2008. február 4. hétfő

febr. 4
6:15
A hét első munkanapja ugyanúgy indul, ahogy a múlt heti utolsó végetért (Alternatív Energia)
Ismét sztrájkot hirdetett a vasútnál a Gaskó István vezette VDSZSZ. A tervek szerint ma hajnali három óta tart az újabb határozatlan idejű munkabeszüntetés. Megállapodás vagy részleges egyetértés nemcsak a béremelésről, hanem az elégséges szolgáltatásról sincs. Így a pénteki sztrájkhoz hasonlóan most is kiszámíthatatlan a közlekedés. Az egyeztetéseket ma folytatják.
febr. 4
6:21
Kóka János szerint ahonnan kivonult az állam, ott nincs hazugság (Alternatív Energia)
Évadnyitó ülést tart ma az MSZP frakció. Az idei első hivatalos összejövetelen a képviselők várhatóan eldöntik, milyen módosító indítványokat nyújtsanak be az egészségbiztosítási törvényjavaslathoz, de szó lesz a Fidesz megerősítő népszavazási indítványáról is. A legnagyobb ellenzéki párt illetékesei délután készítik fel a választókerületi elnököket a népszavazási kampányra. Kóka János, az SZDSZ…
febr. 4
6:31
Kuncze Gábor szegényebb lett egy pártelnökséggel és gazdagodott egy autóval (Alternatív Energia)
Nem hozott nagy változást a 2007-es év, legalábbis, ami az országgyűlési képviselők vagyoni helyzetét illeti. Az SZDSZ-es Kuncze Gábor például csak márciusig volt pártelnök és a frakcióvezetőséggel is felhagyott, ami bevételkiesést jelentett, ennek ellenére tavaly vett egy autót. Szeged szocialista polgármestere autót cserélt, Debrecen fideszes vezetője viszont megtartotta autóját, motorját és…
febr. 4
6:33
Országos káoszt okoz a vasutasok sztrájkja (Infostart)
Budapesten a vasúti dolgozók jelentős része támogatja a Vasúti Dolgozók Szabad Szakszervezetének hétfő hajnali 3 órakor kezdődött munkabeszüntetését - közölte az érdekképviselet vezető ügyvivője. Közben a MÁV sajtófőnöke arról számolt be, hogy a budapesti nagy pályaudvarokon kialakult helyzet miatt a kelenföldi, a rákospalotai és az újpesti állomásokról indulnak és érkeznek a vonatok.
febr. 4
6:33
Orbán Viktor miniszterelnökként még tudta, amit most igyekszik elfelejteni (Alternatív Energia)
Mást mondott és tett a Fidesz kormányon a közpénzek felhasználásáról, illetve részben az egészségügy és a tandíj kérdéséről, mint amiről most beszél. Az ellenzéki párt ma az OVB-hez akar fordulni, mert szerintük alkotmánysértő a kormány közpénzből folytatott népszavazási kampánya. Az OVB viszont már 2002-ben az Orbán-kormány tevékenysége, a Széchenyi-terv és a Bozsik-program kampánya ügyében…
febr. 4
6:38
Jön a Dakart helyettesítő Közép-Európa-rali (Infostart)
Áprilisban Magyarországon rendezik meg az elmaradt Dakar-ralit, Közép-Európa-rali néven. A Dakar licenctulajdonosának tájékoztatása szerint eddig közel kétszázötven nevezés érkezett, többségük az elmaradt Dakar-ralin indult volna.
febr. 4
6:48
Jelentős a sztrájktámogatottság a fővárosban (Alternatív Energia)
Jelentős a sztrájktámogatottság Budapesten a legnagyobb pályaudvarokon - mondta Gelencsér László, a Vasúti Dolgozók Szabad Szakszervezetének (VDSZSZ) vezető ügyvivője hétfőn nem sokkal a sztrájk megkezdése után. A vezető ügyvivő elmondta, hogy a Déli, a Keleti és a Nyugati pályaudvaron a jegyvizsgálók, kocsivizsgálók, forgalmisták léptek sztrájkba. A főváros legnagyobb pályaudvarain jelenleg áll…
febr. 4
7:22
A BKV-nál nem okoz fennakadást a vasutassztrájk (Infostart)
A BKV-nak eddig még nem kellett pótbuszokat beállítania a Vasúti Dolgozók Szabad Szakszervezete által meghirdetett sztrájk miatt - mondta az InfoRádiónak Szántó Ferenc, a társaság fődiszpécsere.
