2008. február 1. péntek

febr. 1
5:07
Az MSZP jobboldali "pálfordulásról" beszél tandíjügyben (Alternatív Energia)
Továbbra is az "igen" válaszok vannak nagy többségben a március 9-i népszavazás mindhárom kérdésében, de egyre nő azok a száma, akik "nem" választ adnának - derül ki a Medián legfrissebb felméréséből. Határozottan csökkent azok aránya is, akik szerint egy sikeres népszavazás után a kormánynak le kell mondania, illetve továbbra sem tudni, hogy a most 47 százalékra várt részvétel elegendő lesz-e az…
febr. 1
5:18
Sztrájk teljesíthetetlen követelésekért? (Alternatív Energia)
Káoszt ígért Gaskó István, a Vasuti Dolgozók Szabad Szakszervezetének (VDSZSZ) elnöke a vasúti közlekedésben országszerte ma kezdődő határozatlan idejű sztrájk esetére. A nagy vasutas érdekképviseletek közül egyedüliként munkabeszüntetést hirdető VDSZSZ a MÁV Zrt. és leánycégei által is elfogadhatónak tartott béremelésen kívül olyan, több tízmilliárd forint terhet jelentő pluszkövetelés eléréséért…
febr. 1
5:46
"A háziorvosoknak szükségük van a vizitdíjbevételre" (Infostart)
A Háziorvosok Országos Egyesületének elnöke szerint nem a vizitdíj, hanem a vizitdíjból származó bevétel hiányozna nagyon a háziorvosoknak. Balogh Sándor az InfoRádiónak elmondta: a praxisok bevételének ötöde származik a vizitdíjból, ez átlagosan havi 150 ezer forint pluszt jelent a háziorvosoknak, úgy, hogy a kártyapénzük nem csökkent. A szervezet elnöke azt kérte az állampolgároktól, hogy a…
febr. 1
6:02
Mikor lett tandíjellenes a Fidesz? (Infostart)
Nem elvi okokból, hanem politikai haszonszerzés miatt változtatta meg a Fidesz tandíjpárti álláspontját - állítja az MSZP. A párt oktatáspolitikusa, Tatai-Tóth András az InfoRádiónak elmondta: Orbán Viktor a kilencvenes évek elején még a tandíj bevezetése mellett érvelt, a Bokros-csomag után viszont - látva a hallgatói elégedetlenséget - hirtelen tandíjellenes lett. A Fidesz szerint Tatai-Tóth…
febr. 1
6:07
Rémhír volt, hogy ezentúl csak 21 év felett lehet vezetői engedélyt szerezni (Alternatív Energia)
Hatalmas riadalmat okozott a fiatalok körében, hogy rövidesen csak azok szerezhetnek jogosítványt, akik már betöltötték a 21. életévüket. Utánajártunk, mi igaz ebből. Hegedűs László, a Magyar Autóklub autósiskola vezetője elmondta, hogy a korhatár nem változik, a vezetői engedélyhez szükséges elméleti vizsgákat 16 és háromnegyed éves korban lehet letenni - természetesen szülői engedéllyel -, míg a…
febr. 1
6:29
Kihalt pályaudvarok, csak néhány vonat közlekedik (Infostart)
Hajnali 3 óra óta tart a munkabeszüntetés a MÁV-nál; a határozatlan időre szóló általános sztrájkot a Vasúti Dolgozók Szabad Szakszervezete hirdetette meg az eredménytelen bértárgyalások után. A vasúttársaság és a szakszervezet a pénteki tárgyaláson sem egyezett meg.
febr. 1
7:14
Vasutassztrájk - a MÁV igyekszik megszervezni a közlekedést (Alternatív Energia)
A MÁV - a törvényi előírások és a vasúti szabályok betartásával - igyekszik megszervezni a vonatközlekedést, a lehetőségeihez képest biztosítani az utasok eljutását és folyamatosan tájékoztatja az embereket a vonatközlekedés helyzetének alakulásáról - közölte a MÁV pénteken reggel az MTI-vel.
febr. 1
7:20
Gaskó: Az egész országban megbénult a vasút (Infostart)
Hajnali 3 órától a reggeli műszakváltásig a vasutasok körülbelül háromnegyede vett részt a sztrájkban - mondta el az InfoRádiónak Gaskó István, a munkabeszüntetést meghirdető Vasúti Dolgozók Szabad Szakszervezetének elnöke.
