kft. - értesült a HavariaPress.
febr. 12
7:14
"Bartók+szlávok" (Alternatív Energia)
A "Bartók+szlávok" címmel meghirdetett Miskolci Nemzetközi Operafesztivál előkészítéseként népszerűsítő zenetörténeti sorozat kezdődik a borsodi megyeszékhelyen csütörtökön - mondta a rendezvény sajtóreferense az MTI-nek.
febr. 12
7:22
"Kétséges, hogy képes-e versenyt teremteni az egészségbiztosítási törvény" (Infostart)
Magyarország akár pozitívan is kijöhet abból a helyzetből, amely az amerikai hitelválság következtében Európában kialakult - mondta, az Oriens vezető közgazdásza az InfoRádió Aréna című műsorában. Vojnits Tamás hozzátette: a nemzeti banknak még kamatcsökkentésre is tere lehet, miközben a forint erősödik. A szakértő arról is beszélt, hogy az egészségbiztosítási törvény nem tesz majd lehetővé igazi…
febr. 12
7:33
A nagy kérdés: mire készül Orbán? (Infostart)
Szerdán tartja tizedik országértékelését a Fidesz elnöke, aki 1999 óta minden év elején beszédet mond az elmúlt időszak eseményeiről. A helyszín a budapesti Syma-csarnok lesz.
febr. 12
7:39
Az MSZP jövő héten dönt a "renitens" képviselőiről (HírExtra)
Jövő heti ülésén dönt az MSZP-frakció az egészségbiztosítási törvény zárószavazásától távol maradó Farkas Imre és a jogszabályra nemmel voksoló Karsai József ügyéről - tájékoztatta Varju László, az MSZP frakcióvezető-helyettese, frakcióigazgatója hétfőn az MTI-t.
febr. 12
7:50
Gyurcsány és Orbán is megemlékezett Tom Lantosról (HírExtra)
Gyurcsány Ferenc szerint Magyarország és a régió valamennyi polgára elveszített valakit, aki nagy tehetséggel, őszinteséggel és hatalmas befolyással képviselte ennek a hányatott sorsú térségnek az ügyét, szerte a világban.
febr. 12
7:55
Gyurcsány ma fellebbenti a fátylat (Infostart)
Ma bejelenti a miniszterelnök a kabinetet érintő változásokat - értesült a Népszabadság. A lap szerint Gyurcsány Ferenc a mindössze nyolc hónapig tárcavezető Takács Albert helyére új igazságügyi és rendészeti minisztert nevez ki Draskovics Tibor személyében.
febr. 12
8:01
Nem lesz népszavazás! (HírExtra)
Nem lesz megerősítő népszavazás az egészségbiztosítási törvényről, mivel az Országgyűlésben hétfőn nem kapta meg a szükséges többséget a Fidesz és a KDNP erről szóló indítványa. Az Országgyűlés 166 igen és 203 nem szavazattal utasította el a határozati javaslatot.
febr. 12
8:19
Támogatást kaptak (HírExtra)
Szinte naponta derül fény a fejlesztési pénzek botrányos, pártpolitikai szempontok vezérelte elosztását bizonyító esetekre. Lapunk újabb kormánypárti kötődésű szervezetről derítette ki, hogy milliókat kapott az Agrár- és vidékfejlesztési operatív program (AVOP) révén.
febr. 12
8:30
Összeül a Világtanács (HírExtra)
Szerdán kezdődik és egy hétig tart az idén hatvanéves Egyházak Világtanácsa (EVT) vezetőségének jubileumi ülése Genfben - közölte az MTI megkeresésére Gáncs Péter, a Magyarországi Evangélikus Egyház Déli Egyházkerületének püspöke, aki Magyarországot képviseli az ülésen.
