2008. január 14. hétfő

jan. 14
5:12
A fővárosi úthálózat 70 százalékát felújítják 2010 végére (Alternatív Energia)
Egyedi juttatással próbálja a kormány jóvá tenni, hogy az elmúlt években ígéretéhez képest kevesebb pénzt adott a budapesti utak rekonstrukciójára. A főpolgármester lobbija nyomán plusz 2 milliárd forintot ad az állam az Útpénztárból olyan utak felújítására is, amelyek az előírás ellenére nem csatlakoznak országos közutakhoz. Eközben a fővárosnak ugyancsak útfelújításra elköltött, ám…
jan. 14
5:23
Állampárti időket idéző határozatok születnek a Fideszben (Alternatív Energia)
Február végén, vagy március elején ülésezik majd a fideszes Önkormányzati Képviselők Fóruma. A testület megalakítását még 2006 novemberében jelentették be a párt győri kongresszusán, ami után többen megjegyezték: Orbán Viktor, sok más pozíciója mellett az ország "főpolgármestere" lett. Bár a párt alapszabály szerint a fórum országos gyűlését az elnöknek évente össze kellett volna hívnia, erre még…
jan. 14
5:28
MSZP: "2008 az esély megteremtésének éve lesz, hogy visszaépítkezve meg tudjuk nyerni a választást" (Alternatív Energia)
Meghatározóbb lesz a 2008-as év az MSZP két év múlva esedékes választási szereplése szempontjából, mint azt korábban a szocialisták gondolták. Ez derült ki a párt kétnapos évnyitó elnökségi ülésén. Az MSZP idén a nyugodt építkezés politikáját folytatja. A szocialisták népszavazási korteskedést nem kampánynak fogják fel, hanem tájékoztatásnak, s a liberálisoktól eltérően ők nem operálnak a "szavaz…
jan. 14
5:34
Régebben a Fidesz is nyitott volt a magántőke bevonására (Alternatív Energia)
Bár az alapvető koncepciója ugyan nem változik az egészségbiztosítási törvénynek, a február 11-i szavazás előtt várhatóan módosítja azt a kormánytöbbség. A garanciális elemek erősítését mindkét kormánypárt elfogadja, a magánbefektetők jogosítványainak esetleges csökkentéséről azonban lehetnek még viták. A Fidesz most azzal támadja az átalakítást, hogy támogatja több szervezet - biztosítási reform…
jan. 14
5:39
Bekeményít a fővárosi koalíció (Alternatív Energia)
Bekeményít a fővárosi koalíció, készülve Budapest ez évi költségvetésének közgyűlési szavazására - értesült lapunk. Ugyan más-más eszközökkel, de az MSZP és az SZDSZ képviselőcsoportja is arra törekszik, hogy a fontos voksoláson egységes fellépéssel biztosítsák a szükséges támogatást a 67 tagú közgyűlésben, ahol egy fős többsége van a szocialista-szabad demokarata koalíciónak.
jan. 14
6:36
Döntött az ORFK: indul az országos hajtóvadászat (Infostart)
A Népszabadság arról ír, hogy a héten országos hajtóvadászat kezdődik a körözött személyek elfogására, az országos rendőrfőkapitány pedig a körözési rendszer gyökeres átalakítására készül. Bencze József nem reagált a lapnak arra a megjegyzésére, hogy "nincs semmi baj nálunk a közbiztonsággal, ha egy okirat-hamisításért körözött 16 éves győri lány is felkerülhet a száz leginkább körözött bűnöző…
jan. 14
7:10
Kibonthatják a csomagokat a vámosok (HírExtra)
Mostantól kibonthatják az unióból érkező postai csomagokat a vámosok. Azért kellett módosítani a szabályozást, mert egyre többen csempésztek illegális termékeket postai küldeményekben. A fináncok találtak már fegyvert, cigarettát és kábítószert is egy-egy csomagban. A vámosok talátak már dobócsillagot, géppisztolyutánzatokat, és ruhába csomagolt kábítószert is.
jan. 14
7:27
Szili a kollektív szenvedésről (HírExtra)
A kitelepítés népcsoportok kollektív büntetése volt, amely az érintett népcsoportok kollektív szenvedés-történetéhez vezetett - mondta Szili Katalin, az Országgyűlés elnöke vasárnap a Veszprém megyei Bánd községben, a település német nemzetisége kitelepítésének 60. évfordulóján.