febr. 1
7:25
Veres: "Van realitása a 4 százalékos növekedésnek" (Infostart)
Adóváltozásokra szükség van a pénzügyminiszter szerint, de úgy véli: az 1988-as adóreformhoz hasonló mélységű intézkedésekre nincs lehetőség. Veres János az InfoRádió Aréna című műsorában elmondta: van reális lehetősége annak, hogy Magyarország gazdasági növekedése 2009-ben 4 százalékos legyen.
febr. 1
7:42
MÁV: Néhány elővárosi vonat közlekedik (Infostart)
A MÁV a lehető legnagyobb mértékben igyekszik biztosítani a vasúti közlekedést, egyes elővárosi vonatok járnak, de a szerelvények többsége nem indult el - mondta az InfoRádiónak a vasúttársaság szóvivője.
febr. 1
7:48
Reggeli helyzet MÁV fronton (Alternatív Energia)
A MÁV - a törvényi előírások és a vasúti szabályok betartásával - igyekszik megszervezni a vonatközlekedést, a lehetőségeihez képest biztosítani az utasok eljutását és folyamatosan tájékoztatja az embereket a vonatközlekedés helyzetének alakulásáról - közölte a MÁV pénteken reggel az MTI-vel. Kavalecz Imre, a MÁV sajtófőnöke elmondta: arra számítanak, a dolgozók 80-90 százaléka felveszi a munkát…
febr. 1
8:15
Megdőlhet egy népszerű orvosi hiedelem (Infostart)
Nem csökkentik kimutatható mértékben az antioxidáns étrend-kiegészítők a rák kockázatát - írja egy amerikai tanulmányra hivatkozva a Népszabadság. Lapszemle.
febr. 1
8:20
Gépekkel szüntetné meg a várakozást a BKV (Infostart)
Korszerű pénztárgépeket és bérletkiadó automatákat venne még az idén a BKV. A milliárdos nagyságrendű beruházástól gyorsabb, pontosabb és kényelmesebb jegy- és bérletvásárlást remél a szolgáltató.
febr. 1
8:35
Nem nőtt a forgalom a bevezető utakon a vasutassztrájk miatt (hvg.hu)
Nem nőtt a forgalom a bevezető utakon a vasutassztrájk miatt - tájékoztatott a Fővinform ügyeletese pénteken reggel.
febr. 1
8:37
Országszerte alig járnak a vonatok (Metropol)
A MÁV azt tervezi, hogy a lehetőségeihez képest óránként, vagy másfél óránként indít vonatokat a budapesti elővárosi pályaudvarokon a sztrájk ideje alatt - olvasható a vasúttársaság péntek reggeli közleményében.
febr. 1
8:41
Vesztegetés és hamisítás egy budapesti okmányirodában (hvg.hu)
Vesztegetéssel és okirat-hamisítással gyanúsítja a Nemzeti Nyomozó Iroda azt a budapesti okmányirodai ügyintézőt és afrikai menekült társát, akik legkevesebb negyven külföldit és néhány magyar állampolgárt juttattak jogosulatlanul magyar jogosítványhoz - írta a pénteki Magyar Nemzet.
febr. 1
8:46
Péntek déltől felfüggesztették a sztrájkot (hvg.hu)
Nem született megállapodás a MÁV és a Vasúti Dolgozók Szabad Szakszervezete között a péntek délelőtti tárgyaláson Nem született megállapodás a még elégséges szolgáltatásról sem. A tárgyalások szombaton 15 órakor folytatódnak, de a VDSZSZS péntek déltől felfüggesztette a sztrájkot. Ha nincs eredmény hétvégén, akkor hétfőn folytatják.
febr. 1
8:53
Állampárti nyilatkozatokkal kampányol az SZDSZ (Infostart)
A hetvenes évek vezető magyarországi politikusainak nyilatkozataival kampányol az SZDSZ. A liberális párt két tízperces kampányfilmjét hétfőtől a megyeszékhelyek főterein vetítik majd.
