2008. február 27. szerda

febr. 27
6:42
Csaba László: A kormány üzent (Infostart)
Csaba László közgazdász szerint az árfolyamsáv eltörlése növeli a kormány mozgásterét, illetve árfolyam- és kamatügyekben ezentúl kizárólag a Magyar Nemzeti Bank felel. A monetáris tanács a kormánnyal egyetértésben kedden döntött úgy, hogy eltörli a forintárfolyam euróval szemben rögzített sávját, és lebegő árfolyamrendszert vezet be.
febr. 27
7:11
Az új kuratóriumi elnök, a fodrász és a Petőfi Rádió (Infostart)
A Magyar Rádió kuratóriumának új elnöke a digitális átállást tekinti az egyik legizgalmasabb feladatának. A több mint három évtizeden át meghatározó rádiós és televíziós újságíróként dolgozó Rangos Katalin szerint nem a függetlenségének feladását jelenti, hogy most az MSZP jelöltjeként került a kuratórium elnöki székébe.
febr. 27
7:33
Nem kapott hitelt, mert túl kicsi faluban lakik (Infostart)
Az egyik Vas megyei településen élő asszony azért nem kapott lakáshitelt, mert a kiszemelt ingatlan - a bank indoklása szerint - "túl kicsi" faluban van - írja a Népszabadság. A térség országgyűlési képviselője állítja: nem egyedülálló ez az eset, egyes bankok hátrányosan megkülönböztetik azokat, akik aprófalvakban lévő házak, telkek megvásárlásához kérnek kölcsönt.
febr. 27
8:11
Lap, szem, le (Metropol)
Elsősorban a Gaskó István vezette VDSZSZ által szervezett vitatható hátterű és célú akcióknak köszönhető, hogy a munkaügyi tárca a sztrájktörvény módosítását fontolgatja.
febr. 27
8:44
Nincs több titok: Gyurcsány beszélni kezdett a cégekről (Infostart)
A miniszterelnök szerint a Magyar Villamos Művek, a Szerencsejáték, a Magyar Posta és az Állami Autópálya-kezelő benne lehet az új tulajdonosi programban. A miniszterelnök erről a TV2 reggeli műsorában beszélt.
febr. 27
9:40
Horn Gábor a legsötétebb rákosizmushoz hasonlította Mikola kijelentéseit (Alternatív Energia)
A vizitdíj adónak minősítése és mértékének emelése, a névjegyzékek manipulálása, a szabolcsi szavazatvásárlási ügy. Ezeket sorolta a fideszes népszavazási kampány „eszeveszett rágalmai” közé az MSZP elnökhelyettese, a Fidesz alelnöke pedig a kormányt vádolta a hazugság politikájával. A választási bizottság eközben azt kérte, ne kérdőjelezzék meg a választási szervek korrekt eljárását.
febr. 27
9:42
Jelentős járulékcsökkentést hirdetett meg a kormányfő (Alternatív Energia)
Adó- és járulékcsökkentési programot ismertetett tegnap a kormányfő. Gyurcsány Ferenc szerint a programnak a foglalkoztatás bővülését kell szolgálnia. Ehhez kapcsolódik majd a szociális támogatások rendszerének átalakítása oly módon, hogy az inkább a munkavállalást, mint a segélyre várást ösztönözze. Három javaslatot bocsátanak társadalmi vitára, s ennek során dől majd el, hogy 2009-ben milyen…
febr. 27
9:46
Meg is hiúsulhat a MÁV Cargo értékesítése (Alternatív Energia)
Elsősorban a Gaskó István vezette VDSZSZ által szervezett vitatható hátterű és célú akcióknak köszönhető, hogy információink szerint a munkaügyi tárca a sztrájktörvény módosítását fontolgatja. A sztrájkjog szűkülésétől tart ennek kapcsán az Autonóm Szakszervezetek Szövetsége.
febr. 27
9:56
Képriport: elképesztő munka folyik a gödör mélyén (Infostart)
Éjjel-nappal dolgoznak a kispesti telefonhálózat működésének helyreállításán a munkások.
febr. 27
10:02
Népszavazás - Névjegyzékbe vétel szerda délutánig (Alternatív Energia)
Aki nem kapott a március 9-i népszavazásra értesítőt, az a helyi jegyzőnél kérheti a választói névjegyzékbe vételét szerdán délután négy óráig; ha ezt nem teszi, nem vehet majd részt a népszavazáson.