febr. 12
8:35
Vasutassztrájk - Folytatódik az egyeztetés (Alternatív Energia)
Folytatódik az egyeztetés kedden a MÁV Zrt. és a Vasúti Dolgozók Szabad Szakszervezete között. A hétfői egyeztetés a szakszervezet, a MÁV Zrt. és a MÁV-START Zrt. között nem vezetett eredményre. A VDSZSZ azt követeli továbbra is, hogy a vasutasok kapjanak fejenként nettó 250 ezer forintot a MÁV Cargo privatizációs bevételéből, illetve 10 százalék többlet bérfejlesztést a megajánlott 6,9 százalék…
febr. 12
8:36
Orbán megint értékel (HírExtra)
Szerdán tartja tizedik országértékelését Orbán Viktor, aki 1999 óta minden év elején beszédet mond az elmúlt időszak eseményeiről.
febr. 12
8:39
Elnökjelölés helyett pályázat (HírExtra)
Elnökjelölés helyett csak az új pályázat kiírásával foglalkozhat ma reggel kezdődő ülésén a Magyar Televíziót (MTV) felügyelő közalapítvány kuratóriumi elnöksége, miután az ellenzéki delegáltak előző nap bejelentették, hogy egyik pályázót sem támogatják.
febr. 12
8:41
A tandíj egy százalékot jelent (HírExtra)
Egyetértettek az MTI által megkérdezett rektorok abban, hogy az egyetemek költségvetésének néhány százalékát teheti ki a tandíjból származó összeg, abban azonban eltértek az álláspontok, hogy lehet-e jogosultsága az ingyenes képzésnek.
febr. 12
9:05
Minisztercsere: nagy a titok, még Horn is csak az újságokból értesül (Infostart)
Az esetleges kormányzati változtatásokról is egyeztethet az MSZP és az SZDSZ elnöke mai találkozójukon - mondta el Horn Gábor, a liberálisok ügyvivője a Magyar Televízióban.
febr. 12
9:17
Gyurcsány bejelenti a változásokat (HírExtra)
A miniszterelnök ma bejelenti a kabinetet érintő változásokat - írta kedden megjelent számában a Népszabadság. A lap információi szerint Gyurcsány Ferenc a mindössze nyolc hónapig tárcavezető Takács Albert helyére új igazságügyi és rendészeti minisztert nevez ki Draskovics Tibor személyében.
febr. 12
9:24
Hosszabb ideig tart a vizsgálat (HírExtra)
A korábbinál több időt vesz igénybe a komplex rehabilitációs vizsgálat, ezért az első rokkantnyugdíj is később érkezhet - írta kedden a Népszava.
febr. 12
10:36
Meg akarták gyilkolni a karikaturistát (Infostart)
Őrizetbe vett a dán rendőrség négy embert, akit azzal gyanúsít, hogy a nemzetközi felháborodást kiváltó Mohamed-karikatúrák egyik rajzolójának meggyilkolását tervezte.
febr. 12
10:38
A rali és a parlagfű (HírExtra)
Megjelent a hír, hogy 2008. április 20.-án Budapestről rajtol a Közép-Európai rali az elmaradt Dakar-rali pótlásaként.
febr. 12
10:44
Tízmilliárdokat költenének (HírExtra)
A 2010-es pécsi Európa Kulturális Fővárosa program beruházási költségvetését megközelítő összeget, azaz mintegy 35 milliárd forintot költenének a baranyai megyeszékhelyhez tartozó István-aknai, egykori bányaipari terület hasznosítására - írta kedden az Új Dunántúli Napló.
febr. 12
10:54
Két éve késik a jogszabály (HírExtra)
Olajos Péter európai parlamenti képviselő (MDF) Bajnai Gordon önkormányzati és területfejlesztési miniszterhez intézett kérdéseket az Európai Parlament és a Tanács 2002/91/EK számú - az épületek energiateljesítményéről szóló, 2003. január 4-én kihirdetett - irányelvének hazai jogrendszerbe történő átültetésének késlekedésével kapcsolatban.
febr. 12
10:58
Vezető nélkül maradhat az MTV (Infostart)
Eredménytelenül zárult a Magyar Televízió (MTV) elnöki tisztségére kiírt pályázat, miután a posztra jelölő kuratóriumi elnökség tíz tagja közül csak ketten adtak le érvényes voksot - közölte az egyik kurátor, Kozák Márton.