febr. 1
9:11
Vasutassztrájk - visszatérítik a fel nem használt jegyek árát (Metropol)
A MÁV-START Zrt. visszatéríti a Vasúti Dolgozók Szabad Szakszervezete (VDSZSZ) február 1-jén kezdődő határozatlan idejű sztrájkja miatt fel nem használt menetjegyek és helyjegyek árát.
febr. 1
9:27
A fiatalok büntethetőségét önálló törvénykönyvben szabályozzák (Infostart)
Korrupcióellenes intézkedési tervet készít a szaktárca a büntetés-végrehajtás számára - mondta az igazságügyi és rendészeti miniszter.
febr. 1
9:31
BKV-busz ütközött a II. kerületben (hvg.hu)
Egy ember sérült meg, amikor összeütközött egy személyautó és egy BKV-busz Remetekertvárosban.
febr. 1
9:42
Látogatási tilalom Észak-Magyarország kórházaiban (hvg.hu)
A kórházakban fekvő betegek védelme érdekében az ÁNTSZ Észak-magyarországi Regionális Intézete péntektől látogatási tilalmat rendelt el Borsod-Abaúj-Zemplén-, Heves- és Nógrád megye valamennyi kórházának fekvőbeteg osztályain, a látogatási tilalom feloldásáról a járvány alakulásának függvényében döntenek - tájékoztatott Bodnár Judit regionális tiszti főorvos.
febr. 1
9:57
Kényszerleszállást hajtott végre egy amerikai katonai szállítógép Ferihegyen (Metropol)
Sikeres kényszerleszállást hajtott végre egy amerikai katonai szállítógép Ferihegyen péntek reggel - tájékoztatta Szollár Domokos, a Budapest Airport szóvivője az MTI-t.
febr. 1
9:58
Kényszerleszállást hajtott végre egy amerikai szállítógép Ferihegyen (hvg.hu)
Sikeres kényszerleszállást hajtott végre egy amerikai katonai szállítógép Ferihegyen péntek reggel - tájékoztatott Szollár Domokos, a Budapest Airport szóvivője.
febr. 1
10:08
Vasutassztrájk - nem nőtt a forgalom a bevezető utakon a sztrájk miatt (Alternatív Energia)
Nem nőtt a forgalom a bevezető utakon a vasutassztrájk miatt - tájékoztatta a Fővinform ügyeletese pénteken reggel az MTI-t. Havasi Zsolt elmondta: nem érzékelhető sem a bevezető útvonalakon, sem a belváros útjain, hogy az ilyenkor megszokottnál erősebb lenne a forgalom.
febr. 1
10:10
Amerikai katonai gép kényszerleszállása Ferihegyen (Infostart)
Sikeres kényszerleszállást hajtott végre reggel egy amerikai katonai szállítógép Ferihegyen - közölte a Budapest Airport szóvivője.
febr. 1
10:16
Kórházlátogatási tilalom az északi országrészben is (Infostart)
Látogatási tilalmat rendelt el a tisztiorvosi szolgálat Észak-Magyarország kórházaiban.
febr. 1
10:18
A Volánbusznál kicsit nagyobb a forgalom (Alternatív Energia)
A pénteken hajnalban megkezdett vasúti sztrájk eddig a szokottnál kicsit nagyobb forgalmat jelent a Volánbusz Közlekedési Zrt.-nél. Minden pályaudvaron egy-egy tartalék busz áll rendelkezésre és a Volánbusz arra kéri az utasokat, hogy a tervezhetőség érdekében elővételben vásárolják meg jegyüket - mondta Kameniczky Ákos, a Volánbusz belföldi szolgáltatási irodájának vezetője az MTI-nek pénteken.
febr. 1
10:42
A tíz legjobb kisrepülőgép (hvg.hu)
A Malév - bennfentes információk szerint - lecseréli CRJ-200-as típusú repülőgépeit. Az biztos, hogy a 4 db CRJ-t már eladták, azzal kapcsolatban viszont még bizonytalan a helyzet, hogy milyen gépekkel helyettesítik az 50 fős regionális jeteket. A Travelline cikkében összeszedte a legjobb kisrepülőgépeket, bár nem gondoljuk, hogy a Malév ezek közül fog választani, hiszen ezek a gépek nem…
febr. 1
10:48
A FIB a közszolgálatiságról vitázna (hvg.hu)
Vitát kezdeményez a közszolgálatiságról a Fiatal Baloldal (FIB), ezért levélben kereste meg az Országos Rádió és Televízió Testületet (ORTT), a parlamenti pártokat és ifjúsági szervezeteiket - közölte a baloldali szervezet két vezetője pénteken.