jan. 14
7:32
A fiatalkorúak büntető igazságszolgáltatási rendszerén dolgoznak (HírExtra)
Jelenleg semmilyen lehetőség nincs a 14 év alatti bűnelkövetők felelősségre vonására, de az Igazságügyi és Rendészeti Minisztériumban szakértői csoport azon dolgozik, hogy létrejöjjön a fiatalkorúak önálló büntető igazságszolgáltatási rendszere - mondta el Gönczöl Katalin kriminológus, a munkacsoport tagja vasárnap este a távirati irodának.
jan. 14
8:00
Ungváry Krisztián történelmet írhat (Alternatív Energia)
Rágalmazás miatt fogdába vonulhat, s ezzel történelmet írhat Ungváry Krisztián történész: amennyiben jogerősen is pert vesztene Kolláth György alkotmányjogásszal szemben, egy napot leülne a pénzbüntetésből, csak hogy megmutassa, hová jutottunk - olvasható a hétfői Népszabadságban.
jan. 14
8:05
Sári lett a polgármester (HírExtra)
A független Sári Ferencet választották meg polgármesternek a Jász-Nagykun-Szolnok megyei Pusztamonostoron a vasárnapi időközi választáson.
jan. 14
8:16
Sólyom László a leghitelesebb (Metropol)
A Blikk megrendelésére készített felmérést a TNS Hungary a politikusok, médiaszemélyiségek, üzletemberek, művészek és sportolók hitelességéről – a felmérés eredményeit a Blikk hétfőn kezdődő sorozata hat napon át ismerteti, a hétfői Népszabadság pedig összefoglaló áttekintést közöl az anyagról.
jan. 14
8:27
Sólyom László a leghitelesebb (Alternatív Energia)
A Blikk megrendelésére készített felmérést a TNS Hungary a politikusok, médiaszemélyiségek, üzletemberek, művészek és sportolók hitelességéről - a felmérés eredményeit a Blikk hétfőn kezdődő sorozata hat napon át ismerteti, a hétfői Népszabadság pedig összefoglaló áttekintést közöl az anyagról.
jan. 14
8:49
Idén válhat a világörökség részévé a komáromi erődrendszer (Alternatív Energia)
A komáromi erődrendszer jelölési dokumentációját formailag már rendben találta az UNESCO, így a Világörökség Bizottság nyáron, a kanadai Québec-ben tartandó ülésén már a világörökség részévé válhat a magyar műemlék - írta a hétfői Népszabadság.
jan. 14
9:01
Sólyom a leghitelesebb (HírExtra)
A Blikk megrendelésére készített felmérést a TNS Hungary a politikusok, médiaszemélyiségek, üzletemberek, művészek és sportolók hitelességéről - a felmérés eredményeit a Blikk hétfőn kezdődő sorozata hat napon át ismerteti, a hétfői Népszabadság pedig összefoglaló áttekintést közöl az anyagról.
jan. 14
9:42
Feljelentés Toller tiszteletdíjának ügyében (Alternatív Energia)
Feljelentést tett a másfél évvel ezelőtti autóbalesete óta kómában fekvő Toller László tiszteletdíjának ügyében a DEPORT-,56 szervezet elnöke az Országos Rendőr-főkapitányságon - írta hétfőn az Új Dunántúli Napló.
jan. 14
10:11
Mikor kell munkabért fizetni? (HírExtra)
Mikor, hol és milyen pénznemben fizetendő a munkavállalónak járó munkabér? Ennek a szabályait foglaljuk össze a kéthavonta megjelenő szakfolyóirat, a Jogtanácsadó segítségével. Általános szabály szerint a munkabért a magyar törvényes pénznemben, tehát forintban kell megállapítani és kifizetni. Kivételek azért lehetnek.
jan. 14
10:39
Az állam a legrosszabb adós (HírExtra)
Az APEH felszámolással, végelszámolással kényszeríti a mikrovállalkozásokat életlehetőségük beszüntetésére. Teszi ezt akkor, amikor az állam képviselői ÁPV.Zrt, Kincstári Vagyonigazgatóság a vállalkozók felé súlyos tíz milliárdokkal tartozik. Az állami vállalatok elmúlt évtizedben történt értékesítése és felszámolása során a piaci szereplők vásárolták meg az OEP tartozásokat.