febr. 27
10:19
Az SZDSZ részt vesz a rendkívüli parlamenti ülésen (Alternatív Energia)
Az SZDSZ részt vesz majd a Déli áramlat gázvezeték magyarországi szakaszának megépítéséről szóló rendkívüli parlamenti ülésen - közölte Kákosy Csaba gazdasági miniszter és Kóka János, az SZDSZ elnöke szerdán.
febr. 27
11:07
Irtózatos pénzeket fizet ki a BKV egy tanácsadó cégnek? (Infostart)
Az Index információi szerint öt év alatt csaknem 3 milliárd forintot fizethet ki a BKV tanácsadásra egy cégnek.
febr. 27
11:24
Milliárdokat költ tanácsokra a BKV az Index szerint (Alternatív Energia)
Öt év alatt csaknem hárommilliárd forintot fizethet ki a BKV tanácsadásra egy cégnek az Index információi szerint. A közlekedési vállalat vezérigazgató-helyettese azt közölte: jelenleg vizsgálják a portál értesüléseit.
febr. 27
11:57
Nem lesz rendkívüli ülés a Déli áramlat miatt (Alternatív Energia)
Nem hívják össze az Országgyűlés rendkívüli ülését a Déli áramlat gázvezetékről szóló orosz-magyar megállapodás aláírása miatt. Ezt Mandur László, az Országgyűlés alelnöke jelentette be szerdán a házbizottság rendkívüli ülése után. Elmondta: a testület ülésén nem volt egyetértés a kérdésben, ezért a külföldön tartózkodó házelnököt helyettesítve, nem hívja össze a rendkívüli plenáris ülést.…
febr. 27
12:03
A Fidesz puccsszerű megállapodást emleget (Alternatív Energia)
A Fidesz felszólítja Gyurcsány Ferencet, hogy csütörtökön ne írja alá a Déli Áramlat megépítéséről szóló szerződést - mondta a külügyi bizottság fideszes elnöke a három érintett bizottság összevont ülését követően, a Parlament épületében. "Parlamenti jóváhagyás hiányában arra szólítjuk fel Gyurcsány Ferencet, hogy a holnapi napon semmiképpen ne írja alá a Déli Áramlatról szóló szerződést;…
febr. 27
12:08
"A Fidesznek Oroszország-fóbiája van" (Alternatív Energia)
A Fidesznek semmilyen szakmai érve nincs arra, miért nem támogatja a Déli Áramlat gázvezetékről megkötendő szerződést, inkább csak Oroszország-fóbiája van. Erről Mesterházy Attila, az MSZP parlamenti frakcióvezető-helyettese beszélt szerdán Budapesten újságíróknak.
febr. 27
12:13
Drámai változás az időjárásban: rettenetes szelek jönnek a hideggel (Infostart)
Több mint 100 kilométer/órás széllökésekre kell számítani a hétvégén. Elsősorban vasárnap lesz zivataros és rendkívül szeles az idő. Az ilyen erejű viharok kisebb fákat téphetnek ki.
febr. 27
12:25
Tarlós szerint összeomlott Budapest vezetése (Alternatív Energia)
Tarlós István követeli Demszky Gábor főpolgármestertől, hogy azonnal vonja vissza a BKV paraméterkönyvének tervezett módosítását; a fővárosi Fidesz-KDNP frakciószövetségének vezetője szerdai budapesti sajtótájékoztatóján azt is kijelentette, hogy véleménye szerint összeomlott Budapest vezetése.
febr. 27
12:41
Egyre többen állítják, hogy biztosan részt vesznek a népszavazáson (Alternatív Energia)
Egyre többen állítják, hogy biztosan részt vesznek a március 9-i népszavazáson; február közepére 54 százalékra, mintegy négymillióra emelkedett a szavazni akarók száma - derül ki a Nézőpont Intézetnek a Heti Válasz számára végzett közvélemény-kutatásából. A hetilap internetes oldalán szerdától olvasható, ezer fős minta alapján készült közvélemény-kutatás szerint a jelentős elmozdulás (januárban…
febr. 27
13:09
Egyre biztosabb a népszavazás sikere (Infostart)
Egyre többen állítják, hogy biztosan részt vesznek a március 9-ei népszavazáson; február közepére 54 százalékra, mintegy négymillióra emelkedett a szavazni akarók száma - derül ki a Nézőpont Intézetnek a Heti Válasz számára végzett közvélemény-kutatásából.
febr. 27
13:15
A Fidesz nem támogatja a sztrájktörvény módosítását (Alternatív Energia)
A Fidesz nem támogatja a sztrájktörvény módosítását - mondta Kontur Pál, az ellenzéki párt munkástagozatának elnöke. A politikus arra reagált, hogy lapunk szerint a munkaügyi tárca a sztrájktörvény módosítását fontolgatja, elsősorban a Gaskó István vezette VDSZSZ által szervezett, vitatható hátterű és célú akcióknak köszönhetően.
