2008. január 14. hétfő

jan. 14
1:31
A tizedes meg a többiek (szinhaz.hu)
Dobozy Imre színdarabját Korognai Károly átdolgozásában és rendezésében január 18-án este 7 órakor mutatja be a Miskolci Nemzeti Színház. Az író-rendező-színész 1997-ben készítette el a saját változatát, amelyet első, pécsi bemutatója óta osztatlan siker kísér. A miskolci előadás főszerepeit Korognai Károly és Bősze György alakítja.
jan. 14
2:01
Budapest - Csáki Judit díjazott (szinhaz.hu)
Csáki Judit, a Magyar Narancs újságírójának ítélte a zsűri a decemberi Minőségi Újságírásért-díjat. Csáki Judit a Magyar Narancs december 20-i számában megjelent „Én nem változtam” című cikkéért – egy interjú Jordán Tamással, a Nemzeti Színház távozó, és a Szombathelyen alakuló új színház igazgatójával – kapta immár második alkalommal az elismerést.
jan. 14
3:01
Vidék - Hárman párban (szinhaz.hu)
Három pályázat érkezett péntekig az önkormányzathoz a Szegedi Nemzeti Színház igazgatói posztjára - jelentette be Botka László polgármester. /MTI/
jan. 14
5:45
"A szabadságvágyat fogalmaztam meg" (Népszava)
Hatvanadik születésnapját és négy évtizedes pályafutását szuperkoncerttel ünnepli Török Ádám január 26-án este nyolc órától a Petőfi Csarnokban. A blues-rock énekes, fuvolavirtuóz és zeneszerző Messze visz az út címmel új CD-t is készített zenekarával, a Minivel. Török Ádámot erről a bizonyos "útról" kérdeztük.
jan. 14
6:17
A Vágy és vezeklés az idei Arany Glóbusz nyertese (Népszava)
A legjobb drámai filmként a Vágy és vezeklés, a legjobb drámai filmszínészként Daniel Day-Lewis, a legjobb drámai filmszínésznőként pedig Julie Christie kapott Arany Glóbusz-díjat idén. Az Oscar-díj "előszobájának" is tekintett Arany Glóbusz nyerteseit helyi idő szerint vasárnap este hirdették ki a Los Angeles-i Beverly Hillsben. A forgatókönyvírók sztrájkját támogató színészek bojkottja miatt a…
jan. 14
6:19
Átadták az Arany Glóbusz-díjakat (Infostart)
A legjobb drámai filmként a Vágy és vezeklés, a legjobb drámai filmszínészként Daniel Day-Lewis, a legjobb drámai filmszínésznőként pedig Julie Christie kapott Arany Glóbusz-díjat idén.
jan. 14
7:12
Törvénnyel tartanák kordában a hevesen bulizókat (Zene.hu)
Az amerikai Missouri államban egy St. Louis-környéki város betiltaná a káromkodást a vendéglátóhelyeken, és nemet mondana az asztalon táncolásra, a versenyszerű ivászatra és a durva zenére is. [Dátum: 2008.01.14. 07:00]
jan. 14
7:17
Különleges versenyt nyert meg a Led Zeppelin énekese (Zene.hu)
Az év szakálla díj nyertese Robert Plant - jelentette be a brit Szakállfelszabadító Front. [Dátum: 2008.01.14. 07:10]
jan. 14
9:10
Ünnepel Armstrong magyar szaxofonosa (Zene.hu)
Zenerégész sorozatunkban leporoljuk a múlt emlékeit, és felidézzük a mai dátum legemlékezetesebb zenei eseményeit. Tekintsük meg, mi történt január 14-én! - Ezen a napon született Nagy Feró, Sipos Tamás valamint Joe Murányi, magyar származású klarinétos. [Dátum: 2008.01.14. 09:00]
jan. 14
9:21
Nézd meg a nap videóját! A legnézettebb magyar klip a Youtube-on (Zene.hu)
Ki ne hallott volna Speakről, a leghíresebb magyar rapperről? A Youtube-on a legnézettebb magyar videó Speak "békedala". Majdnem 1.300.000-en látták (kb. 5000 komment) és sokaknak annyira megtetszett, hogy már tribute változat is készült (a számtalan paródiát nem is említve). [Dátum: 2008.01.14. 09:10]
jan. 14
9:37
Újabb világsztár budapesti fellépése marad el (Zene.hu)
A Smashing Pumpkins hivatalos honlapja szerint a magyarországi és a szerbiai koncertek elmaradnak, és a turnédátumok között sem szerepel már a két fellépés. [Dátum: 2008.01.14. 09:53]
jan. 14
11:21
Musical parti a Cool-on hétfőn délután (Zene.hu)
Hétfőn 13:00 és 18:00 között Barbi és Bereczki Zoltán vár mindenkit a Cool tévében. [Dátum: 2008.01.14. 11:10]
jan. 14
12:49
Négyen pályáztak a Szegedi Nemzeti Színház élére (Infostart)
Négy pályázat érkezett a Szegedi Nemzeti Színház főigazgatói posztjára. A képviselő-testület várhatóan február 15-én dönt az új igazgató személyéről, aki 2008. júliusától öt éven át vezeti az intézményt. A szegedi színház az egyik legnagyobb költségvetéssel működő vidéki teátrum, évi 1,2 milliárd forinttal gazdálkodik.