febr. 4
7:23
Nemet mondtak az erőműre (HírExtra)
Medgyesegyháza választópolgárainak többsége a vasárnapi helyi népszavazáson a község határába tervezett biomassza-erőmű létesítése ellen szavazott - közölte az MTI-vel a Békés megyei nagyközség jegyzője.
febr. 4
7:39
Tudnivalók a vasutassztrájkról (HírExtra)
Hétfőn hajnali három órától folytatódik a határozatlan idejű vasutassztrájk a MÁV teljes vonalán. A MÁV Zrt. tájékoztatása szerint a vonatok közlekedése kiszámíthatatlan lesz, kényszerű késésekre, járatkimaradásokra, útvonal-rövidülésekre kell számítani. A munkabeszüntetés idejére a Volánbusz, a BKV, továbbá a Veszprém és Csongrád megyei Volán-társaságok elfogadják a vasúti bérleteket.
febr. 4
7:47
Vasárnapi győztesek (HírExtra)
Február 3-án, vasárnap időközi választásokat tartottak Berhidán, Ligeten, Etyeken és Semjénben, a győztesek független jelöltek. Az MTI rövid összefoglalója az eredményekről.
febr. 4
7:47
MÁV: kiszámíthatatlan a vasúti közlekedés (Alternatív Energia)
Kiszámíthatatlan a vasúti közlekedés a Vasúti Dolgozók Szabad Szakszervezete (VDSZSZ) által határozatlan időre meghirdetett sztrájk miatt - közölte a MÁV hétfőn reggel.A vasúttársaság közleménye szerint a reggeli vasúti helyzetkép azt mutatja, hogy főként a VDSZSZ jegyvizsgálók, kocsivizsgálók többsége, illetve a forgalmi dolgozók egy része sztrájkol, míg a mozdonyvezetők dolgoznak, mint ahogy a…
febr. 4
7:50
A fővárosban sokan sztrájkolnak (Metropol)
Jelentős a sztrájktámogatottság Budapesten a legnagyobb pályaudvarokon – mondta Gelencsér László, a Vasúti Dolgozók Szabad Szakszervezetének (VDSZSZ) vezető ügyvivője hétfőn nem sokkal a sztrájk megkezdése után.
febr. 4
8:09
Halálra gázolta a HÉV (HírExtra)
Gyalogost gázolt a HÉV vasárnap este Csömörön, a Hunyadi úti HÉV-átjáróban, a gyalogos életét vesztette - tájékoztatta az MTI-t a Budapesti Tűzoltó-parancsnokság ügyeletes tisztje.
febr. 4
8:14
Ellentétes vélemények a sztrájk törvényességéről (Alternatív Energia)
A MÁV a sztrájktörvénnyel ellentétesnek tartja azt, hogy a Vasúti Dolgozók Szabad Szakszervezete (VDSZSZ) a sztrájk alatt nem biztosítja a még elégséges szolgáltatást - közölte a MÁV hétfőn reggel. A vasúttársaság álláspontja szerint az iskolába és munkába járás biztosítása az alapvető társadalmi közszükségletek körébe tartozik, vagyis - a törvény értelmében - a még elégséges szolgáltatásoknak…
febr. 4
8:23
Évadnyitó frakcióülés (HírExtra)
Ma tartja első hivatalos frakcióülését az MSZP országgyűlési képviselő-csoportja; a frakció ezen az ülésen dönt az egészségbiztosítási törvényhez benyújtandó módosító javaslatokról, illetve a Fidesz megerősítő népszavazást célzó kezdeményezéséről.
febr. 4
8:40
Nincs hatással a tandíj a munkakedvre (HírExtra)
A tandíj tervezett bevezetése egyelőre nem éreztette hatását a hallgatók munkavállalási kedvében - közölte Karácsony Mihály, a Magyarországi Diákvállalkozások Országos Érdekképviseleti Szövetségének elnöke az MTI-vel.
febr. 4
8:51
Sztrájk: délelőtt újabb tárgyalások (Alternatív Energia)
A vasúttársaság továbbra is kitart amellett, hogy a Vasúti Dolgozók Szabad Szakszervezete (VDSZSZ) követeléseinek sem jogi, sem szakmai, sem gazdasági alapja nincsen és a munkahelyek jövőbeni biztonságát veszélyezteti, ezért a MÁV Zrt. nem tudja teljesíteni a VDSZSZ követeléseit - közölte a vasúttársaság hétfőn reggel.
