"Ticsör, Ticsör, innentől Tízsör lesz a neved." Négy magyar hihetetlen kalandjai Svédországban, egy magyar ügyeskedő karmaiban vergődve. Pénzért vett nő, alkohol, vér és horgászat minden mennyiségben. Ügyvédünk kis híján odaveszett.
A televíziós szilveszterben az a jó, hogy ahány néző, annyi vélemény, s nincs az a csapnivaló műsor, amelynek ne tapsolna valaki. A televíziós szilveszterben az a rossz, hogy egyáltalán van, és az ember mindig remél valamit, bár pontosan tudja, hogy ez ostobaság. Mert valójában tényleg csak a nézői reményekben létezik az a műfaj, hogy tévés szilveszter, egyébként csak konfetti, szerpentin és előre…
James Thiérrée hegedűs, artista, akrobata, a cirkusz és a pantomim mestere telt házak előtt lépett fel heteken át társulatával, a Compagnie du Hanneton-nal (Cserebogár-társulat) a londoni Sadler Wells színházban. A Viszontlátásra, esernyő című performansza nagy sikert aratott, a kritikusok is dícsérik. A 33 éves, négy Moliére-díjjal kitüntetett művész Charles Chaplin unokája.
Beszélgetés-sorozatot indít független színházi társulatokkal a Maladype Színház januárban a Ludwig Múzeumban; az első kerekasztal-beszélgetést január 13-án tartják Pintér Béla és társulata részvételével - közölte a Maladype Színház sajtóreferense szerdán az MTI-vel.
Beszélgetés-sorozatot indít független színházi társulatokkal a Maladype Színház januárban a Ludwig Múzeumban; az első kerekasztal-beszélgetést január 13-án tartják Pintér Béla és társulata részvételével.
Filmstúdió és médiaközpont épül Pécsett: a mintegy kétmilliárd forintból, 2009-re megvalósuló fejlesztés színvonalas helyszínt biztosít a hazai és délkelet-európai filmgyártásnak - közölte a baranyai megyeszékhely polgármestere újságírókkal szerdán. A beruházó, a Sas Tamás filmrendező nevével fémjelzett Greenhill Filmstúdió a volt mecseki szénbányák hét hektáros területén építkezik majd. Ennek…
Sokszínű programot kínál a Trafó Kortárs Művészetek Háza 2008 első hónapjában; pénteken és szombaton Stephen Mottram felnőtteknek szóló bábjátékát láthatja a közönség, de a Krétakör Színház, a Frenák Pál Társulat, a Fortedanse előadásai, valamint dzsesszkoncertek és kortárs művészeti kiállítások is szerepelnek a januári programban - közölte az intézmény sajtóreferense.
Esszéírásra buzdítja a középiskolásokat a Miskolci Egyetem Tanárképző Intézetének Fegyelmezés-történeti Műhelye, amely pályázatot írt ki 11-14. osztályos középiskolásoknak "Diákcsínyek, iskolai fegyelmezés - egykor és most" címmel - tudaatta az oktatási intézmény szerdán. Az oktatási intézmény olyan, minimum háromoldalas esszét vár a középiskolás diákoktól, amelyekben szüleik, nagyszüleik…
Kétséges, hogy megmarad-e a világ egyik legjelentősebb barlangrajza, miután a "védelmében" egy levegőztető rendszert állítottak be. Ennek hatására azonban fekete foltok jelentek meg a franciaországi Lascaux-barlang falán.
Idéntől fizetni kell a tucatnyi állami múzeum állandó kiállításaiért. A szakemberek azonban nem tartanak attól, hogy emiatt kevesebben látogatnak hozzájuk, mint ahogyan a múzeumlátogatási kedvet sem az növelte az elmúlt években, hogy 2004-től néhány intézménybe nem kellett jegyet váltani, hanem az épp ekkoriban megjelenő, egyébként több ezer forintért kínált megakiállítások. Tavaly is ez a…
A Budapesti Corvinus Egyetemen öt kara tart bemutatkozó nyílt napot januárban: az érdeklődők megismerhetik az egyetem képzési rendszerét, oktatóit, valamint bepillantást nyerhetnek a karok életébe - olvasható az egyetem honlapján.