jan. 14
12:59
A tizedes meg a többiek a Miskolci Nemzeti Színházban (Népszava)
A tizedes meg a többiek című komédia bemutatójára készül a Miskolci Nemzeti Színház, Dobozy Imre színdarabját január 18-án este mutatják be - mondta el Balogh Csilla, a teátrum szóvivője az MTI-nek hétfőn. Beszámolt arról, hogy a darabot Korognai Károly átdolgozásában és rendezésében láthatják a nézők. Balogh Csilla hozzátette: Korognai Károly író, rendező, színész 1997-ben készítette el a saját…
jan. 14
13:08
Meglepetés az Országos Bajnokságon (Zene.hu)
A hétvégén tartotta a Magyar Országos Korcsolyázó Szövetség ezévi országos bajnokságát. A Gyakorló Jégcsarnokban megrendezett verseny az indulók szerény száma ellenére is komoly tömegeket vonzott, és szinte teltház mellett került sor a záró műsorszámokra. [Dátum: 2008.01.14. 13:00]
jan. 14
13:19
Átok ül a Fiestán? (Zene.hu)
Kis híján meghiúsult a Fiesta szilveszteri fellépése. Csordás Tibi és Knapik Tomi autóján mintha átok ülne. Harmadik alkalommal történt meg a zenekarral, hogy autójuk lerobbant az országúton, ezáltal igencsak megnehezítve a zenekar szilveszteri fellépéseit. [Dátum: 2008.01.16. 13:00]
jan. 14
13:31
Kikerültek a netre az új United-dalok - ingyen letölthetőek (Zene.hu)
A United együttes új, www.united.hu című nagylemezének teljes anyaga ingyenesen letölthető a zenekar honlapjáról. [Dátum: 2008.01.14. 13:10]
jan. 14
13:42
Határontúl - Hamvas a bor és az Istenek (szinhaz.hu)
A Magyar Kultúra napja alkalmából Hamvas a bor és az Istenek címmel irodalmi est látható a a Cnesa OMI szervezésében a Helyi közösség és a Tartományi Jogalkotási és nemzeti kisebbségi titkárság támogatásával a Magyarkanizsán január 18 -án, pénteken 19 órától, a Cnesa OMI kisszínpadán.
jan. 14
13:43
A diákok és a tanárok döntöttek (Népszava)
A fehérborok kategóriájában a Sike Pincészet 2005-ös Egri Szürkebarátja, a vörösborok közül pedig a Simon Pincészet Egri Cabernet Sauvignonja nyerte el az Eszterházy Károly Főiskola Bora 2008 címet - tájékoztatta hétfőn az MTI-t az intézmény sajtószóvivője.
jan. 14
14:43
Vendégjáték - Collodi: Pinokkió (szinhaz.hu)
A kecskeméti Katona József Színház Collodi: Pinokkió című mesejátékával vendégeskedik 2008. január 14-én és 15-én a Thália Színházban.
jan. 14
14:45
EU - Az Ivanov Strasbourgban (szinhaz.hu)
Csehov (1860-1904) színpadi műveiben többé-kevésbé fájdalmas a bukás (f)elismerése... Különösen tisztán van ez jelen a négyfelvonásos Ivanovban (1887), amely ifjúkori drámához képest meglehetősen kíméletlen éleslátással közelít az emberi természethez. „Idővel minden elmúlik” – nem lepődnénk meg, ha Ivanov, ez a tönkrement és henye földbirtokos egyre csak Léo Ferré dalát dudorászná reménytelenül...