febr. 4
9:06
Sztrájk közben: "Elindítanak egy-egy üres vonatot saját sikerélményük biztosítására" (Infostart)
A budapesti Déli pályaudvar már fogad vonatokat - közölte a MÁV szóvivője az InfoRádióban. Sigulinszki Tibor azt mondta, próbálják biztosítani a vonatok közlekedését a főváros körül. Közben a sztrájkot meghirdető érdekképviselet vezetője, Gaskó István szintén az InfoRádióban azt mondta: a vasúttársaság vezetői "itt-ott elindítanak egy-egy üres vonatot saját sikerélményük biztosítására".
febr. 4
9:15
Folytatódott a sztrájk (HírExtra)
Folytatódott a Vasúti Dolgozók Szabad Szakszervezete (VDSZSZ) által határozatlan időre meghirdetett sztrájk a MÁV teljes vonalán.
febr. 4
9:24
Ellentétes vélemények a sztrájk törvényességéről (HírExtra)
A MÁV a sztrájktörvénnyel ellentétesnek tartja azt, hogy a Vasúti Dolgozók Szabad Szakszervezete (VDSZSZ) a sztrájk alatt nem biztosítja a még elégséges szolgáltatást - közölte a MÁV hétfőn reggel az MTI-vel.
febr. 4
10:02
Megtisztul a reptér (HírExtra)
Magyarország második számú légikikötője lett Debrecenben az egykori szovjet katonai repülőtér. A korábban keletkezett súlyos környezeti károkat azonban még mindig nem sikerült teljesen megszüntetni, arra egy uniós pénzforrásokat is beépítő pályázat nyertese kapott megbízást.
febr. 4
10:19
Bukarestbe utazik Sarkozy (HírExtra)
Koszovó jövője, védelmi és biztonságpolitikai kérdések, valamint a gazdasági, tudományos és kulturális együttműködés témája egyaránt napirenden szerepel Nicolas Sarkozy francia elnök hétfői hivatalos "villámlátogatásán", amelynek keretében Traian Basescu román államfővel megállapodást ír alá a két ország között.
febr. 4
10:30
A vasutasok csaknem 90 százaléka dolgozik a MÁV szerint (Alternatív Energia)
A MÁV adatai szerint a nappali műszakban a 2.698 forgalmi területre vezényelt munkavállalóból 2.592 megjelent a munkahelyén, ebből 271 sztrájkol - közölte a vasúttársaság. Adataik szerint a forgalmi területre vezényelt összes megjelent munkavállalónak 10,46 százaléka sztrájkol, 89,54 százaléka dolgozik a nappali műszakban.
febr. 4
10:37
Húszmilliárd forint értékű fejlesztés (HírExtra)
Húszmilliárd forint értékű fejlesztésre készül a Kaposi Mór Oktató Kórház Kaposváron és mosdósi telephelyén - írta hétfőn a Somogyi Hírlap. A néhány éven belül megvalósítandó fejlesztés keretében a megyeszékhelyen az elavult struktúrát felváltó tömbösítésre 17,4 milliárd forintot fordítanának.
febr. 4
10:51
A BKV Zrt. szolgáltatás javításáról (HírExtra)
A BKV Zrt. olyan járműbeszerzést kíván megvalósítani, amely előnyös Budapest lakosságának, a Fővárosi Önkormányzatnak és a cégnek. Fontos számunkra, hogy Budapest lakossága, a kiemelten érintett kerületek lakosai, objektív tájékoztatás által értesüljenek arról, hogy cégünk elsődlegesen a Fővárosiakért és az utazóközönségünk kiszolgálásának minőségi javításáért dolgozik.
febr. 4
11:04
50 éves a lap (HírExtra)
A csasztuskától a vasutassztrájkig jutott fél évszázad alatt Heves megye napilapja, amely éppen 50 éve, 1958 február elején jelent meg a Heves Megyei Hírlap jogelődjeként.
febr. 4
11:09
MSZP-frakció: 11 módosító az egészségbiztosítási törvényhez (Alternatív Energia)
Az MSZP-frakciónak 11 módosító indítványról kell döntenie, amit az egészségbiztosítási pénztárakról szóló törvényhez nyújtottak be. Erről Tukacs István, az MSZP országgyűlési képviselője nyilatkozott hétfőn újságíróknak, a frakció évadnyitó ülése előtt Budapesten.
febr. 4
11:15
Magyarország üdvözli Tadic győzelmét (HírExtra)
Magyarország egyértelműen üdvözli Boris Tadic győzelmét a vasárnapi szerb elnökválasztáson, az eredmény fontos a vajdasági magyarok és Koszovó szempontjából is - mondta Göncz Kinga külügyminiszter hétfőn az MTI-nek. Egyértelműen üdvözöljük az eredményt és egész Szerbia, kapcsolataink és a vajdasági magyarok szempontjából egyaránt nagyon fontosnak tartjuk.