jan. 14
10:47
Feljelentés Toller ügyében (HírExtra)
Feljelentést tett a másfél évvel ezelőtti autóbalesete óta kómában fekvő Toller László tiszteletdíjának ügyében a DEPORT-,56 szervezet elnöke az Országos Rendőr-főkapitányságon - írta hétfőn az Új Dunántúli Napló. Szerdahelyi Szabolcs jelentős vagyoni hátrányt okozó hűtlen kezelés bűntettének gyanúja miatt kért eljárást.
jan. 14
10:58
Háztetőn landolt egy autó Zebegényben (Metropol)
Egy hétvégi ház tetején landolt egy személyautó hétfő reggel a Pest megyei Zebegényben, miután kisodródott a települést jelző táblát követő kanyarban; az autó sofőrje könnyebben megsérült.
jan. 14
11:04
MDF: több százezer közalkalmazott bérszámfejtése rendezetlen (Alternatív Energia)
A Magyar Államkincstár késve és hibásan készítette el a központi bérszámfejtő programot, több százezer közalkalmazott járulék- és bérszámfejtése rendezetlen, ezért az MDF vizsgálatot követel az ügyben - mondta Pettkó András, a Magyar Demokrata Fórum parlamenti képviselője hétfőn az MTI-nek.
jan. 14
11:08
Nagy kárt okoznak a házmesterek (Infostart)
Nemcsak a fákat, hanem a talajt is hosszú időre tönkreteszik az utakról elkotort, sózott hókupacok. A Fővárosi Kertészeti Zrt. vezérigazgatója szerint ezt sok esetben már nem a közterület-fenntartók, hanem a házak tulajdonosai vagy az általuk megbízott takarítók okozzák.
jan. 14
11:14
Pert nyert a Pécsi Egyházmegye ellen (HírExtra)
Több mint ötmillió forintot köteles fizetni a Pécsi Egyházmegye az általa fenntartott pécsi Szent Mór Iskolaközpont volt igazgatójának, miután a bíróság a napokban kimondta: jogellenesen szüntették meg a vezető munkaviszonyát - írta hétfőn az Új Dunántúli Napló.
jan. 14
11:20
Több százezer közalkalmazott bérszámfejtése rossz! (HírExtra)
A Magyar Államkincstár késve és hibásan készítette el a központi bérszámfejtő programot, több százezer közalkalmazott járulék- és bérszámfejtése rendezetlen, ezért az MDF vizsgálatot követel az ügyben - mondta Pettkó András, a Magyar Demokrata Fórum parlamenti képviselője hétfőn az MTI-nek.
jan. 14
11:36
Több milliós adomány (HírExtra)
Több millió forint értékű adományt, új számítástechnikai eszközöket és orvosi felszereléseket juttatott el két zalai településnek a Magyar Iszlám Közösség - tájékoztatta a szervezet elnöke hétfőn az MTI-t.
jan. 14
12:08
Exkluzív interjú Pierre Guimond-nal, Kanada nagykövetével (HírExtra)
Beszélgetés Kanada magyarországi nagykövetével reformokról, a multikulturalizmusról, Kanada és Magyarország kapcsolatáról. Arról, hogy mi várható vízum kérdésében, hogy látja egy külső szemlélő a magyar politikai életet, és mit változtat az, hogy beléptünk az Európai Unióba.
jan. 14
12:17
Miért nem lehet semmit tenni egy 12 éves késelővel szemben? (Infostart)
Hiányzik a jogszabályi felhatalmazás, ezért tehetetlen a rendőrség és az ügyészség azzal a 12 éves fiúval szemben, aki még a múlt héten combon szúrt egy másik fiatalt - mondta az InfoRádiónak Horányi Miklós, a Szegedi Fellebbviteli Főügyészség vezetője. Herczog Mária szociológus azonban arra mutatott rá: a gyermekek 15 százaléka sodródik a bűnözés felé, ezt a problémát pedig nem a büntetőjog…
jan. 14
12:35
Göncz: egységes EU-álláspont lehet Koszovó jövőjéről (HírExtra)
Jó esély van rá, hogy megszületik az egységes uniós álláspont Koszovó jövőjéről, még mielőtt a tartomány kikiáltja függetlenségét - mondta Göncz Kinga külügyminiszter hétfőn Budapesten, az MTI kérdésére válaszolva.
jan. 14
12:44
Fidesz: mi közünk a bálnavadászathoz és az űrkutatáshoz? (Infostart)
Révész Máriusz fideszes képviselő írásbeli kérdésben kér választ a kancelláriaminisztertől arra, hogy miért vettek részt kormánytisztviselők számunkra felesleges konferenciákon.