febr. 1
10:54
Nincs megállapodás a vasutas tárgyalásokon (Infostart)
Eredménytelenül zárultak az elégséges szolgáltatásról szóló egyeztetések a MÁV és a Vasúti Dolgozók Szabad Szakszervezetének tárgyalásán.
febr. 1
11:07
Időközi választás lesz Ligeten vasárnap (Alternatív Energia)
Időközi önkormányzati választást tartanak a baranyai Ligeten vasárnap, mert a település képviselő-testülete feloszlatta önmagát - közölte a falu jegyzője pénteken az MTI-vel.
febr. 1
11:09
Állnak a pályaudvarok, kiszámíthatatlanul járnak a vonatok - fotógaléria (hvg.hu)
Határozatlan ideig sztrájkolnak a vasutasok, elvileg egy-két járat közlekedik, gyakorlatilag senki sem tudja, hogy mikor.
febr. 1
11:13
MÁV: többen dolgoznak a nappali műszakban (Metropol)
A nappali műszakban a vasúti közlekedést irányító forgalmi dolgozók közül nagyobb arányban vették fel a munkát, ezért megteremtődnek a feltételek arra, hogy a budapesti elővárosi vasútvonalakon akár óránként, vagy másfél óránként közlekedhessenek a vonatok a nap folyamán - mondta Kavalecz Imre, a MÁV sajtófőnöke az MTI-nek pénteken délelőtt.
febr. 1
11:45
Egyelőre vége a vasutas sztrájknak (Infostart)
Déltől felfüggesztette a sztrájkot a Vasúti Dolgozók Szabad Szakszervezete, a munkabeszüntetés folytatását a további egyeztetések eredményétől teszi függővé - mondta el az InfoRádiónak a szakszervezet érdekvédelmi alelnöke és budapesti vezető ügyvivője.
febr. 1
12:00
Mennyiből élnek?: Lendvai, Kóka, Semjén, Navracsics, Herényi (hvg.hu)
Az MSZP parlamenti frakcióvezetőjének vagyona egy év alatt nem változott érdemben, a Fidesz képviselőcsoport-vezetőjének tulajdonában egy év elmúltával már nincs ingatlan, ám megtakarításának összege jelentősen nőtt. Az MDF frakcióvezetője 2007-ben vásárolt egy Volvo márkájú személygépkocsit.
febr. 1
12:18
Televízió - Zöld 7-es: a magyar táj csodái (Metropol)
Zöld 7-es címmel játékos műsorsorozatot indít szombattól a Magyar Televízió 2-es csatornája, amellyel arra biztatja a nézőket, hogy válasszák meg Magyarország hét természeti csodáját.
febr. 1
12:20
Óriásfánksütés a Guinness-rekordért Pilisszentkereszten (Metropol)
Fánkfesztivált tartanak szombaton a szlovák nemzetiségű Pilisszentkereszten, ahol a vidám ünnepség részeként Guinness-rekord felállítására készülnek: fél méter átmérőjű, óriás sütemény hozza meg a világhírnevet a Pest megyei falunak - közölte Demjén Tamásné szervező pénteken az MTI-vel.
febr. 1
12:27
A hétvégén tartják a hajléktalan-népszámlálást (hvg.hu)
A hétvégén, szombatról vasárnapra virradó éjszaka számolják össze a hajléktalan embereket a fővárosban és környékén, valamint több vidéki városban; a felméréshez számítanak önkéntesek jelentkezésére is. Magyarországon második alkalommal mérik fel a fedél nélküliek körét. Számukat a szakemberek 25-30 ezerre becsülik országos szinten.
febr. 1
12:28
A VDSZSZ déltől felfüggeszti a sztrájkot (Alternatív Energia)
A VDSZSZ péntek déltől felfüggeszti a sztrájkot - erősítette meg az MTI-nek Gaskó István, a VDSZSZ elnöke.
