Különös felajánlást tett az Oscar-gálát követő immár hagyományos partiján Elton John. Az énekes ugyanis saját nadrágját ajánlotta fel jótékonysági célokra, és arra kérte a jelenlévőket, hogy csatlakozzanak hozzá. Sharon Stone színésznő a felkérést sajátos humorral hárította el.
Manapság a nők rendkívül jól el vannak látva az intimhigiénia kellékeivel. A 80-as évek végén hazánkban is beköszöntött az intimbetétek kora, és azóta könnyebbé vált a nők élete. Olyannyira, hogy egyesek még a fehérneműiket se cserélik, csupán tisztasági betéteket használnak. Ez azonban nem feltétlenül mindig jó megoldás.
Az Oscar-gála nem csupán a film-, de legalább annyira a divatvilág seregszemléje is, hiszen a legnevesebb tervezők tülekednek azért, hogy a sztárok az ő kreációjukat viseljék. Éppen ezért egyedi Jane Russell színésznő esete, aki saját bevallása szerint egy először húsz éve viselt ruhájában jelent meg.
Kaliforniában és Kanadában folyik a világ legfinomabb csapvize, legalábbis ezt állapította meg a zsűri azon a nemzetközi vízfesztiválon, amelyet az Egyesült Államokban rendeztek meg.
Vanessa Williams szerint a rasszizmusnak köszönheti színészi és énekesi sikereit. Az afroamerikai művésznő egy interjúban azt mondta: gyerekkorában annyi méltánytalanság érte, hogy később az akkor felgyülemlett lendületből táplálkozott.
Filmbe illő módon raboltak ki egy milánói ékszerészetet, miközben a tulajdonosok Los Angelesben adtak Oscar-partit filmsztároknak. A rablók közel 3,5 milliárd forint értékben vittek magukkal ékszereket.
A brazil szövetségi rendőrség elfogta a latin-amerikai ország története eddigi legnagyobb, 2005 augusztusában végrehajtott bankrablásának fő gyanúsítottját.
Olaszország azzal a kéréssel fordult az Európai Unióhoz, hogy nyilvánítsa a nápolyi pizzát "garantáltan hagyományos specialitásnak". Ha Brüsszel rábólint a kérésre, az azt is jelenti, hogy a nápolyi pizzát csak készítése helyszínén lehet elfogyasztani.
Imád meztelenül mászkálni Kate Hudson. Az amerikai színésznő szerint eme szokását anyjától, Goldie Hawntól és mostohaapjától, Kurt Russelltől örökölte, ám azt hangsúlyozza, hogy ez csak a saját lakásában történhet meg...
Egy féltékeny férfi azért ölte meg négyéves fiát, hogy így álljon bosszút feleségén, aki megcsalta és elhagyta őt. Christopher Hawkins leszúrta a négyéves Ryant, és meg akarta ölni 14 éves lányát, Donnát is.
Saját márka indításáról döntött az ötszörös Grammy-győztes Amy Winehouse. A zavaros magánéletéről és különc öltözködéséről is ismert énekesnő a jelek szerint nem csupán a lemezeladások terén szeretné kihasználni sikerét.
Kis híján megbukott a legújabb Rambo-film Nagy-Britanniában és Írországban, hiszen az általában legerősebbnek számító nyitóhétvégét csak a harmadik helyen zárta a Hipervándor és a Be Kind Rewind mögött. Az okok azonban nem mindennapiak...
Ön hisz bennük? Netalán már tapasztalta, saját bőrén érezte jelenlétüket? Vagy bolondnak, őrültnek tartja azokat, akik úgy tartják, hogy szellemek igenis léteznek? Teljesen biztosan nem állíthatjuk, hogy szellemek, vagy ha úgy tetszik, kísértetek, a földön "ragadt" bolyongó lelkek vannak, ám nem talán nem véletlen, hogy a téma régóta érdekli az emberiséget.
Sohasem találták meg annak a fiatal kutatónak a holttestét, akit még 2005-ben támadott meg egy nagy fehér cápa. A férfi társa azt mondta: volt náluk cápariasztó eszköz, de nem viselték, mert zavarta volna őket a munkában.
Az életben máshogy zajlik a párválasztás, mint a tündérmesékben – állítják a professzorok. A szép királylány nem csókolja meg a csúnya békát, a szép és vonzó nők ugyanis csak a jóképű pasikat veszik észre, és ez fordítva is igaz. A békák pedig barátkozzanak csak egymással.tovább
A virágok ragyogást kölcsönöznek környezetüknek, így a szürke soha nem válik unalmassá. Ez ihlette a tavaszi viráginspiráció sokatmondó elnevezését is: színes szürke.
Föld, víz, levegő: életünk nélkülözhetetlen feltételei. Vélhetnénk, ma is ugyanannyi van belőlük, mint évezredekkel ezelőtt, de ez csak a látszat. Elérkezett az idő, amikor szembe kell néznünk a tényekkel, hogy ha nem őrizzük életterünk egyre pusztuló elemeit, mi is elpusztulunk.
A virágok ragyogást kölcsönöznek környezetüknek, így a szürke soha nem válik unalmassá. Ez ihlette a tavaszi viráginspiráció sokatmondó elnevezését is: színes szürke.
RAPALLO – Újjászületett a Mazda6-os kombija is: hosszabb és magasabb lett, ami a belső térben és a csomagtartó méretén is meglátszik. A növés ellenére a megújult modell 50 kilóval könnyebb elődjénél.
Kis távolságokra elég volna a 45 km/órás sebességű, 2-3 literes üzemanyag-fogyasztású négykerekű járművel közlekedni, ami után nem kell se súlyadót, se parkolási díjat fizetni, és a kötelező biztosítás csak évi négyezer forint.