jan. 14
12:57
Támadás az iskolai tekergők ellen (HírExtra)
Neves szakértőket kér fel Demszky Gábor főpolgármester az iskolai agresszió elleni hatékony fellépés érdekében - nyilatkozta a Városháza kommunikációs igazgatója kedden az MTI-nek.
jan. 14
13:02
Chela K.O (HírExtra)
Az argentin Juan Ignacio Chela számára már az első forduló a végállomást jelentette az ausztrál nyílt teniszbajnokságon.
jan. 14
13:08
Az idén elkészül a felújított váci zsinagóga (Alternatív Energia)
Befejező szakaszához érkezett a váci zsinagóga felújításának munkája, a 135 éves műemléképület átadása ez év közepén várható - közölte a Váci Zsidó Hitközség elnöke hétfőn az MTI-vel. Turai János elmondta, hogy a város szívében álló, latin-romantikus stílusjegyeket viselő épület 1864-ben Alois Cacciari olasz építőmester tervei alapján készült. A második világháború pusztításait a zsinagóga…
jan. 14
13:15
Reform a iskolai étkeztetésben is (HírExtra)
Az iskolai és gyermekétkeztetés jogi szabályozásánák áttekintését szorgalmazta az Országgyűlés fogyasztóvédelmi eseti bizottságának szocialista elnöke hétfőn Budapesten sajtótájékoztatón. Alexa György szerint a közétkeztetésben azokat a tápanyagértékeket és mennyiségeket, amelyeket ma ajánlásként szerepeltetnek, kötelező jelleggel kell meghatározni.
jan. 14
13:19
Megjöttek a fiúk (HírExtra)
Befejeződött a magyar Gripen-pilóták kiképzése Svédországban - adta hírül hétfőn a Gripen magyarországi weboldala.
jan. 14
13:22
Siralmasak a hazai menzák (Infostart)
A közétkeztetésre vonatkozó ajánlások kötelezővé tételét szorgalmazza az Országgyűlés fogyasztóvédelmi eseti bizottságának két MSZP-s tagja. Dér Zsuzsanna és Alexa György szerint a gyerekek azért kapnak kevés, egészségtelen és rossz ízű ételt a menzák többségén, mert az oktatási intézményeket fenntartó önkormányzatok automatikusan a legolcsóbb árajánlatot adó céggel kötnek szerződést a…
jan. 14
13:40
Fiala János, a kis gonosz törpe és az alkohol (HírExtra)
Fiala János hétfő reggel kemény műsorral ébresztette a tisztelt hallgatóságot a Pont FM 88.1, és szokás szerint megint fontos témákról esett szó, rendhagyó hangvétellel. Néhány Pink Floyd-feldolgozás között felbukkant Kondorosi Ferenc kormánybiztos is, és szó esett a Blaha Lujza téri gyerekgengszterről, meg az alkoholról is.
jan. 14
13:42
Gyurcsány Ferenc utazik (HírExtra)
Kedden Indiába utazik Gyurcsány Ferenc miniszterelnök és Gráf József agrárminiszter - közölte Budai Bernadett hétfőn Budapesten, a kormányszóvivői tájékoztatón.
jan. 14
13:46
Megint FIDESZ Szózat (HírExtra)
Több mint 10 százalékos forráshiánnyal küszködnek idei költségvetésük elkészítésénél a Szabolcs-Szatmár-Bereg megyei önkormányzatok - mondták hétfőn a Fidesz térségi vezető tisztségviselői nyíregyházi sajtótájékoztatójukon.
jan. 14
13:47
Fővárosi fellépés az iskola agresszió ellen (Alternatív Energia)
Neves szakértőket kér fel Demszky Gábor főpolgármester az iskolai agresszió elleni hatékony fellépés érdekében - nyilatkozta a Városháza kommunikációs igazgatója kedden az MTI-nek.
jan. 14
13:52
Nem mindegy mit, és mennyit esznek a gyerekek (Alternatív Energia)
Az iskolai és gyermekétkeztetés jogi szabályozásánák áttekintését szorgalmazta az Országgyűlés fogyasztóvédelmi eseti bizottságának szocialista elnöke hétfőn Budapesten sajtótájékoztatón.