febr. 4
11:25
HIV-tapasz másként: Hepatitis C-re és Lyme-kórra (Alternatív Energia)
A Genetic Immunity Kft. megkezdte a gyártóbázis előkészítését a HIV/AIDS betegek kezelésére kifejlesztett DNS alapú immunterápiás szer, röviden az AIDS tapasz gyártására - közölte Lisziewicz Zsolt, a kft. ügyvezetője hétfőn. A beruházás Budapesten, a jelenlegi bérleményben valósul meg több mint egymilliárd forint beruházással. Az összeg csak a technológia költsége - tette hozzá az ügyvezető.
febr. 4
11:38
A miniszter "politikai zsarolásnak" tartja a sztrájkot (Infostart)
Politikai zsarolásnak nevezte a Vasúti Dolgozók Szabad Szakszervezete által szervezett munkabeszüntetést a gazdasági és közlekedési miniszter. Kákosy Csaba hétfő délelőtt úgy vélte: a követelések megalapozatlanok és utasellenesek.
febr. 4
11:46
Módosításról dönt az MSZP (HírExtra)
Az MSZP-frakciónak 11 módosító indítványról kell döntenie, amit az egészségbiztosítási pénztárakról szóló törvényhez nyújtottak be. Erről Tukacs István, az MSZP országgyűlési képviselője nyilatkozott hétfőn újságíróknak, a frakció évadnyitó ülése előtt Budapesten. Két indítványt különösen fontosnak nevezett a politikus.
febr. 4
11:48
Bált rendeznek (HírExtra)
Szombat este immár negyedik alkalommal rendez közös jótékonysági bált a Szeged Első Lions Club és a Szegedi Tudományegyetem (SZTE).
febr. 4
11:52
Újabb egyeztetés a vasútnál (Alternatív Energia)
Megkezdődött az egyeztetés a Vasúti Dolgozók Szabad Szakszervezete (VDSZSZ) követeléseiről a szakszervezet és a MÁV Zrt. között hétfőn 11 órakor. A VDSZSZ továbbra is azt követeli, hogy a minden vasutas kapjon nettó 250 ezer forintot személyenként a MÁV Cargo privatizációs bevételéből, illetve 10 százalék többlet bérfejlesztést kér a megajánlott 6,9 százalék mellett a kiszervezett MÁV-társaságok…
febr. 4
12:03
Nem volt szükségünk a Gripenekre (HírExtra)
A Népszabadság munkatársa Washingtonban annak próbált utánajárni, menynyire voltak konkrétak a Gripen vadászgépek vásárlásakor a magyarországi korrupcióra vonatkozó értesülések, vannak-e bizonyítékok.
febr. 4
12:08
Ha elhúzódik a sztrájk, a Volán veszi át a vasút helyét (Metropol)
Ha a vasutasok sztrájkja elhúzódik, akkor a Volán társaságokra kell bízni a közösségi közlekedési közszolgáltatás egy részét  – mondta Kákosy Csaba gazdasági és közlekedési miniszter hétfőn sajtótájékoztatón Budapesten.
febr. 4
12:14
Szonda Ipsos: Orbán 5., Gyurcsány 3. - hátulról (Alternatív Energia)
A januári parlamentmentes időszak használt a politikusoknak, többségüknél - ha csak minimális mértékben, a statisztikai határértékeken belül is, de - emelkedtek a pontszámok.
febr. 4
12:16
A hétvégén habzott a legjobban a Rába (Alternatív Energia)
Továbbra is erősen habzik a Rába, a jelenség pontos oka azonban nem ismert, mert még sem a magyar, sem az osztrák vízminták elemzésének eredményeit nem hozták nyilvánosságra, ez délután várható. "Sajátos, hogy a legerősebb habzást a hétvégén figyeltük meg a folyón, amikor a szennyezésért felelősnek tartott ausztriai bőrgyárak nem dolgoztak, sőt, információm szerint a folyónak a bőrgyárak fölötti…
febr. 4
12:22
Senki sem adta fel a XI. kerületben (Infostart)
Nem lép vissza egyik jelölt sem a vasárnap, Budapest 15-ös választókörzetében tartandó időközi parlamenti képviselő-választás második fordulójában azok közül, akik az első, érvénytelen voksoláson is indultak.