febr. 27
13:17
Vizitdíj-ellenes akció (Alternatív Energia)
Háziorvosok honlapot indítottak a vizitdíj ellen, hogy felhívják a közvélemény figyelmét a díjfizetéssel kapcsolatos fenntartásaikra. Korábban háziorvosok egy másik csoportja a vizitdíj mellett indított aláírásgyűjtést.
febr. 27
13:20
VDSZSZ: "a 100 éves háború is 100 évig tartott". (Alternatív Energia)
A helyzet változatlan, szerdán sem közeledett a Vasúti Dolgozók Szabad Szakszervezete (VDSZSZ) és a MÁV álláspontja az érdekképviselet által követeltek ügyében, az egyeztetést pénteken 9 órakor folytatják.
febr. 27
13:36
Honlapot indítottak háziorvosok a vizitdíj ellen (Infostart)
Honlapot indítottak háziorvosok a vizitdíj ellen, hogy felhívják a közvélemény figyelmét a díjfizetéssel kapcsolatos fenntartásaikra. Korábban háziorvosok egy másik csoportja a vizitdíj mellett indított aláírásgyűjtést.
febr. 27
13:52
Autósok tizedelik a vadászó gyöngybaglyokat (Infostart)
Félszáz gyöngybagoly pusztult el két hónap alatt közlekedési balesetekben. A Nimfea Természetvédelmi Egyesület védelmi célprogramjának vezetője az InfoRádiónak elmondta: a madarakat akkor gázolják el, amikor az utak környékén vadásznak.
febr. 27
13:58
Vasutassztrájk - a helyzet változatlan (Metropol)
Szerdán sem közeledett a Vasúti Dolgozók Szabad Szakszervezete és a MÁV álláspontja az érdekképviselet által követeltek ügyében, az egyeztetést pénteken 9 órakor folytatják.
febr. 27
14:03
Megvan a sóhivatal! - képekkel (Infostart)
Egy hatalmas, XIX. századi sóhivatal része volt az a fal, amelyre a 4-es metró építői bukkantak a Fővám tér alatt - mondta az InfoRádiónak a feltárást vezető régész. Zádor Judit, a Budapesti Történeti Múzeum munkatársa hozzátette: a Dunával párhuzamos mészkőfal akadályozza az építkezést, ezért, ha meg akarják menteni, át kell tervezni a készülő metró Fővám téri aluljáróját. Az már biztos, hogy az…
febr. 27
14:41
Kóka: szükséges a Déli Áramlat, de nem helyettesítheti a Nabuccót (Alternatív Energia)
Az SZDSZ még a héten országgyűlési határozati javaslatot terjeszt a törvényhozás elé, hogy a parlament ismételten nyilvánítsa ki elkötelezettségét az európai Nabucco gázvezeték mellett - mondta szerdai budapesti sajtótájékoztatóján Kóka János, a kisebbik koalíciós párt elnöke. A politikus kifejtette: ez a parlamenti határozat garanciát jelentene arra, hogy Gyurcsány Ferenc miniszterelnök csak…
febr. 27
14:52
Nyilvános vitát kezdeményez a Fidesz alelnöke (Alternatív Energia)
Nyilvános vitára hívja és várja Pelczné Gáll Ildikó a Fidesz alelnöke Miskolc MSZP-s országgyűlési képviselőit a március 9-i népszavazásra feltett kérdések ügyében. Ezt maga a politikus jelentette be Miskolcon tartott sajtótájékoztatóján szerdán.
febr. 27
14:57
Tarlós: "A főpolgármester teljesen hülyének nézi a budapestieket" (Infostart)
Tarlós István, a fővárosi Fidesz-frakció vezetője a BKV tervezett menetrend-változtatásáról azt nyilatkozta, hogy ilyet csak őrültek csinálnak. A politikus szerint nem lenne a közlekedési cégnek ekkora hiánya, ha nem kötnének gyanús szerződéseket használt autóbuszok vásárlására, vagy nem költenének felesleges tanácsadókra.
febr. 27
15:02
Márciustól kevesebb teherautó jár majd Budapest útjain? (Infostart)
Március elsejétől behajtási díjat kell fizetni azoknak a teherautó-tulajdonosoknak, akik járműveikkel át akarnak haladni Budapest belvárosán. A Budapesti Kereskedelmi és Iparkamara elhalasztaná a rendelet hatályba lépését, a főváros azonban nem enged, a döntést ugyanis a levegőszennyezettség csökkentése érdekében hozták meg.