febr. 12
11:05
Horn: Változások lesznek (HírExtra)
Volt konzultáció arról, hogy bizonyos változtatások lesznek a kormányban, ennek az időpontjáról azonban nem állapodtunk meg - mondta Horn Gábor, az SZDSZ ügyvivője a Magyar Televízió Nap-kelte című műsorában kedden. A két pártelnök, Kóka János és Gyurcsány Ferenc kedd reggel egyeztet.
febr. 12
11:06
Holnap visszaállítják a kordont (HírExtra)
Már szerdán visszaállíthatják eredeti helyére a Parlament előtti kordont - mondta Bencze József altábornagy, országos rendőrfőkapitány kedden reggel a Magyar Televízió Nap-kelte című műsorában. "Ma még parlamenti nap van, ma még lehet számítani adott esetben egy megismétlődő fellépésre.
febr. 12
11:19
Eltűntek a halak (HírExtra)
Mintegy tízmillió forintos kárigényről tett bejelentést Szentgotthárdon a Rába-habzást vizsgáló magyar-osztrák akcióbizottság munkáját előkészítő csoportnak a Sporthorgász Egyesületek Vas Megyei Szövetsége: a horgászok szerint a szennyezés miatt Szentgotthárd térségében már csak néhány őshonos halfaj található a folyóban - olvasható a Népszabadságban.
febr. 12
11:22
Demszky osztja a belépőket (HírExtra)
A kerületek helyett csak a főpolgármester szabhatja meg, behajthatnak-e egy-egy városrészbe a nehézgépjárművek. A XII. és a II. kerület vezetése tiltakozott Demszkynél, mert attól tartanak, hogy az eddiginél több jármű kap majd engedélyt - írja a Magyar Hírlap.
febr. 12
11:28
Napirend előtt (HírExtra)
Az Új Magyarország Mikrohitel felhasználásáról, a Központosított Illetmény-bérszámfejtő Rendszerről, a gyermekbűnözésről, valamint a falusi kisiskolák helyzetéről beszéltek a képviselők kedden napirend előtt az Országgyűlésben.
febr. 12
11:39
Megerősítésre szorulnak az utak (HírExtra)
Megerősítésre szorul Baranya több útja, mert nem bírják az M6-M60-as autópálya Szekszárd-Bóly-Pécs közötti szakaszának építésével megnövekedett terhelést - írta kedden az Új Dunántúli Napló.
febr. 12
11:55
MTV: eredménytelen az elnöki pályázat (HírExtra)
Eredménytelenül zárult a Magyar Televízió (MTV) elnöki tisztségére kiírt pályázat kedden, miután a posztra jelölő kuratóriumi elnökség tíz tagja közül csak ketten adtak le érvényes voksot - közölte a tanácskozás közben az MTI-vel az egyik kurátor, Kozák Márton.
febr. 12
12:08
A III. kerület a Hajógyári-szigetet akarja (Infostart)
A III. kerület polgármestere szerint a Hajógyári-sziget a "senki földjévé" vált, ezért kezdeményezte, hogy a fővárosi tulajdonú terület Óbuda tulajdonába kerüljön át. Bús Balázs az InfoRádiónak elmondta: ha nőne a kerület zöldterülete, akkor az ennek alapján elosztott pénzekből is többet kapnának, és fordíthatnának a Hajógyári-szigetre. A Főpolgármesteri Hivatal környezetvédelmi ügyosztályának…
febr. 12
12:19
Minisztercsere a kormányban (HírExtra)
Kedden délután bejelentik, hogy Draskovics Tibor, a kormányzati igazgatás összehangolásáért felelős tárca nélküli miniszter váltja Takács Albertet az igazságügyi és rendészeti tárca élén - tudta meg az MTI több forrásból.
febr. 12
12:23
Az érmék bevonása (HírExtra)
A kiscímletű érmék elvesztették jelentőségüket, a készpénzforgalom nem igényli az egy- és kétforintosok használatát - mondta a szociális és munkaügyi államtitkár az egy- és kétforintosok bevonásával összefüggő, a kerekítés szabályairól szóló törvényjavaslat általános vitájának kezdetén, kedden a parlamentben.