febr. 4
12:36
Népszerűbbek lettek a politikusok (HírExtra)
A januári parlamentmentes időszak használt a politikusoknak, többségüknél - ha csak minimális mértékben, a statisztikai határértékeken belül is, de - emelkedtek a pontszámok.
febr. 4
12:38
Gaskó: "Semmiben sem sikerült megállapodni" (Infostart)
Kevesebb mint egy óra alatt befejeződtek a tárgyalások MÁV Zrt. és a Vasúti Dolgozók Szabad Szakszervezete között. Az érdekképviselet elnöke az InfoRádióban elmondta: semmiben sem sikerült megállapodni, a tárgyalásokat kedden 11 órakor folytatják.
febr. 4
12:47
Kommandós főnök lesz a rendőrkapitány (HírExtra)
Kevesellte az eddigi rendőrkapitány eredményeit, ezért új első számú rendőri vezetőt nevezett ki a Komáromi Rendőrkapitányság élére a megyei főkapitány - értesült a HavariaPress. Hajdú János alezredes, eddigi komáromi rendőrkapitány vezetői megbízatása február 1-i hatállyal szűnt meg, utóda dr. Forrai Zsolt alezredes lett.
febr. 4
12:55
Fodor: "Keményen lépünk fel" (Infostart)
A Rába menti osztrák bőrgyárak termelésének csökkentését kezdeményezi a környezetvédelmi és vízügyi miniszter osztrák kollégájánál, ha a vízminőségi eredmények nem mutatnak javulást. Fodor Gábor az InfoRádiónak azt mondta: a korábbi megállapodás alapján Ausztria feladata megoldani a problémát 2009-ig.
febr. 4
12:57
Egyik jelölt sem lép vissza (HírExtra)
Nem lép vissza egyik jelölt sem a vasárnap, Budapest 15. választókörzetében tartandó időközi parlamenti képviselő-választás második fordulójában azok közül, akik az első, érvénytelen választáson is megmérettették magukat.
febr. 4
13:00
Kiszámíthatatlan a vasúti közlekedés (Infostart)
Továbbra is kiszámíthatatlan a vasúti közlekedés a hétfő hajnal 3 órakor kezdődött munkabeszüntetés miatt. A MÁV szóvivője korábban közölte: a fővárosban a Déli pályaudvaron már fogadják a szerelvényeket, és a Keletiből valamint a Nyugatiból is elindult néhány vonat, az elővárosi járatok Kelenföldig, Rákospalotáig és az újpesti állomásig járnak.
febr. 4
13:04
A sztrájk ideje alatt a Volán több járatot indít (Alternatív Energia)
Eredménytelenül zárult a hétfői egyeztetés a MÁV Zrt. és a Vasúti Dolgozók Szabad Szakszervezete között a bérkövetelésről, illetve a sztrájk alatt nyújtandó még elégséges szolgáltatásról.
febr. 4
13:04
Állami elismerést kaptak (HírExtra)
Afgán állami elismerést kapott az Ökumenikus Segélyszervezet - jelenti a HavariaPress. A szervezet munkatársai vasárnap vehették át Kabulban az ázsiai állam elismerő oklevelét Sher Mohammad Etabritól, az afgán menekültügyi és újjáépítési minisztertől.
febr. 4
13:06
Sztrájktárgyalások: még mindig vakvágányon (Alternatív Energia)
Eredménytelenül zárult a hétfőn 11 órakor kezdődött egyeztetés a MÁV Zrt. és a Vasúti Dolgozók Szabad Szakszervezete (VDSZSZ) között a szakszervezet bérköveteléséről, illetve a sztrájk alatt nyújtandó még elégséges szolgáltatásról, egyelőre folytatódik a sztrájk.
febr. 4
13:10
Nyílt napot tartanak (HírExtra)
Nyílt napot tartanak hétfőn délután a Heller Farkas Gazdasági és Turisztikai Szolgáltatások Főiskoláján, a rendezvényen az érdeklődők az intézmény nappali és levelező tagozatos képzéseiről egyaránt informálódhatnak - közölte Morvai Katalin sajtóreferens az MTI-vel.
febr. 4
13:18
Sürget az MDF (HírExtra)
Továbbra is a párt- és kampányfinanszírozás kérdésének rendezését sürgeti az MDF, amely egyebek mellett több jogosítványt adna az Állami Számvevőszéknek - mondta Csapody Miklós, az ellenzéki párt parlamenti képviselője a Herényi Károly frakcióvezetővel tartott sajtótájékoztatón hétfőn Budapesten.

Keresés