febr. 27
15:20
Tovább folytatja a rendőrség közúti ellenőrzési akciósorozatát (Metropol)
A rendőrség kifejezetten sikeresnek ítéli a "zéró-tolerancia" jegyében zajló közúti ellenőrzési akciósorozatát, ezért tovább folytatja, kiváltképp az ittas járművezetők kiszűrése érdekében - hangzott el az ORFK szerdai budapesti sajtótájékoztatóján.
febr. 27
15:24
Egy csokornyi hóvirág letépése már bűncselekmény (Infostart)
Természetvédelmi őrök próbálják megóvni a nemzeti parkjaink védett növényeit, a hóvirágot és a tavaszi tőzikét. A virágszedőket - akik gyakran megrendelésre gyűjtik a növényeket - még a magas bírság sem tartja vissza attól, hogy rombolják a környezetet.
febr. 27
15:40
Németh Zsoltot Bős-Nagymarosra emlékezteti a kormány magatartása (Infostart)
A Fidesz kifogásolja, hogy a kormány parlamenti jóváhagyás nélkül döntött a Déli Áramlat gázvezeték megépítéséről, ezért felszólítja a miniszterelnököt, hogy ne írja alá az erről szóló szerződést - mondta Németh Zsolt, a Fidesz külügyi kabinetvezetője a gazdasági -, a külügyi- és az európai ügyek bizottságának együttes ülése után. Az MSZP szerint az ellenzéknek nincsenek megalapozott szakmai…
febr. 27
16:01
Áprilistól megszállják a rendőrök az utakat (Infostart)
Csökkent a személyi sérüléssel járó balesetek száma, kevesebb az ittas vezető is az utakon - hangzott el az Országos Rendőr-főkapitányság legutóbbi fokozott közúti ellenőrzést értékelő sajtótájékoztatóján. Áprilistól újabb akció lesz az utakon.
febr. 27
16:07
Nagyon kevés a diplomás Magyarországon (Infostart)
A magyar diplomások aránya messze elmarad az OECD országok átlagától - derül ki az OECD Oktatási Körkép 2007 című jelentéséből.
febr. 27
16:28
"A vasutassztrájk miatt súlyosan sérülnek a fogyasztók jogai" (Infostart)
Súlyosan sérülnek az utasok jogai a vasutassztrájk miatt - hívja fel a figyelmet az Országos Fogyasztóvédelmi Egyesület. A szervezet szerint a most éppen felfüggesztett munkabeszüntetés igen hátrányos az utasok számára, és hosszú távon a MÁV-nak is komoly károkat okoz. Az egyesület ezért arra kéri a vasúttársaságot és a sztrájkot szervező érdekképviseletet, hogy minél hamarabb állapodjanak meg az…
febr. 27
16:37
Szeptemberben is a miniszterelnök szerepelt a legtöbbször (Alternatív Energia)
Tavaly szeptemberben is Gyurcsány Ferenc miniszterelnök szerepelt a legtöbbet a hírműsorokban: többször került képernyőre, mint az őt követő három helyezett összesen; mindez az Országos Rádió és Televízió Testület (ORTT) most elkészült, kilencezernél több tudósítást feldolgozó elemzéséből derül ki.
febr. 27
16:40
Tárki-felmérés: továbbra is az ellenzék vezet (Infostart)
Növekedett a lakosság politikai aktivitása, de továbbra is az ellenzék vezet a kormánykoalícióval szemben - derül ki a Tárki reprezentatív felméréséből. A Fidesz támogatottsága a felnőtt lakosság körében továbbra is stabil: tavaly decemberben 36 százalékos, idén januárban 34 százalék volt, míg februárban 39 százalék. Az MSZP támogatói tábora a teljes lakosság körében decemberben és januárban…
febr. 27
17:06
Metróépítés miatt lezárják a Kerepesi út és a Dózsa György út közötti szakaszt (Infostart)
A 4-es metró Keleti pályaudvari állomásának résfalazási munkálatai miatt március 16-án mintegy négy hónapra lezárják a Kerepesi út és a Dózsa György út közötti útszakaszt; de már március 1-jétől több buszjárat útvonala módosul a Baross tér környékén - közölte a BKV Zrt.
febr. 27
17:42
Húszmilliós per indult a 2006 őszi tüntetések kapcsán az állam ellen (Alternatív Energia)
Húszmilliós kártérítési pert indított a 2006 őszi fővárosi zavargások utáni rendőri intézkedések miatt a magyar állam ellen két fiatalember; a Fővárosi Bíróság szerdai nyilvános tárgyalásán az igazságügyi minisztérium jogi képviselője megtiltotta perbeli nyilatkozatainak közlését az újságírók számára.