Egy 16 éves argentin lány nemrég hármasikreket hozott világra - immáron másodszor. Annak az esélye hogy valaki hármasikreket hozzon a világra: nyolcezer az egyhez.
Két tizenéves fiú holttestére bukkantak egy kútban a dél-olaszországi Bari közelében. A gyerekek halála valószínűleg apjuk lelkén szárad. A nyomozók azt vizsgálják, éltek-e még a fiúk, amikor a kútba kerültek.
Minden második nőt bántalmazzák legalább egyszer családon belül. Megdöbbentő arány, főleg akkor, ha hozzátesszük: más becslések szerint a gyengébbik nem tagjainak hetven százalékát veri vagy bántalmazza más módon valamelyik családtagja. A helyzet a gyerekek esetében sem túl rózsás...
A masszázshoz használt hidratálókrémek, olajok, aromák ideje lejárt, mert itt vannak az édes finomságok! A mézes, csokis és joghurtos masszázsok mára egyre kedveltebb relaxációs és pihentető masszázsfajtáknak számítanak.tovább
Van, aki az imádságokban, van, aki meditációs gyakorlatokban, van, aki az "agykontroll" módszereiben hisz, és zaklatott világunkban így próbálja lecsendesíteni, megnyugtatni lelkét. És figyelni mélyen legbelülre: önmagára.
Eltűntek a Spar üzletek polcairól a Súlykontroll-termékek - írja a Blikk. Béres Alexandra felvágottja és virslije az élelmiszerforgalmazó szerint nem lett sikeres, így megváltak tőlük.
Háziorvosok honlapot indítottak a vizitdíj ellen, hogy felhívják a közvélemény figyelmét a díjfizetéssel kapcsolatos fenntartásaikra. Korábban háziorvosok egy másik csoportja a vizitdíj mellett indított aláírásgyűjtést.
Bérleti szerződéseken alapuló tízmilliárd forintos csalást derített fel a rendőrség; az elkövetők a pénzből vagyontárgyakat vettek, felélték, illetve egy NB I-es futballcsapatba fektették. Az InfoRádió úgy tudja, hogy az érintett csapat a DVTK.
Angol, vízöblítéses vécé, hozzá pihe-puha, akár illatos, akár mintás toalettpapír. Ma már számunkra ez a természetes, ám amíg idáig eljutott az emberiség, hosszú évszázadoknak kellett eltelnie.
Egy egyszerű vizsgálattal megállapíthatjuk, hogy a szárazságtól vagy épp a vízhiánytól szenved a növény. Aki ezt elolvassa, legközelebb már tudni fogja.
Az Országos Meteorológiai Szolgálat jelentése szerint északnyugat felől átmenetileg erősen megnövekszik, majd csökken a felhőzet, de délnyugaton éjszaka is erősen felhős lesz az ég.
A mai horoszkóp több jegy szülötteinek rosszat jósol szerelmi téren. Ne féltékenykedjen, és figyeljen a részletekre is, ha nem akar konfliktust kedvesével!
Sokan úgy vannak vele, mint hajdanában a marxizmus-leninizmus műveivel. Elolvassák a kötelező olvasmányt, de nem mélyülnek el benne. Így bizonyára sokaknak újdonság, hogy Mózes törvényei mennyire részletekbe menően foglalkoztak a korabeli emberek egészségével, sokszor ma már különösnek ható precizitással.
Meglincseltek és felakasztottak egy terhes anyát és a férjét Pápua Új-Guineában, mert rájuk fogták, hogy fekete mágiával foglalkoznak, és miattuk halt meg valaki.
Pénzkiadó automatát akartak ellopni szerdán hajnalban a karcagi TESCO áruházból ismeretlen tettesek, de a biztonsági őr megzavarta őket - közölte a rendőrség az MTI-vel.
Budapesten koncertezik március 3-án, hétfőn Chris Rea brit rock- és bluesgitáros, énekes, aki legutóbbi albumát mutatja be a Papp László Budapest Sportaréna színpadán - tájékoztatta az MTI-t az esemény szervezője, a Showtime Budapest. A gitáros a The Fabulous Hofner Blue Notes című albumának európai turnéja keretében játszik Budapesten, két éven belül immár másodszor jár itt. Chris Rea és…
Nem folyamodnak kártérítésért a német parlament, a Reichstag állítólagos felgyújtójának hozzátartozói. Mindezt a holland Marinus van der Lubbe életben lévő rokonainak egyik ügyvédje erősítette meg annak kapcsán, hogy pontosan 75 éve - 1933. február 27-én - borult lángba a német parlament épülete Berlinben.
Cápabölcsőde nyílt a Fővárosi Állatkertben. A barnasávos bambuszcápák utódait biztonsági okokból különítették el egy medencében - mondta el az InfoRádiónak az intézmény szóvivője. Hanga Zoltán hozzátette, hogy csütörtökön új bemutatótermet nyitnak az állatkertben, ahol az Újvilág legfélelmetesebb kinézetű ízeltlábúit tekinthetik meg a látogatók.
Mi konzervatív pár vagyunk, nem szexelünk - jelentette ki a Nagy fogyás szerelmespárja, Bogi és Milán egy könyvbemutatón. A fiatalok, akik a műsor alatt melegedtek össze, elárulták, nagyon jól megvannak együtt, de egyelőre az ismerkedés fázisánál tartanak - írja a Bors Online
Bár csak április végén jelenik meg, már most kiszivárgott a popkirálynő Madonna új lemezének címe. A 2005 óta első album a Hard Candy (Keménycukor) címet viseli majd.