febr. 12
12:24
MTV: eredménytelen az elnöki pályázat (Alternatív Energia)
Eredménytelenül zárult a Magyar Televízió (MTV) elnöki tisztségére kiírt pályázat kedden, miután a posztra jelölő kuratóriumi elnökség tíz tagja közül csak ketten adtak le érvényes voksot - közölte a tanácskozás közben az MTI-vel az egyik kurátor, Kozák Márton.
febr. 12
12:25
Mikola: "A Fidesz szomorú" (Infostart)
A Fidesz szerint az egészségpénztárakról szóló törvény következtében a szegények és a drága kezelésre szorulók rosszul járnak majd. Az ellenzéki párt ezért kárenyhítést kezdeményezett.
febr. 12
13:07
Ellentmondások a Fidesz tandíj-koncepciójában (HírExtra)
Újabb ellentmondásokra hívta fel a figyelmet a Fidesz tandíj-koncepciójában Tatai-Tóth András szocialista képviselő keddi budapesti sajtótájékoztatóján.
febr. 12
13:13
Elfogadhatatlan a Duna TV és az MTV összevonása (HírExtra)
A Magyar Demokrata Fórum számára elfogadhatatlan felvetés, hogy a Duna Televíziót vonják össze a Magyar Televízióval (MTV) - közölte keddi budapesti sajtótájékoztatóján Hock Zoltán.
febr. 12
13:13
Távozik a kormányból Takács Albert (Infostart)
Draskovics Tibor váltja Takács Albertet az igazságügyi tárca élén. Ezt Horn Gábor szabad demokrata ügyvivő közölte az InfoRádióval.
febr. 12
13:23
KDNP-MNB találkozó (HírExtra)
A KDNP országgyűlési képviselőcsoportja kedden a Parlamentben fogadta a Magyar Nemzeti Bank vezetőit.
febr. 12
13:27
A Fidesz "fékezni" akarja az egészségbiztosítási törvény hatásait (HírExtra)
A Fidesz a továbbiakban "fékezni" akarja a hétfőn elfogadott egészségbiztosítási törvény "romboló hatásait"; erről Navracsics Tibor és Mikola István tartott sajtótájékoztatót kedden Budapesten.
febr. 12
13:46
Az SZDSZ lavórban mos agyat (Infostart)
Új szakaszba lépett az SZDSZ népszavazási kampánya. Most a hatalmi játszma leleplezése, a politikai agymosás elleni tiltakozás szakasza következik - jelentette be Horn Gábor ügyvivő.
febr. 12
13:47
Draskovics Tibor váltja Takács Albertet (HírExtra)
Draskovics Tibor jelenlegi tárca nélküli miniszter váltja Takács Albertet az igazságügyi és rendészeti miniszteri poszton jövő hétfőtől - jelentette be Daróczi Dávid kormányszóvivő kedden Budapesten sajtótájékoztatón.
febr. 12
13:59
Eltemették a helikopterbaleset áldozatát (HírExtra)
Szülőfalujában, a Komárom-Esztergom megyei Ácsteszéren katonai tiszteletadással, több száz gyászoló részvételével kedden temették el Lükő Zsolt főtörzsőrmestert, aki január 31-én vesztette életét, amikor a Magyar Honvédség szolnoki helikopterbázisának Mi-8-as helikoptere kiképzési feladatot végrehajtva, leszállás közben felborult és kiégett.
febr. 12
14:12
Kifakadt a fideszes képviselő: "Le van szarva a magyar társadalom?" (Infostart)
Szokatlanul éles hangon bírálta a kormányt Pósán László fideszes országgyűlési képviselő Debrecenben.
febr. 12
14:12
Elhunyt Kodolányi János (Alternatív Energia)
Elhunyt ifj. Kodolányi János néprajzkutató, a Néprajzi Múzeum nyugalmazott főigazgató-helyettese - tudatta az intézmény kedden az MTI-vel. Ifj. Kodolányi Jánost életének 86. évében, hétfőre virradóra érte a halál. Temetéséről később intézkednek.

Keresés