febr. 27
17:56
Már erős allergiás tüneteket okozhatnak a pollenek (Infostart)
Korán elkezdődött a pollenszezon, január végén ugyanis már virágzott a mogyoró. De már virágzik a kőris, a nyárfa és az éger is - mondta az ÁNTSZ Aerobiológiai Hálózatának munkatársa, Apatini Dóra. A szakember hozzátette: az országban elsőként a Dél-Dunántúlról és a Nyugat-Dunántúlról jeleztek akkora pollenmennyiséget, amely már allergiás tüneteket okozhat.
febr. 27
18:08
Egy, aki mindent vitt (Metropol)
Az állami ünnepségekre júliusig összesen 400 millió forintot költ az állam. Ebből nettó bruttó 141 millió forintot jut a március 15-i forralom és szabadságharc évfordulójának állami ünnepségeire. 2008 első félévének ünnepségeit egyetlen konzorcium szervezheti.
febr. 27
18:32
Elképesztő kuszaságok és vádaskodás a Fidesz részéről a népszavazás előtt (Alternatív Energia)
A Fidesz szerint Gyurcsány Ferenc, Horváth Ágnes, de más szocialista politikusok szavaiból is arra lehet következtetni, hogy a vizitdíj és a kórházi napidíj jelenlegi összege emelkedni fog; ezt a Fidesz szakpolitikusa mondta szerdán, Budapesten. A kampány hevében néhány kormánypárti politikus, hallgatási fogadalmát megszegve, mégiscsak elejtett néhány fontos információt, amiből világosan látszik,…
febr. 27
18:34
Orbán: párbeszédre van szükség az egészségügy és az oktatás jövőjéről (Infostart)
Az egészségügy és az oktatás jövőjéről folytatott párbeszéd fontosságára hívta fel a figyelmet a népszavazás kapcsán Orbán Viktor szerdán Kecskeméten, amikor a megyei kórház dolgozóival találkozott.
febr. 27
18:36
Az SZDSZ ragaszkodik a Nabuccóhoz (Infostart)
Az SZDSZ felszólítja a miniszterelnököt, hogy csak akkor írja alá a Déli Áramlat gázvezeték magyarországi ágának megépítéséről szóló kormányközi megállapodást, ha meggyőződött arról, hogy az nem sérti a Nabuccó vezeték projektet. Kóka János szerint a parlamentnek határozatban kell kinyilvánítania, hogy a Nabuccót támogatja.
febr. 27
19:16
Kormányszóvivői: nem alkotmányellenes a gyógyszer-gazdaságossági törvény (Alternatív Energia)
Budai Bernadett szerint a kormány örömmel vette tudomásul, hogy az Alkotmánybíróság elutasította az első egészségügyi reformtörvény, a gyógyszer-gazdaságossági jogszabály ellen benyújtott kifogásokat. A kormányszóvivő szerdai tájékoztatóján emlékeztetett arra: ennek a törvénynek köszönhető, hogy 421 készítmény vált patikán kívül is forgalmazhatóvá, és jelenleg több mint 620 helyen beszerezhetőek…
febr. 27
19:39
Nem halasztják el a Déli Áramlatról szóló megállapodás aláírását - a nap hírei (Infostart)
Nem halasztják el a Déli Áramlat gázvezeték megépítéséről szóló megállapodás csütörtöki aláírását. Húszmillió forinttal jutalmazza a kormány azokat a sportolókat, akik aranyérmet szereznek a pekingi olimpián. A nap legfontosabb hírei február 27-én.
febr. 27
20:01
Naponta kellene takarítani a budapesti utcákat (Infostart)
Budapesten legalább naponta kellene locsolni vagy takarítani a főutcákat ahhoz, hogy csökkenjen a káros porrészecskék száma a levegőben - mondta az InfoRádió kérdésére az Országos Meteorológiai Szolgálat elnöke.
febr. 27
20:12
Hiányoznak az elvett ágyak, nehéz a beteg gyerekek ellátása (Infostart)
Megnehezítik a gyermekek, fekvőbetegek ellátását a fővárosban az emésztési problémákat okozó vírusfertőzések - mondta az InfoRádiónak a Fővárosi Közgyűlés egészségügyi bizottságának elnöke. Szolnoki Andrea közölte: már többször kérték az Egészségügyi Minisztériumtól, hogy a tavaly április elsejétől megszüntetett "mobil" ágyakat helyezze vissza, mivel járvány esetén nincs elegendő férőhely. A…

Keresés