jan. 14
13:58
Befejeződött a magyar Gripen-pilóták svédországi kiképzése (Alternatív Energia)
Befejeződött a magyar Gripen-pilóták kiképzése Svédországban - adta hírül hétfőn a Gripen magyarországi weboldala. A magyar pilóták utolsó csoportja karácsony előtt fejezte be a Gripen vadászgépekre szóló kiképzést a svédországi Satenasban, ahol a svéd és a cseh Gripen-pilóták felkészítése is zajlik. A magyar pilóták képzése az idén Kecskeméten folytatódik.
jan. 14
14:00
Van pénz, de csak kevés (Alternatív Energia)
Több mint 10 százalékos forráshiánnyal küszködnek idei költségvetésük elkészítésénél a Szabolcs-Szatmár-Bereg megyei önkormányzatok - mondták hétfőn a Fidesz térségi vezető tisztségviselői nyíregyházi sajtótájékoztatójukon.
jan. 14
14:02
Gyurcsány Ferenc Indiába utazik (Alternatív Energia)
Kedden Indiába utazik Gyurcsány Ferenc miniszterelnök és Gráf József agrárminiszter - közölte Budai Bernadett hétfőn Budapesten, a kormányszóvivői tájékoztatón. Ez lesz Gyurcsány Ferenc első hivatalos látogatása az ázsiai országban, ahol január 19-ig tartózkodik majd.
jan. 14
14:02
Új emléktáblát avattak, a lopott helyett (HírExtra)
Újra kellett avatni a doni hősök emlékparkját a Heves megyei Tiszanánán, mert az elesettek neveit megörökítő bronztáblák többségét korábban ellopták - tájékoztatta hétfőn a település polgármestere az MTI-t. A 2.600 lakosú község egy egri cég felajánlása nyomán állította helyre a 2006 tele óta csonkán álló emlékparkot - közölte Tóth József.
jan. 14
14:07
Felesleges konferencia (HírExtra)
A fideszes Révész Máriusz arra vár választ a kancelláriaminisztertől, hogy tavaly miért költött a kormány Magyarország számára teljesen felesleges, például bálnavadászati vagy űrkutatási konferenciákon való részvételre; a képviselő erről hétfőn tartott sajtótájékoztatót Budapesten.
jan. 14
14:15
Tóth Károly egyeztetést kezdeményez a gyülekezési törvényről (Alternatív Energia)
Tóth Károly, az Országgyűlés Nemzetbiztonsági Bizottságának szocialista alelnöke kezdeményezi, hogy a testület februárban kezdjen egyeztetéseket a gyülekezési törvény szükséges és lehetséges változtatásairól. Erről a képviselő maga tájékoztatta hétfőn az MTI-t.
jan. 14
14:17
Nyomozás egy egri tánciskola ellen (Alternatív Energia)
Jogosulatlan gazdasági előny, vagyis állami támogatás szabálytalan felhasználásának gyanúja miatt eljárást indított a Vám- és Pénzügyőrség Nyomozó Hivatala az Agria Alapfokú Táncművészet-oktatási Intézmény (AATI) ellen - tájékoztatta hétfőn az MTI-t a hivatal helyettes vezetője.
jan. 14
14:24
Egységes médiaszabályozást akarnak (HírExtra)
Politikai egyezség van arról, hogy egységes médiaszabályozás kell, azaz ne külön törvényben szabályozzák a közszolgálati intézmények működését. A közszolgálati feladatokat úgy kell meghatározni, hogy egyértelmű legyen, mi tartozik ebbe, és mi a kereskedelmi műsorok körébe.
jan. 14
14:36
Az MTV lett a Biblia évének fő médiatámogatója (Alternatív Energia)
Filmfesztivált rendez a Magyar Televízió (MTV) a Biblia évéhez kapcsolódóan, ahová amatőr jelentkezőket is várnak; a későbbiekben játékfilm is készülhet a Biblia történeteiből - mondta Rudi Zoltán, az MTV elnöke a Budapesten hétfőn tartott sajtótájékoztatón.
jan. 14
14:43
"Tavaly nem volt külpolitikai kudarc" (Infostart)
Nem változtak érdemben a magyar-szlovák kapcsolatok 2007-ben - mondta az InfoRádió kérdésére a külügyminiszter a tavalyi évet értékelő tájékoztatóján. Göncz Kinga szerint idén az egyik legfontosabb külpolitikai cél a demokratikus átmenetben szerzett magyar tapasztalatok átadása.

Keresés