jan. 14
15:10
Elhunyt Vértes Csaba újságíró, a Népszava rovatszerkesztője (Népszava)
Türelemmel viselt, hosszan tartó betegség után, életének 68. életévében január 12-én meghalt Vértes Csaba, a Népszava rovatszerkesztője. A kiemelkedő képességű újságíró 1968-tól csaknem 30 esztendeig a Figyelő című gazdasági hetilapnál dolgozott, ahol főszerkesztő-helyettesként meghatározó szerepe volt abban, hogy az olvasók szakszerűen el tudjanak igazodni a gazdasági rendszerváltás…
jan. 14
15:10
Sírással kezdődött, nagybuli lett a vége - képekben (Zene.hu)
Január 12-én immár hetedik alkalommal nótaszótól, népszerű slágerektől, disznóktól és vendégektől volt hangos Napkor község, ugyanis ekkor rendezték a már határontúlon is ismert Böllérversenyt a helyi Napkorona Udvarházban. [Dátum: 2008.01.14. 15:00]
jan. 14
15:22
Operával indul az olimpia Pekingben (Zene.hu)
Látványos tűzijáték és kínai opera biztosan lesz a pekingi olimpia augusztus 8-i megnyitó ünnepségén. [Dátum: 2008.01.14. 15:10]
jan. 14
15:31
20 éves A padlás - ünnepel a Vígszínház (Népszava)
A padlás című mesemusical 20. születésnapját ünnepli január 27-én, vasárnap a fővárosi Vígszínház - közölte Czobor Margit művészeti titkár hétfőn. A teátrum meglepetésekkel készül erre a napra, de ezekről részleteket egyelőre nem árultak el. Annyi bizonyos, hogy Presser Gábor, Sztevanovity Dusán és Horváth Péter darabját január 27-én délután és este is előadják, s szeretnék mindazokat meghívni,…
jan. 14
16:52
Elmarad a Smashing Pumpkins budapesti koncertje (HVG)
A turné belgrádi és budapesti állomását törölte a zenekar. A Smashing Pumpkins hivatalos oldalán egyelőre nincs indoklás.
jan. 14
17:20
Nekünk mindig dobos mizériánk van - az Első Emelet próbáján jártunk (Zene.hu)
Stílusosan egy első emeleti próbateremben készül az Első Emelet együttes a hamarosan bemutatandó 25 éves jubilumi koncertjére. A szünetben beszélgettünk Tereh Istvánnal, aki a teljes koncertszervezést viszi a vállán a zenélés mellett. [Dátum: 2008.01.16. 19:20]
jan. 14
17:31
MÁZS és Vágó Zsuzsi párban indul az Eurovíziós dalversenyen (Zene.hu)
Harmincan pályáztak, tizenöt dal jutott be az Eurovíziós Dalverseny nemzeti döntőjére. [Dátum: 2008.01.14. 17:00]
jan. 14
18:25
Február 8-án dől el, ki indulhat a belgrádi Eurovíziós dalversenyen (Népszava)
Tizenöten jutottak be az Eurovíziós dalverseny nemzeti döntőjébe, amelyet február 8-án este élőben közvetít az m1 - olvasható a Magyar Televízió közleményében. Harmincan adták be a pályázatukat a megjelölt határidőig, közülük választotta ki a szakmai előzsűri - Malek Miklós elnök, Benkő László, Horgas Eszter és Lévai Balázs - azokat, akik megmérettethetik magukat február 8-án. A nyertes dalt a…
jan. 14
18:29
Kormorán és Kugli a budai Fonóban! (ma.hu)
Január 18-án, pénteken a Kormorán Memory Band lép fel a Fonó Budai Zeneház ban - Az est vendége a Kugli zenekar lesz.
jan. 14
18:40
Szigorúan kortárs és lokális (HVG)
Nyugaton a "helyi múzeum" kifejezést nem teljesen úgy értik, ahogy sokfelé keletebbre. Ha valami lokális, nem biztos, hogy provinciális. A Műértő című lap interjút készített Adam Budakkal, a Kunsthaus Graz és a Manifesta 7, a legnagyobb európai kortárs seregszemle kurátorával.
jan. 14
18:41
Ötödik albumával rukkolt elő a United (ma.hu)
A rajongók nagy örömére végre itt az új korong - A United együttes új lemeze rendhagyó, www.united.hu címmel jelent meg.
jan. 14
18:57
Hit, erotika és politika (ma.hu)
Hit-Erotika-Politika címmel nyílik január 18-án, este hat órakor a VAM'Art Program legújabb kiállítása a VAM Design Centerben.