Március 28-án derül ki, hogy mely civil szervezetek delegálhatnak tagot a következő egy évre a Duna Televíziót, a Magyar Rádiót és a Magyar Televíziót felügyelő közalapítványok nagykuratóriumába. A médiahatóság ugyanis az említett napon dönti el sorsolással a versenyt azokban az esetekben, amikor egyes kategóriákban több a jelentkező, mint az elosztható hely.
Sean Penn lesz az idei Cannes-i filmfesztivál zsűrielnöke, aki 1997-ben elnyerte a francia fesztivál legjobb férfi színészének járó díjat az Életem szerelme című filmben mutatott teljesítményéért.
Sean Penn amerikai színész-rendező lesz az idei cannes-i filmfesztivál zsűrijének elnöke - jelentették be csütörtökön a szervezők. Penn a "független amerikai mozit és egyúttal azt az Amerika-képet képviseli, amit szeretünk" - indokolta a döntést Thierry Frémaux, a fesztivál művészeti igazgatója.
A Tisztelet Társasága internetes tanfolyamán végzett csaknem 100 nyugdíjas díszoklevelét adta át csütörtökön Rogán Antal, az V. kerület polgármestere és Schmuck Andor, a Tisztelet Társasága ügyvivője Budapesten. Schmuck Andor elmondta: a tanfolyam elindításakor bíztak benne, hogy számosan jelentkeznek majd, de várakozásaikon felül sokan végeztek náluk. Az egykori szocialista politikus…
Meghiúsulni látszik a tavaly még húszmillió nézőt a tévé képernyője elé ültető Arany Glóbusz-gálaest a hollywoodi írók sztrájkja miatt. Bár a január 13-ra meghirdetett Arany Glóbusz-díjátadó show szervezői kétségbeesetten igyekeznek tető alá hozni egy megállapodást a sztrájkoló Amerikai Írók Céhével (WGA), ám az írók egyelőre hajthatatlannak bizonyultak, és a velük szimpatizáló televíziós és…
A magyar jazz ifjú tehetségeit kívánja bemutatni a Művészetek Palotája Jazz Showcase - Tehetségbörze című koncertsorozata, amelyet péntektől vasárnapig rendeznek a Fesztivál Színházban.
Rendhagyó Záróra címmel mutatja be szombaton a Katona József Színház társulata Notóriusok című sorozatának harmadik darabját a Kamrában, Pelsőczy Réka rendezésében. A darabot, amelyben Lengyel Ferenc, Szacsvay László és Veiszer Alinda szerepel, január 5-én 22 órától láthatja a közönség.
Tizenkét évvel felbomlása után idén újra összeáll a legendás The Kinks. Az együttes a hatvanas években a brit invázió Nagy Négyesének tagja volt a The Beatles, a The Rolling Stones és a The Who mellett. Visszatérésük egyetlen akadálya a tagok egészségi állapota lehet.
Sacha Baron Cohen játssza Abbie Hoffmant, a legendás amerikai diákvezért abban a filmben, amelyet Steven Spielberg készít az 1968-as chicagói demokrata párti elnökjelölő konvenció körüli tüntetések és az azt követő per történetéről.
Bőséges a főváros hétvégi jazzkoncert-kínálata. A fellépők között lesz többek között a Dresch Mihály Quartet, a Babos Project Special és a Budapest Jazz Orchestra is.
A színésznő és Kurt Russell autóval menekült el a coloradói kisvárosból, ahol eddig csak néhány fotós vadászott hírességekre, most már egy egész paparazzó-had.
