2008. február 12. kedd

febr. 12
5:57
Fábry lekerülhet a képernyőről (Spa Trend Online)
Az Országos Rádió és Televízió Testülethez (ORTT) panasz érkezett Fábry Sándor múlt csütörtöki Showder című adásával kapcsolatban. Vékony Évától, az ORTT szóvivőjétől megtudtuk, az elkövetkező hetekben kerülhet a testület elé a panasz. A bejelentés egyébként bizonyos formai hiányosságokat tartalmaz, melyet a panasztevőnek ki kell egészíteni, ez is időt vesz igénybe.
febr. 12
6:06
Kiállítás az animációs film hőskoráról a kArton Galériában (Infostart)
A két világháború közötti magyar animációs műhelyekről, és az ott született munkákból nyílik tárlat szerdán a kArton Galériában.
febr. 12
6:17
Különleges, új darabokkal áll színpadra Lajkó Félix (Infostart)
Lajkó Félix és barátai új, az alkalomra szerzett dalokat mutatnak be kedd este a Bartók Béla Nemzeti Hangversenyteremben.
febr. 12
6:28
Adytól József Attiláig - száz éve jelent meg a Nyugat (Infostart)
Száz éve jelent meg a Nyugat című folyóirat első száma. A jubileum alkalmából mintegy 70, napjainkban is aktuálisnak mondható verset, prózát, kritikát és publicisztikát válogatott össze az Örkény Színház társulata a "Nyugat 2008-1908" című darabhoz. A bemutató február 14-én este hét órakor lesz a Művészetek Palotájában.
febr. 12
6:46
Pető Hunor kiállítása a Budapest Galériában (Spa Trend Online)
Pető Hunor képzőművész faforgácslapokra ragasztott kollázsképeiből nyílik kiállítás csütörtökön Matricák címmel a Budapest Galériában - tájékoztatta a kiállítóhely hétfőn az MTI-t.
febr. 12
6:56
Eric Burdon és a War a Royal Albert Hallban (Spa Trend Online)
Eric Burdon 37 év után ismét a War nevű együttesével lép színpadra - igaz, csak egyetlen alkalommal. A koncertet április 21-én a Royal Albert Hallban, számos kiemelkedő rock- és blueskoncert színhelyén rendezik.
febr. 12
7:02
Két darab 175. előadása a Vígszínházban (Spa Trend Online)
A Sylvia és a Sok hűhó semmiért című darabot egyaránt 175. alkalommal láthatja a közönség a jövő héten a Vígszínházban - tájékoztatta Czobor Margit művészeti titkár az MTI-t. Eszenyi Enikő mindkétszer ünnepelhet: Gurney vígjátékában színpadra lép, a Shakespeare-művet pedig rendezőként jegyzi.
febr. 12
8:45
Miért nem lesz új tévéelnök? (Index)
Most akkor ki nem válaszolt mire? Miért nem kérdeztek előbb? És egyébként is mi lesz most a vezető nélkül maradó Magyar Televízióval? Ezeket a kérdéseket szegeztük Szabó Lászlónak, a köztelevízió fideszes kurátorának, aki aláírta, sőt információink szerint kezdeményezte azt a közleményt, mely szerint az ellenzéki tagok ma nem szavaznak majd egyetlen tévéelnöki pályázatra sem.
febr. 12
8:57
Holland programok az A38 Hajón és a Millenárison (Spa Trend Online)
Az én városom/My City sorozatban február második felében Amszterdammal ismerkedhet a budapesti közönség az A38 Hajón és a Millenárison; a LOW Holland-Flamand Kultfeszthez kapcsolódó rendezvényen koncertekkel, filmvetítéssel, beszélgetésekkel és kiállításokkal várják az érdeklődőket.
febr. 12
9:08
Volt egyszer egy kommunizmus (Spa Trend Online)
Zámbó Kornél festőművész munkáiból látható kiállítás szerdától Budapesten; a Volt egyszer egy kommunizmus című tárlat megnyitóján a művész 70. születésnapja alkalmából miniszteri elismerő oklevelet vehet át - tájékoztatta Várhalmi András, a Csili Művelődési Központ vezetője az MTI-t.
febr. 12
9:55
Czeglédi magáért felel (Index)
Czeglédi László kuratóriumi elnök az ellenzékiek nyílt levelére reagálva az MTI-nek azt nyilatkozta, hogy nem kívánja kommentálni a hírt, amelyről hivatalosan nem tájékoztatta őt öt testületi tagtársa; annyit mondott csupán: "mindenki a saját szavaiért felel".
febr. 12
10:02
Felbecsülhetetlen értékű művek kerültek vissza (Spa Trend Online)
Négyszázhat középkori eredetű kódexlapot és töredéket kapott vissza a soproni Berzsenyi Dániel Evangélikus Gimnázium Könyvtára és az Evangélikus Konvent Könyvtára és Levéltára nemrégiben a Fragmenta Codicum akadémiai kutatócsoport restaurátori műhelyéből. Az egykori felbecsülhetetlen értékű, kézzel írott művekből származó töredékek egyebek mellett Arisztotelész, Vergilius, Suetonius és Szent…
febr. 12
10:22
Az MTV jól megválaszolta (Index)
Arra a kérdésére, hogy a történtek nyomán nevez-e ki alelnököt a közmédium vezetője, az MTV sajtóosztálya azt közölte: "a napokban adott nyilatkozat érvényes továbbra is".