jan. 14
19:03
Festmény jótékony célra (Népszava)
Az Artoris Műterem festményt ajánlott fel a vatera.hu online aukciós oldalon, hogy a bevételből támogassa az Együtt a Daganatos Gyermekekért Alapítványt. A Medúza című, SplitDeco stílusú művet Orgoványi Gábor, az Artoris Műterem művészeti vezetője készítette egy sajtóhír kapcsán, amely arról szólt, hogy nem tudták befejezni Kate Hudson és Matthew McConaughey közös kalandfilmjének forgatását…
jan. 14
19:12
Eladja régi tetőcserepeit a Mátyás-templom (HVG)
Díszcsomagolásban, emléktárgyként árulja a Mátyás-templom lecserélt tetőcserepeit a budavári Nagyboldogasszony-főplébánia - közölte a templom kulturális központjának igazgatóhelyettese hétfőn.
jan. 14
19:13
Évfordulós szuperkoncerttel ünnepel a Török Ádám és a Mini! (ma.hu)
A magyar progresszív rock-blues talán legismertebb és legsikeresebb együttesét, a legendás Minit 1968-ban alapította Török Ádám - Január 26-án a Petőfi Csarnokban ünnepli a zenekar fennállásának negyvenedik évét, Török Ádám pedig hatvanadik születésnapját...
jan. 14
19:15
Pannon freskó a Magyar Kultúra Napján (ma.hu)
Fergeteges szórakozást ígér a Magyar Állami Népi Együttes fergeteges tánckarneválja a Magyar Kultúra Napján, január 22-én a Hagyományok Házában.
jan. 14
20:08
Nyertek és velünk bulizhatnak (Zene.hu)
Roberto, a mulatós masszőr január 19-én Apagyon a The Flinstones Discoban lép fel. A zene.hu, a szabolcsbuli.hu és a bulvaros.hu közös játékában 3*4 belépőt sorsoltunk ki. [Dátum: 2008.01.17. 19:20]
jan. 14
20:46
Ismét itthon a 2005-ben felbukkant Tiziano-kép (Népszava)
Ismét Budapesten látható Tiziano Vecellio Mária gyermekével és Szt. Pállal című festménye; a Nagyházi Galéria aukcióján 2005-ben felbukkant mű Olaszországban, a velencei mester szülővárosában, Bellunóban, valamint Pieve di Cadoréban szerepelt nagyszabású kiállításon - közölte Nagyházi Csaba, a galéria vezetője hétfőn. A napokban hazatért festményt a Reneszánsz év 2008 programsorozathoz…
jan. 14
21:09
Magyar album a világ 10 legjobb zenei kiadványa között (Zene.hu)
A tavalyi év tíz legjobb komolyzenei lemeze közé sorolta a Budapesti Fesztiválzenekarnak Richard Strauss József-legendájából készült, a Channel Classics kiadónál megjelent felvételét a The New Yorker. [Dátum: 2008.01.14. 21:00]
jan. 14
21:14
50 évesek a Hupikék törpikék (Népszava)
Fél évszázada látták meg a napvilágot egy képregény hasábjain a ma már világhírű Hupikék törpikék, és ebből az alkalomból a hét végétől egész éven át folyó, nemzetközi rendezvénysorozatot tartanak - jelentették be az évfordulós sorozat szervezői Brüsszelben. A nemcsak a gyerekek körében népszerű apró mesehősök a kerek évforduló alkalmából új kalandokba keverednek a televízióban és az interneten…
jan. 14
21:22
Filmszemle: odaítélték az életműdíjakat és a Magyar Mozgókép Mestere címeket (Infostart)
A 39. Magyar Filmszemle életműdíjait Schubert Éva színművész, Hildebrand István operatőr és B. Müller Magda fotográfus kapja, míg a Magyar Mozgókép Mestere elismerést Gyulai Líviusz animációsfilm-készítő és Kósa Ferenc rendező vehetik át - közölte Hermann Krisztina, a Magyar Filmművészek Szövetségének ügyvezető titkára.
jan. 14
22:18
Díszcsomagolásban árulják a Mátyás-templom tetőcserepeit (Népszava)
Díszcsomagolásban, emléktárgyként árulja a Mátyás-templom lecserélt tetőcserepeit a budavári Nagyboldogasszony-főplébánia - közölte a templom kulturális központjának igazgatóhelyettese hétfőn. A felújítás során lebontott mázas Zsolnay-cserepeket díszcsomagolásban, Varjú Imre kanonok aláírásával darabonként 3.600 forintért értékesítik - erősítette meg az InfoRádiónak adott nyilatkozatát Mátéffy…

Keresés