febr. 1
12:34
Nincs megállapodás a MÁV és a szakszervezet között (Metropol)
Nem született megállapodás A MÁV és a Vasúti Dolgozók Szabad Szakszervezete között a péntek délelőtti tárgyaláson, a sztrájk folytatódik.
febr. 1
12:40
"Aki józan, ítélje el a fekete sereget" (Alternatív Energia)
A Baranya Megyei Cigány Kisebbségi Önkormányzat elnöke azt várja a megye minden polgármesterétől és "józan gondolkodású polgárától", hogy határolódjanak el a Magyar Gárdától.
febr. 1
12:56
A hétvégén tartják a hajléktalan-népszámlálást (Alternatív Energia)
A hétvégén, szombatról vasárnapra virradó éjszaka számolják össze a hajléktalan embereket a fővárosban és környékén, valamint több vidéki városban; a felméréshez számítanak önkéntesek jelentkezésére is.
febr. 1
13:02
Mára vége a sztrájknak (Alternatív Energia)
A Vasúti Dolgozók Szabad Szakszervezete (VDSZSZ) péntek déltől felfüggesztette a sztrájkot. Gaskó István, a VDSZSZ elnöke az MTI-nek elmondta: a VDSZSZ folytatja az egyeztető tárgyalásokat a MÁV vezetésével, és ha ezek nem vezetnek eredményre, akkor legkésőbb hétfőn folytatják a határozatlan idejű munkabeszüntetést.
febr. 1
13:04
Magyar Gárda-ügy Mosonmagyaróváron (Alternatív Energia)
A szabad demokraták Győr-Moson-Sopron megyei választmánya elítéli, hogy a mosonmagyaróvári önkormányzat fideszes és MDF-es képviselői megakadályozták a Magyar Gárda nemkívánatos szervezetté nyilvánítását a csütörtöki közgyűlésen.
febr. 1
13:07
A VDSZSZ felfüggeszti a sztrájkot (Metropol)
A Vasúti Dolgozók Szabad Szakszervezete (VDSZSZ) péntek déltől felfüggesztette a sztrájkot. Gaskó István, a VDSZSZ elnöke az MTI-nek elmondta: a VDSZSZ folytatja az egyeztető tárgyalásokat a MÁV vezetésével, és ha ezek nem vezetnek eredményre, akkor legkésőbb hétfőn folytatják a határozatlan idejű munkabeszüntetést.
febr. 1
13:11
MDF: a Fidesz nem mer elhatárolódni a szélsőjobboldaltól (hvg.hu)
A Fidesz nem meri vállalni az elhatárolódást a szélsőjobboldaltól, ugyanis fél, hogy szavazatokat veszít - mondta Csapody Miklós, az MDF országgyűlési képviselője pénteken Budapesten, sajtótájékoztatón.
febr. 1
13:13
Foley: Magyarország az elsők között ismeri el Koszovót (hvg.hu)
Magyarország valószínűleg a független Koszovót elismerő államok első nagy csoportjába tartozik majd - mondta April H. Foley, az Egyesült Államok budapesti nagykövete pénteken újságírók előtt.
febr. 1
13:27
Idén eltörölhetik a vízumkényszert az amerikai nagykövet szerint (Infostart)
Az Egyesült Államok budapesti nagykövete szerint az amerikai törvényhozás az év végéig megszüntetheti a vízumkényszert a magyarok számára. April Foley egy kerekasztal-beszélgetésen azt mondta: az amerikai elnökválasztási kampányban nem a pénz, hanem a biztonság ígérete dönt majd.
febr. 1
13:30
MDF: a Fidesz nem mer elhatárolódni a szélsőjobboldaltól (Alternatív Energia)
A Fidesz nem meri vállalni az elhatárolódást a szélsőjobboldaltól, ugyanis fél, hogy szavazatokat veszít - mondta Csapody Miklós, az MDF országgyűlési képviselője pénteken Budapesten, sajtótájékoztatón. Csapody Miklos kiemelte: az MDF üdvözli, hogy a Fővárosi Közgyűlés nemkívánatos szervezetnek nyilvánította a Magyar Gárdát. Hozzátette: a Fidesz-KDNP fővárosi frakciója "nem merte vállalni a…

Keresés