Beiktatták tisztségébe pénteken, zártkörű társulati ülésen Bujtor Istvánt, a veszprémi Petőfi Színház új igazgatóját és Eperjes Károly művészeti vezetőt. Jól működő, erős és jó hírű színház legyen Veszprémben, amelynek az előadásairól országszerte beszélnek - mondta a társulati ülést követő sajtótájékoztatón Lasztovicza Jenő, az intézményt fenntartó Veszprém Megyei Közgyűlés elnöke. Hozzátette:…
Volt idő, amikor abból országos botrány támadt volna, ha valaki egy tévévetélkedőn nem tudja, hogy Nyilas Misi milyen diák nem akart lenni. Bizony. Ahogy anno a felháborodás az egeket korbácsolta, amikor valaki nem tudta, hogy melyik erdőben találták holtan Bárczy Benőt, illetve ki írta a klasszikus sorokat. Az RTL Klub új társasjátékában, a Széfben nem kezdett el fütyülni a közönség, amikor az…
Eszenyi Enikő főszereplésével a Lulu című darabot mutatják be a Pesti Színházban január 10-én; Frank Wedekind színművét Forgács Péter rendezésében tűzi műsorra a teátrum - tájékoztatta Czobor Margit, a Vígszínház művészeti titkára az MTI-t.
Tímár Péter új rendezését, a Casting minden című filmet csütörtöktől vetítik a magyar mozikban; az alkotás díszbemutatója kedd este lesz a Corvin Budapest Filmpalotában - közölték az alkotók. Az Egészséges erotika, a Csinibaba, a Csapd le csacsi, a 6:3 és a Zimmer Feri rendezőjének új közönségfilmje egy televíziós dalversenyről, a jelentkező fiatalok készülődéséről és megmérettetéséről szól.
Az ökumenikus imahét január 20-ai országos megnyitó istentiszteletével veszi kezdetét a Biblia éve. A budapesti XIII. kerületi Pozsonyi úti református templomban tartandó ceremóniával kezdődő imahét jelmondata Pál apostoltól származik: "Szüntelenül imádkozzatok!" - tudattat Bóna Zoltán, a Magyarországi Egyházak Ökumenikus Tanácsának (MEÖT) főtitkára.
Alex, a zseniális afrikai szürkepapagáj fantasztikus képességekkel bírt: bőséges szókincse mellett fogalmi gondolkodásra is képes volt, tudott hatig számolni, és meg tudta mondani, mit szeretne enni. Alex, "aki" élete 30 évét a tudományos kutatásnak szentelte, s tavaly ősszel múlt ki, halála után is a tudományt szolgálja: gazdája, Irene Pepperberg magatartáskutató könyvet ír róla, s a tudományos…
Hatvanöt éves korában szombaton Varsóban meghalt Edward Klosinski neves lengyel operatőr, aki évtizedeken át Andrzej Wajda állandó munkatársa volt. Klosinski az 1970-es évektől dolgozott együtt Wajdával, neki köszönheti a világ Az ígéret földje (1974), A márványember (1976), A wilkói kisasszonyok (1978) és A vasember (1981) képeit. Munkáját dícséri Krzysztof Zanussi több filmje, köztük az…
Miközben folytatódik az amerikai forgatókönyvírók sztrájkja, visszatértek a képernyőre a két hónapja szünetelő talk show-k. Az egyik legkedveltebb házigazdát, Jay Lenót azonban sokan árulással vádolják, mert maga is tagja az írók szakszervezetének. Közben bennfentesek elmondták, hogy a sorozatok megíratlan epziódjai miatt az adók valóságshow-kkal próbálják meg betölteni az űrt.
Szőrén-szálán eltűnt a jamaicai lemezcég raktáraiból egy egész csomó, az 1970-es években készült felvétel, köztük Bob Marley és Peter Tosh eredeti anyagai is.
A legújabb hírek szerint akár az Oscar-díjkiosztó is veszélybe kerülhet, ha tovább húzódik az amerikai forgatókönyvírók sztrájkja. Az eseményt a legnagyobb sztárok, így Keira Knightley, George Clooney vagy Denzel Washington is bojkottálhatják.