febr. 12
10:48
Eredménytelen az MTV elnöki pályázata (Index)
Most már hivatalos, amit az ellenzéki kurátorok tegnapi bejelentése után tudni lehetett: eredménytelen a Magyar Televízió elnöki tisztségére kiírt pályázat.
febr. 12
11:06
Gyorshírek: Del Toro és Frank Miller újabb képregényfilmet tervez (Index)
Guillermo del Toro újabb film tervével állt elő: az okkult mágus, Dr Strange képregényfiguráját szeretné Neil Gaimannel karöltve vászonra vinni.
febr. 12
11:52
Nemsokára kiírják az új pályázatot (Index)
Az egyik kormánypárti kurátor közlés szerint a testület még a délelőtt folyamán megkezdi az új pályázat kiírásával kapcsolatos munkát.
febr. 12
12:51
Ők nem nyertek az Indavideobomb pályázatán (Index)
Rémüljön el, hogy milyen videókkal indultak néhányan, aztán találja meg bennük az igazi szépséget.
febr. 12
14:21
3D-halak támadnak a nézőre a Piranha remake-ben (Index)
Alexandre Aja látványos popcornmozit akar forgatni Joe Dante 1978-as horrorjából, amiben gyilkos halak vették el a turisták kedvét a fürdőzéstől.
febr. 12
14:39
Egy vizuális kultúra, amely fejlettebb, mint a magyar (Infostart)
A héten kezdődő, egy hónapos LOW Holland-Flamand Kultfeszt egyik első eseménye a PAGES című, holland fotós könyvekből - fiatal fotósok és dizájnerek munkáiból - rendezett kiállítás, amely szerdától látható a Dorottya és a Lumen Galériában.
febr. 12
14:57
Egymilliárdért gyártana csak híradót a Viasat (Index)
Az ORTT valószínűleg nem fog kiszabni akkora büntetést, amitől a csatorna meggondolná magát, és napi hírműsort készítene. De mennyibe kerül, hogy ennyire nem akarják?
febr. 12
15:08
Lesz-e ügyvezető? (Index)
Na, ez az igazi tréfa.
febr. 12
15:32
Tökös utcai zsaru lett a nyálas Neóból - trailer (Index)
Tegnap felkerült a netre a Street Kings előzetese, amiben láthatjuk Keanu Reevest, Forest Whitakert, és a leggenyóbb dokiként ismert Hugh Laurie-t.
febr. 12
15:59
Újból MTV-elnököt keresnek (Index)
A Magyar Televízió Közalapítvány kuratóriumának szocialista elnöke szerint február 25-én és 26-án jelenik meg majd az országos napilapokban az új pályázati felhívás, ami a Magyar Televízió elnöki székét ajánlgatja.
febr. 12
17:15
Nick Nolte nem forgat Magyarországon (Index)
Tunéziában viszont igen: a 22 millió dolláros magyar koprodukciós thrillerben a Hegylakó lesz a társa.
febr. 12
17:48
Egy nyelvvizsga bőven elég egy tévéelnöknek (Index)
Czeglédi László azt nyilatkozta nekünk, hogy a tévéelnöki posztról szóló új pályázati kiírás nem tartalmaz majd sok meglepetést a régihez képest.
febr. 12
18:44
Vonzó Szabó Lőrinc kócos haja (Spa Trend Online)
Állítólag azért hiúsult meg a Nyugat-barátok társaságának férfi-szépségversenye a 30-as évek elején, mer Móricz Zsigmond és Kosztolányi Dezső nem volt hajlandó felmenni a színpadra. Kosztolányinak pedig jó esélye lett volna a győzelemre is. A közszolgálati televízió tiszteletreméltó ötlete, hogy a 100 éve először megjelent folyóirat emlékére sorozatot mutat be. Jeles fiatal írók, írónők,…
febr. 12
20:05
Nagy Zsolt a magyar Dühöngő Bika (Index)
Igaz, csak kérdőjellel, de azért már megismerik Berlinben a filmfesztivál egyetlen magyar résztvevőjét. A helyszínről jelentjük.
febr. 12
21:05
Az Oscar-gálák legemlékezetesebb pillanatai - nézze meg Ön is! (Infostart)
Cuba Gooding Jr. 1997-ben emlékezetes előadással lepte meg a tévékészülékek előtt ülő százmilliókat. A Jerry Maguire - A nagy hátraarc című filmben nyújtott alakításáért A legjobb férfi mellékszereplő Oscar-díját elnyerő színész ugyanis gyakorlatilag képtelen volt abbahagyni az ünneplést.
febr. 12
21:27
Két ember a háttérből: akik leverték a sztrájkot (Infostart)
A hét közepén a jelek szerint visszatérhetnek munkájukhoz a hollywoodi forgatókönyvírók, miután az őket képviselő Amerikai Írók Céhe (WGA) arra kérte tagjait, hogy szavazzák meg a szervezet és a stúdiók között létrejött megállapodást. De kik állnak a megegyezés hátterében?
febr. 12
22:17
Nemzetközivé terebélyesedett a Wass Albert-szobor felállítása elleni tiltakozás (Spa Trend Online)
Országossá, sőt több határon túli magyar értelmiségi csatlakozásával immár nemzetközivé terebélyesedett a tervezett debreceni Wass Albert-szobor felállítása elleni tiltakozás, az MTI tudósítójának információi szerint a város polgármesteréhez írt, interneten körözött levelet kedden már több mint száz értelmiségi írta alá.

Keresés